ASZU–85

ASZU–85
A Lengyel Néphadsereg ASZU–85 önjáró lövege
Típus	önjáró löveg
Fejlesztő ország	Szovjetunió
Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országok	Szovjetunió, Vietnam, Lengyelország, NDK
Gyártó	Mityiscsi Gépgyár
Gyártási időszak	1959–1964
Gyártási darabszám	több mint 500
Műszaki adatok
Motor	JaMZ–206V dízelmotor
A Wikimédia Commons tartalmaz ASZU–85 témájú médiaállományokat.

Az ASZU–85 (oroszul: АСУ – Авиадесантная самоходная установка, magyar átírásban: aviagyeszantnaja szamohodnaja usztanovka, magyarul: légideszant-önjáróeszköz, a 85-ös szám a löveg űrméretére utal) szovjet önjáró páncéltörő ágyú, melyet az 1950-es évek végén fejlesztettek ki a Mityiscsi Gépgyár (MMZ) tervezőirodájában. A légi szállíthatóságú és ejtőernyővel ledobható harcjármű a szovjet légideszant-hadosztályok alapvető páncéltörő-tűztámogató eszköze volt az 1960-as években. A jármű a PT–76 úszó harckocsi alvázán alapul. Az önjáró löveget 1959-ben rendszeresítették a Szovjetunióban és az 1960-as évek végéig maradt szolgálatban, amikor a BMD–1 deszantharcjármű váltotta fel.

Története

A harcjárművet a Mityiscsi Gépgyárban működő OKB–40 tervezőirodában fejlesztették ki Nyikolaj Asztrov főkonstruktőr irányításával, akinek a nevéhez számos korábbi könnyű harckocsi tervezése fűződött. A tervezőmunka 1951-ben kezdődött el. A cél egy olyan légi szállítású önjáró tüzérségi eszköz kifejlesztése volt, amely képes a harckocsi- és gépesített lövész csapatokkal, valamint a légideszant-egységekkel együtt haladni és számukra páncéltörő támogatást biztosítani. Ebben a szerepkörben az 1950-es évek elejétől már szolgálatban állt az ASZU–57 légideszant-páncélvadász, de annak képességei korlátozottak voltak és tűzereje elégtelen volt.

A fejlesztéshez a PT–76-os úszó harckocsit vették alapul, de annak úszóképességét nem tartották meg. Az első, Objekt 573 jelzésű prototípust 1953 második felére készítették el, amelyet 85 mm-es páncéltörő ágyúval szereltek fel. A könnyű, kompakt kialakítás miatt torony nélküli elrendezést kapott a harcjármű, a löveget gömbcsuklóval rögzítették a homlokpáncélhoz. Az első prototípust 1954-ben tesztelték. Az első prototípust három példányból álló, javított kísérleti sorozat követte. Ezekkel a járműveket 1956–1957 között tesztelte a hadsereg. Az első prototípusban még meghagyták a PT–76-os harckocsi V–6 dízelmotorját (amely a V–54-es harckocsimotor fele volt), de az azt követő kísérleti példányokba már a JaMZ–206V típusú kétütemű dízelmotorokat szerelték. A szovjet katonai vezetésnek és a kormányzatnak, illetve személy szerint a harcjárműgyártást felügyelő Vjacseszlav Malisev miniszterelnök-helyettesnek ugyanis határozott kívánsága volt, hogy a harcjárműhöz lehetőség szerint rendelkezésre álló tehergépkocsi motorokat kell használni.

A Szovjetunió Minisztertanácsának 1958. augusztus 6-i rendeletében született döntés a rendszeresítésről és a sorozatgyártásról. A jármű kezdetben a SZU–85 típusjelzést kapta, ugyanazt, mint a T–34-en alapuló SZU–85 önjáró löveg típusjelzése, és először a szárazföldi csapatoknál kívánták rendszeresíteni a SZU–76-os önjáró lövegek helyett. Ott azonban a páncéltörő rakéták megjelenése és elterjedése miatt ilyen önjáró páncéltörő löveg iránt nem mutatkozott nagy igény. Emellett a sebessége is alacsonyabb volt az elvárásoknál, a jármű nem tudott volna együtt mozogni a harckocsikkal. A sorozatgyártás 1959-ben kezdődött el a Mityiscsi Gépgyárban, de a tényleges nagy sorozatú gyártás csak 1961-ben indult el. A sorozatgyártású harcjárműveket már zárt küzdőtérrel gyártották, ellentétben a tesztpéldányok felülről nyitott páncéltestével. A harcjárművet végül a légideszant-csapatoknál rendszeresítették, ahol az ASZU–85 jelzést kapta. Először az 1962-es májusi díszszmlén mutatták be nyilvánosan. Az 1964-ig tartó sorozatgyártás során több mint 500 darabot készítettek.

A jármű a fejlesztés időszakában még újszerű konstrukciónak és korszerű harcjárművek számított. Az elhúzódó fejlesztés miatt mire a jármű az 1960-as években a csapatokhoz került, már elavultnak számított. Ehhez járult még hozzá a páncéltörő rakéták gyors elterjedése, ami az ilyen páncéltörő lövegek létjogosultságát megkérdőjelezte. Emiatt rövid ideig gyártották és viszonylag kis példányszámban készült. A légideszant-csapatoktól a korszerűbb elvek alapján készült BMD–1 gyorsan kiszorította, habár kis mennyiségben még az 1990-es években is használták.

