Ugrás a tartalomhoz

Koltai Dénes

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Koltai Dénes
Mánfai György felvétele 2002
Mánfai György felvétele 2002
Született1947. augusztus 5.
Pécs
Elhunyt2022. április 30. (74 évesen)
Pécs
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaandragógus, pedagógus
Iskolái
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Koltai Dénes (Pécs, 1947. augusztus 5. – Pécs, 2022. április 3.), andragógus, pedagógus, egyetemi tanár, dékán, rektorhelyettes.

Szakmai életútja

[szerkesztés]

Koltai Dénes pedagóguscsalád harmadik gyermeke volt, aki követte szülei, nővére és bátyja példáját, amikor a tanári pályát választotta élethivatásul. A pécsi Gépipari Technikumban érettségizett és szerzett technikusi képesítést, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolán földrajz-rajz szakos általános iskolai tanári oklevelet Ezt követően a Mecseki Szénbánya Művelődési Házának népművelője, majd fiatalon igazgatója lett, ahol személyes tapasztalatokat szerzett a kultúraközvetítés mindennapi kihívásairól. Egyetemi tanulmányait a munka mellett is folytatta, aminek eredményeként 1976-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK-n pedagógia szakos diplomát vehetett át. 1979-ben dr. univ., 1986-ban a neveléstudományok kandidátusa tudományos fokozatot szerzett, majd később ugyancsak neveléstudományokból habilitált. Az egyetemi oktatói ranglétrát végigjárva 2008. január 1-én kapott egyetemi tanári kinevezést. Tudományos kutatásai széles területeket fogtak át, de annak középpontjában az andragógia és didaktikai vonatkozásai, a felnőttképzés pszichológiai, szociálpszichológiai aspektusai álltak. Az 1980-as években az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán dolgozott különböző tanári, ill. tanszékvezetői beosztásokban. A rendszerváltás előtt 1989 májusában az Magyar Szocialista Munkáspárt Pécsi Városi Bizottság első titkárának választották meg. 1989. október 7-én az Magyar Szocialista Munkáspárt megszűnt, a Párt XIV. kongresszusán új párt létrehozásáról döntöttek.

1985-ben a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara Közművelődési Szakcsoportjának lett a vezetője. Azt megelőzően a Pszichológia, illetve a Pedagógia Tanszéken is oktatott. A Közművelődési Szakcsoport 4 főállású oktatóval rendelkező kis szervezeti egységként indult és irányításával ez a csapat 19 fős tanszékké, majd a tanszék a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetté (FEEFI), 2005-ben pedig a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karává alakult, ahol két ciklusban is megválasztották a FEEK dékánjának. Közben a főiskolai népművelés szakból újabb főiskolai és egyetemi szakokat fejlesztett, ill. alapított munkatársaival. 2002-2005 között a PTE rektorhelyettesi feladatait is ellátta. 19 évig volt elnöke az MTA Pedagógiai Bizottság Felnőttképzési Albizottságának, valamint tagja a Felsőoktatási Tudományos Tanácsnak. Javaslatai különösen a felsőoktatási innovációt érintették. Mindennek eredményeként Magyarország szinte minden megyeszékhelyén és Budapesten is két oktatási központban – összesen 19 helyszínen, valamint Romániában, Erdélyben is – Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön - megszervezte a PTE FEEFI / FEEK képzési központjait. Ennek eredményeként több ezer tehetséges, de nehéz társadalmi helyzetű ember szerezhetett diplomát az 1990-es rendszerváltás utáni évtizedekben, amely alapvetően fordította pozitív irányba életüket. A társadalom peremén lévő roma fiatalokról sem feledkezett meg, amikor Nagykanizsán a helyi Roma Kisebbségi Önkormányzattal együttműködve oktatási központot szervezett. A nemzetközi felnőttképzési tapasztalatok megszerzését azzal is segítette, hogy rendszeresen hívott meg neves vendégoktatókat Németországból, Svédországgból és az Egyesült Királyságból. Münchentől Londonig, Pozsonytól Izsevszkig, Kolozsvártól Nyitráig kereste és építette a szélesebb európai szakmai kapcsolatokat. 2008-ban az „International Adult and Continuing Education Hall of Fame” második magyarként tagjává választotta. Nyugdíjazását követően, 2015-től professor emeritusként kapcsolódik be a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar oktatási és tudományos tevékenységébe.[2][3]

Munkássága nagy területet felölelő és széles spektrumú volt. Koltai Dénes andragógusként didaktikával és módszertannal foglalkozott, elsősorban a felnőttoktatás tervezésére és a felnőttek politikai képzésére fókuszálva, a felnőttképzés pszichológiai, szociálpszichológiai sajátosságait, továbbá a munkaerőpiaci képzés rendszerét vizsgálta, részletesen is foglalkozva Magyarország felnőttoktatási helyzetével a nemzetközi trendek és tendenciák tükrében.

Legfontosabb publikációi

[szerkesztés]
  • A politikai meggyőződések fejlesztése a káderképzés folyamatában: kandidátusi értekezés, aspiránsvezető Dr. Zrinszky László. Pécs, 1986.
  • Munkaerőpiac és felnőttképzés: Nemzetközi konferencia Pécs, 1992. október 15-17. [szerkesztette Koltai Dénes, Keszler Géza] 1992.
  • Az andragógiai elmélet és gyakorlat útján: Szöveggyűjtemény. Pécs: Janus Pannonius Tudományegyetem, 1994.
  • A felnőttképzés elméleti, gazdasági és területi problémái. Kiadó Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet. 2001.
  • Theoretical, economic and regional issues of adult education: Hungarian developments in an international perspective.[publ. by] Institute for International Cooperation of the German Adult Education Association. 2002.
  • A felnőttképzés elméleti, gazdasági és területi problémái. Kiadó. Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet. 2003.
  • Felmérés a hazai felnőttképzési szervezetek akkreditált programjainak helyzetéről: kutatási zárótanulmány. Nemzeti Felnőttképzési Intézet. 2005.

Kitüntetések

[szerkesztés]
  • Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje polgári tagozat. (1997),
  • Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat. (2003),
  • Pro Civitate Pécs-díj. (2003)
  • Aranygyűrű. Pécsi Tudományegyetem. (2012)
  • Mestertanár Aranyérem (2013)

Videófelvételek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2024. november 14., PIM36364
  2. Gyászhír - Elhunyt Dr. Koltai Dénes. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet és Társadalmitudományi Kar. 2022. május 2.
  3. Kft, Equator Média: Elhunyt dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem professzora (hungarian nyelven). Mohácsi Újság. (Hozzáférés: 2024. november 12.)

Források

[szerkesztés]
  • Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  • Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Markóczy Mária. Bp., Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990.
  • Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.
  • Révai új lexikona XII. (Klc–Ky). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2003. ISBN 963-955-607-6  
  • Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiad. 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004.
  • Who is who Magyarországon. Hübners Who is Who. 7. kiad. Zug. 2009.