Ugrás a tartalomhoz

1958-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az 1958-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőire 55 ország válogatottja adta be nevezését, a végső tornán azonban csak 16 csapat vehetett részt. A házigazda Svédország és a címvédő NSZK automatikusan résztvevője volt a tornának. A korábbi 4 világbajnokság-selejtezői meglehetősen zavarosak voltak a nem túl igazságos lebonyolításnak és visszalépéseknek köszönhetően. A FIFA innentől kezdve úgy döntött, hogy a selejtezőben induló válogatottakat a saját kontinentális zónájukon belül csoportokba osztja és ezek alapján határozta meg az egyes zónák részvételi számát a világbajnokságon.

A maradék 32 válogatottat 10 csoportba osztották a következő területi elvek szerint:

  • Európa (UEFA): 27 ország 2 automatikus: Svédország és az NSZK + 9 hely 11 továbbjutó helyre.
  • Dél-Amerika: (CONMEBOL): 9 ország 3 továbbjutó helyre.
  • Észak, Közép-Amerika és a Karibi zóna (NAFC/CCFC): 6 ország 1 továbbjutó helyre.
  • Afrika (CAF) és Ázsia (AFC): 12 ország 1 továbbjutó helyre (beleértve: Ciprus, Izrael és Törökország).

Végül 46 ország válogatottja lépett pályára, összesen 89 mérkőzést rendeztek, ezeken 341 gól esett, ami meccsenként 3,83-as gólátlagot jelentett.

Európa

[szerkesztés]

A 27 válogatottat 9 darab 3 tagú csoportba sorsolták, ahol oda-vissza megmérkőztek egymással a csapatok. A csoportgyőztesek kijutottak a világbajnokságra.

1. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Anglia 7 4 3 1 0 15 5
2  Írország 5 4 2 1 1 6 7
3  Dánia 0 4 0 0 4 4 13





Anglia kvalifikálta magát a világbajnokságra.

2. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Franciaország 7 4 3 1 0 19 4
2  Belgium 5 4 2 1 1 16 11
3  Izland 0 4 0 0 4 6 26





Franciaország kvalifikálta magát a világbajnokságra.

3. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Magyarország 6 4 3 0 1 12 4
2 Bolgár 1946–1967 Bulgária 4 4 2 0 2 11 7
3  Norvégia 2 4 1 0 3 3 15





Magyarország kvalifikálta magát a világbajnokságra.

4. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Csehszlovákia 6 4 3 0 1 9 3
2  Wales 4 4 2 0 2 6 5
3  NDK 2 4 1 0 3 5 12





Csehszlovákia kvalifikálta magát a világbajnokságra.

5. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Ausztria 7 4 3 1 0 14 3
2  Hollandia 5 4 2 1 1 12 7
3  Luxemburg 0 4 0 0 4 3 19





Ausztria kvalifikálta magát a világbajnokságra.

6. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1=  Szovjetunió 7 4 3 1 0 16 3
1=  Lengyelország 5 4 2 1 1 9 5
2  Finnország 0 4 0 0 4 2 19





A Szovjetunió és Lengyelország azonos pontszámmal végzett, így egy harmadik mindent eldöntő mérkőzésre került sor semleges pályán.

A Szovjetunió kvalifikálta magát a világbajnokságra.

7. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Jugoszlávia 6 4 2 2 0 7 2
2 Román 1952–1965 Románia 5 4 2 1 1 6 4
3 Görög 1828–1978 Görögország 1 4 0 1 3 2 9





Jugoszlávia kvalifikálta magát a világbajnokságra.

8. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Észak-Írország 5 4 2 1 1 6 3
2  Olaszország 4 4 2 0 2 5 5
3  Portugália 3 4 1 1 2 4 7





Észak-Írország kvalifikálta magát a világbajnokságra.

9. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Skócia 6 4 3 0 1 10 9
2  Spanyolország 5 4 2 1 1 12 8
3  Svájc 1 4 0 1 3 6 11





Skócia kvalifikálta magát a világbajnokságra.

Dél-Amerika

[szerkesztés]

A 9 válogatottat 3 darab 3 tagú csoportba sorsolták, ahol oda-vissza megmérkőztek egymással a csapatok. A csoportgyőztesek kijutottak a világbajnokságra.

1. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Brazília 3 2 1 1 0 2 1
2  Peru 1 2 0 1 1 1 2
 Venezuela visszalépett

Brazília kvalifikálta magát a világbajnokságra.

2. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1 Argentína2 Argentína 6 4 3 0 1 10 2
2  Bolívia 4 4 2 0 2 6 6
3  Chile 2 4 1 0 3 2 10





Argentína kvalifikálta magát a világbajnokságra.

3. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Paraguay 6 4 3 0 1 11 4
2  Uruguay 5 4 2 1 1 4 6
3  Kolumbia 1 4 0 1 3 3 8





Paraguay kvalifikálta magát a világbajnokságra.

Észak, Közép-Amerika és a Karibi zóna

[szerkesztés]

Két fordulóban bonyolították le a selejtezőket:

  • Első forduló: A 6 csapatot két 3 tagú csoportba sorsolták (Az első csoport tagjai Észak-Amerikához tartoztak, míg a 2. csoporté Közép-Amerika és karibi zóna csapataiból tevődött össze). A felek oda-vissza megmérkőztek egymással és a csoportgyőztesek jutottak a második fordulóba.
  • Második forduló: A két továbbjutó oda-vissza megmérkőzött egymással és a győztes kijutott a világbajnokságra.

