Koncertbeszámoló 2022

Bryan Adams koncerten jártunk a Hősök terén (Bryan Adams 2019.09.28. Hősök tere) Nem kevesebb, mint 75 ezer ember volt kíváncsi a Hősök terére szervezett szuperkoncertre, amelyen Bryan Adams jelentette az este fénypontját. A kanadai énekes, dalszerző már nyolcadik alkalommal járt hazánkban és ez már a második olyan koncertje volt, amelyet ingyen lehetett megtekinteni. Csak érdekességképp említeném, hogy amikor 1992-ben először itt volt és elhozta a Waking up the neighborus albumot népszerűsítő turnéját (ami az egyik legsikeresebb turné volt abban az évben), akkor alig pár ezer ember nézte a koncertet a Népstadionban, pedig aznap este még az Extreme is fellépett előzenekarként. Bár akkor volt karrierje csúcsán, nálunk még eléggé ismeretlennek számított.

Nem kell külön bemutatni a fiukat, hisz mint az utóbbi koncertjeik mutatják hatalmas a rajongói táboruk. Ez alkalommal is a Budapesti Parkban egy teltházas koncertet adtak. Mikor jó pár éve, 2012 – ben a Veszprémi utcazene fesztiválon koncerteztek még ők se gondolták, hogy a kis utca koncertektől eljutnak majd a több ezer nézős teltházas nagykoncertekig. Mint a közösségi oldalukon is írták az év egyik legfontosabb koncertjének tartották a mostanit, de nem ok nélkül. Már napokkal a koncert megkezdése előtt a Park oldalán kiírták, hogy SOLD OUT, vagyis minden jegy elkelt. A teltházas közönség láthatóan élvezte a koncertet. Elhangoztak számok a legújabb albumukról az Árnyék és Fényről és a legnagyobb slágereik is repertoárban voltak. A látványban és hangzásban nem volt hiány mind magas fokú profizmusról tanúskodott A zenekar meglepetés vendégekkel is fokozta a hangulatot. FankaDeli és Jamie Winchester fellépéseivel lett teljes a koncert. A zenekar vokalistája, Dely Domonkos volt. Előzenekarként a Zanzibár lépet fel. A teltház ellenére a Park biztonsági személyzete ura volt a helyzetnek és maximálisan biztonságos volt a koncert. Kép és szöveg: G. Zoli (livethemoment.hu)

A „Volt egyszer egy Ifipark” koncertsorozat helyszíne ezúttal a blues zenétől volt hangos. Deák Bill Gyula és zenekara adott koncertet. Deák Bill Gyulát (Billt) gondolom, nem kell senkinek külön bemutatni. Nagyon is helyénvaló az a jelző hogy ő a magyar Blues királya. A színpadon laza könnyedséggel énekelt a hangterjedelmének teljes kihasználásával. Kora ellenére dicsérete méltó hogy még mindig a rajongóinak a szórakoztatása a fontos. Zenéjében, amit minden alkalommal szívesen meghallgat az ember, van valami, ami nagyon jó érzéssel tölti el azt, aki hallgatja. A zenekar fiatal tagjai hallható hozzáértéssel játszottak a hangszereken és láthatóan egy hullámhosszon voltak Bill- lel. Bár nem volt teltház, de aki ott volt az láthatóan élvezte a koncertet. Dicséret érdemli a Várkert Bazár rendezvényszervező gárdáját és a biztonsági személyzetet a remek és segítőkész munkájukért, amit a koncert alatt nyújtottak.

