Ugrás a tartalomhoz

Ilja Afanaszjevics Osztapenko

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ilja Afanaszjevics Osztapenko
Osztapenko főhadnagy 1942-ben
Osztapenko főhadnagy 1942-ben
Született1904
Szumi terület
Meghalt1944. december 29. (40 évesen)
Budapest
SírhelyBudapest
Állampolgársága
Ország Szovjetunió
Fegyvernemlövész
Szolgálati ideje1942–1944
Rendfokozataszázados
CsatáiBudapest ostroma
Kitüntetései
  • Honvédő Háború Érdemrend I. fokozata
  • Honvédő Háború Érdemrend II. fokozata
  • Vörös Csillag-rend
A Wikimédia Commons tartalmaz Ilja Afanaszjevics Osztapenko témájú médiaállományokat.

Ilja Afanaszjevics Osztapenko (oroszul: Илья Афанасьевич Остапенко; 1904 – Budapest, 1944. december 29.[1]) Budapest ostrománál elesett szovjet katonatiszt. Hadikövetként 1944. december 29-én Rogyion Jakovlevics Malinovszkij marsall és Fjodor Ivanovics Tolbuhin marsall közösen aláírt, a megadásra felszólító ultimátumát vitte a német parancsnokságra. Nevét gyakran helytelenül „Osztyapenkó” szóalakban írják, ejtik.

Élete

[szerkesztés]

Ilja Osztapenko 1904-ben született az Orosz Birodalom Harkovi kormányzóságának Szumi járásában (napjainkban: Szumi terület Ukrajnában). A kelet-ukrajnai Gorlovkában élt[2] és a Lenin-bányában bányászként dolgozott.

1942-ben behívták a Vörös Hadseregbe. 1943-ban a 316-os lövészhadosztálynál az ellenséges területen végzett tevékenységek szervezésében vett részt. Mivel jól beszélt németül, részt vett az ellenséges csapatokkal kapcsolatos tevékenységekben is, mint amilyen a foglyok vallatása.

Századosként részt vett Budapest ostromában.

Halálának körülményei

[szerkesztés]

Hitler személyes utasításában Budapestet erőddé (Festung) nyilvánította és 1944. december 5-én a „budapesti erőd harcparancsnokává" Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführert, a Waffen-SS tábornokát nevezte ki.[3] Budapest ostromának napjaiban, 1944 december 25-én a szovjetek a 3. Ukrán Hadseregcsoport követeként Ilja Osztapenkót és a 2. Ukrán Hadseregcsoport követeként Steinmetz Miklóst jelölték ki arra, hogy a bekerített városban megadásra szólítsák fel az ott levő német-magyar katonai erőket. A szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság december 27-én adott engedélyt a Budapestet védő németek főparancsnoksága számára adandó ultimátum átadására. December 28-án este és 29-én reggel a szovjetek hangszórókon közölték a két parlamenter útvonalát.[4]

Steinmetz 29-én 10 órakor indult Vecsés felől, de dzsipje az aknazáron fennakadt és a parlamenterek odavesztek (ez vitatott, a szovjet információk szerint a „gépkocsi a németek tüzébe került”, lövés érte a gépkocsit, mely csak ezután futott aknára[5]); ezen okulva Osztapenko társaival Budaörs felől már gyalog indult egy órával később, és sikeresen elérte a tengelyhatalmi vonalat. Szemüket bekötve, gépkocsival szállították tovább őket, ahol egy német alezredes vette át az ultimátumot. Karl Pfeffer-Wildenbruch felettesei engedélye nélkül fel sem bonthatta a borítékot, így inkább válasz nélkül visszaküldte a parlamentereknek, akik ezután visszaindultak vonalaikhoz. A német állásokra azonban szovjet aknatűz zúdult, és ők a németek figyelmeztetése ellenére is megkísérelték a visszajutást. Az egyik gránátrepesz halálos sebet ejtett a századoson míg a csapat másik két tagja (Nyikolaj Feoktyisztov Orlov főhadnagy az 1077. lövészezred I. zászlóaljának segédtisztje és Jefim Taraszovics Gorbatyuk törzsőrmester[6] ) túlélte a támadást. Orlov később így emlékezett Osztapenko halálát megelőző pillanatokra: „Osztapenko százados felém fordult és azt mondta: Úgy látszik, sikerült. Most is ránk mosolygott a szerencse. Amikor kimondta ezeket a szavakat, három hatalmas robbanás hallatszott, körülöttünk repeszek és golyók süvítettek. Osztapenko százados a németek felé fordult és lezuhant az útra.”[7] A hadiesemény helyszínének közelében tartózkodó magyar lovas tüzér tisztek Bogoszavljevits György és Bathó Miklós egybehangzóan állították, hogy a szovjet parlamenter, 1944. december 29-én saját tűztől vesztette életét.[8] A Wehrmacht 1945. január 6-i közleményében visszautasította a szovjetek által bejelentett szándékos gyilkosságok vádját, sőt egészen ellentmondva a szovjet állításnak azt közölte, hogy nem is a szovjetek, hanem négy erre kényszerített német hadifogoly kézbesítette a megadásra való felszólítást.[9]

December 31-én a parlamenterek halálhíre Moszkvába is eljutott nagyjából egyidőben azzal, hogy arról a Wehrmacht-parancsnokság is kapott információkat és utasította az eset kivizsgálását. Osztapenko testében a szovjet vizsgálatokat végzők magyar eredetű aknaszilánkokat találtak és a szovjet hadvezetés kijelentette, hogy a gyilkosság háborús bűncselekménynek minősült.