1. forduló

[szerkesztés]

1. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Mexikó 8 4 4 0 0 18 2
2 Kanada 1921–1957 Kanada 4 4 2 0 2 8 8
3  Egyesült Államok 0 4 0 0 4 5 21





Mexikó jutott a második fordulóba.

2. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Costa Rica 8 4 4 0 0 15 4
2 Hollandia Curaçao-i terület 2 3 1 0 2 4 7
3  Guatemala 0 3 0 0 3 4 9


Costa Rica  4–0 Hollandia Curaçao-i terület


Guatemala  1–3 Hollandia Curaçao-i terület


Curaçao-i terület Hollandia 1–2  Costa Rica
Willemstad, Curaçao-i terület

Costa Rica jutott a második fordulóba. A Curaçao-i terület–Guatemala mérkőzést nem játszották le felek, mivel a guatemalai játékosok nem utaztak el a Holland Antillák-ra (régebbi nevén: Curaçao) Ekkor már egyik csapat sem juthatott tovább.

2. forduló

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Mexikó 3 2 1 1 0 3 1
2  Costa Rica 1 2 0 1 1 1 3

Mexikó kvalifikálta magát a világbajnokságra.

Afrika és Ázsia

[szerkesztés]

A FIFA elutasította Dél-Korea és Etiópia nevezését. A maradék 10 csapat kieséses tornákon oda-vissza megmérkőzve mérte össze erejét.

Előselejtező

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Indonézia játék nélkül továbbjutott
Kínai Köztársaság Kínai Köztársaság visszalépett

A Kínai Köztársaság visszalépett, így Indonézia automatikusan az első fordulóba jutott.

1. forduló

[szerkesztés]

1. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1=  Indonézia 2 2 1 0 1 5 4
1=  Kína 2 2 1 0 1 4 5
Hongkong 1959 Hong Kong visszalépett

Indonézia és Kína azonos pontszámmal végzett, így egy harmadik mindent eldöntő mérkőzésre került sor semleges pályán.

Jobb gólkülönbségének köszönhetően Indonézia jutott a második fordulóba.

2. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Izrael játék nélkül továbbjutott
 Törökország visszalépett

Törökország visszalépett, így Izrael automatikusan a második fordulóba jutott.

3. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1 Egyiptomi Királyság Egyiptom játék nélkül továbbjutott
 Ciprus visszalépett

Ciprus visszalépett, így Egyiptom automatikusan a második fordulóba jutott.

4. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1 Szudán 1956 Szudán 3 2 1 1 0 2 1
2 Szíria 1 2 0 1 1 1 2

Szudán jutott a második fordulóba.

2. forduló

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1=  Izrael játék nélkül továbbjutott
1= Szudán 1956 Szudán játék nélkül továbbjutott
Egyiptomi Királyság Egyiptom visszalépett
 Indonézia visszalépett

Indonézia visszalépett miután a FIFA nem engedélyezte, hogy Izrael ellen semleges helyszínen lépjenek pályára. Ennek következtében Izrael játék nélkül bejutott a harmadik fordulóba. Egyiptom visszalépett, ezért Szudán automatikusan a harmadik fordulóba jutott.

3. forduló

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Izrael játék nélkül tovább jutott
Szudán 1956 Szudán visszalépett

Szudán politikai okokra hivatkozva visszalépett, így Izrael automatikusan továbbjutott. Azonban a FIFA a selejtezősorozat előtt kikötötte, hogy játék nélkül egyik csapat sem szerepelhet a világbajnokságon (kivétel ez alól a világbajnoki címvédő és a rendező ország). Izraelnek ennek értelmében pótselejtezőt kellett játszania.

Pótselejtező

[szerkesztés]

Ez a speciális pótselejtező Izrael és az egyik az európai selejtezőcsoportokban második helyen végzett együttes ellen zajlott. Ezt sorsolással döntötték el. Először Belgiumot húzták ki, de ők visszautasították a lehetőséget. Végül a 4. csoport 2. helyezett csapata Wales lett Izrael ellenfele a pótselejtezőben, ahol oda-vissza megmérkőztek egymással a csapatok.

Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Wales 4 2 2 0 0 4 0
2  Izrael 0 2 0 0 2 0 4

Wales kvalifikálta magát a világbajnokságra.

Továbbjutó országok

[szerkesztés]
Részt vevő országok
Válogatott Világbajnoki szereplések Egymás utáni világbajnoki szereplés Utolsó világbajnoki szereplés
 Anglia 3. 3 1954
Argentína2 Argentína 3. 1 1934
 Ausztria 3. 2 1954
 Brazília 6. 6 1954
 Csehszlovákia 4. 2 1954
 Észak-Írország 1. 1 -
 Franciaország 5. 2 1954
 Magyarország 4. 2 1954
 Jugoszlávia 4. 3 1954
 Mexikó (c) 4. 3 1954
 NSZK (c) 4. 2 1954
 Paraguay 3. 1 1950
 Skócia 2. 2 1954
 Svédország (r) 4. 1 1950
 Szovjetunió 1. 1 -
 Wales 1. 1 -

(r) - rendezőként automatikus résztvevő (c) - címvédőként automatikus résztvevő

Érdekességek

[szerkesztés]
  • Első alkalom volt, hogy az Egyesült Királyság mind a négy tagállama (Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales) egyaránt részt vett a világbajnokságon.
  • Wales volt az egyetlen válogatott, mely miután kiesett pótselejtezőben kiharcolhatta a részvételi jogot. Se előtte és azóta sem jutott ki Wales egyetlen világbajnokságra. 2016-ban először kvalifikálták magukat a Labdarúgó-Európa-bajnokságra

Külső hivatkozások

[szerkesztés]