Wikipédia

Irodalmi Nobel-díj

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 9.

Az irodalmi Nobel-díj eszmei és anyagi értelemben egyaránt a legértékesebb irodalmi díj.[1] Alfred Nobel végrendelete értelmében évről évre annak a bármely országból származó szerzőnek adják át, „aki az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”.[2] (Az „alkotás” ez esetben általánosságban utal egy szerző életművére mint egészre, nem valamely konkrét munkájára, bár a díjak indoklásakor néha konkrét művekre hivatkoznak.) A díjat Nobel akarata szerint a Svéd Akadémia ítéli oda.[2] 1901-ben, a díj alapításakor értéke 40 000 dollár volt.[3] Az évek során az összeg többször változott, 2009-ben 10 millió svéd koronát tett ki.[4] 1946-ban a svéd parlament megszavazta a Nobel Alapítvány által kiosztott díjak, köztük az irodalmi Nobel-díj adómentességét.[3][5]

Irodalmi Nobel-díj
François Mauriac irodalmi Nobel-díjának oklevele (1952)
François Mauriac irodalmi Nobel-díjának oklevele (1952)
Díjazottaz irodalom kiemelkedő művelői
Szervezet neveSvéd Akadémia
SzékhelyStockholm
NévadóAlfred Bernhard Nobel
Alapítás éve1895
Országsvéd Svédország
Díjátadás
Első díjátadás1901
Legutóbbi díjátadás2023
Hivatalos weboldal
hivatalos oldal
A Wikimédia Commons tartalmaz Irodalmi Nobel-díj témájú médiaállományokat.

A Svéd Akadémiát kezdettől fogva számos kritika érte a döntései miatt. A bírálatok részben arra vonatkoztak, hogy egyes kiemelkedő szerzők soha nem kapták meg az irodalmi Nobel-díjat (vagy akár a jelölést), míg a díjra kevésbé érdemes társaik átvehették azt. A kritikusok több kitüntetés mögött politikai megfontolásokat és érdekeket feltételeznek.

Szempontrendszer

szerkesztés
 
Nobel végrendelete, 1895. november 27.

Mivel a végrendelet egyes kitételei pontosításra szorultak, a díjosztó intézmények felkérték a svéd uralkodót, hogy foglalkozzon a kérdéssel; így jelent meg 1901-ben a Nobel Alapítvány szabályzata. Az irodalmi Nobel-díjat illetően a következő értelmező kiegészítések kerültek be:

  • A szépirodalmi alkotásokon kívül az irodalom kategóriában díjazhatók más írásművek is, „amelyek formai és ábrázolási szempontból irodalmi értékkel bírnak”.
  • Nemcsak az „elmúlt esztendőben született” munkák díjazhatóak, hanem azok is, amelyeknek a „jelentősége a legutóbbi években vált nyilvánvalóvá”.
  • A díj megosztható két, önmagában is díjazásra érdemes mű között.
  • Lehetőség van a posztumusz kitüntetésre, ha a jelölt meghal, mielőtt a díjat átvette volna. Ezt a szabályt csak egyszer alkalmazták, 1931-ben Erik Axel Karlfeldt esetében.[2]
  • Lehetőség van arra, hogy az adott évi díjat ne osszák ki, ebben az esetben az összeget tőkésítik.

A szabályzat rendelkezik arról, hogy az akadémia munkájának segítésére egy három-öt főnyi Nobel Bizottságot állítsanak fel. A bizottság feladata a jelöltek véleményezése szakmai szempontból.

Az eredeti svéd szövegben szereplő „idealisk” szót lehet „idealista”, illetve „ideális” értelemben is használni. Az első évtizedben a Nobel Bizottság ragaszkodott a végrendelet oly módon történő értelmezéséhez, hogy a jelöltet „a szemléletmód és az életfelfogás nemessége alapján is, és nem csak az ábrázolás nemessége alapján” kell értékelni. Ezért például az 1901-ben jelölt Lev Tolsztojjal szemben a bizottságnak az volt az egyik kifogása, hogy a szerző kiállt „a magasabb kultúrával semmilyen kapcsolatot nem mutató természeti lét” mellett.[6] 1902-ben Giosuè Carducci díjazását azért utasították el, mert az olasz költő „a pozitív vallással szembeni ellenszenvet” fejezett ki.[7]

