A káromkodás nagymestere

A székely ember káromkodós, ahogyan régen mondták : kárinkodós ember.
A tökélyre vitt káromkodás nagymestere pedig az én anyai nagyapám, Szeles tátá volt, Isten nyugosztalja.
Hosszú percekig szünet nélkül volt képes szinte levegővétel nélkül cifrábbnál cifrább, kacskaringós ínyencségeket sorolni, csak úgy a fogai közt,és még nem is ismételgette önmagát.
A tévében a vele készült interjú kb így hangzana:
  -Jó napot Márton bácsi, szép napunk van!
 -Szép nap a  síp... síp...síp... ,amikor már a síp... síp... ez a sok hó síp... síp...,ilyenkor már ganyézni kéne a fődeket s ez a síp... síp..., ha még magának ez es szép üdő...
Még a "csúf" neve is Szeles volt,bizonyára nem lassú, megfontolt génekkel áldotta meg a természet, hiszen úgy él az emlékeimben, hogy vasvillával a kezében villámként száguldozik a szénarend körül olyan gyorsasággal, hogy elszédül bele aki nézi.
Történt egyszer, hogy nagyanyámmal ketten mentünk fel az erdőre takarni, ahol nagyapám már hajnal óta vágta a harmatos füvet, jó nagy darabot hagyva maga után rendül. Egy széna kaliba volt az egyetlen menedék, ahová félre tudott húzódni árnyékot, vagy eső ellen menedéket keresve. Már távolról láttam,ahogyan a fehér harisnyás, rövid lábaival rugdalja el a tegnapi hamut a tűzhelyről,látva, hogy visszük a friss ebédet neki a kantárosfazékba. Amikor odaértünk köszönés helyett rászisszent mámára:
-hoztál-e szivarat Márcella?
Szeles mámá ( ahogyan én hívtam) vékonyra laposította a száját,de nem szólt egy szót sem.
-Márcella te, azt a m...s síp...síp...te nem hallassz, ha nem találtál hozni...síp ...síp...
-milyen szivarat: -tette a hűlyét mámá
-milyent,milyent, hát Nácionált
-jaaj,az nem volt csak Marosesti.azt meg tojásra nem adott a bótos
-iiiigen,szóval nem adott, minnyá adok én a hátadra evvel a vasvillával...De már erre előkerült a tarisznya oldalából a delikvens cigaretta-amúgy tudta nagyanyám,hogy meddig mehet el a viccnek szánt évődéseivel-na ,ez má más, csitult le nagyapám,élvezettel szíva kedvenc Nácionálját.
Mára már kedves emlékekké szelídültek ezek a történetek,amit én ott pillanatnyilag nem élveztem.
Amilyen intenzitással élt nagyapám,olyan hirtelenséggel ment el, nem sokat teketóriázva, talán cifrán káromkodva. Ki tudja?


A fotó csupán illusztráció

Bate falu

Most már nem is tudom, hogy a következő történésekre én emlékszem- e, vagy csak olyan sokszor emlegették, hogy már magam is emlékezni vélem egyes régi dolgokat. Ennyi év távlatából szinte mindegy, a tények viszont tények maradtak.
1962 - es évet írjuk, a kollektivizálás utolsó évét.
Sötét autók  préselték be magukat a szűk kis utcába, sötét ruhás emberek szálltak ki belőle, sötét arccal, még sötétebb fenyegetésekkel.
Talán emlékszem, nagyapám is nálunk volt, és még egy rokon, aki próbálta meggyőzni édesapámat, meg nagyapámat valamiről.
Azt sem értettem, hogy miért káromkodnak gyakrabban a férfiak, és miért imádkoznak többet az asszonyok.Nem értettem, de éreztem a helyzet komolyságát, hogy most csendbe kell lenni, most nem fontos, hogy mindenhol ott legyek.
Fél fűllel azért figyeltem ám, és azt is észrevettem, hogy az a rokon féle valaki már nem az, aki volt, hogy ő most urabb lett a többinél, bár nem akkora, mint a sötét autó, sötét ruhás elvtársa, aki után naftalinszag, és szomorúság maradt.
Mert nagyapám is velük ment a sötét autóval, kérdésemre, hogy hová, az volt a válasz:
Bate faluba.( Bate - verés)
Három nap múlva jött meg,egykedvű arccal, némán, még egyet sem káromkodott, akkor volt a legijesztőbb.
Másnap újra jöttek, papír, ceruza, aláírás.
Mindenki valamit írt, és sírt, csak én nem sírtam, fogtam egy papír darabkát, és egy pálcikát, Így járkáltam a szomszédokhoz, hogy be "kejj" állni a kollektívbe, mert elviszik magukat is bate faluba!
Erre egy kissé kinyíltak az arcok, ángyom megveregette a hátsó felemet: te leánka, te leánka, ha te nem lennél , s a penész, ki enné meg a kenyeret?
Hogy így történt-e pontosan nem tudom, de utólag sokat emlegették, hogy egy kis vigaszt vittem a nehéz napjaikba.

Furcsa vendégek

Ritkán meresztettem akkora szemet, mint egy hideg januári vasárnap reggel, amikor két furcsa vendégünk érkezett. Éppen édesapámmal cipeltünk egy cseber vizet itatni az Oltról - két rúddal - amikor Bíró Jánosék felől két idegen ember jött felénk bundába, kucsmába , az egyiknél egy nagyobbacska fonott korsó is volt. Arra-arra pislogtunk, hogy vajon kik lehetnek, de óvatosságra intett közbe a ki-ki loccsanó víz, s így csak akkor vettük jobban szemügyre őket, amikor a köpcösebbik kucsmás vígan odaszólt :
-Nem is ismersz meg kedves Károly barátom? !
Ez nem idevalósi, szűrtem le hamarjában, mert nálunk a Károly Kárúj, az is az es, az ismersz az üsmersz ,szóval érti akinek értenie kell. ( Észrevételem beigazolódott, vendégeink a Szatmár megyei Sárköz nevű faluból voltak)
-Hát hogyne ismernélek  - tért át édesapám is urizálásra - Antku Miklós, drága katonabarátom!
Volt aztán nagy ölelkezés, hangoskodás, lábcsattogtatás, mert be lettek szépen tessékelve a házba, ahogy illett.
Az örömködés még jó hosszú ideig eltartott, de a másik ember eléggé fukar volt, ami a beszédet illeti. Egyszer Miklós bácsi észbe kapott , és bemutatta nekünk szomszédját, és komáját Ioant , mert hogy román volt a szótalan ember.Én akkorát néztem erre, hogy majd leestem a kicsi székről, mert hogy tanulni tanultunk mi románul,de elképzelni sem tudtam milyenek azok az emberek akik ilyen nyelven beszélnek. Hát pont olyan volt, mint a többi, még az orrát is úgy kicsípte a hideg, mint a komájáét, ugyanis nem voltak szokva a csíki klímához.
Egy jó kolbászos reggeli, jóféle házi pálinka mellet hamar akklimatizálódtak,és hát ne mondjam megfordult hamar a világ, mindenki tudott románul.
Édesapám a katonaságnál eléggé érthetően megtanulta a nyelvet, drága édesanyám meg Bukarestben szolgált, és ahogy ő mondta:  eppe nem tudnak  eladni, ami nem volt sok, de sűrűn egymásután mondva elég soknak tűnt.
Egyszer csak reám is sort kerítettek, azt kérdezte Ioan bácsi, hogy : cum te cheama?( hogy hívnak?)  ohóó, ezt értem , Bíró Teréz, mondom, de csak kérdez , citi ani ai ? ez már nem ment olyan könnyen, de érkezett a segítség édesanyám személyében , hány éves vagy? .Hamar ki is számoltam az ujjaimon, opt( nyolc),  mondom, ai iubit ?(van barátod?) érdeklődik tovább, na ez biztos az kérdezi hol lakom, Tomesti,(Csíkszenttamás) vágom rá . Kacagtak egy jót rajtam, de én sem hagytam magam, mert a sorrend az sorrend, mi így tanultuk és punktum.
Kellemes, barátságos, multikulturális  hangulatban telt el a nap, estére már minden magyar nóta után román nótát fújtak,sőt a végén Ioan bá magyart, édesapámék románt. Erre én is felbátorodtam, és elszavaltam a hétfői román leckémet,mint egy bizonyításként, hogy tudok én ám, csak hogy nem mindent,de azzal ágyba is parancsolt a szülői szigor.
Későn feküdhettek le édesapámék is, mert reggel eléggé bőgtek az állatok az istállóba, de jobb későn, mint soha, kaptak a jószágok rendesen enni.

Víg fársángi napokat!

Lassan a karácsonyfa csereklyéit teljesen sikerült kiszedegetnem a szőnyegből, tehát jól benne vagyunk a farsangban, és még nem is táncoltam, sőt eszembe sem jutott, hogy életemet megfűszerezzem egy kis tánccal- különben táncoltatnak minket eleget, na de az már egy  másik téma.
Gyerekkoromban a házszentelési ceremónia végeztével édesanyám egyet sirült az udvaron, víg fársángi napokat, vigadhatunk, mondta . Akkor sem volt felhőtlen az élet, de ahogy meg volt az ideje a munkának s a böjtnek, úgy megvolt  az ünnepnek  és szórakozásnak .
Egyszer egy ilyen papjárásos, szikrahideg délután az egyik szomszéd bácsi, ki amúgy nagybátyám  volt,  sok unszolás után megígérte, hogy elvisz minket szánkázni, rendes kocsiszánnal, s egy  pár szürke lóval. Voltunk vagy tízen gyerekek az utcában, fiúk lányok vegyesen.
-Akkor jőtök velem, ha nekem pálinkát hoztok, a lábatokra meg kapcát tekertek- mondta- mert itt  fagytok meg nekem, s anyátoknak nem győzök majd mindenik helyett  gyermeket csinálni...:) ilyen nagy kópé volt az öreg .
A pálinkával nem is volt probléma, mert édesapámék mindig tartalékoltak egy  kis szíverősítőt, viszont a kapca dolog már nem fért bele az akkor sarjadzani kezdő nőiességünk hiúsági mércéjébe.
Végigsiklottunk a falun sikongatva, kipirultan, szinte most is érzem a hideg dérkristályokat az arcomon, porzott a hó, fingtak a lovak, szóval minden adva volt, ami egy ilyen téli kiruccanáshoz elengedhetetlen. De a pálinkásüveg tartalmának szédületes ütemben való kiürülésével egyenes arányban nőtt a Dénes bá kedve, és hangja .Olyanokat kurjantott a lovak mögött csattogtatva bojtos ostorát, hogy a csábeli egyszer elunta a hamis hangokat és nagyot szökve minket egy bogba ledobott a földre, hogy csak úgy nyekkentünk a fagyos havon. Dénes bá ebből semmit észre nem véve ugyanolyan vígan énekelt Szentdomokos felé, most már az üres kocsiszánnal.
-A vaddisznó a búzába csak a füle látszik, énekelte érces orrhangján...az asszonyok kiabáltak Dénes te, néjzél má vissza,elhagytad a kölyköket, rikácsolták.
Szerencsére nagyobb személyi  sérülés nem történt,viszont tapasztalatban sokat gyarapodtunk. A következő esetben a fogatos nem kapott pálinkát, mi pedig a kapca dolgot újragondoltuk,hiszen a minusz harminc fok hideg nem gyerekjáték, még ha mi azok is voltunk, gondtalan, vidám gyerekek.



fársáng - farsang

Emlékmorzsa 10

Sziasztok!