Feszes tempó, jól ismert mozdulatok, rajongó generációk sora. A szerda esti Iggy Pop koncerten minket is elsodort a punk "keresztapja", aki a jelek szerint még mindig nem hajlandó nyugdíjba menni és hátradőlni. Sőt nemhogy nem hajlandó, talán még energikusabbnak is tűnt a Budapest Park közönsége előtt, mint mondjuk 3 éve a Rock in Vienna fellépőjeként. Nem mintha akkor nem ugrálta volna végig az összes dalt, de itt minden neki dolgozott. A 20 dalból összeválogatott setlist remek merítés volt az életműből, de talán még ennél is erősebb tényező az, hogy Iggy még most 72 évesen is nagyobb játékos, mint bármelyik vélt vagy valódi mainstream lázadó. A dalok között nem sokat beszélt, vagy legalábbis ennél sokkal többet is elviseltünk volna, de amikor beszélt az végig önazonos maradt. Neki tényleg el tudtuk hinni, hogy soha sem akart dolgozni, és egész egyszerűen nem akarta rosszul érezni magát. Inkább a drogot meg a bulikat választotta. A másfél órás koncert után pedig szokás szerint senki sem értette, hogyan is élte túl a saját életét. Persze azt tudjuk, hogy már rég lejött mindenről, na meg olyan emberek avatkoztak közbe érte anno mint David Bowie. Aki valószínűleg ténylegesen is megmentette az életét azzal, hogy Berlinbe költöztette lemezeket felvenni. Mi pedig csak hálásak lehetünk azért, hogy a zene évről évre fiatalon, és a színpadon tartja.

Sokak szeme felcsillant, amikor kiderült, hogy a Leto tesók (Jared és Shannon) alkotta Thirty Seconds To Mars Budapestre látogat. Igaz, volt már erre példa korábban is, de hogy a srácok önálló buli keretében tegyék meg mindezt, még nem. Na, ez a kellemes, kicsit felhős, de még mindig nyári nap végre megadta nekünk, amire rengetegen vártak: nem kellett kifizetni a fesztiválbelépőt azért, hogy láthassuk a két Letot a színpadon zenélni! Az, hogy az utóbbi években inkább elektro lett a csapat, mint rock, nem érdemes részletezni, mindenki tudta, ahogy azt is, hogy nyilván nem feltétlen az anno még rendesen megdörrenő gitárokra épülő dalokról fog szólni az este – sajnos. Azért a régi nagyoknál elfért volna némi ütősebb hangszerelés. Na, de nem volt semmi ilyen, sőt, a ténylegesen „húrmentes” America című legutóbbi album hét dallal is képviseltette magát a szettben, de menjünk szépen, sorjában! Munka miatt a Jetlaget olyan szinten lekéstem, hogy a jegyfelvételnél már az elhaló utolsó dallamok visszhangjait sem tudtam elcsípni, így elnézést is kérek a csapattól, sajnos nyilatkozni nem tudok, hogy mégis hogyan sikerült a fellépés – természetesen még véletlenül sem csíptem el mondatfoszlányokat sem, hogy legalább az alapján tudjak nyilatkozni… Tényleg bocsánat, majd máskor pótoljuk!

Ha eltekintünk a retardált szexmániás pózerkedéstől, hogy csak pinával képesek értelmes mondatot alkotni, a Steel Panther egy fantasztikus csapat, akik játszi könnyedséggel tudják a '80-as évek hangulatába visszarepíteni közönségüket, és ezt most a magyar rajongók is első kézből megtapasztalhatták. Egyesek talán nemcsak kézből... Szerencsénkre (a miénkre, nem a szervezőkére) nem volt akkora az érdeklődés, mint a Whitesnake iránt – holott százszor jobb koncertet nyomtak le –, így hétkor kényelmesen parkoltam le megszokott helyemen és még az Atomic Playboyz első számára be is értem. A magyar fiúk a glam metal zászlaját kapták fel az idővel folytatott vesztes csata mezejéről, és azt kell mondjam, a fazon nagyon rendben volt, a művésznevek is találóak, profi volt a muzsika is, épp csak az énekelhető refrének hiányoztak a dalokból, holott az a műfajnak alapvető sajátossága. Mindenesetre az este hangulatához igazodva a „Mi vagyunk az Atomic Kibaszott Playboyz” bemutatkozással indítottak (Twisted Fucking Sister után szabadon), és tényleg nagyon pengék voltak. Különösen a (ciklámen színű tüskéi ellenére) Kottakra hajazó dobos, Titusz Glamchild és a női napszemüvegét csak a műsor vége felé ledobó basszer, Dan Dalton játéka tetszett.

