Íjhalfélék
Íjhalfélék | ||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Evolúciós időszak: Miocén - jelen | ||||||||||||||||||||||||||
Balistapus undulatus
| ||||||||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Íjhalfélék témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Íjhalfélék témájú kategóriát. |
Az íjhalfélék (Balistidae) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a gömbhalalakúak (Tetraodontiformes) rendjébe tartozó család.
Fésűidomú kopoltyúk, mozdulatlanul összeforrt állkapocs- és állközi csontok, kis szájnyílás és többé-kevésbé elcsontosodott bőrpáncél jellemeznek. Testük oldalt összenyomott; durva csontszemcsékkel, vagy pedig rombusz alakú pikkelyekkel fedett bőrük gyakran pompás, élénk színű a háti úszó egy, két, ritkán három sugara, míg a hasi úszó elcsenevészett vagy egészen hiányzik is. A felső állkapocsban két sor hatalmas véső alakú foggal, a külsőben nyolc, a belsőben hat; az alsó állkapocsban pedig nyolc egyforma fog található, melyekkel még a korallokat és kagylóhéjakat is képesek összerágni. Húsukat nem eszik. Körülbelül száz faja él a tengerben, kivált a forró égöv alatt; európai tengerekben csak két faj ismeretes. Balistes capriscus 20–30 cm hosszúra is megnő, kétszer olyan hosszú, mint magas; bőre tüskétlen, hamuszürke vagy barnás, kis barna-veres foltokkal tarkítva. A Középtengerben él; Néha az Adriai tengerben is található. Balistes vetula 30–40 cm-esre nő meg, sárgásbarna, tarka és háta kék. Az Indiai óceánban él, a gyöngyházkagylókban tesz nagy károkat.[1]
Az íjhal-félék (Balistidae) családját a Balistes-nemzetség bélyegei jellemzik. Csontpáncéljuk lemezei egymás közt mozgathatók. Néhány fajon a farok tövén lévő csontlemezeken lécek vagy tüskék vannak. Csőrük felső káváján, amelyet az összeforradt felső- és közti állkapocs alkot, nagy metszőfogak vannak, mégpedig nyolc a külső, hat a belső sorban; az alsó káván, amely szintén egységes csont, nyolc áll egy sorban. Az első hátúszót csak három kemény sugár alkotja, amelyek közül a legelső a legnagyobb, s az elülső széle durva, mint a reszelő. A következő tüske elülső részén dudor van, amely az első tüske megfelelő mélyedésébe illik bele, s ez által a fölmeresztett első tövis rögzítődik és csak akkor hajtható be, ha a másodikat lefekteti. Ez a berendezés hathatós védelmi eszköz birtokába juttatta az íjhalakat. Hasúszójukból csak rövid csontdarab maradt meg, de némelyikből még ez is hiányzik. A medencecsont mozgatható és fel tudják mereszteni, s ekkor megfeszül a bőr a hasukon. Klunzinger megfigyelte, hogy ha a Balistes verrucosus L. valami sziklahasadékba menekül és onnan ki akarják húzni, tüskéit nekifeszíti a sziklának. Az íjhalak családjába kb. harminc fajt sorolnak.[2]
Rendszerezés
[szerkesztés]A családba az alábbi nemek és fajok tartoznak:
- Abalistes (Jordan & Seale, 1906)
- Balistapus (Tilesius, 1820)
- Balistes (Linnaeus, 1758)
- európai íjhal – (Balistes capriscus)
- Balistes ellioti
- Balistes polylepis
- Balistes punctatus
- Balistes rotundatus
- királynő íjhal – (Balistes vetula)
- Balistes willughbeii
- Balistoides (Fraser-Brunner, 1935)
- leopárd íjhal – (Balistoides conspicillum)
- óriás íjhal – (Balistoides viridescens)
- Canthidermis (Swainson, 1839)
- Melichthys (Swainson, 1839)
- Odonus (Gistel, 1848)
- vörösfogú íjhal – (Odonus niger)
- Pseudobalistes (Bleeker, 1865)
- Pseudobalistes flavomarginatus
- kékcsíkú íjhal – (Pseudobalistes fuscus)
- Pseudobalistes naufragium
- Rhinecanthus Swainson, 1839
- Sufflamen (Jordan, 1916)
- Xanthichthys (Kaup in Richardson, 1856)
- Xenobalistes (Matsuura, 1981)