Kissé elhanyagoltam a blogolást,de Isten bizony igazoltan hiányoztam,hiszen született egy gyönyörű unokám,és ők kötötték le minden gondolatomat.

 Ennek kapcsán jutott eszembe a következő emlékmorzsa, ami szintén egy kisbabához kötődik, aki unokahúgom  és ő volt az egyetlen újszülött  akit megérinthettem addigi zsenge leánykakorom alatt. Negyedik gyerek lévén nem kísérte nagy felhajtás a születését, de mivel három fiú testvér után jött, így csak-csak szélesebben mosolyogtak rá a szikár,napbarnított székely férfiarcok.
Aprócska kis pelyhes baba volt, ángyom többször kért meg, hogy pesztráljam, amíg ide-oda elszalad,meg a házimunkát végzi, mivel a bátyjai nem szívesen foglalatoskodtak ilyen "asszonmunkával"
Mély, redős babakocsiba sétáltattam hát az utcában,  rázogattam türelmetlenül, mert a többi gyerek ott csivitelt a porondon, és én szívem szerint velük lettem volna, nem egy síró-bőgő masinával.
A gyerekzsivaj hívása biza erősebbnek bizonyult az akkor még ki sem alakult anyai ösztöneimnél(6-7 éves lehettem) és a döcögő alkalmatosság pici terhével együtt közéjük vegyültem, ami nem is okozott addig gondot, amíg csendben volt a pólyás kis csomag, de nem sokáig. Egyik szomszéd fiú ugyanis belehajolt a babához és Tarzant megszégyenítő kiáltással ordította : Teríí a buba belész...t!
Akkor ért először a trauma, hogy bizony ezt a kis ordibáló emberkét  nekem kell megszabadítanom sírása okától.
Én pedig ott helyben az Olt partján, a pázsiton úgy tisztába rittyentettem, még a popsiját is megmostam az alig 12 fokos vízbe, textilpelenkába csavartam,még az úgynevezett pókába is belekötöttem.Úgy nézett ki szegényke, mint egy elfuserált karácsonyi csomag, és mint aki jól végezete dolgát a mocskos pelenkákat a folyóba dobtam azon megfontolásból, hogy amit a víz elvisz, azt nem kell megmosni.
Olyan szép,egészséges kisleány cseperedett belőle, mint a barack,hiába na...az edzettség :)
Ez volt életem első találkozása a sz...s pelenkával, de hála Istennek nem az utolsó.

Egy pár szó a kenyértörésről,a lámpagyújtásról,és az újságról

 A gazda dolga volt a kenyértörés, azaz az ép kenyér megszelése.Hogyha nem volt otthon a férfi, akkor jöhetett szóba az asszony, mint kenyértörő.Emlékszem édesapám profiljára,amint fedetlen fejjel a kenyér lisztes felére keresztet rajzolt, és valami áldásfélét mondott, majd szelt az ép kenyérből. Akkor nagy volt a kenyér becsülete, hiszen amíg a magból kenyér válik sok verejtékes munka kísérte. Nem is dobáltuk el, még ha kissé szikkadt volt sem, esetleg különleges esetben a disznó ette meg.

 A lámpagyújtás a ház asszonyát illette.Ő a melegség és a világossság forrása volt.
Olyan régen voltam gyerek, hogy  emlékszem ahogyan édesanyám a petróleumlámpát gyújtotta ,és köszöntötte a családot : Jó estét adjon Isten!
Milyen szép, és mennyire egyszerű. Nem volt benne pátosz, nem volt benne irónia, csak azt tette,amit tanult a szüleitől, és azoknak mondta,akiket szeretett.
Kenyérszelés, lámpagyújtás. Mindennek megvolt a jelentése, és szerepe. Rend volt abban a világban, józan paraszti rend, ami a mai zűrzavaros életünkből nagyon hiányzik. Mert úgy a családfőnek, mint a ház asszonyának, és nem utolsó sorban a gyerekeknek, a ház körüli munkáknak meg volt a maguk jól elrendezett helye, rendje.
Most felborulni látszanak a szerepek, nő-férfi szerep, szülő-gyerek szerep, a munkamegosztás(vagy nem megosztás)
 És az újság?
 Az újság jelentése ebben az esetben az újhold. Ha édesanyám észrevette a vékony holdsarlót, rögtön aprópénzt nyomott a kezembe, és az ablakhoz állva ezt a mondókát,vagy imát mondtuk:
 Adjon Isten Újhold,
jó napokba jó órákat,
jó órákba jó perceket,
jó percekbe jó istenpillantatokat Ámen.
Hogy ez pénzbevonzó rituálé volt, vagy csak a szegénység tanította meg őt az újhold, és a pénz összefüggéseire nem tudom, de volt benne valami ősi varázslatféle.
A földön talált pénznek is beszéltek,hogy :apád-anyád ide jöjjön!
Vagy a hosszú szárazság utáni esőcseppeknek,hogy :Uram áldd meg,szaporítsd meg!

Mára elég ennyi nosztalgia:))

Cukros vakaru és társai

Ki ismeri közületek a cukros vakarut?
Biztosan sokan ismerik,csak más néven nevezik ezt a kenyérsütésnél a teknőről levakart, cukrozott,cipóba gyúrt gyermekbosszantót, ami a kemence ajtajához közel sülve  elsőként pottyant a várakozó  apróságok kezébe.
Alig bírta a kezünk a forró cipócskát, de egyik kezünkből a másikba dobálva és apró falatkákra szedve rövid idő alatt tüntettük el a finom süteményt.
Minden vidéknek meg van a sajátos,hogy ne mondjam konyhaművészetet,hát konyhanépművészete.Mifelénk a régi időkben (is)meg kellett gondolni,hogy mire költik a kevés pénzüket a gazdasszonyok, így az asztalra szinte kimondottan a kertben,és a mezőn megtermelt mindennapi került.(persze kivétel a rizs,cukor,kávé,kakaó stb.)
Eszembe jutott egy pár Csíkországi kaja,helyi jellegű megnevezése:
-tárkonyos pityókaleves ,
-kásás pityókaleves ,
-túrós pityókaleves,
-öntöttsaláta,(salátaleves)
-ecetes cibere,(savanyú tojásos leves)
-gombolyag pityóka (hajában főtt krumpli)
-túrós törek (krumplipüré juhtúróval kikavarva)
-zsámelli (tojásos levesbetét),
-asszonydögség ( reszelt,vagy morzsolt levesbe való tészta)
-kőtes palacsinta,
-gyúrott palacsinta (kenyértésztából ,olajban sült palacsinta)
- pánkó (fánk)
-bubakalács (húsvéti  kalácsféle)
-málélepény (kukoricalisztből készült ,kemencében sült )
-döblec( juh aprólékból készült étel)
-harabászka( borjúvágáskor,az aprólékából ,és egy fajta mirigy zsiradékából készült ,kemencében,vagy sütőben-nem szerettem-:)
stb,stb...
Most csak ennyi jutott eszembe,majd még pótolom .

Kók,vagy koch ( avagy modern beütés a székelykonyhába-kalákába-:)

Elég kacifántosra sikeredett a cím, de bizony teljesen födi a valóságot.Ez is egy régi, gyerekkori emlékem. Édesanyám fiatalos felfogása addig merészkedett, hogy a szomszédasszonnyal,meg a keresztanyámmal összedugták kontyos fejeiket, és eltervezték hogy valami "érdekest" készítsenek csak úgy a maguk,és a gyerekeik élvezetére. Mindhármuknak voltak bizonyos  tapasztalatai ezen a téren, hiszen leánykorukban bizony szolgálni küldték akkor a lányokat, hogy az asszonyéletre felkészüljenek, és a stafírung-pénzbe is belepótoljanak.Tehát egyik Bukarestbe, másik Brassóba,vagy éppen Kolozsváron szolgált, ahol az"asszonyomtól" ellestek nem egy úri fortélyt.Ezért voltak olyan bátrak, és készítgettek valami különleges ínyencséget, ami az én tetszésemnek is nagyban megfelelt.
Na,és egy napon azt mondja a keresztanyám:te Ilona,tudok egy finom, egyszerű édességet, kók,vagy mi a franc a neve, csináljuk meg! Rögtön benne volt a három grácia, és semmi percek alatt már készen is voltak vele. De elég azt,hogy nem szabadott meleg állapotában fogyasztani, ezért a tornácon várta a tejbegrízhez nagyon hajazó ,barna löttyel körbe  csurgatott  valami a hűvösebb állagát, hogy rábólintsanak szüleink a szabad elhasználásra.A kisablakon gyakran kitekingettünk, hogy párolog-e még a várva várt finomság. Ott sorakoztak apró,kis kupacokban egy sültestálon,amint már említett barna karamellkrémben lubickolva.Nyami, mennyire reményteli percek voltak...
A szomszéd néninek volt egy barátságos macskája, Manci,vagy Marcsi(már nem emlékszem pontosan)volt a neve, aki mindig elkísérte gazdasszonyát, ha egy-két kilométer körzetbe hagyta el a házat.
Bizonyára a finom vanilia illat elnyerhette kényes ízlését, mert a két kikukkantás után édesanyám így kiáltott fel:
-Jaj Ámáli,a kóknak annyi!
és hát tényleg annyi volt, mert a Manci, amit nem evett meg, azt összetaposta,s így a darakoch,vagy micsoda a disznók vedrébe landolt.
Egy kis perpatvar után a három konyhareformer a következő inyességen törte a fejét
Ámáli néni pedig megfogadta,hogy Mancit addig bezárja az istállóba.