A jármű egyik gyenge pontja volt a légvédelmi fegyverzet kezdeti hiánya. Ennek kiküszöbölésére az ASZU–85M jelzésű modernizált változatot 12,7 mm-es DSKM légvédelmi géppuskával szerelték fel, amelyet a parancsnoki búvónyílás fölött egy forgatható kereten helyeztek el. Emiatt azonban ennél a változatnál a fő fegyverzet lőszerjavadalmazása 39 darabra csökkent.

Habár eredetileg repülőgépből történő ejtőernyős deszantra tervezték, az ehhez szükséges P–16 típusú ejtőernyősdeszant-platformot csak 1972-ben rendszeresítették. A gyakorlatban a harcjármű ténylegesen csak légi szállítású volt, a deszantolás a leszállópályán történt.

Jellemzői

Múzeumban kiállított ASZU–85 önjáró löveg

A jármű páncélteste a PT–76-osén alapult. Megtartották annak futóművét és erőátviteli rendszerét. A PT–76-os V–6 típusú dízelmotorja helyett az ASZU–85-be a Jaroszlavli Motorgyár JaMZ–206V dízelmotorját építették, amely a JaMZ–206 tehergépkocsi-motor módosított változata volt. A PT–76-os úszóképességét azonban nem tartották meg. A teljesen zárt páncéltest három részre tagozódik: elöl a vezetőállás, középen a küzdőtér és hátul a motortér. A páncéltestet hengerelt acéllemezekből hegesztéssel állították elő. Legerősebb páncélvédelemmel a homloklemez rendelkezett, amely 45 mm-es, 60°-ban döntött acéllemezből készült. A tetőlemez 13 mm-es, a fenéklemez 15 mm-es vastagságú. A páncélzat kis- és közepes űrméretű páncéltörő lövedékek ellen nyújtott védelmet.

A harcjármű kezelőszemélyzete négy főből állt. Elől. A különálló vezetőállásban foglalt helyet a jármű vezetője. A középen elhelyezkedő küzdőtérben a lövegtől balra az irányzó, a lövegtől jobbra, egymás mögött a töltőkezelő és a parancsnok foglalt helyet.

Fő fegyverzetét a D–70 típusú (GRAU-kódja: 2A15) huzagolt csövű, 85 mm-es, L/67 űrmérethosszú páncéltörő ágyú képezte, amely a Petrov-féle D–48 páncéltörő ágyún alapult. Az 1865 kg tömegű löveget a páncéltest homloklemezébe gömbcsuklóval építették be. Ez függőleges síkban -4,5° és +15° kitérést, míg oldalirányba jobbra és balra is 15°-os kitérést tett lehetővé. A löveg függőlegesen mozgó ékzárral rendelkezett, amortizátorral, csőszájfékkel és füstelszívóval is ellátták. A D–70-es löveghez ugyanazokat a lőszertípusokat használták, mint a D–48-as ágyúhoz: 3BK–7 kumulatív gránátot, BR–372 típusú űrméret alatti nyíllövedék és OF–372 típusú repesz-romboló gránátokat. A harcjármű lőszer-javadalmazása 45 darab volt. A D–70-es löveg hatásos lőtávolsága 1150 m, maximális lőtávolsága 1 km. A hatásos lőtávolságon belül 192 mm-es páncél átütésére volt képes. Kiegészítő fegyverzete a löveggel párhuzamosított 7,62 mm-es PTK vagy SZGMT típusú géppuska volt 2000 darabos lőszer-javadalmazással.

Az ASZU–85 páncéltestének hátsó része. Jól láthatók a hátul rögzített hengeres alakú BSD–5 füstgenerátorok

A löveg és a géppuska közvetlen irányzásához TSK–2–79 típusú irányzótávcsövet építettek be. Az éjszakai harctevékenységhez TPN1–79–11 típusú passzív infravörös éjszakai irányzék állt rendelkezésre, a célterület megvilágítását a lövegbölcső fölött elhelyezett L–2 típusú infravörös fényszóró biztosította. A közvetett irányzáshoz a harcjármű egy SZ–71–79 típusú panorámairányzékot kapott.

A harcjárművet R–113 harckocsirádióval és R–120 típusú belső beszélőrendszerrel látták el. A küzdőtér hermetizált, ABV védelemmel rendelkezik. A járművet az álcázásához BDS–5 füstgenerátorral szerelték fel. A kéthengeres, hordó alakú füstgenerátort a páncéltest hátfalára rögzítették.

Források

• Kovács Zoltán, Lugosi József, Nagy István, Sághidai Gyula: Tábori tüzérség (típuskönyv), Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988, ISBN 963 326 368 9, p. 395.
• ASZU–85, Russzkije tanki, 31. szám, 2011, ISSN 2073-543X
• Szemjon Fedoszejev: Szamohodki dlja gyeszanta, in: Tyehnyika i vooruzsenyije, 2006/3, ISSN 1682-7597 46–50.