1912 után a megfogalmazást liberálisabban értelmezték, például 1912-ben díjat kaphatott az 1903-ban naturalizmusa miatt mellőzött Gerhart Hauptmann.[8] 1913-ban Rabindranáth Tagore díjazása során új szempont merült fel: a már világhírnevet szerzett írók kitüntetése helyett a Nobel-díj legyen az, amely a világ figyelmét ráirányítja a kevésbé felkapott, ám rendkívül tehetséges szerzőkre.[9]

1914-ben a világháború kitörése új állásfoglalásra késztette a bizottságot: ekkor hirdették meg először a politikai pártatlanság elvét, vagyis azt, hogy az akadémia sem pozitív, sem negatív értelemben nem enged teret a politikai szempontoknak.[10]

A líra tekintetében a konzervatív megközelítés egy évtizeddel tovább tartotta magát: az 1920-as években a kritika még az egyszerűséget és fennkölt népiséget kereste a költészetben, így következetesen elutasították Stefan George, Hugo von Hofmannsthal, Arno Holz, Paul Valéry, Paul Claudel, illetve Vicente Huidobro kitüntetését.[11]

A két világháború között egy újabb szempont került előtérbe: a művek szépsége legyen egyértelmű és vitathatatlan az egyszerű olvasó számára is. Az 1930-as évek díjazottjai közé bekerült ugyan néhány olyan újító is, mint Luigi Pirandello vagy Eugene O’Neill, a korszakra jellemzőbb volt az általánosan olvasott John Galsworthy, illetve Pearl S. Buck kitüntetése.[12] Noha a szabályzat lehetővé tette volna, a díjat odaítélők nem szívesen léptek ki a szépirodalom területéről; ezért zárkóztak el az 1920-as években Henri Bergson, 1933-ban Benedetto Croce, 1936-ban Sigmund Freud kitüntetésétől.[13]

A második világháború után a díjazási politika radikálisan megváltozott az előző évtizedekhez képest: egyre inkább az új utakat kereső jelölteket részesítették előnyben.[14] Olyan életművek is számításba jöhettek, amelyek szokatlan vagy formabontó módon dolgozták fel témájukat. A bizottsági indoklások szókincse kibővült a „merész, felkavaró, ötletgazdag” (Hermann Hesse, 1946), illetve „formabontó” jelzőkkel (T. S. Eliot, 1948). Az újítás mint kritérium az 1960-as évek végén veszített jelentőségéből – ennek ellenére később is használták, például 1988-ban Nagíb Mahfúz vagy 2000-ben Kao Hszing-csien esetében.

Az 1970-es évektől kezdve a díjazott mű minősége mellett új hangsúlyt kapott a díj célszerűségének kritériuma: a díjnak nem pusztán a befejezett életműveket kell kitüntetnie, hanem segítséget kell nyújtania az írói mű folytatásához és továbbfejlesztéséhez. Felmerült az az igény is, hogy kevésbé ismert nyelvek és kultúrkörök is bekerüljenek a díj látókörébe; így kapott díjat az 1980-as években az olvasóközönség által kevésbé ismert Wole Soyinka, Octavio Paz, Derek Walcott, illetve Óe Kenzaburó.[15] Ugyanakkor a bizottság egyes nagynevű írók (például Nadine Gordimer) esetében pragmatikus módon eltért ezektől a szempontoktól.

Kiválasztási eljárás

szerkesztés
 
A Svéd Akadémia épülete
 
A 2008. évi díjazott kihirdetése

Az 1901-ben megalkotott szabályok szerint javaslattételi joga van a svéd, a francia és spanyol akadémia tagjainak, ezen kívül a többi akadémia humán területekkel foglalkozó tagjainak, illetve esztétikát, irodalmat vagy történelmet tanító egyetemi oktatóknak. 1949-ben ez a kör kibővült a korábbi irodalmi Nobel-díjasokkal, illetve az egyes országok írószövetségeinek elnökeivel.[2] A három-öt főből álló Nobel Bizottság feladata, hogy tanulmányozva a listán szereplő alkotók munkásságát, javaslatot tegyen az akadémiának.[16] Eredetileg a bizottság egyetlen nevet terjesztett elő az akadémiának, amely rendszerint elfogadta a bizottság választását (1913-ban és 1927-ben az akadémia eltért a bizottság javaslatától, és Rabindranáth Tagore, illetve Henri Bergson javára döntött). Az 1970-es évektől kezdődően a bizottság tagjai egyenként írnak jelentést az akadémiának.[17]

A bizottság munkáját a Nobel Intézet szakértői segítik. A szakértők nyelvterületek szerint szakosodnak: külön személy foglalkozik a szláv nyelvek, a francia és spanyol, az angol és holland, a portugál, a német, illetve a skandináv nyelvek irodalmával.[2] Ha egyéb nyelveken író alkotók kerülnek a bizottság látókörébe, a bizottság tagjai fordításokból próbálnak tájékozódni, vagy külső szakértőket vesznek igénybe.[2]

Minden évben a jelölések leadásának határideje február 1-je; ezt követően a bizottság az első jelöltlistát, amely napjainkban mintegy kétszáz nevet tartalmaz, a szakértők segítségével leszűkíti kb. tizenöt főnyire, akikről áprilisban tesznek jelentést az akadémiának.[17] Május végéig a jelöltlistából már csak öten maradnak; ekkor már egyedül az ő munkásságukkal foglalkozik részletesebben az akadémia. A jelöltek között mindig vannak olyanok, akik már az előző év rövid listájában szerepeltek; az utóbbi időben nem fordult elő, hogy valaki rögtön az első jelölés évében elnyerte a díjat. Ennek a hátterében az áll, hogy Pearl S. Buck 1938-ban úgy nyerte el a díjat, hogy első ízben szeptember 19-én került szóba a neve, és kellő megfontolás nélkül döntöttek a kitüntetéséről.[17]

Nyár végén a bizottság ismét összeül, és folytatja a vitát, majd megteszi a javaslatát az akadémiának. Az akadémia megvitatja a jelöléseket, és a meghozott döntést novemberben hozza nyilvánosságra. A kezdeti években a döntést nem jelentették be előre; csak december 10-én, a díj átadásának napján derült rá fény.[2]

Az akadémia döntése korántsem mentes a belső vitáktól; az utóbbi időkben arra is volt példa, hogy egyes akadémiai tagok kilépésükkel demonstráltak a szerintük helytelen döntés ellen – ez történt 1989-ben Salman Rushdie mellőzése miatt, illetve Elfriede Jelinek 2004-es kitüntetését követően.[18]

Politikai hangsúlyok

szerkesztés
 
Az 1939-ben díjazott Frans Eemil Sillanpää

Már a díj létezésének legkorábbi szakaszában felmerült a díj és politika kölcsönhatásának kérdése. 1902-ben az egyik bizottsági tag, Gottfrid Billing azt írta a Svéd Akadémia örökös titkárának, Carl David af Wirsénnek, hogy a döntést nem szabad politikai kérdésként kezelni, annak ellenére, hogy a díjnak „van és lesz is politikai tónusa”.[19] Wirsén válaszában kifejtette, hogy „Nemcsak a legészszerűbb, de a legigazságosabb is […] ha nem politikai eszközként kezeljük a díjat”.[20] Az irodalmi semlegesség elvét a bizottság 1914-es állásfoglalásában hivatalosan is kinyilvánította. A dokumentum alapján – mivel az örökhagyó szándéka szerint a díjnak az egész emberiség javát kell szolgálnia – nem lenne helyes, ha egy konkrét nemzetet részesítenének előnyben. Ugyanakkor az alaposan mérlegelt döntéssel „lecsillapíthatóak és tompíthatóak” a nacionalizmus keltette indulatok.[21]

A nemzetközi sajtó azonban több ízben is felvetette, hogy a díjazás hátterében politikai indokok állhatnak.[22] Az első negyven év legtöbbet vitatott döntése a finn Frans Eemil Sillanpää 1939-es kitüntetése volt, amelyet az elemzők a Szovjetunió által fenyegetett Finnország melletti kiállásként értékeltek.[23] Maga a döntés azonban még a téli háború kezdete előtt megtörtént, és az 1930-ban már jelölt Sillanpää díjazását hosszas vita előzte meg – valójában a legkevésbé esélyesnek számított Hermann Hesse és Johan Huizinga mellett. A díj átadásakor viszont a téli háború már két hete tartott, a méltatások így politikai felhangot kaptak.[24]

A hidegháború korszakában az irodalmi Nobel-díj esetleges politikai tartalma rendszeres vita tárgya volt. Winston Churchill kitüntetését – melyet történetírói munkájára alapoztak – a bizottság több tagja is aggályosnak találta, éppen azért, mert politikai találgatásokra adhat alkalmat. Így az első ízben 1946-ban jelölt politikusnak végül csak 1953-ban ítélték oda a díjat, de a döntés még így is sok hullámot vetett.[25] Szintén ellenállás előzte meg Solohov és Hemingway díjazását, a fasizmussal szimpatizáló Ezra Pound díjazását pedig elutasították.[26] Szolzsenyicin kitüntetése után a TASZSZ azt írta, hogy a svéd akadémia „hagyja, hogy méltatlan játékot űzzenek vele”, így politikai spekulációk célpontjává válhat.[27]

Egyes esetekben az akadémiát azzal vádolták, hogy belpolitikai ügyekbe avatkozott; ez történt Heinrich Böll, Patrick White, Vicente Aleixandre, illetve Odiszéasz Elítisz esetében.[28] 2000-ben pedig a Kínai Kommunista Párt rendkívüli ülésen tájékoztatta a kultúra és propaganda illetékeseit, hogy Kao Hszing-csien Nobel-díja egyike a közelmúlt „öt Kína-ellenes lépésének”[29]

A legutóbbi időkben Harold Pinter és Orhan Pamuk díjazása kapcsán merültek fel olyan vélemények, hogy a döntőbizottság nem (vagy nem kizárólag) az alkotó által teremtett művészi értéket méltányolta, hanem figyelembe vette az író politikai állásfoglalását – Pinter esetében az iraki háború elleni fellépését,[30] Pamuk esetében az örmény népirtásra vonatkozó nyilatkozatait.[31]

Díjazottak

szerkesztés
 Bővebben: Irodalmi Nobel-díjasok listája

A Nobel-díj történetének első száz évében az irodalmi díjazottak 61,2%-a csupán tíz országból származott; ugyanez a tíz ország az összes Nobel-díj 82,2%-át „vitte el”. A díjazottak között a regényírók domináltak (52 fő), őket lényegesen kevesebb költő (28) és drámaíró (11) követte.[32] Ketten történelmi műveikért kaptak irodalmi díjat: Theodor Mommsen (1902) és Winston Churchill (1953). Míg az összes Nobel-díjas 4,1%-a nő, az irodalmi Nobel-díjasok között az arányuk 31%.[32] A díj odaítélésekor az alkotók életkora átlagosan 63,8 év volt.[32]

Társadalmi hatásai

szerkesztés

A Nobel-díj nemcsak szakmai, hanem szélesebb körű társadalmi elismertséget is jelent a díjazott számára; az irodalmi Nobel-díj esetében ezt a megnövekedett olvasói érdeklődés is jelzi.[33] Kertész Imre díjazásának nyilvánosságra hozatalát követően például e-könyv alakban közzétett műveit egy hét alatt 48 000 alkalommal nézték meg a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán[34] A megnövekedett érdeklődés azonban nem feltétlenül jelenti a könyveladások növekedését is: az Amazon.com kimutatásai szerint a Nobel-díj nem sokat javított Kao Hszing-csien, Dario Fo, Wisława Szymborska, Kertész Imre vagy Elfriede Jelinek eladási statisztikáin, ugyanakkor Günter Grass, V. S. Naipaul és J. M. Coetzee könyveinek a kereslete mérhetően megnőtt a díj odaítélését követő időszakban.[35] A frankfurti S. Fischer kiadó szerint az érdeklődés akkor emelkedik meg számottevően, ha az író már a Nobel-díj előtt is ismert volt. Amikor például Thomas Mann Nobel-díjas lett, A Buddenbrook ház című regényét egy hónap alatt 450 000 példányban nyomtatták ki.[36]

A cím bizonyos társadalmi elvárásokat is eredményez: nemcsak írásokat kérnek a kitüntetettektől, hanem tanácsot, beszédet, politikai és társadalmi eseményeken való részvételt is.[37] A társadalmi érdeklődés már a díj odaítélése előtt jelentkezik: a médiában találgatások jelennek meg a kitüntetett várható személyét illetően, sőt fogadásokat lehet kötni az egyes írókra.[38] A statisztikák alapján úgy tűnik, hogy a Nobel-díj elnyerése után az írók kevesebb díjat kapnak, mint előtte: az 1901–2000 közötti időszak díjazottjait a Nobel-díj előtt átlagosan 2,6 díjjal tüntették ki, utána már csak 0,9-del.[32]

Előfordult, hogy a jelölt személyével kapcsolatos viták és kritikák kiléptek az irodalom területéről, és az adott ország társadalmának lényeges kérdéseire terjedtek ki – ez történt például Kertész Imre[39][40] és Elfriede Jelinek[41][42] esetében.

Kritikák

szerkesztés
 
Lev Nyikolajevics Tolsztoj

1. A díjazottak többsége az észak- és közép-európai régióból került ki, ezen belül is a skandináv írók túl nagy arányban vannak jelen.[43] 2008-ban az amerikai irodalmi közvélemény felháborodással fogadta Horace Engdahlnak, a zsűri elnökének azt a kijelentését, hogy „Az Egyesült Államok túl elszigetelt... nem fordítanak eleget, és nem vesznek részt az irodalom nagy párbeszédében... az irodalmi élet középpontja továbbra is Európa”.[44] Engdahl lemondott tisztségétől; egyes tudósítások szerint távozásában része van a bírálatoknak is. Utódja, Peter Englund úgy véli, hogy a bírálók valóban az európai hagyományoknak megfelelő irodalom felé hajlanak, és ez gondot jelent.[45][46]

2. Az akadémia előnyben részesíti az elkötelezett irodalom híveit.[38][47][48] François Mauriac 1959-ben megjelent írása szerint az akadémia díjazta Romain Rolland pacifizmusát és Anatole France kampányát a Dreyfus-ügyben, ugyanakkor mellőzte a nem politizáló Paul Valéry-t és Paul Claudelt.[49]

3. A díjat egyes kiváló szerzők nem kapták meg.[50][51] Tolsztoj, James Joyce, Virginia Woolf vagy Rainer Maria Rilke kitüntetettségének mellőzése ahhoz hasonló tévedés, mintha a fizikában elhanyagolták volna Einstein vagy Heisenberg díjazását.[52] Ugyanakkor egyes ilyen típusú listák nem veszik figyelembe a jelöltek számát, van olyan bíráló, aki százötven nevet sorolt fel egy ötvenéves időszakra.[53]

4. A díjat olyanok is megkapták, akik nem érdemelték meg, például Karl Gjellerup (1917) vagy Pearl S. Buck (1938).[51] Ilyen kritikák jellemzően a díj első korszakával kapcsolatban merülnek fel: a legkeményebb kritikusok szerint Sully Prudhomme, Frédéric Mistral, José Echegaray y Eizaguirre, Rudolf Eucken és Paul Heyse méltatlan a díjra, sőt a Heyse-kultusz a Svéd Akadémia legnagyobb tévedése.[54]

5. A döntésben politikai megfontolások is szerepet játszanak;[55] más megfogalmazásban, a Svéd Akadémia „immunis a politikai korrektség irányzatára".[51] Előfordult már, hogy a bírálók a bizottság szemére vetették a bizonyos országokkal szembeni kivételezést: felmerült például, hogy Solohov kitüntetése Hruscsov közbenjárásának köszönhető,[56] a Baghdad Observer pedig a Nobel-díj „cionizálásának” nevezte Isaac Bashevis Singer kitüntetését.[57]

6. A bizottság nem áll ki az üldözött írók mellett: például nem kapott díjat a Homejni ajatollah által fatvával sújtott Salman Rushdie.[18]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Olga S. Weber. Literary and Library Prizes (angol nyelven). R.R. Bowker, 10. o. (1976). ISBN 0-8352-0897-4. Hozzáférés ideje: 2009. március 13. 
  2. ↑ a b c d e f g Svensen, Bo: The Nobel Prize in Literature: Nominations and Reports 1901–1950 (angol nyelven). Nobel Foundation, 2004. december 29. (Hozzáférés: 2009. március 11.)
  3. ↑ a b Literary Prizes and Their Winners (angol nyelven). Read Books, 3. o. (2007). ISBN 1-4067-3146-3. Hozzáférés ideje: 2009. március 13. 
  4. ↑ Herta Müller takes Nobel prize for literature (angol nyelven). guardian.co.uk, 2009. október 8. (Hozzáférés: 2010. szeptember 19.)
  5. ↑ A díj Magyarországon is adómentes, lásd 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról, 1. melléklet az adómentes bevételekről, 4.6
  6. ↑ Espmark, Kjell. Az irodalmi Nobel-díj. Száz év története. Budapest: Európa Könyvkiadó, 35. o. (2004). ISBN 963-07-7462-3 
  7. ↑ Espmark, K. i. m. 26. oldal
  8. ↑ Espmark, K. i. m. 38. és 56. oldal
  9. ↑ Schöpflin Aladár. „A Nobel-díj”. Nyugat 1933 (22). (Hozzáférés: 2009. március 11.) 
  10. ↑ Espmark, K. i. m. 60-62. oldal
  11. ↑ Espmark, K. i. m. 111. oldal
  12. ↑ Espmark, K. i. m. 116-117. oldal
  13. ↑ Espmark, K. i. m. 135-139. oldal
  14. ↑ Espmark, K. i. m. 149-154. oldal
  15. ↑ Espmark, K. i. m. 223. oldal
  16. ↑ A bizottság tagjait három évre választják az akadémia tagjai közül. lásd: The Nobel Committee for Literature (angol nyelven). Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2009. március 13.)
  17. ↑ a b c Espmark, Kjell: The Nobel Prize in Literature (angol nyelven). Nobel Foundation, 1999. december 3. (Hozzáférés: 2009. március 11.)
  18. ↑ a b Nobel judge steps down in protest (angol nyelven). BBC News, 2005. október 11. (Hozzáférés: 2009. március 12.)
  19. ↑ Espmark, K. i. m. 255. oldal
  20. ↑ Espmark, K. i. m. 256. oldal
  21. ↑ Espmark, K. i. m. 60-61. oldal
  22. ↑ Ezzel kapcsolatban David Ottosonnak, a Nobel Bizottság korábbi elnökének véleménye: „Igen sokan úgy vélik, hogy az irodalmi díj és a béke díj sok esetben megkérdőjelezhető értékű teljesítményt jutalmaz, és a kiválasztást – szemben a tudományos díjakkal – politikai vagy funkcionálisan teljesen irreleváns tényezők befolyásolják.” in: Ottoson, David. „A Nobel Díj, és hatása a tudomány fejlődésére”. Magyar Tudomány 2001 (12). (Hozzáférés: 2009. március 11.) 
  23. ↑ Espmark, K. i. m. 261. oldal
  24. ↑ Espmark, K. i. m. 262-265. oldal
  25. ↑ Espmark, K. i. m. 266-268. oldal
  26. ↑ Espmark, K. i. m. 269-273. oldal
  27. ↑ Espmark, K. i. m. 282. oldal
  28. ↑ Espmark, K. i. m. 288-289. oldal
  29. ↑ Polonyi, Péter. „Az első kínai író, aki Nobel-díjat kapott”. Nagyvilág 2001 (1). (Hozzáférés: 2009. március 12.) 
  30. ↑ Smith, Neil. „‘Political element’ to Pinter Prize”, BBC News, 2005. október 13. (Hozzáférés: 2009. március 10.) 
  31. ↑ Dilek Zaptcioglu: Nobel Prize Winner Pamuk Divides Turkey (angol nyelven). Spiegel, 2006. október 13. (Hozzáférés: 2022. október 12.)
  32. ↑ a b c d Baruch A. Shalev. 100 Years of Nobel Prizes (angol nyelven). Atlantic Publishers & Distributors, 23, 32 és 45-46. o. (2003). ISBN 81-269-0278-7. Hozzáférés ideje: 2009. március 13. 