Szent Tamás napja

Szent Tamás napja,azaz december 21 a falu védőszentjének névnapja, tehát magától értetődő, hogy ezen a napon tartják a búcsújáró ünnepet.S hogy ilyen hideg téli napra esik hát Istenem, a pogácsa- árusoknak is meg kell élni még télen is.
Még volt -és most is van-egy örömteli dolog erre a napra nézve, hogy ezen a napon kaptuk ki a téli vakációt.Tehát a tanárok egy-két óra megtartása után tehetetlenül adták meg magukat a falra hányt borsó elveinek, és engedtek utunkra, hogy részt vehessünk mi is a bazári forgatagban.
Hazavidámkodtunk tehát, nem éppen csendes megnyilvánulásokkal, hogy a táskaterheinktől megszabadulva visszamenjünk kivenni a a részünket, ha nem is a istentiszteleten, de a piaci forgatagon.
Történt egyszer, hogy édesapámék még a misén voltak, és nekem úgy meg volt a kezem fázva, hogy nem bírtam az ajtót kizárni.Bementem egyik szomszéd családhoz, hogy engedjék segítségemre az egy szem fiúkat.Szegény eléggé csúnya gyerek volt( háta mögött Mókus volt a neve, nem kicsi pofazacskójára célozva)
 Sokkal idősebb volt mint én, amúgy nem tartozott a baráti körünkbe.Nem is igen barátkozott senkivel, amolyan magányos farkas volt,de készségesen bejött,hogy kinyissa nekem az ajtót.Amikor elment vettem észre,hogy az egy lej,amit édesanyám tett ki nekem az  asztalra  költőpénznek eltűnt  a  mókuskölyök"jóindulatának" következtében.
Azon a búcsún nem vehettem similabdát a nyárádszeredai Laji bától, sem  mézes-tükrös babát, de még csavaros cukorkát sem,amit olyan nagyon szerettem.Nem volt nagy összeg, azóta voltak ennél nagyobb veszteségeim,de mégis minden december 21-én az az egy lej  eszembe jut.

Gyermekkorom disznóölései

Nyilván nem csak a régi gyerekkori disznóvágásokról vannak élményeim,de azok voltak a legmeghatározóbbak számomra.Akkor még élt drága édesanyám,és hagyta,hogy gyerek legyek ,ami egészen más világításba helyezi a dolgokat. Reggel korán már pattogott a tűz,és nagy fazékban forrósodott a víz.
A disznófogó emberek már kezdtek gyűlni,édesapám a késeket fente egy acéllal ,édesanyám pedig tálakat,törlőkendőket szerelt elé nagy szorgalommal.
-Na osztán ki fogja meg a tálat?-kérdezte játékosan Péter bácsi,a mészárosnak kinevezett szomszéd
-én aztán nem, tudom istenem-bújok el anyám mögé-
-jóra bízná maga es,a leánka még a filit es béfogja,nehogy hallja a disznyó sírását,eppe ő fogja meg a tálat-véd meg édesanyám a legrosszabb munkától,ami a disznóvágással jár.
Ugyanis a tálat,amiben a vért felfogják valakinek tartania kell,de az a valaki én soha nem tudtam lenni,azért voltak nem annyira jó élményeim ezeken a reggeleken.
Aztán kimennek ,és én amikor hallom a disznó sivítását bemegyek a tisztaszobába,és a fülemet befogva éneklem hangosan a szenttamási csonkatornyot,hogy ne halljam mi történik odakint.
Nem sok idő múlva aztán elcsendesedik minden,már az emberek is jönnek befelé nagy csizmaütögetéssel,hogy a havat leverjék a lábukról.
Édesanyám falnivalót rak az asztalra,édesapám pálinkát tölt és falatozni kezdenek.
-ügyej ki Teri közbe,nehogy úgy járjunk,mint az egykori ember,hogy amíg reggeliztek elfutott a levágott disznyója-viccelődnek az emberek
Majd az asszonyok is kezdenek jövögetni,akik segítenek a finom falatok előállításában.Először Kerekes mámá érkezik(apai nagyanyám),ő a pontosság,és az ész ,(drága édesanyám sokszor sírt titokban miatta),utána Szeles mámá érkezik (anyai nagyanyám) ,mindkettőn fekete hárászkendő van és gomolyog be mögöttük a hideg  ahogy bejönnek az ajtón.
Bizony jó az öreg a háznál,mert a piszkos munkát,mint például a béltisztítást is el kell végezze valaki,és a fiatalasszonyok mindig egy kicsit finnyásak voltak ezen a téren:- )Kint már megperzselték a disznót,meg is mosták,szépen megvakargatták a szőrét,olyan patyolatra,amilyen soha nem volt éltében.
A feldolgozással leginkább az asszonyok munkálkodtak,addig a férfiak koccantottak: adjon Isten egészséget az elhasználására. Mocskostokány volt a hagyományos étel ilyenkor puliszkával,melléje savanyú uborkával,és tormával.Attól bizony én sem idegenkedtem,mint a véres táltól.:))
Amikor szép sorjába elkészült a kolbász,véres,májas,meg sok sok finomság ,és amíg készült a vacsora a gyerek dolga volt elhordozni az úgynevezett aprólékot,vagyis kóstolót a szomszédoknak,rokonoknak.Egy tányérra tettek akkora kolbászt,meg vérest,hogy  körbeérje,a közepére pedig egy darab szeletnek való húst,ezt letakarták egy fehér szelvéttel.
Azt kimondottan szerette minden gyerek,hiszen kaptunk egy-egy lejt ,és cukorkát a fáradozásunkért.
A vacsora mindig káposztaléleves volt,utána  sült kolbász ,hurka meg  karaj krumplipürével.Arra már a közeli rokonság is eljött.
Kellemes beszélgetésekre emlékszem,és gyöngyöző kacagásokra.

Orbán bácsi meg a sánta suszter

Mint egy mesét,úgy kezdeném: egyszer volt, hol nem volt,volt egyszer egy Orbán bácsi meg egy Sánta suszter.
Így visszaemlékezve gondolom egyetértésben éltek egymással, de az is lehetséges, hogy nem is voltak olyan jószomszédi viszonyba. Aprócska leánykakorom távoli emlékeiben nem voltak nagyon meghatározóak, viszont övezte mindkét családot valami misztika, talán azért mert mindkét család mesteri mivoltából kifolyólag, a többség paraszti életéhez egy kissé felül-kívül-állóságra kényszeríttetett. A sánta suszternek nem emlékszem  a valódi nevére, viszont arra igen, hogy egyik lába rövidebb volt vagy tíz centivel, és suszteri mesterségéből tartotta el a családját. Emlékszem, egyszer édesanyámmal elmentem cipő talpaltatni, és ott ült egy különleges alacsony bőrszéken, szemén aprócska szemüveggel vizsgálgatta édesanyám lábait, csodálkoztam is, hogy mit néz rajta, hisz nem azt vitte javíttatni. :)
Nagyon régen eltávoztak az élők sorából, a gyerekeik is távoli helyekre költöztek,de arra még emlékszem, hogy milyen tisztességesen gondozták öreg szüleiket.Sokszor példázódnak velük az emberek,mert nem az örökség motiválta őket, ugyanis apró házacskájuknál egyebük nemigen volt.

Az Orbán bácsi valami lakatosféle volt, és "másodállásban" szivarárus voltának köszönhette a nem kevés üzleti forgalmát. Szülőfalum vallásilag a katolikus egyházat gazdagította,de volt két református család, kik közül az egyik éppen Orbán bácsi és kedves felesége.Nem  fogadták a köszönésünket nekünk gyerekeknek, ha dícsértessékkel köszöntöttük az utcán, ezért nem is nagyon törtük magunkat ezen a téren.
Nem voltunk  szegények, de bizony sokszor volt pénzszűkében családunk a hónap utolsó napjaiban.Ilyenkor édesapám cigarettakészlete is megcsappant, ezért engem küldött, hogy vegyek egy lejre, vagy egy "tojásra" National cigarettát.Volt aztán egy olyan eset, hogy a pallónál várakozó édesapám nem győzte kivárni, hogy késedelmeskedem, és utánam jött. Engem pedig ott talált legnagyobb lelki nyugalommal végeztem nagybajomat a patyolat tisztára sikált tornácukon, és mosolyogva selypítettem fel apámra: nintyenek itthon Orpán pátyiék!
Utána nem küldtek mindaddig, amíg  "szobatiszta" nem lettem.:)
Hogy miért írom most le ezeket a nagyon távoli emlékeimet magam sem tudom, talán kicsikét nosztalgiát érzek a régi,egyszerű, nem túlbonyolítós világ fele.

Kiriska

A Kiriska nem női becenév.
A Kiriska inkább egy gyűjtőfogalom, a csínytevő leánygyermekek riogató megnevezésére.
Olyan, mint a kisasszony.
- Na, mi a helyzet kisasszony?
- Hány óra van Kiriska?
Ha a kérdést kedves szüléd teszi fel neked, akkor az amúgy is csekélyke bátorságod romokba hagyod  a kapun kívül,ahol még játszikálnál kicsit gyerekpajtásaiddal. De az óra jár - ilyenkor meg pláne -és este kilenckor minden rendes ember gyerekének ágyban a helye. És punktum.
Parancsok, törvények, szigorok, pofonok nem éppen önbizalom növelő tanítási módszerei közt próbáltuk a magunk kis örömeit verés nélkül megúszni, nem nagy sikerrel.
A felnőtt szava szent volt. Ő a tapasztalat, ő az igazság és a parancsoló.Ha kimondtak valamit csak nagyon ritka esetben vonták vissza, főleg a gyerekek javára.A kimondott szónak nagy hatalma volt.
Nem ígérgettek,
nem kényeztettek,
ritkán kaptunk dicséretet ,
sokszor szidást, és naponta verést,
mert füllentettünk,
mert feleseltünk,
mert szaladtunk, ha lassan kellett menni,
mert "ámbolyogtunk"ha sietnünk parancsoltatott,
ha cipőnk beázott,
ha a csirkéket nem szedtük össze eső előtt,
ha a nyitva maradt kapun bejövő szomszédék tehene lerágta a virágbimbókat, és még sorolhatnám, de minden napra jutott egy verés.Sokszor több is.
Tehát a gyerekkorunk jobbára azzal telt,hogy megszegtük a tilalmakat, rettegtünk a veréstől, utána sírtunk egy sort, majd minden kezdődött elölről.
- Kiriska,hogy néz ki a cipőd?
supp
- Kiriska, megforgattad a rendet?
-Minnyá....
supp.
Az iskolában meg ugyanaz történt
megvertek, ha nem figyeltünk,
megvertek, ha nem kérdeztek és beszéltünk,
megvertek, ha kérrdeztek és nem feleltünk,
tenyerest kaptunk a rossz osztályzatért,
tenyerest ha nem tudtuk eléggé a szorzótáblát.
Ha otthon panaszkodni mertünk az volt a válasz
-jól tették,biztos megérdemelted!
nem szaladtak velünk reklamálni,nem írattak át más tanárhoz, más iskolába, nem rugatták ki a tanárt.
Amit főztünk magunk kellett megegyük.
És ennek ellenére úgy volt szép, ahogy volt, nem lett belőlünk anyámasszony katonája,meg munkakerülő.
És érdekes módon mindez nem maradt meg negatív élményként, mert ez volt az akkori világ rendje, az élet velejárója jó és rossz szokásaival együtt.

