Bort, búzát, békességet

Újévi imádság 

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben, 

Csillagok közt és bányák mély ölén, 

Sötét árnyékban, fénylő napsütésben, 

Madárdalban és kis gyermek szemén. 

Ki igazgatod sorsok fordulását, 

Romokból építsz boldog holnapot, 

Hozzád küldjük ma szívünk imádságát 

Uram, ne hagyd el árva magyarod! 

Ne hagyd el őket, akik téged hívnak 

A mélységből kiáltva szent neved. 

Megváltást váró rongyos rabjaidnak 

Add meg, Uram, a napi kenyeret. 

Segítsd őket, kik mindig másnak vetnek, 

Kiknél az éhség elsőnek kopog, 

Mert áldásodból csak akkor ehetnek, 

Ha a zsarnok vérebje jóllakott. 

Takard be őket tél hidege ellen! 

Hozz sebeikre enyhe gyógyulást! 

Adj, Uram, nekik áldó két kezeddel 

Bő szüretet és gazdag aratást! 

Légy velük, akik verejtékben ázva 

Az új Bábelhez hordják a követ, 

S mentse meg őket irgalmad csodája, 

Amikor a torony mindent eltemet. 

Minden áldásod, amit nékünk szántál 

Oszd ki közöttünk az újév során, 

Hogy túl a tél lidércnyomásos álmán 

Élőket köszöntsön a napsugár. 

Add, hogy túléljék, amit rájuk mértek, 

Keresztre verték, adj hozzá erőt. 

Adj nekik, Uram, száz kísértő fénynél 

Fénylőbb csillagot, égi vezetőt. 

Vezesd őket, hogy soha, soha többé 

El ne tévelyedjen a mi nemzetünk. 

Légy velük, Uram, most és mindörökké, 

Akkor is, mikor mi már nem leszünk. 

Akkor is, mikor jő a boldog holnap, 

S parányi sorsunk emléke sem él, 

Sárga csontvázunk felett zöld fű sarjad, 

Szívünk porával messze szállt a szél. 

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben, 

Csillagok közt és bányák mély ölén, 

Sötét árnyékban, fénylő napsütésben, 

Madárdalban és kis gyermek szemén, 

Ki igazgatod sorsok fordulását, 

Uram, ne hagyd el árva magyarod, 

Hallgasd meg szívünk újévi imáját, 

És legyen minden úgy, mint akarod.

Csákváry Zoltán

Áldott Karácsonyt

Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!

Áldd meg, Isten a magyart karácsony éjszakáján!

Engedd, hogy a harangszó, ha már mindenüvé elért,

Egymáshoz öleljen szülőt, barátot, testvért

És mindazokat, kiket a sors ma idegen fenyő alá állít,

De lélekben itthon vannak mind egy szálig!...

Kiket – mint tékozló gyermekeket – már elveszettnek hittünk.

Ma hazahozza őket az egyszerű jászolba vetett hitünk

És a magyar röghöz láncoló szeretet,

Mely legyőz minden távot, tengert, gyűlöletet,

Hogy öledbe hozza édes szülő a gyermekedet.

Hitvesnek a hitvest, testvérnek a testvért, barátnak a barátot…

Óh, színezüstben csillogó karácsonyfa, legyél érte áldott!

Bár ne aludna ki fényed soha, mely lángol karácsony éjszakáján,

Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!

                   Ligeti János

Karácsonyfa díszek népi hímzéssel

Kedvenc motívumainkból, különböző formákba, készíthetünk díszeket a karácsonyfára, így biztosan egy egyedi díszítésű karácsonyfánk lesz. A képen látható motívumok székelyudvarhelyi, mezőségi szőrhímzés (gyapjú) és palóc. Öltések: lapos, szár, rács, zabszem és hurok öltés.

Palóc hímzéstechnika

A hímzések mintakincse nem mondható gazdagnak, stilizált virágelemek, bimbók, levélformák, kalászok és kacsok.

 Változataik a kerekrózsa, egy vagy két sorban felülnézetben, oldalnézetben: szegfűk, gyöngyvirágok. Egy-egy ilyen virágelemet, hogy jobban érvényesüljön apróbb virágokkal, levelekkel szerkesztenek motívummá.

 Öltésekben sem túl gazdag: laposöltés, száröltés, díszöltés, boszorkányöltés, csavartöltés, huroköltés.

 Széleit subrika, borsóka és azsúr díszíti.

 Subrika: a fehér hímzés egyik formája, szálhúzásos, átcsavarásos munka.

 Hevesi palóc hímzés, szélén gazdag subrikával, melynek két oldalán borsóka van.

