Lehet az időjárás a barátom...

Ezt olvastam, nem is olyan régen:

Az időjárás a barátod lehet, ha úgy döntesz, hogy annak látod. Várom a szürke, csendes időt, mert ilyenkor elmerülhetek a magányban, elmélkedhetek, olvashatok, és hosszú beszélgetéseket folytathatok a barátokkal. A színek finomabbak, a hangok mélyebbek, a tempó nyugodtabb. Ahelyett, hogy a napsütés hiánya miatt elégedetlenkednél, bújj bele a szürke bársony takaróba, és készíts magadnak egy csésze teát.”

Jennifer Jones

Nagyon alkalmasak voltak ezek a mondatok arra, hogy gyakoroljam azt, amiről szólnak. Szürke, sötét időben volt és van is részünk napokig. Én nem bántam és bánom egyáltalán. Belebújtam a fent említett bársony takaróba, olvastam, teáztam, mécsest gyújtottam, és elmerültem a csendben. Örültem, hogy megtehetem. Ha akartam kimozdultam, ha nem, akkor elvoltam bent a meleg lakásban.

Örülök, hogy úgy érzem, hogy az időjárás a barátom, mert én így döntöttem. Annyi minden döntés kérdése. Remélem, vannak még mások is, akik így gondolják. Valahogy olyan egyedül érzem magam néha, hogy így gondolkodom ( a mostani időjárásról is).

Napok

Mert az elmúlt napok folyamán rájuk pillantottam, ízleltem, olvastam, éreztem, simogattam őket, és ez olyan jó volt.

Mert a sírokat benőtte a borostyán, és én hagyom terebélyesedni.

Mert hideg van, de én ezt élvezem, mert a hideg november sokkal jobb számomra, mint a meleg ősz. Mert én ilyen vagyok.

Mert inkább olvasok lámpafényben, és nem kapcsolom be a TV-t.

Mert a sajt íze és a tiramisu édessége szétolvad a számban, és emlékeket idéz.

Mert a kisbabának még nincs cipője, de van meleg zoknija, és lehet simogatni.

Mert az ősz színei mindig fogva tartanak, legyenek azok kék bogyók vagy az évszak által rozsdásra festett, szélben zörgő szőlőlevelek.

Mert széppé tették a napjaimat ezek az apró élmények. Csak észre kell venni őket, és máris tartalmassabbá válnak a napok. Mindenkinek ajánlom.

Életem apró történései...

Mi történt mostanában velem? Következzen néhány mondat és kép az elmúlt néhány napról: 

Emlékeztem én is a temetőben a szeretteimre, mint ahogy oly sokan tettük ezt. Egy katica  útját hosszan követtem egy napsütéses napon. Itália íze talált meg egy pizza által, emlékeket idézve. Születésnapi gyümölcstorta készült egy szép vasárnapon, babáztam újra. Éreztem az illatát, tapintottam  a puha bőrét, ölbe vettem, néztem a mozgását. Kávéztam egy új téli, fenyőfás bögréből, őszi sétát tettünk együtt a fiatalokkal és a babával, születésnapot ünnepeltünk, olvastam sokat. 

Nem voltam itthon pár napot, élveztem M. társaságát. Együtt lapozgattuk a könyveinket, beszélgettünk, jókat aludtunk, kipihentem magam. Most újra egyedül vagyok, de feltöltődve. Az idő most ködös, de én szeretem az ilyen napokat is. Bekuckósodásra alkalmas idő, és én örömmel meg is teszem. 

Itthon vagyok újra.

Mostanában

A hópelyhes mintázatú plédem puha melegsége, elmélyedés egy könyvben, a frissen szántott föld barázdáinak fénye, az útmenti fák leveleinek őszi színei, a csokis szuflé édessége, fények játéka a falon, a sült gesztenye forrósága, a mécses fényessége, a függönyön átsütő napsugarak szelídsége, a masszázsolaj illata, beszélgetések és csend újra és újra...

Részem és örömöm volt bennük mostanában.

Éppen kávézom

Nem először írok róla, de én még nem unom, mert jó dolog. Most is éppen kávét iszom, és közben írok pár sort ide.

Olyan jó kávézni, mint amilyen jó képeken is megörökíteni a frissítő vagy éppen megnyugtató perceit. Szeretek kávézókban is kávét inni, mikor elém teszi a pincér, és nekem csak meg kell innom. Nincs más dolgom vele. Nem mintha nem szeretném magam készíteni. Mert az egy szertartás, egymást követő mozdulatok szép sora. Lassan iszom, M. mindig megvárja türelmesen, míg végzek vele. Soha nem siettet.

Néha képeket is csinálok a percekről, és meg kell vallanom, hogy szeretek kávés képeket is nézegetni bárhol a neten.

Most inkább saját képeket hozok, szép pillanatok emlékeit...

Séta

 Találtam egy szép sort:

"... és a Nap hátralépett egyet, a levelek álomba ringatták magukat, az ősz pedig felébredt."

(Raquel Franco)

Igen, felébredt az ősz. Ma mentem egy kicsit, faleveleket nézegettem és fényképeztem. Gondoltam Mártára, aki gyakran írja a kommentjében, hogy sétáljak. Olyan jó, amikor azt olvasom, hogy biztat. Igaza van, csak nagyon nehezemre esik a fájdalmaim miatt. Néztem ma az embereket, a hasonló korúakat, akik bot nélkül, viszonylag gyorsan mentek. Mennyivel egyszerűbb, változatosabb lenne az életem, ha én is ezt tehetném. Mennyit sétálnék, milyen jót tenne ez a lelkemnek is, mert egy kicsit közelebb lennék a természethez. Nem megy, de próbálom kihozni a legtöbbet abból, ami van, és mégis elindulni. Mert kell a szándék, az elhatározás és végül a tett.

