Kócsújfalu

Tiszafüred-Kócsújfalu
Közigazgatás
Település	Tiszafüred
Irányítószám	5359
Népesség
Teljes népesség	ismeretlen
Földrajzi adatok
Távolság a központtól	kb. 16 km
Elhelyezkedése
Tiszafüred-Kócsújfalu Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 32′ 45″, k. h. 20° 55′ 53″47.545833333333, 20.931388888889

Tiszafüred-Kócsújfalu Tiszafüredhez tartozó falusi jellegű külső városrész.

Fekvése

A Nagykunság északi részén, a hortobágyi pusztán található, Tiszafüredtől légvonalban 15 km-re keletre, közúton 17 km-re. A 33-as főút mellett fekszik.
Vasútállomása – közúton mintegy 16–17 km-re – Ohat-Pusztakócs névvel található a Debrecen–Füzesabony-vasútvonalon (innen van egy használaton kívüli elágazás Nyíregyháza felé (Ohat-Pusztakócs–Nyíregyháza-vasútvonal)).

Története

Az egykori Kócsi-sziget, majd Kócsh, Kolcsmező, Kócsi-puszta, Kots, Kótsi puszta, Kócspuszta, Pusztakócs sohasem volt önálló település. Tiszafüredi földbirtokosok végeztettek itt mezőgazdasági termelést, ám a földesurak közül kevés élt magán a birtokon.

Az 1950-es években alakult ki a Tiszafüred új peremkerülete. 1949-ben az MDP utasítására 15 ezer katasztrális hold földterülettel megalakították a Pusztakócsi Állami Gazdaságot. A dolgozók számára a 30 fős munkásszállás kicsinek bizonyult, ezért 1952–53-ban szolgálati lakások építésébe kezdtek. 1952-ben megalakult a kirendeltség. 1953 nyarán-őszén költöztek be az első lakók az újonnan elkészült családi házakba. A falukép azóta szinte semmit nem változott, ezért a falukép a falusi „szocreál” gyönyörű példája.

Neve ekkortájt Pusztakócs, Kócspuszta, Tiszafüred-Kócs alakban is megjelent.

A település azonban a kommunista rezsim megbocsáthatatlan bűneinek egyik szimbólumává vált: a Rákosi-diktatúra éveiben a Hortobágyra telepítették ki az „osztályidegen elemeket”, megteremtve ezzel a magyar Gulágot. A Górés-, Borsós-, Árkus-major környékbeli tanyák őrzik a kényszermunkatábor dicstelen emlékeit. Az ezzel kapcsolatos történeti kutatómunka színhelyéül a falut jelölték ki, lerakva egy emlékkápolna alapjait is.

A település 1955-ben 2000 lelket számlált. 5 iskolában 6 nevelővel oktatták a gyermekeket. Az állami gazdaságban 500 dolgozó volt. A két tsz-ben 4-500 dolgozó állt munkában családtagjaikkal együtt.

1956-ban tífuszos megbetegedések voltak, mivel az ásott kutakba belefolyt az esővíz.

Az 1970-es évek végén megszűnt a Hortobágyi Állami Gazdaság Kócsi Kerülete. Az állattartás fokozatosan visszaszorult a tsz-ekbe, majd az egyéni gazdaságokba. Megkezdődött a népesség elvándorlása. Megszűnt az iskola és az óvoda is.

1978-ban a fertőzött ivóvíz miatt vérhasjárvány tört ki. A település vízellátása azóta is problémákat okoz.

1982-ben már csak 345 lakosa volt.

A rendszerváltás után megszűnt a kirendeltség és részönkormányzat alakult helyette.

Az Egyek-pusztakócsi-mocsarak védetté nyilvánítása és a madárrezervátum létesítése miatt fellendült az ökoturizmus.

Többször felmerült, hogy a falu önállósodjon, de ehhez nem kapott támogatást; sorsáról mindig Tiszafüreden döntöttek.

2014-ben kiderült, hogy egy helyi marhatelep feketevágásából származó, lépfenével fertőzött húsból készült ételeket adtak ki fogyasztásra Tiszafüred és környéke közétkeztetésében.

Népesség

2013-ban 147 állandó lakója volt.

Nevezetességek

• Kócsújfalui Szent István király kápolna: Címe: Tiszafüred-Kócsújfalu, Dobó u.
• Meggyes Csárdamúzeum
• Gólyavár túraközpont
• Egyek-pusztakócsi-mocsarak Természetvédelmi Terület

Források

• Hajnal Imre: Kócsújfalu története – Több részes blogbejegyzés
• Hajnal Imre: Kócspuszta – Több részes blogbejegyzés

Külső hivatkozások

• Gólyavár-porta
• Mikó Eszter: Vége a dőzsölésnek – Beszámoló a kitelepítettek 1952-es karácsonyáról