Palóc hímzések

 Mint országszerte általában, Szécsény környékén is a színes hímzést, a fehér előzte meg. Ezt a fehér hímzést, háznál szőtt vászonlapra, vastagabb pamutfonallal, szálszámolás után varrták. Így készültek a tulajdonképpen szegletes idomú virágok, levelek, csillagok. Az ilyen díszítés egyenes csíkalakban készült, a hímzés mellett kétoldalt átcsavart margitöltéssel, úgynevezett szedett görbikével. Ezzel varrták ki a férfiingek elejét és a női ingek kézelőjét is. A férfiing elejét még fehér subrikával is díszítették és színes porcelán gombokkal megrakták. A fehér hímzés közét ebben az időben, a múlt század negyedében, apró pirossal vart motívumokkal is élénkítették. E fehér hímzés mellé kerül a század végén a keresztöltéses technikával, de már piros és kék pamuttal dolgozott hímzés.

 Noha a munka még mindig szálszámolás után készül, a minták stilizált leveleket és virágokat, kis madarakat is ábrázoltak. E század elején megjelenik a mértani díszítményekkel keverve a szabadrajzú hímzés is. A férfiingeket mint viseleti darabokat, a fehér vászongatya egészíti ki. Ez sem marad díszítetlenül, keskeny subrika és rojtozás szegte szárának alját. Ugyanakkor a női vászoningek bő ujjának kézelője volt díszes. Ez a kézelő a könyök fölötti sima pántalakban fogta össze az ujj ráncait. Eleinte szálszámolás után készült fehér hímzés, majd a fehér és kevés piros varrás díszítette. Ezt is felváltja a kék-piros, utóbb a többszínű szabadrajzú hímzés.

 Az öltözetet a kötény, vagy ahogy ezen a környéken nevezik: szakácska, egészítette ki. Fehér vászon téglalap alakú darab ez, egyetlen szél házivászonból szőve, illetve szabatva. Fő ékessége a köténynek az alján elhelyezett hímzés, uralkodó szín a piros, mellette csupán kisebb elemek hímzésére használják a kéket.

 1890-ben a Szécsény környékiek már ismerték és használták az előnyomó dúcokat, azonban ezt csak a jobbmódúak készíthettek, mivel előállításuk költséges volt. Ugyanakkor a szegényebbek papíros sablonok után varrták, amelyeket ügyes kezű asszonyok rajzoltak le a drukkolt mintáról. Egyetlen ilyen asszony neve maradt reánk: Domán Emera Varsányból, aki egy ilyen papírsablonra rá is írta a nevét.

 A hímzések mintakincse gazdagnak nem mondható, tartózkodó, csaknem szegényes. Stilizált virágelemek, bimbók, kalászok, levélformák és kacsok. Változataik a kerekrózsa, egy vagy két sorban felvarrva, felülnézetben, oldalnézetben: szegfűk, gyöngyvirágok. Egy-egy ilyen virágelemet, hogy jobban érvényesüljön, apróbb virágokkal, levelekkel szerkesztenek motívummá.

Délnógrádi dombvidék hímzőművészete nem nagy múltú, forrását azokban a kétszínű keresztszemes kézelőkben kell keresni, amelyek 1870. körül kezdtek elterjedni. Színük piros és fekete, később piros és kék, hímzésük pedig mértanias. A mai hímzés szabadrajzú, naturalisztikus sokszínű virágábrázolás. Megállapítható, hogy e vidéken a vászonanyagon keresztszemes hímzést alkalmaztak, amint a vászonról áttértek a finomabb anyagokra, váltották a hímzést is: a gyolcson mindig laposöltéssel találkozunk, leginkább piros, a mai divat tarkaságát lassú alakulással érte el. Öltésmódjuk lapos, szár és huroköltés. A virágokból és levelekből a mintát úgy szerkesztik, ahogyan azt a hímzendő felület megkívánja. Az ingváll kézelője egyenes csíkalakú, helyi szóhasználattal koszorú. A pruszlik hátrészét szabásvonalak mentén azok hangsúlyozására varrják ki.

Kazáron a régi fehérvarrás mellett megjelent a kék és piros keresztszemes munka, majd 1930. körül a színes, tömött varrás. Ennek kialakulásában része volt annak is, hogy megismerték más népek viseletét, nagyon megtetszett nekik a kalocsai hímzés és eleinte a gangák(kötények) díszítésében kezdték utánozni. Később már saját tervezésük is érvényesült. A múlt századig és századfordulóig a keskeny gangákat  csak kék vagy piros, illetve kék-piros szőtteshim díszítette, később a szőtteshimet és mesterkét még kiegészítette a borsóka és a subrika.

 A slingelés Kazáron 1920. kötül terjed el, ugyanebben az időben kezdték alkalmazni a vászon holmikon a horgolt csipkét. A bő-ganga és keskeny-ganga széleit slingeléssel, tojásos, malomkalácsos, szívecskés mintákkal hímezték, csipkékkel díszítették. A keskeny gangákon a színesszőttes himet egyre inkább felváltotta a többszínű keresztszemes és tömötthímzés, amely 1930 óta egyre divatosabbá vált.