Szüreti bál

Újra itt az ősz,eljött a szüreti bálok ideje. Szombaton már lóháton éneklő csőszöktől volt hangos a falu: Ősszel érik babám a fekete szőlő....énekelték,habár hideg vidékünkön nem terem meg e nemes gyümölcs.
Ez senkit nem tántorít el attól,hogy szüreti bált szervezzen,ugyanis a piacon a román gazda szívesen cserél szőlőt krumplival,és máris megvan az alapanyag.
A hetvenes években-a mi fiatalságunk éveibe-hasonló volt a folyamat,csak akkor a katonaköteles legények rendezték ,tehát a húszéveseké volt a világ. Most pedig ,aki vállalkozik erre ,mindenkit szívesen látnak.
Akkor 10 csőszpár volt a szokásos és a tizenegyedik pár a csőszbíró,akik nem csak címben,hanem méltóságában is a döntőbíró szerepét kellet képviselje,ugyanis nem mindig zajlott zökkenőmentesen a szüreti bál.

Pénteken este a termet díszítettük fel szőlőfürtökkel ,úgy hogy onnan lopni is lehessen,amit ha észrevettek a csőszbíró megbüntetett valami szimbolikus összegre.Két szőlőkoszorút  fontunk,amelyek a bál alkalmával értékesítésre kerültek.A kisebbik koszorút tombolán nyerhettek meg,a nagyobbik pedig árverezés tárgyát képezte( szinte mindig meg volt bundázva...:)))Másnap - szombaton- lóháton,és feldíszített szekéren körbejártuk a szomszéd falvakat,hogy tudomást szerezzenek az esti bálról. A lovakat azelőtti napokban be kellett tanítani,hiszen őnekik is viselkedniük kellett,és a zenétől sem szabadott megijedniük.
A csőszök székelyruhát viseltek a felsőtestükön átkötött piros szalaggal ,a csőszbírák pedig még egy kék szalagot kötöttek ,tehát ezzel szemléltették a nem mindennapi fontosságukat.
A bál estéjén egy szép betanult csősztáncot táncoltunk,majd kezdődött a reggelig tartó mulatság.  A szőlőlopás folyamata,vagy az árverés nem ment soha olyan simán,bizony voltak lájbitépések, nem egyszer komoly verekedésbe is torkollott.
A csont a hússal jár -tartják - ez is hozzá tartozott a falu életéhez.

Zsiga bátyó

" Ez a világ megbolondult,s megbolondít münköt es"

A fenti arany igazságot a tavaszon mondta egy nagyon aranyos ,öreg jenőfalvi bácsi.
Maga az ember már unikumnak számít ,hiszen az öreg,özvegy férfi elég ritkaság számba megy mifelénk.
-Elég kelendő vagyok-büszkélkedik Zsiga bátyó,és reszkető kézzel kotorászik a kankóspálcája után .
-Még megházasodik itt nekem-incselkedik vele a legidősebb unoka állapotos felesége,és közben fürgén terít asztalt a nagytatának.
-Ha nem főztél finomat még megtehetem-  hunyorog felém huncutkásan az öreg-  sok  özvegyasszony van a szeren, ott túl a kút mellett Szabó Mártonné,osztán meg Sándor Péterné,idele es van Vízi Margit,Barabás Márcella...osztán ki es van még-tépelődik,ja még elfelejtem ,há Bíró Jánosné -nevet- még soroljam-e?
-Csak má öregek s nekem nem nagyon  kellenek,igaz én se nekik- kacag bele a kockás ingdarabból előavanzsált zsebkendőbe.
-Zsiga bácsi,maga a régi idők tanúja,nem mesél egy kicsit a fiatal koráról?-kérlelem
-Hát mit meséjek Teri fiam,nehez vót,nagyon nehez,de fiatalok vótunk,s birtuk,osztán most es nehez,de most öreg vagyok,s így es bírni kell,amig az Isten es úgy akarja.
Közbe elfogyott mind egy cseppig az étel a tányérról.
-Jól főz ez az Erika,csak nem mondom a szemibe,nehogy elhiggye magát - kacag,
-Hallom én vén kópé ,kacag oda  a szép gödrös arcú jövendő anyuka.
-Azért én  a szerencsésebbek közi tartozok,-suttogja oda nekem-a fiatalok a házétt eltartanak.
Ez így jól van elrendezve,én se vagyok egyedül,s ők es van ahol lakjanak.

Drága Zsiga bácsi! Egyre ritkább már az ilyen ízes beszéd,meg a kölcsönös jó szándék.
Most már veled is kevesebb.....

Magyarnak lenni,vagy nem lenni

2004 december 5 minden bizonnyal nem örömünnepként maradt meg a székely ember emlékezetében.Nem hiszem,hogy ez további magyarázatra szorulna,hiszen azóta is sok pro és kontra érveket sorakoztattak fel a hozzáértők,és nem csupán. A MA kellett eljöjjön ahhoz,hogy feledtesse(?) egykori kitagadásunkat. Nem mondok újat azzal,hogy az önhibánkon kívül szenvedett határmódosítás még 90 év múltával is a legfájóbb ,holott a székelység a legnagyobb magyar,ha fokozni lehet ezt a tudatot.Ezért vagyunk érzékenyek az anyaországból idelátogatók mára már egyre ritkább( hála Istennek) kérdésére,hogy honnan tudunk mi ilyen jól magyarul?
A magyarok történelmét mi sem tanulhattuk( az ok ismerős),de viszont szüleinktől,nagyszüleinktől olyan érzelmi,és értelmi pontossággal vettünk át ,hogy az államalapítástól a szovjetek kivonulásáig minden eseményt ismerünk.Tehát kedves magyar testvéreink mi is ugyanolyan magyarok vagyunk,csak egy pár politikus aláírt egy átkozott szerződést,aminek következtében határok választottak el magyart,és magyart.
Csak ennyi ,ilyen banális,és attól ilyen drámai.Azért néztünk nagyot 2004 december 5-én ,hogy milyen flegmával utasít el,remélem nem az édes ,csak a mostoha testvér. Most azért vagyunk óvatosabbak az ünneplést illetően,azért látunk minden bokor mögött medvét.
Én személy szerint örömmel fogadom el a felém nyújtott kezet.
Bocsánatot kérek az általánosításokért,szerencsére becsületes magyar ember még mindig több akad,mint az ellenkezője.
Igényelni fogom a magyar állampolgárságot,és ugyanolyan magyar maradok,mint mostanáig voltam,és ugyanott maradok magyar ,ahol mostanáig éltem.
KÖSZÖNÖM!

még egy morzsa

Reményteli,csillogószemű,szomorúságot nem ismerő gyerekek voltunk.Nem hallottunk soha depresszióról,pánikbetegségről,AIDS-ról,még homoszexualitásról sem hallottunk soha.
Igen,lehet,hogy kissé homályos volt ez a terület,de ennek ellenére,vagy talán éppen  ezért voltunk annyira naivan tiszták ezelőtt 40-45 évvel,mind gyermek.

Akkor is rengeteg kópéságot csináltunk,sokszor a  porondon harminc gyerek is összeverődött ,ilyen szép nyári délutánokon,estéken.Ott voltunk aztán királylányok ,meg virágnevek,Winetouk meg ki tudja kik,akik épp szerettünk volna lenni. Amúgy rebbentünk szét,amikor valamelyikünk édesanyja kiáltotta,hogy kell indulni a csarnokba. Egy három literes világoskék  "hordozósfazakba"vittem én is a frissen lefejt tejet a csarnokba.Apró kiegészítése volt a családi kasszának.Sok gyerek álldingált akkor Irénke nénire várva,hogy lemérje a tejeket.Utána meg uccu neki,ki ki a maga csapatához verődve vidámkodtunk a kellemes nyári estébe.
Lefelé hárman mentünk ,két leányka meg egy fiú,és mindig valami csínyen törtük az eszünket,hogy ne érjünk olyan korán haza.Az utcánk végében volt akkor egy apró kis ház,benne egy nagyon öreg özvegy asszony lakott egyedül,aki még süket is volt szegény.Na ,mi azt az öregasszonyt szinte minden este meglestük az alacsony ablakon keresztül.És persze kacagtunk nagyokat,ahogy vetette le  kopottas köntösét,és imádkozott ,ráncos kezében a rózsafüzérrel.Ahogy mozgott a vékony ,beesett szája mi  azt órákat el tudtuk volna kacagni,ahogy leengedte hófehér ,pelyhes hajfonatát,majd eloltotta a lámpát és lefeküdt.Ekkor mi is észbe kaptunk,hogy biza kellene sietni,mert akkoriban  nem volt olyan nagy vétek egy-egy jól irányzott anyai,vagy apai pofon.
Most az idő mélységéből előkerült  emlékmorzsa nem töltött el büszkeséggel.Megszidnám egykori önmagunkat,ahogy riogassuk szegény kis anyókát,hogy utánoztuk mozgó,vékony imádkozó száját.
De akkor ,ott őszinte kacagással másztunk át a kerítésen ,és szaladtunk neki a tiszta nyári estének.

Megsárgult fotók

1.szabadságos katona a családdal,
2.1878 as fotó a család felmenőiről,
3.Dúsgazdag című színdarab szereplői(köztük apai nagyapám),
4.édesapám a báránnyal
5.édesapám a kapuban
6.nagyanyám is volt leány
7.elsőáldozás anno (a kicsi lány édesanyám)
8.apai nagyapám( a háborúba veszett)
9.frustokol a család (kaszáláskor)
10.apai nagyanyám
11.a szenttamási Csonkatorony
12.levente vitézek (első sorban középen néhai apai nagybátyám)
13.édesanyám és valamikori nagy családja
(ő a fehér galléros,kockás karincás lány)

 

  

Emlék morzsa

A román nyelv elsajátítása nem kis feladatot ró vidékünk gyerekeinek vállára.Gyerekkoromban az etnikai összetétele Csíkszenttamásnak 99,99 % magyar volt,ami mostanra 95 % körül mozog.Mindkét esetben a rend őrei,meg a családjuk teszi ki a nem magyar kisebbséget( meg a két cigány család,akik becsületesen dolgoznak-eresz  bádogolással)
Így a góbé apróságok csak őseik nyelvén beszélnek,és nehezen jár rá az agyuk,meg a szájuk a román nyelvre.
Történt egyszer -kb. 40 éve -hogy iskolánk igazgatója izgatottan nyitott be az éppen velünk vesződő román tanárnő órájára,hogy jönnek a fő tanfelügyelőségről,és ne adj Isten,hogy valaki ne készülne a következő román órára. Egy pár gyereket ki is választott azon nyomban,hogy a másnapi "spontán" felelőiként ellássák jó tanácsokkal. Mivel a pioníravatás,ami nem sokkal azelőtt történt,megtanultunk egy pár román verset,meg az úgynevezett esküt is letettük,nem sok fejtörést okozott a felkészülés.
Amikor a 4 tagú szigorú bizottság másnap megérkezett,az egyik fiú az osztályban hangosan gondolkodva egy nem éppen szalonképes kijelentést tett,amit a figyelmes ellenőrök meghallottak.
-Cine a injurat? kérdezte az idősebbik ( ki káromkodott?)
(injura szónak a román nyelvben két jelentése van: káromkodni ,és esküdni kifejezések,attól függően,hogy használjuk őket.)
Az egyik aprócska termetű kisleány cérnavékony hangján megszólalt-  Eu! (én )- ugyanis ő az avatási esküt hallotta az idáig,és már kezdte is hadarni,mint a vízfolyás a betanult eskütételt.
Lett erre nagy kacagás ,a tanfelügyelő elvtársak pukkadoztak a nevetéstől,amiből mondanom sem kell,mi egy mukkott sem értettünk.Szerencsére nem piszkálták tovább ,megértették,hogy bizony nem nagy a román tudásunk.
Így sikerült megúszni a fiúnak a büntetést,nekünk meg a további feleltetést.

