Ugrás a tartalomhoz

2004-es női sakkvilágbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2004-es női sakkvilágbajnokság
Címvédő
Kihívó
Jekatyerina Kovalevszkaja (30)
 Oroszország
Antoaneta Sztefanova (25)
 Bulgária
Szerzett pont
½
Élő-pontszáma
2467
(FIDE-ranglista 16. helyezett)[1]
2490
(FIDE-ranglista 10. helyezett)[1]
Előző
Következő
2001
2006

A 2004-es női sakkvilágbajnokság 2004. május 21.–június 4. között az oroszországi Elisztában került megrendezésre. A versenyt immár harmadik alkalommal kieséses (knock out) rendszerben bonyolították le, amelyen a regnáló világbajnoknak is részt kellett volna vennie címe megvédéséhez. A világbajnok kínai Csu Csen terhessége miatt nem vett részt, így a bolgár Antoaneta Sztefanova személyében új világbajnok avatására került sor, miután a döntőben 2,5–0,5 arányban legyőzte az orosz Jekatyerina Kovalevszkaját.[2] Ezzel ő lett az első bolgár női sakkozó, aki világbajnoki címet szerzett.

A verseny résztvevői

[szerkesztés]

A versenyre az előző világbajnokság, a kontinensbajnokságok és a zónaversenyek eredményei, valamint az Élő-pontszám alapján lehetett kvalifikációt szerezni.

A versenytől a legjobbak közül távol maradt Polgár Judit, a női világranglista 1. helyezettje, aki az abszolút világranglistán ekkor a 9. helyet foglalta el, és a férfiak közötti világbajnoki versenysorozatban indult; az aktív versenyzéstől visszavonult exvilágbajnok Hszie Csün (2.), terhessége miatt a regnáló világbajnok Csu Csen (8.), a kínai Csin Kan-jing (14.), az ukrán Inna Gaponenko (18.) és Polgár Zsófia, aki a 19. helyet foglalta el a világranglistán.

A versenyen Magyarország képviseletében nem vett részt versenyző. A vietnami-magyar kettős állampolgárságú Hoang Thanh Trang a 2003. évi Ázsia-bajnokságon elért 2. helyezésével kvalifikálta magát, ezért vietnami színekben játszott. Ő 17. kiemeltként vett részt a versenyen, ahol a második fordulóig jutott, ekkor azonban kikapott az orosz Tatyjana Koszincevától.

A verseny rajtlistája

[szerkesztés]

A rajtlista sorrendje a 2004. áprilisi Élő-pontszám[1] alapján lett meghatározva.

A minősítés rövidítései: GM=nemzetközi nagymester, IM=nemzetközi mester, WGM=női nemzetközi nagymester, WIM=női nemzetközi mester. WFM=női FIDE mester.

  1.  Kónéru Hanpi (IND), 2513, GM
  2.  Alisza Galljamova (RUS), 2502, IM
  3.  Maia Csiburdanidze (GEO), 2502, GM
  4.  Szvetlana Matvejeva (RUS), 2496, WGM
  5.  Katyerina Lahno (UKR), 2493, IM
  6.  Pia Cramling (SWE), 2491, GM
  7.  Antoaneta Sztefanova (BUL), 2490, GM
  8.  Csao Hszüe (CHN), 2477, WGM
  9.  Hszü Jü-hua (CHN), 2474, WGM
  10.  Natalija Zsukova (UKR), 2471, WGM
  11.  Alekszandra Kosztyenyuk (RUS), 2469, IM
  12.  Jekatyerina Kovalevszkaja (RUS), 2467, WGM
  13.  Irina Krush (USA), 2465, IM
  14.  Almira Skripchenko (FRA), 2456, IM
  15.  Nana Dzagnidze (GEO), 2452, WGM
  16.  Tatyjana Koszinceva (RUS), 2451, WGM
  17.  Hoang Thanh Trang (VIE), 2447, IM
  18.  Iweta Radziewicz (POL), 2444, IM
  19.  Corina-Isabela Peptan (ROM), 2439, IM
  20.  Ketino Kachiani-Gersinska (GER), 2439, IM
  21.  Olga Alexandrova (UKR), 2430, IM
  22.  Viktorija Čmilytė (LTU), 2430, IM
  23.  Nagyezsda Koszinceva (RUS), 2425, WGM
  24.  Elina Danielian (ARM), 2418, IM
  25.  Vang Pin (CHN), 2417, WGM
  26.  Hszü Jüan-jüan (CHN), 2410, WGM
  27.  Monika Soćko (POL), 2408, IM
  28.  Ekaterina Polovnikova (RUS), 2406, WGM
  29.  Natasa Bojkovic (SCG), 2400, WGM
  30.  Marie Sebag (FRA), 2398, IM
  31.  Maia Lomineishvili (GEO), 2397, IM
  32.  Peng Csao-csin (NED), 2396, IM