 Leginkább piros, tüdőszín, kék, zöld és sárga hímzőfonalat alkalmaznak. A hímzés motivumai stilizált virágok, keskenyebb és szélesebb csíkokban. Elhelyezésük szallagszerű, azonban egyre gyakrabban megtaláljuk a bokordíszt, a különálló virágcsokrokat is.

Galga- vidék fehér hímzéseinek keletkezése a XIX század végére tehető, alkalmazzák a fehér fejkendőkön, a fehér vállkendőkön, a fehér zsebkendőkön, valamint a vetettágy lepedőjén és hat, vagy kilenc darab párnáján.

 A Galga-vidék hímzéseit azonnal felismerjük a fehér lyukhímzések közzé pirossal varrt monogramokról, öt ágú koronákról és évszámokról.. Ma már seni sem tud hitelesen válaszolni arra, hogy miért került piros fonal a fehér hímzésbe. Egy azonban biztos: soha nem a domináns mintát, hanem éppen a kiegészítő mondanivalót hímezték eltérő színnel.

Forrás Petrás Anna Galga menti hímzések.

Szeder Fábián  Tudományos Gyűjtemény

Pintér Sándor  Palócok

Kazári életképek 1912 - 1959.

A képeket kazári, lelkes hagyományápoló barátaimtól kaptam. Köszönet a képek begyűjtőinek, Bodor Pálnénak és Viczena Imrének, akik lehetővé tették a blogomban megjelenítésüket, így egy kicsit betekinthetünk a régi, kazári életbe.

Palócok

A táji jelleg egyrészt a díszítőmódok kiválasztásában, másrészt azok alkalmazásában napjainkig megmutatkozik. A népi hímzéseknek is, mint a népi díszítőművészet többi ágának, egy-egy vidéknek a másiktól eltérő, sajátos típusai és alkalmazási módjai alakulnak ki. A díszítőművészetnek ezek a sajátosságai indokolják azt is, hogy a Nógrád megyei hímzéseket az összegyűjtött és feldolgozott anyag által megszabott lehetőségeken belül, Nógrád megyének három vidékéhez kapcsolva mutatjuk be.

1. Szécsény és környéke (Hollókő, Lóc, Rimóc, Varsány és Sipek)

2. Délnógrádi dombvidék (Galgaguta, Bánk)

3. Salgótarján és vidéke (Kazár, Vizslás)

Délvidéken a palócok leszármazottai Kupuszinán élnek.

Nógrád megye községeinek ma is eleven, sokrétű viselete, szőttese, hímzése a magyar népi műveltség kincsének sajátos színfoltja. A változatos nógrádi táj, hegyek-dombok között települt kisebb-nagyobb falunak hűséges őrzői és továbbadói a közös sorsban alakuló művészi munkának.

Nógrád megyének ma is élő népviselete a főbb jellegzetességek alapján 18 csoportba oszthatók. Itt  önkéntelenül felvetődik az a kérdés, mik lehettek azok a tényezők, amelyek csak bizonyos falukon belül hoztak létre egyöntetű alakulást? 

A közös hagyományok, az azonos gazdasági és társadalmi tényezők mellett nyilvánvaló szerepe van a reális földrajzi és történelmi tényezőknek is. Ezen belül nem szabad figyelmen kívül hagyni a kisebb-nagyobb földrajzi egységek története során kialakult nemzetiségi, vallási, sőt rokoni kapcsolatokat sem. Éppen a viselet és hímzéskutatások mutatják a legjobban egy-egy községen belül a nemzetiségi és felekezet szerinti szétválást. Erre a Nógrád megyei Legénd és Nógrádsáp községek ma is szép példával szolgálnak.

A közös valláson kívül még jelentős összetartó ereje volt egy-egy vidéknek a közös parókia, melyek templomában bizonyos vasárnapokon és ünnepeken a plébániához tartozó községek lakosainak legnagyobb része összegyűlt. 1787-ig Hollókőnek, Lócnak, Rimócnak, Varsánynak és Sipeknek egyetlen plébániája volt, amelyet a sematizmusok réginek mondanak, 1332-ben már fennállott. A nagylóci plébánia 1787-ben létesült és később idecsatolták Hollókőt is. Így az öt községet ugyan két részre szakították, de a lakosság kapcsolata a fiókegyházon keresztül továbbra is megmaradt. Az évszázadokon át kialakult, szinte hetenkénti találkozások eredményezték a plébániához tartozó községeken belüli házasságokat, s így a rokoni kapcsolatok kialakulását.