Székely szavak szótára

Régi tervem,hogy a székely szavakat,kifejezéseket egy csokorba kössem a jövő generáció számára.( főképpen a helyi kifejezéseket)Van,amely ma is használatos,de olyan szavakat is sikerült összegyűjtenem,amelyek már a múlt ködébe vesztek.Nem nagy az érdeklődés tudom,de azért leírom ,ha csak valaha egy emberben is sikerül kellemes emlékeket ébresztenem akkor is megérte.Minden szó mögött az őseink dolgos,hétköznapja, tiszta ünnepe ,vagy mókás kedve áll.
Ábécé sorrendbe írom ,így utólag még pótolhatom a kimaradt szavakat.
A,Á
ádomás - vásár megköttetése utáni italozás
almáriom - üveges konyhaszekrény
ahajt - ott,nem messze
ágos - kemény,többágú száraz ág,mosogatás után az edényeket erre akasztották kinn az erdőn
B.
baklat - párzik (az állat)
bámészkodik - nézelődik
bombóc - cukorka
bé - be
béduvad - be omlik
berbécs - hím juh
békacimpó - ebihal
beretva - borotva
balakovács - a juhok gyapjában előforduló élősködő
boroszlán - orgona(virág)
borsika - boróka
borvíz - ásványvíz
bircsóka - szemölcs
böbös - mumus
böktör - durcás/gőgös  keveréke
buba- baba,csecsemő
bugyuta - ügyetlen
bünnyög - siránkozik
bugyurka - buborék
bütü -valaminek az oldala
bürgöli - posztó csizma
büszkürtő - popsi
C Cs.
csalóka - fenyőtoboz
cega - kecske
cira - krumpli,vagy más zöldségek hajtása
cucó - ló
cirdikel - reszket
csürke - csibe
csihán - csalán
cughúzó - szellőző ablak
cüvek - földparcellák határaként földbe szúrt fenyőfabot
D
degged - víz hatására megnő(pl. hordó)
derekajj - libatollal töltött derékalj
dörgöl - töröl
dörgölő - konyhai törlőruha
E
ejsze -talán
eregel - bandukol
eszterhéja - eresz
F
féreg - egér
feszt - mindig,örökké
fészi -fejsze
förödik - fürdik
firhang - függöny
fűtő - kályha
fuzsitus - kapkodó
fuszékli - zokni
fuszujka,faszujka - bab
früstük,frustok - reggeli
G ,Gy
gac -levágott faágak
ganyé -trágya
garádics - lépcső
gebbeszt pl. tyúkot forróvízben áztat 
geleszta - giliszta
görget - mennydörög
gyűtő - pásztor
gyüngy - gyöngy
gurucsa - gyűrött
gilics -korcsolya
gereben - kender feldolgozó eszköz,fésű
gülü - nagy,golyószemű emberre mondták
H
Ha tyúkod nincs,ha megütöd sem tojik. -hiába vagdalkozol,inkább dolgozz ,s lesz neked is.
híju - padlás
höngörit - gurít
 I,J
istirimfi - harisnya
jú -juh
K
kancsi - kancsal
karinca - kötény
kégyó -kígyó
kaszten - fiókos bútordarab
kasziba - csámpás
kantárosfazak - tejhordó fazék
kendő - törülköző
kurti - szvetter,pulóver
kota -tyúk
korcsova - szánkó
keccsü -kesztyű
küpü - borvízkút
kankósbarát - ezzel ijesztették a kisgyerekeket,hogy ne menjenek közel a kúthoz
kutúl - valamiben kotorászik
L
lamentál - elégedetlenkedik,reklamál
leánka -kislány
lajtorja - létra
lecsmeteg - vizes, sáros út
lepcsel - locsol
lájbi - mellény
M
monyator - pásztorsegéd
maszkura - lakodalmakon megjelenő álruhás csoport
mozsika - zene
málélepén - kukoricalisztből készített sütemény
mű -mi
N,Ny
nyekereg - csikorog
nem fontak a szájáért - sokat beszél
O,Ö ,Ő
osztováta - szövőszék
osztán - aztán ,majd
ozsonya - uzsonna
P
pozdorja - kenderpor,tilolás után
plajbász - ceruza
pepecsel - babrál,matat
porozsnak - a tyúkok tojóhelyén hagyott tojás,hogy következőleg is oda tojjanak
posszogtató - füzfasíp
pukét - menyasszonyi csokor
pityóka - krumpli
pücsi - tehén
pirics - erdei ágy szénával töltve
pemete - kenyérsütéshez használt kemenceseprű
pimpó - barka
piszlicsáré - apró cseprő
pizdirice,vagy miszlingó - apró darabok
peréda -elherdál
R
réce -kacsa
rokolya - szoknya
ruha - fejkendő
rodli - szánkó
S,Sz
sirit - sodor
szapuló - mosó
sujkol - tisztál a patakon
sutu - tartó,tok
szekervel - szekérrel
seggvakaró,peccs,hecserli - csipkebogyó
susmutyorog - sugdolózik
síkurázik - csúszkál
szöszmötöl-kaparászik
 T
törek - krumplipürészerű étel
tűk - ti
törökbúza - kukorica
tekenyő -teknő
U,Ü
üver - szakadék
üsmer -ismer
V
vakarú - kenyértésztából sütött pogácsa
vagdaló - kendertiloló szerszám
vájling - tál
vizitka - blúz ( női )
Z
zakota - rendetlenség
zúgolódik -elégedetlenkedik
züherel - agitál
zuvatol - pletykál
Egyelőre ennyit sikerült összeszednem,majd még alkalomadtán bővítem.
(Ezeket a szavakat szenttamási eredetük folytán nem éppen a teljes székelység  használta.)

Leányszöktetés

A felcsíki falvakban,és a gyímesekben szinte népszokás volt régen a leányszöktetés.Ez volt az egyetlen lehetséges módja annak,hogy a "nem összeillő" fiatalok,a szülők által tiltott szerelmesek egymásé lehessenek. A felállás szinte mindig ugyanaz : szegény leány-gazdag legény,vagy fordítva,a fiú ha nem töltötte le a katonai szolgálatot,vagy ne adj Isten a leány teherbe esett. Ritka volt az a hétvégi bál,vagy lakodalom,ahonnan ne szöktek volna el egyetlen szál ruhában ,a közös boldogság reménye felé ,csámcsogni valót szolgáltatva a falu asszonynépének(és nemcsak)
 -Hallád-e komámasszony? Ilust elszöktette Istán!
 -Mit nem mondassz,ejsze állapotos volt?
És szőtték,színezték a történetet -értelmet adva szürke hétköznapjaiknak-a következő érdekes eseményig.
Volt aztán reggeli látogató a legényes háznál .
A leány a szokásokhoz híven a hosszú hajfonatát kontyba tekerte,ezzel is jelezve a hír igazságát.
A szülők ilyenkor üzentek a lány családjának,hogy ne várják gyermeküket,mert jó helyen van az már.A következő lépés pedig az engesztelő látogatás ,szegény fiatalok ,nem volt ajánlatos kíséret nélkül menni az "oroszlán barlangjába" ,mindig akadt egy közeli rokon,vagy keresztszülő,aki felvállalta a nem mindig kedvelt békebíró szerepét.
Szerencsére a legvégén mindenki kibékült ,és boldogan éltek...stb,stb.
A székely falu vad romantikától terhes élete mára már megszűnt,vagy átalakult .A szokások eltűntek az évek süllyesztőjében,a százados előítéletek is eltűnőben vannak....vagy mégse?

Téli ünnepek

Gyermekkoromban az ünnepek az ünnepről szóltak,nem nyomta el a lényeget sem a vásárlás,sem a sütés-főzés.
Magasztos volt ,csend meg szeretet lakozott benne,és a kételyek nélküli hit.
Igaz ,az idő is megszépíti az emlékeket,de visszagondolva ennyi év távlatából ,a régi ünnepek voltak igazán meghatározóak az életemben.
Karácsony másodnapján,Szent István napján "megénekelték" az Istvánokat. Édesapám egyik nagybátyja is ezzel a névvel büszkélkedett , amúgy tehénpásztor volt neki a becsületes mestersége.Családja nem lévén,eléggé morcos,szúrós emberke volt,akit én csak hallomásból ismerhettem. Az ő ajtajához is odasettenkedtek a bátrabb férfiemberek, elénekelték a Szent István énekének direkt neki írt változatát,de már futott is ki merre látott,mert nem volt szerencsés az öreg kezébe kerülni.A dal így szólt:
Íme egykor Szent István
a vén pápa Bir' Istán
fejedelme zsidóknak
parancsol a tinóknak.
Volt utána kacagás,kuncogás ,találgatták vajon megismerete-e az öreg.Hát megismerte....
Aprószentek karácsony negyednapján van.Vékony fűzfavesszőkkel felfegyverzett gyerekek,és férfiemberek indultak el kora reggel "asszonyverni"Ha nem volt felkelve a "fehérnép"az ágyból ,a paplan alá is beért a vessző,és bizony mondom nagyon tudott csípni ....sokszor maradtak vörös csíkok az asszonynép hátsó fertályán.Közbe mondták a mondókát:
Aprószentek Szent Dávid
éljen maga sokáig,
pénzbe járjon bokáig
százesztendős koráig.
Ezalatt végig ütöttek,ahol értek
Az újévbe Vízkereszt ünnepe körül a házszentelések ideje.Most napjainkban is megmaradt ,mint szokás,és mint vallási momentum.Az egész napot várakozással töltjük ,ki ki leskelődve,hogy jön-e már a pap,hogy ehessen utána család.Tárt kapuval,ajtóval illik várni a Szentkeresztet.Az asztalra hófehér abroszt terítünk ,rajta egy gyertyatartó égő gyertyával,mellette egy porcelán tányéron egy általunk megszabott pénzösszeg az egyház részére. A házszentelés végeztével ,égő gyertyával kísérjük el a szomszéd házig a ,hogy ne maradjon kíséret nélkül a kis Jézus.
Ekkor kezdődik a farsang.Ezen a napon így köszönnek:
Víg farsangi napokat!