  1.  Joanna Dworakowska (POL), 2395, IM
  2.  Irina Slavina-Turova (RUS), 2395, IM
  3.  Natalja Pogonyina (RUS), 2393, WIM
  4.  Vang Jü (CHN), 2393, WGM
  5.  Nino Khurtsidze (GEO), 2387, IM
  6.  Lilit Mkrtchian (ARM), 2387, IM
  7.  Tatjana Vasilevich (UKR), 2386, IM
  8.  Elisabeth Pähtz (GER), 2385, WGM
  9.  Elena Sedina (ITA), 2382, IM
  10.  Lela Javakhishvili (GEO), 2372, WGM
  11.  Drónavalli Hárika (IND), 2368, WIM
  12.  Ana Matnadze (GEO), 2364, WGM
  13.  Nguyen Thi Thanh An (VIE), 2353, WIM
  14.  Rusudan Goletiani (USA), 2352, WGM
  15.  Subbaraman Meenakshi (IND), 2344, WIM
  16.  Le Kieu Thien Kim (VIE), 2341, WIM
  17.  Huang Csien (CHN), 2339, WIM
  18.  Jennifer Shahade (USA), 2337, WIM
  19.  Jana Jacková (CZE), 2331, WGM
  20.  Maritza Arribas (CUB), 2327, WGM
  21.  Carolina Lujan (ARG), 2319, WIM
  22.  Maria Sergeeva (KAZ), 2319, WGM
  23.  Svetlana Petrenko (MDA), 2319, WGM
  24.  Sopio Tkeshelashvili (GEO), 2307, WGM
  25.  Shadi Paridar (IRI), 2265, WIM
  26.  Tan Csung-ji (CHN), 2250
  27.  Anna Hahn (USA), 2218, WIM
  28.  Luciana Morales Mendoza (PER), 2120
  29.  Asma Houli (ALG), 2116
  30.  Farida Arouche (GER), 2114, WIM
  31.  Dinara Khaziyeva (ALG), 2110, WFM
  32.  Cecile Van Der Merwe (RSA), 2062, WIM

A verseny szabályai

[szerkesztés]

Minden összesorsolt pár két játszmát játszott két nap alatt a klasszikus időmérés szabályai szerint, melynek során 90 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, és további 30 percet kaptak a 41. lépésnél. Egyenlőség esetén a következő nap került sor a holtverseny eldöntésére, az alábbiak szerint:

  • Két rapidjátszma (25 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként);
  • További egyenlőség esetén újabb két rapidjátszma (10 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként);
  • Ha még mindig egyenlő az állás, két villámjátszma (5 perc és 3 másodperc többletidő lépésenként);
  • Ha ezek után is egyenlő, akkor egy armageddonjáték, amelyben döntetlen esetén a sötéttel játszó számított győztesnek.

A verseny lefolyása

[szerkesztés]

[3][4]

