Ugrás a tartalomhoz

7322-es mellékút (Magyarország)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
7322-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza6,2 km
Ország Magyarország
TartományokVeszprém vármegye
Az út elejeDevecser 7324
Az út végeSomlóvásárhely

A 7322-es számú mellékút egy bő hat kilométeres hosszúságú, négy számjegyű mellékút Veszprém vármegye nyugati részén; Somlóvásárhelyet kapcsolja össze részint Devecserrel, részint a 8-as főúttal.

Nyomvonala

[szerkesztés]

A 7324-es útból ágazik ki, kicsivel az első kilométere után, Devecser központjában. Belterületi szakasza a Vásárhelyi utca nevet viseli, és kisebb irányváltásoktól eltekintve végig nagyjából nyugat felé halad. Másfél kilométer után hagyja el Devecser utolsó házait, és 3,5 kilométer megtétele után lép Somlóvásárhely területére. Kicsivel a 4+300-as kilométerszelvénye előtt északnak fordul és keresztezi a Torna-patakot, majd beér a község házai közé, ahol előbb Aradi utca, majd Táncsics utca, a falu központjában álló templomot elhagyva pedig Somlai utca a neve. 6. kilométere táján elhalad a MÁV 20-as számú Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonalának Somlóvásárhely megállóhelye mellett, majd keresztezi a vágányokat. Itt ismét északnak fordul és a 8-as főútba csatlakozva ér véget, annak 97+850-es kilométerszelvénye közelében. Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 6,177 kilométer.

Hídjai

[szerkesztés]

Egy jelentősebb hídja van, a Torna-patak hídja a 4+303 kilométerszelvényben, amely 1966-ban épült.[1]

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Dr. Tóth Ernő (szerk.): Hidak Veszprém megyében. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, 2008. ISBN 978-963-06-5843-0