Mária radinája,és a csíki angyal

Ezernyi csillag az égen, talpunk alatt ropog a hó, szikrázó a hideg.Én  fázom,alig vagyok 4éves. Hárman megyünk hazafelé az éjféli miséről, szenteste anno 1961. Bizonyára a templomban is hideg volt, mert a kis bakancsomban a lábujjaim folyamatosan bizseregnek.
Ez  a legrégebbi karácsonyi emlékem.
Fogom a szüleim kezét, mindkettőjük zsebébe becsúsztatom a fázó kezeim, meleg tenyerük óvón öleli át a kacsómat. Harangszó hallszik Karcfalva felől, ott mindig tovább tart az éjféli mise, mi már a Kőhídnál tartunk. Behunyom a szemem,és lépegetek közbül, rábízom magam édesapámékra,  próbálom kitalálni hol járunk....most letértünk az Olt fele....most meg már a saroknál járunk, épp Guszti bácsiék előtt....és már csikorog is a zárban a kulcs.....és itthon vagyunk...Ahogy megnyílik az ajtó úgy  gomolyog a pára, mint egy katlan.
A karácsonyfa a helyén van, nem vitte el az angyal ahogy próbáltak ijesztgetni, ha nem sietek az öltözködéssel.
    Mennyire szép,és csillogó, pedig visszatekintve a múltba, ott állt egy hokedlin s még az alacsony gerendáig sem ért fel, de akkor óriásinak tűnt.Csodálatosnak.
Igaz,én nem láttam amikor jött nálunk az angyal, furcsállottam is, hogy pont akkor vitt be édesanyám Juliska nénihez, ahol még gyerek sem volt. Amikor hazaértünk, és a szobába lépve megpillantottam, olyan,de olyan boldog voltam, amilyen még soha.
A gyertyák már égtek,alatta csomag is volt,már nem emlékszem,hogy mi,csak arra emlékszem,hogy elénekeltük a Menyből az agyalt.Az az érdekes,hogy csak csíkban jár az angyal,másfele a Jézuska viszi a karácsonyfát.De biztosan ott fent intézték, és így is van jól.
A templomból hazaérve tehát, újra körülörvendeztem a fát,amíg édesanyám előkészítette a finom,kései vacsorát, a Mária radináját.Így nevezték mifelénk az éjféli mise után elfogyasztott ételt. Finom kolbász,hurka,sült karaj pityókapirével (krumplipüré) és savanyú uborkával,utána egy szelet kalács.
Csendbe fogyasztottuk el a vacsorát,nem volt tévé,ami elvonta volna figyelmünket arról,hogy a Kis Jézus épp akkor született meg  kis családunk lelkében.

Az adventi időszak

Nyilván mindenkinek van fogalma arról,hogy mit is jelent az Advent,mint ünnepkör és mint időszak. Nem is a meghatározásról írnék,inkább a falunkban ez idő tájt űzött foglalatosságokról.
Négy hét alatt tilos volt mindenféle táncos,zenés mulatság ezért a hosszú téli estéken más szórakozást kerestek maguknak az emberek. Korán sötétedett,már délután  5 órakor meg kellet gyújtani a lámpát,a petróleum nem volt olcsó,ezért egymáshoz jártak el az asszonyok -akár férfiak,és gyerekek is az estéket együtt eltölteni.A spórlás is nagyban közrejátszott ,de nem utolsó sorban a munka,amit szórakozás gyanánt űztek ilyen a ködös téli estéken.
Tollfosztó kalákák,törökbúza fosztás,fonás,horgolás,írásos,és keresztszemes varrás mind-mind ezekre az estékre voltak beütemezve. Egy asszony közbe felolvasott  valami olvasmányt,a többi meg hallgatta,utána ki-ki elmondta véleményét a hallottakról,vagy ilyenkor meséltek megtörtént,vagy kitalált történeteket háborúról,menekülésről,fogságról.
A nemzeti hovatartozást csepegtették cseppenként a szívembe.Földrajzilag,ha nem is ,de nyelvileg és érzelmekben maradjunk meg annak aminek születtünk: magyarnak.
Békés,csodálatos esték ,amit kislányként megéltem,csak sokára értek bennem értékké. Azóta érzem mélynek gyökereimet,azért tisztelem a falusi,egyszerű emberek még elvétve most is előforduló életvitelét,a hagyományok ápolását.Fiatalként kitörni próbáltam ,más utakat szerettem volna járni,nem vevén észre magamban a mély idetartozás érzését.
Egyebet,valami nagyobb dolgot tenni a hagyományok ápolására nincsen  lehetőségem,csak ennyit,hogy leírok egy-két apró mozzanatot,ami a múlt ködéből felsejlik bennem.

Új kenyér napja

Néphagyományunk szerint Szent István napján már új búzából sütött kenyeret ettek az emberek.
Augusztus derekáig mindenhol befejeződött az aratás. Kis kalangyák álltak a határban hetykén,sárgán,amiket szekerekkel hordtak össze a cséplőgép köré.
Verejtékes napok voltak a gazdák mögött.Az aratás régen kaszával,meg sarlóval történt.
A kaszára egy hálót szereltek,ami egy irányba döntötte le a gabonát. A kaszás ember után egy marokszedő asszony a szépen összefogott a tincset összekötötte(egy szintén gabonából összefont kötéllel) majd kévébe rakta. Tíz kévéből állt egy kalangya.
Olyanok voltak egymás mellet,mint megannyi templomkupolák.
A csépléshez szerre hordták össze a gazdák a terményt,hogy megfelelő időben mindenkire sor kerülhessen. A cséplőgép körül sűrű por,nagy zakatolás ,és rengeteg bámészkodó gyermek.
Erős karokra,kitartó munkára itt volt igazán szűkség .Az alul kioldott kévéket villával feldobták a gépre, másik ember a garathoz vitte, harmadik volt az "etető" ,aki belerakta a garatba a gabonanyalábokat.Etetőnek leginkább asszony került,mert józanság szükségeltetett ehhez a munkához.Egy rossz mozdulat,és már elkapta a gépszíj az ember karját.
Az alul kihulló szalmát az egyik,a szemet egy másik ember fogta fel.
Verejtékes orcáikon vastagon állt a szalmapor, de nem volt szabad kezük,hogy letöröljék.
Így ment a munka heteken át.
Ezért volt oly nagy becsülete a kenyérnek.

Tánc és ének

Az ének és a tánc szeretete már szerintem az anyaméhben elkezdődött bennem.Mióta az eszemet tudom mindig nagy fontossággal bírtak az életemben.
Régen többet daloltak az emberek.Édesanyám énekelt munka közben,apám fütyörészett ,és a környezetemben minden adandó alkalommal énekszó csendült fel,és nem csak a fiatalok szájából.
A mezőn aratásnál, kalákában a nem éppen könnyű munkát dallal szelídítették.Utána pedig táncoltak éjfélig,már aki bírta.Óvodás,iskolás gyerekek már tudták az alaplépéseket, és amire kinőttünk az iskolapadból szinte minden táncot ismertünk.
Vasárnap délután a gyerekeknek külön mulatságot szerveztek, ahol körben a padokon már a fürkész anyai szemek ügyelték minden lépésünket.
Amikor a körbeállt lánykák fele elindult egy-két bátrabb csemete a szívünk a nyakunkban dobogott, nem annyira azért,hogy tetszett a fiú,inkább a bimbózó rivalizálás a a többi lánnyal szemben.
Nekem mindig többet jelentett a tánc,mint mozgás.Olyankor megszűnt létezni a külvilág,és egy más dimenzióban kerültem, olyan boldogság töltött el,mint soha.Forogni a zene ritmusára,akár csárdás,akár modernebb zene legyen,még most is megmagyarázhatatlan örömmel tölt el..Akkor csak én létezem meg a zene és tánc.
A gyerekeimnek én is át próbáltam adni ezt az imádatot,a nagyobbik lányomnak sikeresen, a fiam elzárkózott tőle, míg a kicsi lányom még most bontogatja a szárnyait, de őt csak a modern zene érdekli.
Mostanában a lakodalmakban újra visszatért a hagyományos zene(is) és akkor minden fiatal ott ropja,ahogy tudja, de hiányzik legtöbbjük szeméből az a csillogás,az a plusz.
Azt nem lehet megtanítani,azzal csak úgy lehet születni.

Pálinkafőzés

Vidékünk jellegzetes itala a rozspálinka.Mivel a finom,magvaváló szilva nem honos minálunk(csak a fosókaszilva) így az emberi találékonyság nem ismert határokat ha egy kis szédülésre vágyott.
A rozsot megdarálták,utána bedöglesztették egy nagyobb hordóba.Miután megért jöhetett a kifőzés.A régi rendszerben nem engedték az ilyen fajta mesterkedést,ezért éjszaka főzték a pincében,vagy valami eldugott helyen.
Pálinka főző rézüst a faluban nem sok volt,ezért egy fél liter jóféle pálinka fejében odaadták a bizalmasabb embereknek a " portékát".Este későn lehetett hallani a kis kézi szekér zakatolását,meg a csörömpölést, édesapám ilyenkor megjegyezte,hogy "viszik a menyasszonyt".Ez volt a megnevezése, nehogy a gyerekek akaratlanul is elárulják a hétpecsétes titkot.
A folyamat hosszú volt,10-12 órát csöpögött a nemes nedű a spirál alakú rézcsövön.A segítségben sosem volt hiány az ilyen munkálkodásoknál, csoda jó szimatuk volt a teremtés felcsíki koronáinak, akármilyen titokban is tartották a háziak.
Kétszer járatták le, hogy jó erős, tiszta pálinka legyen,de már az első rendnek is volt hatása.Mondóvíznek hívták, és pont annak a célnak felelt meg,hogy legyen türelmük kivárni a tiszta pálinkát.
Hogy rozsból készült, és mégis tyúkszaros pálinkának hívták azt sohasem értettem,mert egyszer sem vettem észre, hogy a tyúkok görbe tojományait belefőzték volna:)).