"Eddásnak lenni életforma, egyfajta összetartozás.” Egy időálló mottó, úgy, mint maga az Edda együttes. A zenekar számos koncertet adott a korábbi Budai Ifjúsági Parkban, többek között itt tartották első önálló budapesti koncertjüket 1979-ben. 1980–ban is ők adtak itt koncertet mikor koncert közben leomlott a fal. Szintén 1980-ban jelent meg első nagylemezük, illetve ebben az évben szereztek országos ismeretséget EDDA Művek néven. A zenekar ezt az évet tekinti hivatalos pályafutása kezdetének. Nevükben a „művek” szó azt szimbolizálja, hogy az együttes Miskolcon, egy tipikus északkelet-magyarországi iparvárosban – az „acélvárosban” – kezdte pályafutását. Ezúttal is egy fergeteges koncertet adtak, remek volt a hangszerelés a hangosítás és a fények. Szerencsére ezúttal minden kő a helyén maradt. :) Az est érdekessége, hogy a koncerten Pataky Attila fia Gergő is fellépet és egy egy számot együtt énekeltek. Készségtelenül hogy az Edda a második fiatalkorát élik, folyamatos koncertek, túrnék és mint látszik, a lelkesedésük nem lankad. – és ezt köszönjük nekik A zenekar közösségi oldala: facebook.com/eddamuvek Kép és szöveg: G. Zoli (livethemoment.hu)

Költői túlzás arénának nevezni a Barba Negra Tracket – különösen, mióta a vendéglátás oltárán feláldozták a lelátót –, de a kontraszt érzékeltetése ezt kívánja, ugyanis a teltház esetén 5000 feletti nézőszámot produkáló BNT ezen az estén pár száz fős közönséget hozott, akik szellősen elfértek a keverőpult előtti placcon. Nem is nagyon világos számomra, hogy miért ekkora helyre szervezték a koncertet, mert Richie Kotzen kábé nagyobb klubokat tölt meg Európa-szerte (kivéve persze a fesztiválokat), nálunk is A38-FEZEN Klub kaliberű helyeken lépett fel idáig (meg persze a FEZEN-en kétszer), most meg ez… Próbáltam összeszámolni, hogy Richie hányszor járt Magyarországon, a nem hitelesített végeredmény szerint – beleértve a 2016-os The Winery Dogs-bulit is – ez volt a tizedik koncertje nálunk (egyedülálló módon mindegyikről írtunk, klikk a linkekre!) tehát a szervezői rutin hiánya kizárva, az üzleti számításokhoz viszont semmi közöm. Meg különben is az számít, aki eljön egy ilyen show-ra, nem az, aki nem, és ez a hozzáállás első perctől megvolt a színpadon és a nézőtéren egyaránt.

Novemberi esős utcabál után a nyári hőség sem tartotta vissza, hogy elvarázsolja a hazai közönséget. (Sting 2019.07.02. Budapest Aréna) Ha igényes könnyűzenei előadót kellene javasolni, kinek a koncertjét mindenképp érdemes megnézni, Sting garantáltan köztük lenne. Főleg amikor a műsor erőteljesen “best of” programnak is tekinthető. A terjedelmes munkásságából összeválogatott, és újra rögzített verzióit tartalmazó ‘My Songs’ című lemezére épülő turné, mely hazánkat is érintette, pontosan olyan. Némi extrával: szólókarrierjének slágerei mellett kifejezetten sok Police nótával ringat kellemes nosztalgiába. Ahogy tette azt július első keddjén is a Budapest Arénában, gyakorlatilag teltház előtt. Több, mint 40 év alatt számtalanszor bizonyította rátermettségét, olykor alkotási vágyát szabadon engedve ‘érdekes’ kiadványokkal gyarapítva életművét. Egy dolog azonban biztos volt a koncert kapcsán: ezúttal sem fog csalódást okozni. Tanítani lehetne. Sőt, kellene. 67 éves korához mérten piszok jó formában van (néhány szögből tekintve Rick Grimes hasonmásnak is elmenne, csak nem kell zombik elől menekülnie), a hangjára sem lehet panaszkodni, és még most is hibátlanul lenyom akár két órás koncertet. Mindezt egy régi, ütött-kopott basszusgitárral a kezében. Nem mellékes, hogy jó érzékkel válogatja zenésztársait, a doboknál ezúttal is John Freese ült (Honnan ismerheted? Pl. Guns N’ Roses, A Perfect Circle, Nine Inch Nails), gitáron Rufus Miller, s pont az ő apja, Dominic maradt távol, aki egyébként hosszú évek óta Stinngel zenél. Érdemes megemlíteni az időnként kicsit előtérbe kerülő háttérénekeseket, még inkább a műsor egyik különleges ‘elemét’ a csapat legfiatalabb tagjának személyében: a szájharmonikán brillírozó fiatal srácot. (Tipikusan nem egy szólókarrierre alkalmas hangszeren játszik, de játékát figyelve gyanítom, hogy hallani fogunk még róla.) Mindehhez a legkevesebb, ami elvárható, hogy jól is szólaljon meg, dolgoztak is rendesen a keverőpultnál – melynek környékén pl. több, mint élvezetes volt a hangzás.

