Hegyikristály
| Hegyikristály | |
 | |
| Általános adatok | |
| Kémiai név | szilícium-dioxid |
| Képlet | SiO2 |
| Kristályrendszer | trigonális |
| Ásványrendszertani besorolás | |
| Osztály | Oxidásványok |
| Alosztály | 1:2 típusú fém-oxidok |
| Azonosítás | |
| Megjelenés | hexagonális oszlopok, gyakoriak az ikerkristályok |
| Szín | víztiszta |
| Porszín | fehér |
| Fény | üvegfényű, törési felületén zsírfényű |
| Átlátszóság | átlátszó vagy áttetsző |
| Keménység | 7 |
| Hasadás | nincs |
| Törés | kagylós |
| Oldhatóság | egyedüli oldószere a HF |
| Sűrűség | 2,66 g/cm³ |
| Különleges tulajdonság | szerkezetének szimmetriájából adódóan cirkulárpoláros; az UV-fényt átereszti; piro- és piezoelektromos |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hegyikristály témájú médiaállományokat. | |
A hegyikristály a kvarc ásvány színtelen, drágakőként használt változata. A görögök azt tartották, hogy a hegyikristályok az Alpok magas csúcsainak dermesztő hidegében felolvaszthatatlan jéggé fagyott vízből keletkeztek. Ezért nevezték el az ásványt kristallosnak, azaz jégnek.
Ásványtani jellemzői
[szerkesztés]A teljesen színtelen hegyikristály kémiailag ideálisan tiszta kovasav, képlete SiO2. A kvarc fizikai és kémiai tulajdonságai a hegyikristályon tanulmányozhatók a legnagyobb pontossággal. Fennőtt kristályai rendszerint kitűnően fejlett, karcsú, hatszöges oszlopok, melyeket a + és - alapromboéder lapjai fednek. A kristályok tökéletes átlátszóságát gyakran zavarják szilárd és folyadékzárványok.
Azokat a hegyikristályokat, melyeknek természetes úton keletkezett finom repedései, a beléjük hatolt igen vékony levegőréteg okozta interferencia folytán szivárványszínt játszanak, írisz- vagy szivárvány-kvarcoknak nevezik. Mesterségesen is előállítják őket úgy, hogy felhevített hegyikristályt hideg vízbe mártanak. Ha a víz színesre festett és a kristályt huzamosabb ideig benne hagyják, a festék behatol és a repedések mentén színesre festett kvarcot kapunk.
Előfordulása
[szerkesztés]A hegyikristály legfőbb lelőhelyei az Alpokban vannak. Az Alpokban századok óta apáról fiúra szálló mesterség a kristály-keresés. A tavaszi olvadás után indulnak meg a kristálykeresők, bejárják a gazdagabb előfordulásaikról ismert nagyobb, valamint az eldugottabb völgyeket, átkutatják a gleccserek hordalékát, a patakmedreket, vizsgálják a kőzetben húzódó kvarcereket, kopogtatván körülöttük a sziklafalat, mikor is a hegyikristályokat rejtő kisebb-nagyobb üregek kongó hanggal árulják el magukat. Az üregek rendesen csak nagyobb ököl, fejnagyságúak, néha azonban rendkívüli méretűek. A kvarckristályok bélelte nagyobb üregeket kristálypincéknek nevezik.
Nagy jelentőséggel bírnak a brazíliai lelőhelyek is, ahonnan kitűnő minőségű hegyikristályok származnak nagy mennyiségben. A leggazdagabb előfordulások Goyaz-államban, a Sao Marcos- és Sao Bartholomeo-folyók közötti Serra dos Cristaes vidékén, Cristallina és Araguahy mellett vannak.
Madagaszkár szigetének keleti és északkeleti gneiszes vidékéről eredő folyók ágyából már a 17. században ismertek pompás, átlátszó hegyikristályokat. Az elsődleges előfordulású kristályok üledékes kőzeteket és kristályos palákat átszelő pegmatittelérek üregeiből származnak.
Indiában Madras vidékén harmadkori konglomerátokban találják a megkopott, víztiszta hegyikristályokat, melyekből Madrasban briliánsokat, rózsákat, sőt szemüvegeket csiszolnak.
Az Urál-hegységben is találhatók gazdag lelőhelyek.
Felhasználása
[szerkesztés]A hegyikristálynak régebben jelentős szerepe volt az ékszeriparban, a gliptikában, és a díszítőművészet terén. Ékszerbe, a gyémánt pótlására, különösen szívesen csiszolták kisebb, ragyogó kristályait s ezeket nyugati gyémántoknak nevezték. Helyi neveik: máramarosi-, német-, stollbergi-, cseh-, alaszkai-, arkanzasz-, pafoszi-, alenkoni-, ír-, bristol-, quebeki-, similigyémánt voltak.
A hegyikristályt az ó- és középkorban, de még a múlt században is jóval nagyobbra értékelték, mint napjainkban. Ma legjobban az optikai célokra alkalmas, teljesen átlátszó, színtelen, repedés és zárványmentes goyazi kristályokat fizetik meg.
A magyar királyi jogar gömbje hegyikristályból van, és oroszlánokat véstek bele.
Források
[szerkesztés]- Dudichné Dr. Vendl Mária, Koch Sándor - A drágakövek, Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1935
- Koch Sándor-Sztrókay Kálmán - Ásványtan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994
- Medenbach, Olaf, Sussieck-Fornefeld, Cornelia - Ásványok, Magyar Könyvklub, Budapest, 1992
- Oberfrank Ferenc – Rékai Jenő: Drágakövek – Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1993.