Lüdércek és szépasszonyok

Mióta az eszemet tudom, és a szüleimtől,nagyszüleimtől hallottam,a falunk népét mindig vallásos, templomba járó embereknek ismertem. Különös módon mégis a babonát,a misztikát mindig keverték a vallással.
Gyermekkoromban sokszor hallgattam az öregek meséit meg a misztikus elbeszéléseit.Nem voltam félős leányka,de borsózott a hátam egy-egy ilyen történet hallatán.Kérdezősködéseimre édesapám mindig leintett,azt mondta hazugság az egész, talán az tett még kíváncsibbá engem.
Egy öreg szomszéd bácsi volt az egyedüli, akitől kimerítő magyarázatot kaptam a túlvilággal kapcsolatban.Ő mesélt el ilyen "hihető" részleteket. Mondta,hogy a "szépasszonyok", nem e világiak :) befonták a lovak farkát meg sörényét, és egész éjjel lovagoltak rajtuk, hogy reggelre csupa hab volt a lovak teste. A " lüdércek" pedig az alvó asszonyra térdelve keltettek riadalmat.
(a mellette alvó férjről nem szolt a fáma) . A boszorkányos mesék tetszettek leginkább, még név szerint is megnevezte az illető asszonyságot.
Én bámultam eléggé X nénit ,de soha semmi furcsát nem találtam rajta,ügyes takaros asszony volt ,még "vakarut"is adott mindig, amikor kenyeret sütött.
Tehát nekem személy szerint jó kapcsolatom volt a boszorkánnyal.De az is lehet, hogy ő volt a jó boszi,mert akit"megcsináltattak", azt X néni visszaimádkozta erre a szép árnyékvilágra.
Volt neki vagy négy rossz gyereke , azokra nem hatott eléggé az anyjuk varázsigéje.
Azóta sok víz lefolyt az Olton, nem él a mesélő ember sem a jó boszorkány, ha nem egy fekete macska bőrébe bújva ijesztgeti sikertelenül a durvább mesékhez szokott utódokat.

Perefernum

Amiket ezekben a kis írásokban leírtam nem nagyszabású történelmi események,csak apró életképek a régi falu életéből,és kis családi emlékfoszlányok.Ha nem is bírnak nagy jelentőséggel egy pár év múlva esetleg képet mutathatnak az akkor már feledésbe merült életformáról.
Június van,esküvők,lakodalmak ideje.A hagyományos lakodalomról már írtam egy előző bejegyzésbe,az ezt követő úgynevezett "pernevivésről" most szeretnék írni.
A lakodalmat megelőző hetekben már megtörtént az "írogatás"ahol összeírták a menyasszonyi hozomány minden egyes darabját,a staférungot. Úgymint: szobabútor 2 db.(egyik festett,a másik polítúrozott) ,a nyugati dűlőben 10 vékaféreje szántóföld,egy pár ráncos csizma,10 db.pendely stb.
Az esküvőt követő harmadik napon elviszik a pereferumot a lányos háztól a most már családi fészket képező fiatalember házához.Ha a lány szülei tehetősebbek voltak,egyértelmű.hogy több szekérrevaló bútor került elvivésre.A vetett ágyat szépen kidíszítve csipkéslepedőkkel,ágytakarókkal-rakottas,és hímes- rakták az első szekérre .
A szekerek előtt a fiatal pár egy nagy szentképet vitt, utána a keresztszülők, rokonok, szomszédok edényekkel megrakott kosarakat vittek, és közben hangosan csujjogtattak, hogy figyeljen fel a falu népe az eseményre.Volt is nézőközönsége a pernesétáltatásnak, mert alkalmuk adódott megszámlálni a párnákat, paplanokat,és megbeszélni utána,hogy"biza többet es adhattak vóna, jó nagygazdák", meg hasonlókat.Illett pálinkával meg kürtőskaláccsal megkínálni a kíváncsiskodó nézőket.
Amikor a ház elé érkeztek újra hangosan csujjogtattak, mig a kapun be nem engedték. Szép rigmusok kíséretében lepakolták, és helyére rakták a bútorokat. Az ágy helyretételénél voltak vicces megjegyzések a gyerekáldásra vonatkozóan.A piruló asszonyka meg a büszke férj nem győzte bizonygatni,hogy ők mindent megtesznek e szent cél érdekébe.
A mese itt véget ér.
Az élet csak most kezdődik.

A búcsút pénzzel járják

Nem lehettem 4-5 évesnél nagyobb leányzó,amikor legelőször anyai nagyanyám elvitt a somlyói búcsúra.A régi,kommunista rendszerben nem zarándokoltak nyíltan az emberek százezrei,de akkor is nagy volt a sokaság.Arra emlékszem,hogy bent a templomban éjszakáztunk,és csak másnap-vasárnap- tértünk haza.A félhomályos templom éjszaka eléggé furcsa volt énnekem,a sok imádkozó,alvó,evő emberekkel.Úgy állították,hogy csak akkor nyerünk teljes búcsút, ha egész éjszaka imádkozunk, arra nem emlékszem,mennyire sikerült átvirrasztani azt az éjszakát.
A rendszerváltás után visszaállt a régi búcsújárás rendje, aminek történelmi, és vallási előzményei visszanyúlnak az 1700-as évek reformációs időszakára.
A mostani zarándoklat gyalog történik a Csíksomlyótól 50 km körzetekről,a távolabbi helyekről vonattal, busszal jönnek az emberek százezrei.Egy faluból indul az un.keresztalja,elől a keresztvivő emberrel, utána csengettyűssel és 30-40 ember követi gyalog.Van amelyik csoport két napig is gyalogol, amíg meg nem érkeznek Pünkösd szombatjára a csíksomlyói nyeregbe tartott ünnepi misére.A moldvai csángók szintén képviseltetik magukat, habár szegények már alig beszélnek magyarul-de magyarul éreznek.
A szép, nyári idő sokszor haragossá válik, és nem egyszer verte el a jégeső az istentisztelet után a vásári forgatagban nézelődő zarándokokat.Ez a megpróbáltatás is része az áldozatnak.Azt mondják a régi öregek,hogy "nem ver búzát belőlünk", mármint a jégeső. A búcsút pénzzel járják,ilyenkor illik "búcsúfiát"venni az otthon maradt családtagjainknak(tükrös szívet, similabdát, stb.)
Az együtt imádkozás összehozza a világ minden tájáról összegyűlt magyarságot.

"El kell menni katonának..."

A sorkatona kötelezettség megszűnésével a katonavacsorák, és búcsúztatók is elmaradtak.
Bizonyára, aki másfél évet katonáskodott valahol a román földön-a mi fiainkat csak oda vitték-
van amiről beszélniük, panaszkodniuk egész életükben, és nem csak rossz értelemben. Most már aki önként vállalja a katonaságot vessen magára, nem kényszeríti senki.:)
Akkor azonban nagy mulatságok előzték meg a katona éveket. A sorozás is nagy hajcihővel járt,a behívó után már szóba sem lehetett állni a legényekkel. Az örömtől-bánattól, meg a bortól eléggé illuminált állapotban voltak.
A szülők katonavacsorát rendeztek a" reguta"számára, ami hasonlóan a lakodalmi mulatsághoz, eléggé nagy készülődéssel járt.Egy faluban egyszerre akár több tíz legénynek is volt behívója, ezek mindenike egy-egy este tartotta a vacsoráját, így akár egy hétig is kábulatban voltak a legénybarátok a sok búcsúzódástól. A"ki se'jozanodok babám,s újra berugok"tipikus esete forgott fenn, amig el nem vitték sorban a sorköteles fiukákat. A katonavacsorán a nagyszámú rokonság, bérma,és keresztszülők, a sok legény meg leánybarát, és nem utolsó sorban a barátnő voltak a meghívottak.A menüsor meg az ajándékszedés ugyanúgy zajlott,mint a lakodalmas mulatságokon. Szebbnél szebb katonaénekek csendültek fel, amelyek mostanára elvesztették aktualitásukat.
Ezekkel a nótákkal kísérték ki a vonatállomásra a fakufferos regutákat a síró szülők, meg barátok, barátnők.
A vonat ablakából elcsattant az utolsó csók,az utolsó dalfoszlány:
"Októbernek,októbernek elsején,
nem süt a nap Csíkkarcfalva mezején,
elbúcsúzom a virágtól az ágtól,
azután a csíkkarcfalvi lányoktól....."

Dobszó

Egy dokumentumfilmben láttam,hogy a törzsek életében mennyire fontos volt mindig a dobszó.
Azzal kérték az esőt,a Manitu segítségét.
Erről jutott eszembe, hogy a falunk életében is volt szerepe a régmúlt időkben. Rádió, tévé híján dobszóval hirdették ki a faluban a főbb híreket, parancsolták közmunkára az embereket,vagy tájékoztattak az árvízveszélyre.
Erre már nagyon halványan emlékszem, nem hallhattam egy-két alkalomnál többször, és ez is már csak szimbolikus jellegű volt.A szüleim, nagyszüleim idejében ez volt a hírcső.
A dobos ember egy sor taktusos dobpergés után magas, éles hangon, szinte énekelve mondta el mondanivalóját. Aprócska termete volt, és peckesen kiabált, érezve saját fontosságát:
Figyelem,figyelem!
Közhírré tétetik!
hogy a csíkszenttamási határban három fejős tehén belement a kollektív gazdaság zabvetésébe.

Amennyiben a gazdák kifizetik a 30 lej pénzbírságot, azon befogott jószágokat hazavihetik!
Ellenkező esetben ezen baromállatok elkobzás tárgyát fogják képezni!
Dobpergés.
Az emberke tovább ment egy utcával-körülötte tíz-tizenöt kíváncsi gyerekkel - nehogy valakinek ne jutna el a füléhez e fontos felszólítás.

Szent György napja

Máig élő népszokás a nyári legeltetésre szánt juhokat Szent György napján összegyűjteni. Az előtte pár nappal megtartott pásztorfogadáson megszabták a pásztorok bérét,úgy pénzben,mint élelemben.Kenyeret, szalonnát, gabonát szánnak erre a célra,mert ugyebár a juhász sem lakik jól a furulyaszóval. Ezen a napon, ha csíki falukon vezet át az utunk, eléggé megnehezíti a közlekedést egy-egy nyáj, borjú nagyságú kutyákkal.De a kolompszó kárpótol minden késlekedésért. Más Szent György napi szokás a mi vidékünkön nincsen, ha nem az, hogy csak eddig a napig ehető a béka.A mai nap után,ha  megkóstolja a füvet már ehetetlen a húsa. Hát ez a csíki embert egy cseppet sem zavarta, mert nem egy békaevő nép hírében állt. Maradnak a jó házi szalonnánál meg sonkánál,a koleszterin többletet pedig ledolgozzák a mezőn pityóka ültetéssel, meg kapálással.

Jakab ág

Május elsejére virradóan Szenttamáson, és a környékén Jakab ágat ütöttek a fiatalabb gyereklányoknak a fiúk, esetleg a fiús szülők. Az ezen az éjszakán hallatszó kopogtatás különleges, hanghatás egy kicsi lányka fülének. A Jakab ág egy hosszú tüskéjű erdei fenyő felső két koronája, ami szimbolizálhatja ugyanúgy a tavaszt, és az állandóságot is az örökzöld természeténél fogva. A tornácok oszlopaira,vagy az ablak két félfájára sokszor három-négy pár is kerül.(mindig párjával ütik) A fiús szülők által papír rózsákkal feldíszített fenyőágat illett ajándékkal viszonozni. Régebben-a mi gyerekkorunkban-hímzett zsebkendő volt az illő viszonzás, amit kimondottan erre a célra hímeztek,monogrammal díszítettek a lánykák, vagy az édesanyjuk.Mostanában más ajándékcsomaggal helyettesítik ezt a szép hagyományt. Tehetősebb családok lánykáinak több ágat is ütöttek egy fajta státusz szimbólumként. A nem éppen gazdag leánygyerekeknek ez volt a legelső csalódása, amennyiben nem tisztelték meg legalább egy pár ággal.