A valaha szebb napokat látott David Coverdale és csapata, a Whitesnake látogatott hosszú idő után újra hazánkba. A nemrégiben megjelent ’Flesh & Blood’ lemez első hallásra csalódás volt, kicsit laposnak tűnt, nem éreztem benne azt az átütő energiát és lelkesedést, mint a ’Forevermore’-ban. Az a korong számomra újra régi fényében és ereje teljében lévő fehér kígyót mutatott, míg a „hús és vér”-t kicsit vérszegényebbnek érzem. Az elmúlt hetekben sikerült elég sokat utaznom, és az autóban azért jóra tudtam hallgatni annyira, hogy felcsigázva várjam ezt a bulit. Sajnálatos módon a forgalom és a balesetek miatti forgalomkorlátozások feltartottak annyira, hogy az előzenekari pozíciót betöltő Ivan & The Parazolból egyetlenegy másodpercet sem sikerült elcsípnem. Bocs fiúk, majd legközelebb!

Végre! Eljött az az este, ami miatt most végre minket irigyelt a világ metalosabb fele. Amikor kiderült, hogy nálunk a Powerwolf nyári fesztiválturnéja talán egyetlen önálló koncertjének előzenekara a Beast In Black lesz, akkor – a zenekarok Facebook-oldalain a kommenteket olvasva – utáltak minket. Mert egy olyan párosról van szó, akik közül az egyik az európai élvonal közvetlen követője, a másik pedig egy üstökösként felbukkanó banda. Hogy ne csak Molnár Máté szereplése legyen az este magyar vonatkozása, arról a Dalriada tett. Szerencsére az utóbbi napok viharaiból az eső messze elkerülte a helyszínt, erős szelet viszont kaptunk a pofánkba. Ha Binder Laura nem propellerezett volna szinte az egész buli alatt, hosszú haját akkor is lobogtatta volna a szél. De amikor nem énekelt, a teret átengedve a hangszereseknek, oldalra húzódva akkor is headbangelt veszettül. Közben próbálta a zenekari tagok gyermekeit a színpad szélén tartani, akik igen eleven gyerkőcök, többször is a színpadon láttam őket. Ez adott számomra egyfajta lazább ízt a koncertnek, Szög, a zenekar billentyűse is többször babázott.

