A 2011-es IZOD IndyCar Series szezon volt a tizenhatodik szezonja az IndyCar Series-nek és századik szezonja az Amerikai nyíltkerekes versenyzésnek. A 95. indianapolisi 500-at május 29-én, vasárnap rendezték meg. Ez volt az utolsó szezon amelyben még versenyzett a Dallara IR-05 típusú autó. A győztes Dario Franchitti lett, tizennyolc ponttal megelőzve Will Powert. Az utolsó, Las Vegas-i versenyt egy halálos kimenetelű tömegbaleset miatt törölték. A verseny tizenkettedik körében tizenöt autó ütközött, a baleset után nem sokkal pedig életét vesztette a kétszeres Indy 500-győztes brit Dan Wheldon.
Ez volt a Dallara IR 05-ös kasztnik utolsó szezonja.
A 95. indianapolisi 500-on lesz a száz éve, hogy megrendezték az első indianapolisi 500-at 1911-ben. Ez az utolsó szezonja a jelenleg használatos Dallara karosszériának, amelyet már 2003 óta használnak. 2012-től a Dallara biztonsági cellájára épülő kasztnikat fognak használni.
A széria neve hivatalosan is megváltozik Indy Racing League-ről IndyCar-ra.
A Pace Car-t követő újraindításnál ezentúl csak a célegyenes után lehet előzni.
A pit lane helykiosztását az előző verseny időmérőjének eredménye fogja meghatározni, ez alól kivétel az évnyitó St. Petersburg-i futam, ahol a 2010-es pontállás alapján osztják ki, és az Indy 500, ahol mindenki kedvére választja ki a pit lane-t magának.
A Japánban történt katasztrófa ellenére az Indy Japan 300-at megrendezik Motegiben, de az eddigiektől eltérően nem az oválpályán, hanem a Road Course pályán, mert az ovált nem sikerült még eléggé megjavítani.
Az Octane Racing Group, amely a Formula–1 illetve a NASCAR Montreal-i futamát is promotálja, három évre elvállalta az IndyCar Edmonton-i versenyének promotálását.
A Baltimore Grand Prix a 2011. augusztus 5–7-ei hétvégén debütál. A versenyt a 2.4 mérföldes belvárosban kialakított pályán rendezik meg. A szerződés 2015-ig érvényes.
A New Hampshire Motor Speedway 2011. augusztus 14-én tér vissza az IndyCar-ba 13 év után, amit a NASCAR New Hampshire-i futamának idején jelentették be.
A Milwaukee Mile újra versenyt rendez 2011-ben, ezt szeptember 30-án jelentették be. De jövőre a szokásokkal ellentétben nem az Indy 500 utáni első futam lesz, hanem csak Texas után lesz a Milwaukee futam.
A szezonzáró versenyt Las Vegasban rendezik meg. Az IZOD IndyCar World Championship 5 millió dollárt kínál annak a NEM IndyCar-ban versenyző pilótának aki részt vesz és megnyeri a versenyt.
A 2008-as egyesítés miatt kiesett Champ Car pályákat, név szerint a Mexikóit, a Road America-t és a Cleveland-i pályát szeretnék visszahozni. Bár Road America-val nehéz dolga lesz az IndyCar-nak mivel 2010. szeptember 10-vel a NASCAR-hoz tartozó ISC (International Speedway Corporation) felvásárolta ezzel megnehezítve az IndyCar dolgát.
A Cleveland-i verseny megrendezését megvitatták, a versenyt úgy rendezték volna meg, hogy péntek este a reptéren kialakított ovális pályán lett volna egy verseny és vasárnap lett volna még egy verseny a Champ Car által használt változaton. 2011-ben, ha lesz elég szponzor akkor megrendezik a versenyt.
Az IndyCar visszatér Houston-ba 2011-ben a Mi-Jack promotions támogatásával, ha szereznek főszponzort.