Megvettem a jövő évi naptáramat. Ez az első lépés 2025 felé. Nézegettem, hogy milyen napra esnek az ünnepek. Bár engem nem nagyon érint, mert nyugdíjban vagyok. Mégis érdekel, mert az a nap, amikor ünnep van, valahogy nyugodtabb számomra is, mert tudom, hogy a dolgozók nem mennek munkába, csendesebb a ház is olyankor.

Most pedig csinálok egy délutáni kávét magamnak, és olvasok. Elővettem már a hópelyhes díszítésű plédemet, ami puha és meleg. Csinálok magamnak egy pihenős délutánt, melyben van elégedettség is, mert voltam kint és sétáltam. Megtettem, amit kell, és szépséges leveleket is láttam. Jelentem, hogy rozsdásodnak, és álomba ringatják magukat... :)

Eltelt pár nap...

Eltelt pár nap. Olyan jó volt újra kisbabát ölbe venni, élete első cipőjére rácsodálkozni, kezecskéjét kézbe venni. 

Délelőtti napfényben Márait olvasni, értékes gondolatokkal gazdagodni, esti lámpafényben is könyvet lapozgatni. A fény játékát követni, erkélyen rozsdásodó szőlőleveleket nézegetni. Káposztás tésztát kérni és kapni, Cabernet Sauvignont kóstolgatni, kávéban tejszínt kevergetni, mintázatát nézegetni, lédús almát szeletelni. Békességben megpihenni, emlékeket élesztgetni, beszélgetni, mosolyogni, barátokról érdeklődni. 

Olyan jó volt  ilyen napokat átélni...

Magyarul

Mikor M. a fiával beszélgetett egy ebéd után, felfigyeltem néhány mondatra.  A magyar és a német szó bennük volt, és még sok mindent megértettem, de kértem, hogy a német beszélgetésüket fordítsák le nekem angolra, mert érdekelt. Arról volt szó, hogy külföldön a magyarok örülnek, ha a honfitársaikkal magyarul beszélgethetnek. Ő ezt nem tapasztalta a németül beszélőkkel, ha külföldön jár. 

Visszagondoltam, hogy miből szűrhette le ezt a következtetést. És igen! Mikor magyarokkal találkoztam bárhol, gyakran szóba elegyedtünk, mosolyogtunk, és legalább annyit megkérdeztünk egymástól, hogy honnan jöttünk. 

Emlékszem, mikor Český Krumlovban voltunk egy panzióban, láttam 2 férfi motorján magyar rendszámot és a H betűt. Magyarul köszöntem nekik, mivel többször összefutottunk. Láttam az örömöt az arcukon, és ki is mondták, hogy mennyire örülnek nekem. Azt is hozzátették, hogy végre magyarul beszélhetnek, és pár percig még folytattuk az eszmecserét.  

Olaszországban a recepciós mikor meglátta  a magyar személyi igazolványomat ( az útlevelem lejárt), hangosan és széles mosollyal kívánt jó napot, és el is kezdtünk beszélgetni. 

Észrevettem azt is, hogy az Ausztriában dolgozó magyar pincérek, ha felfedezik, hogy magyar vagyok, kicsit másképp bánnak velem. Közel a határ, sokan vannak. Még sok ilyen élményem van. 

Örülök, hogy M. észrevette, hogy mi történik, ezentúl én is jobban figyelek rá. Tulajdonképpen örülök, hogy így van, lehetne másképp is.

Más! Elkezdődött a mécsesek és a gyertyák időszaka. Örülök neki. Van itthon sok belőlük, gyertya- és mécsestartóból is. Idén nem is kell vennem. Persze, ha meg tudom állni, hogy ne vegyek. :)

Tárház

 Ezt olvastam a Facebookon mostanában: 

"…úgy érzem, hogy az élet a vele járó szenvedésekkel együtt is szép. Mindennel együtt, ami van. Azt hiszem, hogy a boldogság nem kívülről jön. Úgy értem, nem csak a sorstól függ, hogy megajándékoz-e vele, vagy nem? Hanem attól: van-e bennünk tehetség az örömre, a boldogság felismerésére és befogadására. Én azt hiszem, bennem egész tárház vár az öröm befogadására. Én szeretek boldog lenni."

( Erdős Renée)

Talán azért van az, hogy boldogság- és örömmorzsákat találok életem hétköznapi történéseiben és élményeiben is, mert úgy érzem, hogy megvan bennem a tehetség, mely segít felismerni, átélni őket. Egyszerűen kedvem van az élethez...

Történik mindez azután, hogy mély depresszióba estem, mert azt hittem meg kell halnom vastagbéldaganatban. Végül hosszú idő után kiderült, hogy nincs rákom, de addigra kikészültem teljesen, mire ez bebizonyosodott. Mennyire ragaszkodom az élethez, mely lassan ugyan elmúlik, de én még meg akarom hosszabbítani, ameddig csak lehet.

Most már tudom azt is, hogy valójában úgy érdemes élni, hogy meglegyen bennem az a bizonyos tárház az öröm befogadására. Mert bizony van az életben öröm, csak fel kell ismerni őket, bármilyen észrevétlenül is legyenek jelen a mindennapokban.