Épp csak hazavittem a szalagot meg a gitárt, de ez pont elég volt – köszi BKV –, hogy a koncert első dalát (I Am The Fire) még kapun kívül hallgassam. Bent tömeg, közepes távig jutok, így nem ér el az első sorok lendülete – a sérült térdem sem százas, hogy bírná –, viszont hallani, látni fogok mindent. A hangosítás jó volt, a zenekar viszont… átütő erejű. Srácok, én ott voltam a bécsi koncertjükön, a banda ott se volt gyenge, de ez a koncert – pedig itt napfényben, kvázi előzenekarként léptek fel – magasan überelte az akkorit, de még az elvárásaimat is. Lzzy brutálisan jó volt, mint frontember, gitáros-énekesként is lelt rá módot, hogy gesztusokkal, mozdulatokkal játsszon, minden dalhoz megtalálta a szerepet. A Do Not Disturb alatt szexis volt, kihívó, szinte magakellető (az az apró mozdulat az „I wanna show you my hidden tattoo” alatt… sóhaj... ), az Amen alatt szabadságra vágyó, a Freak Like Me-nél még a tömeg közepéből is éreztem, hogy egy vagyok a bandával, a rajongókkal – „freak like you” –, az I Get Offnál én voltam a kukkoló, és sorolhatnám. Míg régebben szemmel láthatólag szabadabban, vadmacskásabban adott elő, ha gitár nélkül „csak” énekelnie kellett, most már a hathúrossal együtt is teljes volt az élmény. (bár aki megtanulta kezelni azokkal a cipőkkel a pedálokat, bármire képes). Ami meglepett: az ének. A The Silence az új albumnak az a tétele, amit a legkevesebbet hallgattam. Az az éles, kitartott „feeeeel yooooou” nem feküdt, nekem valahogy leesett a szalagról. Na már most, itt a dalt jó volt hallgatni! És ezt nem a „koncerten minden jó” mondatja velem, köröttem nem igazán bulis arcok álltak (legtöbbjük akkor hallotta először a bandát), egyszerűen több volt benne az energia, volt teste a hangnak. Ami pedig Lzzy hangját illeti, volt olyan pletyka a neten, hogy Lzzy rekesztései, magasai szép lassan kinyírták a torkát (a csajról tudni kell, hogy soha nem spórol a hangjával, tolja, ami a csövön kifér), hát srácok, én a koncerten nem ezt hallottam! Tudom, mikor régebben láttam őket, egy turné végén voltak, Lzzy pólójánál csak a hangszálai lehettek tépettebbek, de most nem hogy rosszabb lett volna, de kifejezetten jobb. Nagyon durván uralta a hangját! Rekesztett, sikoltott, fent, lent, bárhol, néhány apróbb hibát kivéve (ami mindenkinél előjön) közel tökéletes teljesítményt nyújtott.

A Valóvilágtól az Arénáig. Majka tudja igazán hogy milyen hosszú volt neki ez az út. De most elmondhatja magáról, hogy elérte azt, ami minden énekes vágya, vagyis egy teltházas nagykoncert. Majka és állandó társa, Curtis egy több órás show keretén belül az összes nagy slágert előadták, és Kollányi Zsuzsival közös számokat is énekeltek. Az est előénekese Király Viktortor, a koncert vendége Pápai Joci, és az egyre népszerűbb BSW csapata volt. A koncertet remek szervezés és profi technika (hang és fény), a közönséget meg a kulturált viselkedés jellemezte. Majkáék következő durranása június 15-én a Budapest Parkban lesz

"Eddásnak lenni életforma, egyfajta összetartozás. Ezt az érzést élheti át mindenki, aki részt vesz a 2018. március 10-i nagykoncerten, a Papp László Budapest Sportarénában", ezzel a szöveggel harangozták be a koncertet. A koncert után ezt bátran ki is lehet jelenteni, hisz akik ott voltak láthatóan jól érezték magukat. A remek szervezésnek és a zenészek magas fokú tudásának köszönhetően egy egész esti show jött létre. Előbb a Pataky „csemete” zenekara, a Pataky Művek spannolta a hangulatot, majd némi technikai szünet után az immáron 44 éves Edda csapott a húrok közzé. A több mint 3 órás koncertnek több vendége is volt. A showman szerepét Pachmann Péter töltötte be. A koncert közben Roby Lakatos hegedűművész, Mogyoró Kornél ütőhangszeres, Dr. Béres József Általános Iskola gyermekkórusa és az Atlantis Kamarazenekar voltak a vendég fellépők. A koncert végén ezúttal nem konfetti eső hullott a közönségre, hanem léggömbök. Kép és szöveg: G. Zoli (livethemoment.hu)