1. forduló 2. forduló 3. forduló Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                  
1 Kónéru Hanpi 2
64 Cecile Van Der Merwe 0
1 Kónéru Hanpi
32 Peng Csao-csin ½
32 Peng Csao-csin 4
33 Joanna Dworakowska 3
1 IND Kónéru Hanpi 3
16 RUS Tatyjana Koszinceva 1
16 Tatyjana Koszinceva
49 Huang Csien
16 Tatyjana Koszinceva
17 Hoang Thanh Trang ½
17 Hoang Thanh Trang
48 Le Kieu Thien Kim ½
1 IND Kónéru Hanpi 2
9 CHN Hszü Jü-hua 0
8 Csao Hszüe 2
57 Shadi Paridar 0
8 Csao Hszüe
40 Elisabeth Pähtz
25 Vang Pin 0
40 Elisabeth Pähtz 2
40 GER Elisabeth Pähtz ½
9 CHN Hszü Jü-hua
9 Hszü Jü-hua 3
56 Sopio Tkeshelashvili 1
9 Hszü Jü-hua
24 Elina Danielian ½
24 Elina Danielian
41 Elena Sedina
1 IND Kónéru Hanpi
12 RUS Jekatyerina Kovalevszkaja
4 Szvetlana Matvejeva 2
61 Asma Houli 0
4 Szvetlana Matvejeva
29 Natasa Bojkovic
29 Natasa Bojkovic
36 Vang Jü ½
29 SRB Natasa Bojkovic ½
20 GER Ketino Kachiani-Gersinska
13 Irina Krush
52 Maritza Arribas ½
13 Irina Krush ½
20 Ketino Kachiani-Gersinska
20 Ketino Kachiani-Gersinska
45 Nguyen Thi Thanh An
20 GER Ketino Kachiani-Gersinska
12 RUS Jekatyerina Kovalevszkaja
5 Katyerina Lahno
60 Luciana Morales Mendoza ½
5 Katyerina Lahno 4
28 Ekaterina Polovnikova 3
28 Ekaterina Polovnikova
37 Nino Khurtsidze ½
5 UKR Katyerina Lahno
12 RUS Jekatyerina Kovalevszkaja
12 Jekatyerina Kovalevszkaja 2
53 Carolina Lujan 0
12 Jekatyerina Kovalevszkaja
21 Olga Alexandrova ½
21 Olga Alexandrova
44 Ana Matnadze ½
12 RUS Jekatyerina Kovalevszkaja ½
7 BUL Antoaneta Sztefanova
2 Alisza Galljamova 2
63 Dinara Khaziyeva 0
2 Alisza Galljamova 0
31 Maia Lomineishvili 2
31 Maia Lomineishvili
34 Irina Slavina-Turova ½
31 GEO Maia Lomineishvili 0
15 GEO Nana Dzagnidze 2
15 Nana Dzagnidze
50 Jennifer Shahade ½
15 Nana Dzagnidze
18 Iweta Radziewicz ½
18 Iweta Radziewicz
47 Subbaraman Meenakshi ½
15 GEO Nana Dzagnidze
7 BUL Antoaneta Sztefanova
7 Antoaneta Sztefanova 2
58 Tan Csung-ji 0
7 Antoaneta Sztefanova
39 Tatjana Vasilevich
26 Hszü Jüan-jüan 3
39 Tatjana Vasilevich 4
7 BUL Antoaneta Sztefanova 3
10 UKR Natalija Zsukova 1
10 Natalija Zsukova
55 Svetlana Petrenko
10 Natalija Zsukova 4
23 Nagyezsda Koszinceva 3
23 Nagyezsda Koszinceva 3
42 Lela Javakhishvili 1
7 BUL Antoaneta Sztefanova
3 GEO Maia Csiburdanidze ½
3 Maia Csiburdanidze
62 Farida Arouche ½
3 Maia Csiburdanidze 2
30 Marie Sebag 0
30 Marie Sebag
35 Natalja Pogonyina ½
3 GEO Maia Csiburdanidze
51 CZE Jana Jacková ½
14 Almira Skripchenko ½
51 Jana Jacková
51 Jana Jacková
19 Corina-Isabela Peptan ½
19 Corina-Isabela Peptan
46 Rusudan Goletiani ½
3 GEO Maia Csiburdanidze
22 LIT Viktorija Čmilytė
6 Pia Cramling
59 Anna Hahn ½
6 Pia Cramling
38 Lilit Mkrtchian ½
27 Monika Soćko 3
38 Lilit Mkrtchian 4
6 SWE Pia Cramling 2
22 LIT Viktorija Čmilytė 4
11 Alekszandra Kosztyenyuk 2
59 Maria Sergeeva 0
11 Alekszandra Kosztyenyuk ½
22 Viktorija Čmilytė
22 Viktorija Čmilytė 2
43 Drónavalli Hárika 0

A világbajnoki döntő

[szerkesztés]

A döntőben Sztefanova két győzelemmel kezdett, ezután már csak egy döntetlenre volt szüksége a világbajnoki cím elnyeréséhez. Ezzel ő lett az első bolgár sakkozónő, aki világbajnoki címet szerzett.

Női sakkvilágbajnokság döntője (2004)
Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 Pont
Jekatyerina Kovalevszkaja  Oroszország 2467 0 0 ½ ½
Antoaneta Sztefanova  Bulgária 2490 1 1 ½

A világbajnokság játszmái

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Top 50 Women April 2004 - Archive (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. január 18.)
  2. Antoaneta Stefanova new Women's World Champion (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2004. június 5. [2014. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 18.)
  3. World Chess Championship (Women) 2004 FIDE Knockout Matches (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 18.)
  4. World Chess Championship (Women) 2004 FIDE Knockout Matches Pairing Chart (angol nyelven). mark-weeks.com. [2016. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 18.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap