Csepreghy Nándor
Csepreghy Nándor | |
2017-ben | |
Született | 1983. augusztus 22. (41 éves) Kolozsvár, Románia |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | államtitkár |
Tisztsége | államtitkár (2022. május 25. – , Építési és Közlekedési Minisztérium) |
Iskolái |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Csepreghy Nándor témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Csepreghy Nándor (Kolozsvár, 1983. augusztus 22. –) magyar politikus, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese.[1]
Tanulmányai
[szerkesztés]Középiskolai tanulmányait 1998 és 2002 között a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban végezte, majd 2002 és 2008 között a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója, ahol előbb történelem, majd kommunikáció szakon, közönségkapcsolatok szakirányon szerzett diplomát.
Politikai tevékenysége
[szerkesztés]Politikai pályája 2003-ban vette kezdetét, amikor részt vett a Fidelitas sarkadi alapszervezetének megalapításában; még ebben az évben alelnöknek választották a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség frissen megalakult helyi alapszervezetében is. A 2006-os önkormányzati választásokon asszisztensként segítette Oláh Jánost, a Fidesz-KDNP szegedi polgármesterjelöltjét, majd 2007-ben a Fidelitas Országos Elnökségének tagja, 2009-ben operatív alelnöke lett.[2]
A 2008-as magyarországi népszavazáson („szociális” vagy „háromigenes” népszavazás) idején a Fidesz ifjúsági alkampányát vezette. 2010-ben, az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP szegedi képviselőjelöltje, Bohács Zsolt mellett dolgozott kampányfőnökként, az önkormányzati választásokon pedig B. Nagy László, a Fidesz-KDNP színeiben induló szegedi polgármesterjelölt kampánycsapatának volt a tagja.[3]
2011 májusától 2012 novemberéig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs főosztályvezetője, 2013 augusztusáig pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára volt. A Miniszterelnökségen 2013 augusztusa óta dolgozik, korábban fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárként.
2015. október 8-tól 2018. május 17-ig a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes volt, (ameddig Lázár János volt a minisztere).[1]
2019-től az Áder János által alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt igazgatja.[4]
2022. május 25-étől az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese.
Szakmai tevékenysége
[szerkesztés]Szakmai pályafutása 2009-ben a Café PR-nál vette kezdetét. Ugyanebben az évben a Csongrád megyei Ifjúsági Közalapítvány vezetőjeként koordinálta a megyei ifjúságkutatást, majd 2011-ben a Polgári Magyarországért Alapítvány képzési igazgatói feladatait látta el. 2008 és 2011 között a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara kommunikációs vezetője volt. Szakmai érdeklődésének középpontjában az innováció áll, több interjú is megjelent már vele a témában.[5][6]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b A köztársasági elnök 409/2015. (X. 13.) KE határozata államtitkári kinevezésről - Magyar Közlöny 2015. 149. szám, 2015. október 13.
- ↑ A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány képzési igazgatójaként dolgozik Csepreghy Nándor. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011)
- ↑ Szociális Népszavazás 2008. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 7.)
- ↑ Volt államtitkár igazgatja Áder alapítványát, ami évi másfél milliárdot kap a kormánytól. HVG, 2019. február 13.
- ↑ Az új kihívások új embereket követelnek - Eco.hu. [2015. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 26.)
- ↑ Csepreghy: Ludditáknak nincs helye a magyar fejlesztéspolitikában. (Hozzáférés: 2015. február 26.)
Források
[szerkesztés]- Miniszterelnökség honlapja
- Csepreghy Nándor életrajza. [2017. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 13.)
- Hirado.hu - A Miniszterelnökség államtitkárává, miniszterhelyettessé nevezik ki Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárt október elsejétől - jelentette be Lázár János csütörtökön. (Hozzáférés: 2015. november 10.)
Interjúk
[szerkesztés]- Fókuszban a gazdaságfejlesztés (fidesz.hu, 2014. október 28.)
- Az új kihívások új embereket követelnek (eco.hu, 2015. március 9.)