  33. ↑ A Nobel után kapós lett Pamuk. FigyelőNet, 2006. október 30. (Hozzáférés: 2009. március 12.)
  34. ↑ Tószegi Zsuzsanna – Kora András (2003). „Az irodalmi Nobel-díj hatása a Neumann János Digitális Könyvtár életére”. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás 50 (3). [2013. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 12.) 
  35. ↑ Albert N. Greco, Clara E. Rodriguez, Robert M. Wharton. The culture and commerce of publishing in the 21st century (angol nyelven). Stanford University Press, 50-51. o. (2007). ISBN 0-8047-5031-9. Hozzáférés ideje: 2009. március 13. 
  36. ↑ Nicola Prietze. „Literatur-Nobelpreis bringt Ruhm und Ehre - und lässt Kassen klingeln”, Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2001. október 9. (Hozzáférés: 2009. március 14.) (német nyelvű) 
  37. ↑ Ottoson, David. „A Nobel Díj, és hatása a tudomány fejlődésére”. Magyar Tudomány 2001 (12). (Hozzáférés: 2009. március 11.) 
  38. ↑ a b Freund, Wieland. „Wer hat Chancen auf den Literatur-Nobelpreis?”, Welt Online, 2007. október 10. (Hozzáférés: 2009. március 12.) (német nyelvű) 
  39. ↑ Esterházy Péter (2002. október 25.). „Az örömről”. Élet és Irodalom XLVI. (43). [2007. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 12.) 
  40. ↑ Kertész Imre Nobel-díjának fogadtatása. Bibó István Közéleti Társaság, 2003. január 28. (Hozzáférés: 2009. március 12.)
  41. ↑ J.A.: Elfriede Jelinek: Nobel-díj és fülledt osztrák belpolitika. Alpokalja-Online. [2008. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 12.)
  42. ↑ Bíró Annamária. „Kényelmetlen, de megkerülhetetlen”. Korunk 2004 (12). (Hozzáférés: 2022. október 12.) 
  43. ↑ Espmark, K. i. m. 328. oldal
  44. ↑ Marjorie Kehe: Are US writers unworthy of the Nobel Prize? (angol nyelven). The Christian Science Monitor, 2008. október 2. (Hozzáférés: 2009. március 14.)
  45. ↑ Lemondott az irodalmi Nobel-díj zsűrijének vezetője. kultura.hu, 2008. december 23. [2009. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 14.)
  46. ↑ Judge: Nobel Literature Prizes 'too Eurocentric' (angol nyelven). cbsnews.com, 2009. október 6. (Hozzáférés: 2010. június 24.)
  47. ↑ Espmark, K. i. m. 321. oldal
  48. ↑ Noël Blandin: Prix Nobel de Littérature (francia nyelven). La République des Lettres. [2008. november 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 14.)
  49. ↑ Espmark, K. i. m. 366. oldal
  50. ↑ Espmark, K. i. m. 320-321. oldal
  51. ↑ a b c Smith, Alex Duval. „A Nobel calling: 100 years of controversy”, The Independent, 2005. október 14.. [2009. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. március 14.) (angol nyelvű) 
  52. ↑ Burton Feldman. The Nobel Prize: A History of Genius, Controversy, and Prestige (angol nyelven). Arcade Publishing, 55. o. (2001). ISBN 1-55970-592-2. Hozzáférés ideje: 2009. március 14. 
  53. ↑ Espmark, K. i. m. 355. oldal
  54. ↑ Espmark, K. i. m. 320-322. oldal
  55. ↑ Espmark, K. i. m. 252-300. oldal
  56. ↑ Espmark, K. i. m. 253. és 270. oldal
  57. ↑ Espmark, K. i. m. 360. oldal

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés
  • literatura.hu – Nobel-díjasok
  • Matilda Gustavsson: Az elitklub. Hatalom és szexuális erőszak a Nobel-botrány mélyén; ford. Haris Ildikó; Alexandra, Pécs, 2020

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Irodalmi_Nobel-díj&oldid=27586978”