 A rokoni kapcsolatok viszont szükségszerűen egyrészt az ünnepek, másrészt a családi események, az egyes munkák során alakították ki a lakosság rendszeres, gyakori találkozását. A templomon kívül különösen a búcsú, lakodalom és táncmulatságok voltak azok az alkalmak, melyek egy-egy ilyen több faluból álló, már vérségi és egyben gazdasági kapcsolatokban is összetartozó érdekközösséget összehoztak. Ezeknek a gyakori összejöveteleknek aztán természetes következménye lett, hogy a népélet hagyományos formáiban nemcsak azonos típusok, hanem fejlődési folyamatok is keletkeztek.

Megmutatkozik ez a népdalokban, a táncokban, a népszokásokban, az építkezésekben éppúgy, mint a népviseletben, a népi hímzésekben. A tágabb értelemben való együttélés, a rendszeres találkozások, a házasságok révén történt keveredés az így összetartozó falvak közösségeiben azonos gondolkodásmódot, társadalmi formációkat, ízlést hoztak létre. Így alakult ki Hollókő, Nagylóc, Rimóc, Varsány és Nógrádsipek viseleti és hímzésbeli azonossága-közössége is.

A történelmi, a nemzetiségi, a vallási viszonyok, érintkezési alkalmakból kialakult rokoni kapcsolatok a Galga és Lókos patak közötti területen, Galgaguta, Legénd, Arcsa és Csővár, Felsőperény, Ősagérd, valamint Bánk községekben is megteremtették a paraszti életformának, így a viseletnek is, a hímzésnek, stb. az egyöntetűbb fejlődését. Itt már korántsem találkozunk azzal a sok hasonlósággal, amelyek a Szécsény környéki falvakban a mai napig kimutathatók.

 Ez természetes is, hiszen az előbb említett falvak földrajzilag sokkal nagyobb területen helyezkednek el és nagyobb távolságok akadályozhatják az azonos ízlés kialakulását, hasonló formák létrejöttét, továbbfejlesztését. Területükön Szécsény környékével ellentétben a katolikus magyar lakosság között, jelentős számú evangélikus szlovák él. A nemzeti és felekezeti különbség még egy-egy faluban is megmutatkozott. A viseleti különbségre a legjellemzőbb Legénd község, a lakosságnak kb. fele ma is evangélikus, másik fele pedig katolikus. Az evangélikusok főleg a galgagutaiakkal és csőváriakkal kötöttek házasságot és velük tartottak rokoni kapcsolatot. Az evangélikusok viselete is a galgagutaiakéval egyezik. A legéndi katolikus viszont a nógrádsápiakkal és nézlakiakkal házasodnak, így viseletük is ezekkel mutat kapcsolatot.

A leghíresebb hímzésanyag Salgótarjántól délkeleti irányban a mintegy 7,5 km-re fekvő Kazár községből származik. Ez a község nem pusztult el a török háború idején, így jelentősebb betelepítés itt nem történt. Kazár az ipar felé forduló parasztközségek egyik legjellemzőbb példája.

 A falu két rétege, a jobbágy és zsellér közötti különbség inkább a lakóházak elhelyezkedésében mutatkozik, mint viseletben. A községben földszerzési lehetőség nem volt, így a jobbágyság elszegényedett, annál is inkább, mivel mind zsellér, mind a jobbágycsaládokban egyformán volt gyakori a 8-10 gyerek. Az elszegényedés egyik oka a birtokfelosztás volt. A zsellércsaládok fiatalabb férfitagjai és éppúgy a kevesebb földdel rendelkező jobbágycsaládoké is, már az 1870-es években eljártak Pestre dolgozni. Nem volt ritka, hogy az utat oda-vissza gyalog tették meg. Az 1880-as években a férfiak egyreinkább a közeli bányákban kerestek munkalehetőséget, ahol eleinte csak külső napszámos munkát végeztek. A bányatelepítés létesítésével idegenek, bányaalkalmazottak kerültek a faluba, akik eleinte a falubeliekkel laktak együtt. Ekkor terjedt el a pantalló viselet. Akkoriban alakult a bányászzenekar is. Sőt tánciskola is létesült, ahova a lányok mezítláb, a legények pedig bakancsban mentek el.

A Galga-vidék nyelvjárása a palóc nyelvjáráshoz tartozik, mint az egész Galga vidék a tőlük északabbra élő palócoknak édes rokona. Ha valaki veszi a fáradságot és végigutazik Őrhalom, Szécsény, Hollókő, Buják, Acsa, Galgamácsa, Galgahévíz szép tájain és megnézi  a ringó-léptű, erős asszonyokat, a sokféle és első pillantásra teljesen elütő viselet ellenére is úgy érzi, ezek összetartoznak. Mintha Istenanya csak azért öltöztetné más ruhába sok-számú ikreit, hogy össze ne keverje őket…

Forrás: Szeder Fábián Tudományos Gyűjtemény, Pintér Sándor Palócok, Petrás Anna Galga menti hímzések.