A homok asszonya
A homok asszonya | |
Szerző | Abe Kóbó |
Eredeti cím | 砂の女 |
Ország | Japán |
Nyelv | japán |
Műfaj | regény |
Díjak | Jomiuri-díj (1963) |
Kiadás | |
Kiadó | Shinchosha |
Kiadás dátuma | 1962 |
Magyar kiadó | Magvető Könyvkiadó |
Magyar kiadás dátuma | 1969 |
Fordító | Csalló Jenő |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A homok asszonya (砂の女, Szuna no onna) Abe Kóbó 1962-ben megjelent regénye. Magyarul először 1969-ben jelent meg Csalló Jenő fordításában.[1]
A regényből Abe Kóbó saját forgatókönyve alapján Tesigahara Hirosi rendezésében, Eidzsi Okada és Kioko Kisida főszereplésével készült azonos címmel film,[2] amely elnyerte az 1964-es cannes-i filmfesztiválon a zsűri különdíját.
Történet
[szerkesztés]1955-ben egy tokiói iskolai tanár elutazott, hogy egy távoli halászfalu környékén rovarokat gyűjtsön. Estére is ott ragadt, a falubeliek látszólagos vendégszeretettel egy a dűnék mélyén lévő házhoz vezették, amelyhez csak kötélhágcsóval lehetett lejutni. Másnap reggelre a létra eltűnt, és a férfi rájött, hogy kelepcébe csalták. Az asszony házát a futóhomoktól folyamatos munkával kellett védelmezni. A csapdába került ember különböző módokon próbált megszökni, de valamennyi kísérletével kudarcot vallott. Az idő elteltével az özvegyasszony mellett a tanár társra és értelmes munkára lelt. Hosszú idő elteltével rájött, hogy a régi életébe való visszatérése nem ad több szabadságot neki. Elfogadta új identitását és családját. Hét év után hivatalosan halottnak nyilvánították.
Megjelenések
[szerkesztés]Japán nyelven
[szerkesztés]- 砂の女
Magyarul
[szerkesztés]- A homok asszonya. Regény; oroszból ford. Csalló Jenő; Magvető, Bp., 1969 (Világkönyvtár)
- A homok asszonya, Európa zsebkönyvek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972, ford. Csalló Jenő
- A homok asszonya, Európa zsebkönyvek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977, ford. Csalló Jenő
- A homok asszonya, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979, ford. Csalló Jenő
- A homok asszonya, In: A homok asszonya / A dobozember, General Press Kiadó, Budapest, 2003, ford. Csalló Jenő
Angol nyelven
[szerkesztés]- Woman in the Dunes, ford. E. Dale Saunders
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A magyar fordítás az orosz fordítás alapján készült.
- ↑ A homok asszonya (1964) snitt.hu
Források
[szerkesztés]- Abe Kóbó: A homok asszonya / A dobozember, General Press Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963945902X
- Angol nyelvű megjelenések az ISFDB-től
- Legeza Ilona könyvismertetője
- A kötet adatlapja Moly.hu