Húsvét

Jézus feltámadásának ünnepe úgy régen,mint napjainkban itt Székelyföldön a vallásról és a hagyományokról szol.
Az előző napon elkészített falatokat -un. báránysült,sonka kolbász meg tojás és kalács-egy füles kosárba tesszük és elvisszük szenteltetni a templomba.Miután megszenteltettük és misét hallgattunk jöhet az élvezet, a reggeli,amit mindenki kis, és nagy családi körben fogyaszt el.
Csíkszenttamás külön hagyománya a határkerülés, amit a falú fiatalabb férfi tagjai lóháton tesznek meg a reggeli szentmise után.
A pap megáldja a kis csapatot,utána kimennek a határba, ahol imádsággal és énekkel kérik Istentől az áldást és a bő termést.
Húsvét másodnapján pedig jöhet a locsolás, nehogy elhervadjanak a lány és asszonyvirágok.
Szép versikéket szavalnak a gyerekek és a bátrabb felnőttek .Utána az egész nap a szórakozás jegyében zajlik.
Mindenkinek kegyelmekben gazdag Húsvéti ünnepeket kívánok!!

Virágvasárnaptól húsvétig

Húsvét előtti vasárnap -virágvasárnapján-pálmaág helyett fűzfabarkát viszünk szenteltetni a templomba.Nálunk pimpónak nevezzük ezt a tavaszi kedves kis ágat. Az ezt követő héten -úgy régen, mind napjainkban a nagytakaritás ugyanúgy része volt a megtisztuló rituálénak,mind a szentgyónás meg áldozás. A vetett ágyakat az udvarra kihordták és alaposan kiporolták, kiszellőztették, vigyázva arra,hogy szép sorba rakják,mindenik lepedő,meg párna látszódjon,nehogy "szó érje a házat" Azalatt bent ki koromtalanitották a tűzhelyet, ha szűkség volt meszeltek,és felsúrolták a deszkapadlót A padló sárgitása a legvégén kötelező volt.Szegény asszonyoknak az ünnepre olyan sárga lett a kezük, mind a gyerekláncfű virága.Utána mindent visszahordtak,leteregették a szőnyegeket és készen is volt a tavaszi frissités. A piros tojást csak pénteken festették, egy pár helyen irott tojást is készitettek, de a mi vidékünkön inkább a lapis megoldás volt szokásba.A megfőzött tojásokra szép, diszes leveleket simitottak,majd egy vékony selyemharisnyába belekötötték sorba, amennyi elfért hosszan benne.Majd a télen összegyüjtött hagymahéjat odatették főni és annak a sötét levébe rakták a tojásokat.Nem lett olyan tűzpiros, csak barnás szint kapott és a levelek helye fehér maradt. Minden locsolólegény kapott egyet, és melléje egy "bubakalácsot" Szombaton reggel a család férfitagjai levágták a húsvétra szánt bárányt(szegény báránykák az életüket áldozzák a gasztronómia érdekében) A gyerekek fát hordtak a kemence mellé, hogy az asszony be tudjon vetni . Előbb a kenyér került be a kemencébe, utána a kalács meg a bubakalácsok(kalácstésztából kiszakitott darabaka), majd legvégén a báránypecsenyével tele tepsik kaptak helyet, hogy egy tűzzel többfélét is meg tudjanak késziteni. Az elég fárasztó nap után következett a gyerekek fürösztése,szép sorjába,majd a felnőttek kerültek sorra.Fürdőszoba hiján egy nagy teknőbe csutakolták le a port és izzadtságot magukról. Ekkor már éjfél körül lehet az idő. Felöltöznek ünneplőbe és elmennek a feltámadási misére.Pihenni majd ráérnek a két ünnepnapon.

Fürdőépitő kaláka Csikszenttamáson

Sándor,József,Benedek

E három szent nevéhez nem fűződik minálunk különösebb népszokás,viszont a zsákot, amit meleggel kellett volna megtölteniük, most hideggel, hóval tömték tele.
Gyerekkoromban mikor mondták:Sándor, József, Benedek zsákba hoznak meleget.én el is képzeltem három szakállas embert egy-egy zsákkal a hátukon cipelik nekünk az elég hosszúra nyúlt tél után a meleget.Most bizony nem erőltették meg magukat, de még hátra van a harmadik úriember és az hátha elhozza a várva várt tavaszt.
Még három hét van a feltámadás ünnepéig, addig remélem a kis, apró levelek kibújnak a földből,mert minálunk " lapival" diszitik a piros tojást és ahhoz nagy szűkség van a szép, diszes levelekre.Ezt bővebben majd a Nagyhéten irom le.

Gergely nap

Március 12 -én, Gergely napján szokás volt az iskolába tojást vinni a tanítóknak, tanároknak.
Hogy mi okból tettük akkor még nem tudtuk, viszont mindenki szívesen ajándékozott minden óra előtt egy-két tojást minden tanárnak, annak reményében, hogy elnézőbb lesz majd a leckéket illetően. :) Utána pedig, ha nem vált be a taktika eléggé sajnáltuk, hogy nem használtuk inkább célba dobásra a tojásokat.Mert bizony sokszor szórakoztunk ilyennel is, ha nem figyeltek ránk eléggé a tanítók.
Negyedik Gergely pápa, ha jól tudom ezt a napot az iskolások toborzásának, és védelmének napjává szentelte, akkor kérdéses, hogy miért nem a tanárok hoztak nekünk tojást, és miért fordítva.
De így is eléggé szórakoztató volt ahogy óra előtt ki-ki a maga kis ajándék tojásával kivonult a katedrához nagy remények közepette.
Ahol több iskolás gyerek volt bizony a készlet eléggé kimerült és kellett biztatni a kendermagost, hogy húsvétig szaporábban termeljen, mivel a piros tojás elengedhetetlen ezen az ünnepen.

Szülőfalum

Teutsch Alpár videója

Egy pár szó a Nagyböjtről

A Nagyböjt,mind fogalom egy gyereknek nem egy tudatos vallási tiltás,csak beleszületik egy hagyományokhoz,valláshoz hűen ragaszkodó családba.
Ilyen módon automatikusan követtük -ha nem mindenben is- szüleink ránk hagyott szokásait. Utólag sok változáson megy át az ember,de mélyen belül mégis az marad ami:székely,és katolikus.
A nagyböjti eledelek régen sem voltak teljesen húsmentesek,de ha az arányokat vesszük sokkal kevesebb állati eredetű étel került az asztalra.
A Nagyhéten-húsvét előtt egy héttel-pedig csak kimondottan gabona,illetve zöldségféléket ettünk.
Egyik kedvenc gyerekeledel a diós,vagy mákos laposka volt.(tojás és tej nélkül készitett házi tészta)
Ilyenkor került asztalra gyakrabban a lerben hajában megsütött krumpli,olajos savanyú káposztával,és,vagy káposztalével,aszalt szilvaleves.Egyszóval méregtelenitő kúrának napjainkban sem elhanyagolható.
A böjtölés nem csak fizikailag hasznos, lelkileg,szellemileg egyaránt elökészit a Húsvétra.

Tatárjárás,téltemetés,húshagyat

Szombat délelőtt egyik kolléganőmmel megnéztük a Csiki Székely Múzeumban megrendezett Tatárjárás cimű kiállítást.A harcosok, lovak szerszámainak egy -egy megmaradt példánya,meg a történelmi dokumentumfilm vetítés , a nyílvesszők suhogása eléggé illusztrálta azt a régi kort, amiből a csodával határos módon maradhattak meg túlélő őseink,akiknek a leszármazottai lennénk.
Ahogy kijöttünk a múzeumból vidám zene fogadott, ugyanis a farsangtemetési népszokásokat mutatták be a környező faluk csoportjai.A városi Tanács előtt jókora tömeg gyűlt össze, és végigcsodáltuk ezt a különleges "télégetést" A tél szimbólumát egy szalmabábut égettek, a sirató asszonyok siratták, csupa móka, kacagás, igazi kellemes farsangi élményt nyújtott
A mi gyerek,és fiatal felnőttkorunk a régi átkos rendszerre esett, így csak a szüleink elbeszéléséből ismertük a régi ,szép népszokásokat, amelyek a '89 es évek után részben visszaállíttattak, de már egy maibb formába.Ilyenek a kosarasbálok is, amiket napjainkban is szerveznek.Egy kosarat megraknak étellel-itallal,és a falusi,akár városi kultúrtermekben összegyűlnek,esznek,isznak,mulatnak.
A húshagyókeddhez is minden katolikus vidéken kötődik valamilyen ünnepség,vagy szokás.
Gyerekkoromban a szüleim húshagyatolni rokonokhoz, szomszédokhoz mentek.Ilyenkor "pánkót" sütött édesanyám, egy tányérra még melegen felrakta, szép damaszt szelvéttel átkötötte, úgy hogy a kezében tudja vinni.Nagyon kedves kis csomag volt,akár egy kosárka.És ott eltöltöttek egy kellemes estét, majd vigyázva, nehogy éjfél után már megegyék a zsíros ételt,mert már másnap kezdődik a nagyböjt.
A hamvazószerda utáni "kövércsütörtöknek" nálunk nem volt akkora jelentősége, csak módot adott arra, hogy a keddről megmaradt húsos ételeket büntetlenül elfogyaszthassák.
A nagyböjti idő alatt minden pénteken imádkozást csináltak, minden alkalommal más-más háznál gyűltek össze, és imádkoztak,énekelte, így készültek a Húsvét ünnepére.

Árnyék

Mostanáig,csak a békés,dolgos hétköznapokat irtam le,de ha átfogóbb képet szeretnék megmutatni,az árnyékos oldaláról is mesélek egy kicsit.
A szüleim fiatal korában az az a negyvenes-ötvenes években a bálok,táncmulatságok mindig elég komoly verekedéssel végződtek. Többek közt a bicskáról is hires volt a felcsiki legénység.
Minden évben több halálesetet is okozott a virtus . Az én lánykoromra valamelyest visszafejlődőbe volt,habár láttam én is véres,menekülő legényt végigrohanni az utcán.
A táncban,bálban bármi okot adott verekedésre az erre hajlamos fiataloknak,elég volt egy ferde pillantás,vagy ha a szomszédos faluból jöttek át a legények udvarolni a falubéli lányoknak.
Ilyenkor kint a kapuban is megvárták amig kijön,és nem egyszer komoly verekedéssel végződött az udvarlás.
A későbbi évekbe az iskola meg a munkahelyek nagyban hozzájárultak a másság elfogadásához ,
és a békésebb szórakozáshoz.