Emlékezete

[szerkesztés]

Osztapenkót katonai tiszteletadás mellett Budapesten temették el, 1951-ben a Budaörsi út és a 7-es főút elágazásánál[10] emlékszobrot állítottak neki,[11] melynek alkotója Kerényi Jenő volt.[12] 1956-ban a forradalom napjaiban Osztapenko szobrát is ledöntötték,[13] majd később újra felállították.[14] A szobrot a mai M7–7-es út találkozásánál egészen 1992-ig ismerte Budapest, az Osztapenkó-szobor volt a találkozási pont a Balatonra igyekvő stopposoknak az 1960-as években, sőt még egy szólás is született a szoborral kapcsolatban: „Majd ha Osztyapenko lépést vált”. 1993 őszén a monumentális szobor a szocialista rendszerben született egyéb propagandaszobrokhoz hasonlóan – Osztapenkó és Steinmetz kapitány szobrai a legélesebb vitáktól övezve[15] – a Tétényi-fennsíkon létrehozott és sikeresen működő[16] Memento Parkba került.[17] A szobor helyét, a forgalmas csomópontot a köznyelvben ma is gyakran „Osztyapenkó”-nak nevezik, és a szobortalan csomópontban nyílt gyorsétterem neve is McDonald’s Osztyapenko lett.[18][19]

A rendszerváltás előtt budapesti sportegyesület viselte a nevét: Honvéd Osztapenkó Sportegyesület.[20][21] Gorlovkában (Horlivka) utcát neveztek el a tiszteletére.[22]

Képek

[szerkesztés]
  • Az M7-es autópálya forgalmas bevezető szakasza 1968-ban
    Az M7-es autópálya forgalmas bevezető szakasza 1968-ban
  • A szobor a Memento Parkban 2014-ben
    A szobor a Memento Parkban 2014-ben

Kitüntetései

[szerkesztés]
  • A Nagy Honvédő Háború érdemrend I. fokozata
  • A Nagy Honvédő Háború érdemrend II. fokozata
  • Vörös csillag érdemrend

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Остапенко Илья Афанасьевич 1904г. - 29.12.1944 Archiválva 2018. november 28-i dátummal a Wayback Machine-ben, polkmoskva.ru
  2. ↑ Герои-горловчане Великой Отечественной войны Archiválva 2018. december 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, gorlovka.today
  3. ↑ Nekünk tíz Budapest nem ér meg egy Bécset!, origo.hu
  4. ↑ A Makói Múzeum Füzetei 105. (Makó, 2007)37.old, Ravasz István: Budapest hadszíntérré válásának tényezői 1944-1945-ben, library.hungaricana.hu
  5. ↑ Eszényi Krisztián: Vecsés fejlődésének története korabeli térképek alapján. lazarus.elte.hu, 2016. (Hozzáférés: 2021. október 7.)
  6. ↑ Hadtörténelmi közlemények - Tóth Sándor: Budapest ostroma, 1975.02. 266-304 old., epa.oszk.hu
  7. ↑ Hadtörténelmi Közlemények14. évf. 4. sz. (1967.) 712-726. old. - G. Csebotarjov: A parlamenter halála
  8. ↑ A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság folyóirata SEREG SZEMLE , honvedelem.hu
  9. ↑ Magyarok a II. világháborúban - Harcok a bekerített Budapesten (1944. december 25. – 1945. február 13.), arcanum.hu
  10. ↑ 1960, Budaörsi út és a Balatoni műút elágazása[halott link], ilyenisvoltbudapest.hu
  11. ↑ Délmagyarország, 1951. december 30. - Őszinte hálát és forró szeretetet érzünk azok iránt, akik életüket adták a mi életünkért Leleplezték Osztapenko kapitány, a német fasiszták állal meggyilkolt hősi szovjet parlamenter szobrát, library.hungaricana.hu
  12. ↑ Osztapenko kapitány - Budapest (Kerényi Jenő) - Köztérkép
  13. ↑ "Valahol el kell mondani az ünnepi beszédet" - Pótó János történész köztéri szobrainkról, magyarnarancs.hu
  14. ↑ Emlékszik még az Osztapenkóra? , pestbuda.hu
  15. ↑ A főváros közterületein elhelyezett politikai tartalmú képzőművészeti alkotások sorsáról – a Fővárosi Közgyűlés vitája és határozatai Archiválva 2018. december 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, eszmelet.hu
  16. ↑ György Péter: Miénk itt a köztér! Életünk a Szoborparkban, magyarnarancs.hu
  17. ↑ Osztapenko - Egykor.hu
  18. ↑ Hová tűntek a vérengző nyilasok az ostrom után?, civilhetes.net
  19. ↑ Mi köze Osztyapenkónak a Mekihez?, lokal.hu
  20. ↑ A Honvéd Osztapenkó Sportegyesület zászlója
  21. ↑ Budapest, Honvéd Osztapenko SE , magyarfutball.hu
  22. ↑ Ostapenka St, Horlivka, Donets'ka oblast, Ukrajna, 84600, google.com/maps

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Ostapenko Monument by Jenő Kerényi
A Wikimédia Commons tartalmaz Osztapenko-szobor témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ilja_Afanaszjevics_Osztapenko&oldid=26055113”