Ugrás a tartalomhoz

Bilokáció

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A bilokáció az a paranormális jelenség, hogy egy személy vagy tárgy egyszerre két helyen tud lenni.

A katolikus hagyomány azt tartja, hogy mélyen hívő emberek képesek két alakban megjelenni. A bilokáció jelensége azonban nemcsak a kereszténységben ismert, hanem a világ számos szellemi mozgalmában fellelhető. A jóga tanaiban szó esik egy szellemi hasonmásról (asztráltest), amely a fizikai testben lakozik, de olykor képes arra is, hogy különváljon tőle. Paramahansza Jógánanda Egy jógi önéletrajza című könyvében mesterét írja le a bilokáció jelenségével. A világjáró Székely Tibor szintén egy indiai jógit említett e képességgel Éjfélkor dőlnek a pálmák című könyvében.

A történelemben számos emberről feljegyezték ezt a képességet. A keresztény szenteknél többek közt Páduai Szent Antal, Assisi Szent Ferenc, Pietrelcinai Szent Pio, Szent Ambrus, Copertinói Szent József, María de León Bello y Delgado, Liguori Szent Alfonz, Szent Druon, Gerardo Maiella, Ursula Micaela Morata, Martin de Porres stb. Egyes muszlim szúfik szintén említve vannak.

A jelenség leírása már az ókori görög filozófusoknál feltűnik[1][2][3] majd találkozunk vele a zsidó miszticizmusban,[4] a Kabbalában[5] a pogányságban[6] a sámánizmusban[7] az okkultizmusban[8] a hinduizmusban[9][10] a buddhizmusban[11][12] a teozófiában[13][14] és a New Age mozgalomban.[15] A védikus és buddhista hagyományok úgy tartják, hogy egyes gyakorlatok, mint például a jóga, a meditáció, aszketikus gyakorlatok (böjt, önmegtartóztatás stb.) lehetővé teszik az embert különleges képességek (lásd: sziddhik és abhidzsnyá) megnyilvánulására.

Maria de Ágreda

[szerkesztés]

A spanyol klarissza apáca, Maria de Ágreda (wd) 1620 és 1631 között több mint ötszázszor jelent meg Amerikában, miközben egyfolytában zárdájában tartózkodott, a spanyolországi Ágredában.

Az 1620-as években, mikor a spanyol katolikus egyház hittérítőket küldött Észak- és Közép-Amerikába, Alonso de Benavides atya erős keresztény hitéletet talált Új-Mexikó indiánjai körében. Az emberek azt vallották, hogy „egy kék ruhás úrnő” térítette meg őket, aki nappal megjelent, de éjszakára mindig eltűnt.

1630. augusztus 1-jén, amikor Benavides atya visszaérkezett Spanyolországba, értesült róla, hogy Ágredában egy fiatal apácának olyan misztikus élményei voltak, mint a bilokáció, illetve a levitáció. Benavides felkereste Maria nővért, és megdöbbenve tapasztalta, mennyi mindent tud mesélni az Újvilág ama vidékéről, ahol soha nem járt. Emlékezett a bennszülöttek és a falvak nevére is, ahogy később a misszionárius atya emlékirataiban beszámol róla. Benavides megállapította azt is, hogy az indiánok misekelyhe minden bizonnyal Maria nővér zárdájából származott.[16][17]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Bilocation című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Bilocazione című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • Reader's Digest: Misztikus történetek gyűjteménye, 2007.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Dodds, E. R. (2004). The Greeks and the Irrational. University of California Press. page 145
  2. Christoph Riedweg, Steven Rendall, Pythagoras: His Life, Teaching, and Influence, Cornell University Press, 2005, p. 4
  3. Thomas McEvilley, The Shape of Ancient Thought: Comparative Studies in Greek and Indian Philosophies, Allworth Communications, 2002, pp. 102, 262,
  4. Samuel, Gabriella (2007). The Kabbalah Handbook: A Concise Encyclopedia of Terms and Concepts in Jewish Mysticism. Jeremy P. Tarcher. p. 51.
  5. Gabriella Samuel, The Kabbalah Handbook: A Concise Encyclopedia of Terms and Concepts in Jewish Mysticism, Jeremy P. Tarcher, 2007, p. 51,
  6. York, Michael (2005). Pagan Theology: Paganism as a World Religion. NYU Press. p. 41.
  7. Znamenski, Andrei A. (2004). Shamanism: Critical Concepts in Sociology. New York: Routledge. pp. 248–249
  8. Olliver, C. W. Analysis of Magic and Witchcraft. Kessinger Publishing, 2003. pp. 117, 155–6.
  9. McEvilley, Thomas (2002). The Shape of Ancient Thought: Comparative Studies in Greek and Indian Philosophies. Allworth Communications. pp. 102, 262
  10. Yoga Sutras of Patanjali, Justin O'Brien, A Meeting of Mystic Paths: Christianity and Yoga, Yes International Publishers, 1996, pp. 29, 140,
  11. Alex Comfort, Reality and Empathy: Physics, Mind, and Science in the 21st Century, SUNY Press, 1984, p. 42
  12. Herman Vetterling, Illuminate of Gorlitz Or Jakob Bohme's Life and Philosophy Part 3: V. 3, Kessinger Publishing, 2003, page 967
  13. Olcott, Henry Steel (1895). Old Diary Leaves: The True Story of the Theosophical Society. G. P. Putnam's Sons. p. 388
  14. Elizabeth Clare Prophet, The Masters and the Spiritual Path, Summit University Press, 2001, p. 331
  15. Prophet, Elizabeth Clare (2001). The Masters and the Spiritual Path. Summit University Press. p. 331.
  16. Reader's Digest: Misztikus történetek gyűjteménye, 2007.
  17. Maria of Agreda: Mystical Lady in Blue, by Marilyn H. Fedewa, University of New Mexico Press, 2009. ISBN 978-0-8263-4643-8