A sorozat vezetősége vizsgálja annak lehetőségét, hogy a kínai Qingdao-ban rendezzenek utcai versenyt 2011-ben és 2012-től épített vagy ovál pályán rendeznének versenyt ugyanitt.
A Detroit-i Belle Isle-ban Park-ban kialakított pályán szeretnének versenyt rendezni de nagy valószínűséggel csak 2012-től lesz verseny.
Az IndyCar vezérigazgatója Randy Bernard a szezonzáró versenyt vagy a Las Vegas Motor Speedway-en vagy a Kaliforniai Fontana-ban található Auto Club Speedway-en akarja rendezni. A NASCAR-hoz tartozó ISC (International Speedway Corporation) tulajdonában álló pályák vagyis a Chicagoland Speedway, Watkins Glen, Homestead és Kansas nem rendezhet jövőre IndyCar versenyt mert Bernard-nak elege lett abból, hogy az ISC pályák versenyei rendszeresen nagyon alacsony nézettségűek és veszteségesek.
Az Edmonton-i verseny financiális problémák miatt törölve lett a 2011-es naptárból, majd később újból visszakerült immár egy másik vonalvezetést használva.
Ezen a táblázaton csak a HIVATALOSAN BELEJENTETT versenyzők és csapatok szerepelnek. Minden csapat és versenyző Honda-motort, Firestone gumival ellátott autótót, Dallara kasztnit használ. A (R) ÚJONC VERSENYZŐT a KBJ pedig KÉSŐBB BEJELENTVE jelent.
Junqueira indult volna eredetileg de Michael Andretti és A.J. Foyt megállapodásámak értelmében Junqueira autójával Hunter-Reay versenyzett a futamon.[6]
Nem indult Iowa-ban sérülés miatt.[11] Vízumproblémák miatt nem tudott belépni az Egyesült Államokba ezért Simon Pagenaud helyettesítette a Sonoma-i versenyen.
Az alábbi szempontok alapján kapnak pontokat a versenyzők az adott futam után:
Pozíció
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
Egyéb versenyek
50
40
35
32
30
28
26
24
22
20
19
18
17
16
15
14
13
12
12
12
12
12
12
12
10
10
10
10
10
10
10
10
10
10
Texas Twin 275 versenyek
25
20
18
16
15
14
13
12
11
10
9
9
8
8
7
7
6
6
6
6
6
6
6
6
5
5
5
5
5
5
5
5
5
5
Indy 500 időmérő
15
13
12
11
10
9
8
7
6
4
4
4
4
4
4
4
4
4
4
4
4
4
4
4
3
3
3
3
3
3
3
3
3
Pluszpontokat kapnak a versenyzők az Indy 500 kvalifikáció után az eredménytől függően.
Texas-ban két versenyt rendeznek egy napon és mindkét verseny után csak fél pontokat kapnak a versenyzők.
Döntetlen állás esetén az dönt a bajnoki címről, hogy kinek van több győzelme, ha ez is döntetlen akkor kinek van több második és ha ez sem segít akkor kinek van több harmadik helyig és így tovább, majd a legvégén vizsgálják ugyanígy az időmérő eredményeket ha szükséges.
Ha valaki kvalifikálja magát a futamra, de nem indul el akkor a utolsó pozícióért járó pontok felét kapja meg.
1 A #41-es autóban Junqueira indult volna eredetileg de Michael Andretti és A.J. Foyt megállapodásámak értelmében Junqueira autójával Hunter-Reay versenyzett a futamon.[23]1 A Las Vegas-i versenyen tizenöt autó karambolozott, Dan Wheldon-t kórházba szállították de később meghalt, a versenyt törölték, a többi versenyző később még ment 5 kört, hogy tisztelegjenek Dan Wheldon előtt, a csapattagok több száz méteres sorfalat állva tisztelegtek Wheldon előtt. Dan Wheldon 33 évet élt, nyugodjék békében.