T–40
T–40 | |
T–40 a Kubinkai Harckocsi Múzeumban | |
Fejlesztő ország | Szovjetunió |
Gyártó | NIIDAR |
Gyártási darabszám | 222 |
Háborús részvétel | második világháború |
Általános tulajdonságok | |
Személyzet | 2 |
Hosszúság | 4,11 m |
Szélesség | 2,33 m |
Magasság | 1,905 m |
Tömeg | 5,5 t |
Páncélzat és fegyverzet | |
Páncélzat | 7–14 mm |
Elsődleges fegyverzet | 1 db 12,7 mm-es DSK nehéz géppuska |
Másodlagos fegyverzet | 1 db 7,62 mm-es DT géppuska |
Műszaki adatok | |
Motor | GAZ–11 típusú benzinmotor |
Teljesítmény | 62,5 kW (85 Le) |
Felfüggesztés | torziós rugók |
Sebesség | 44 (műúton) km/h |
Fajlagos teljesítmény | 8,9 kW/t (12 Le/t) |
Hatótávolság | 300 km |
A Wikimédia Commons tartalmaz T–40 témájú médiaállományokat. |
A T–40 a második világháború idején használt szovjet könnyű úszó harckocsi. 1939 elején fejlesztették ki a moszkvai 37. sz. üzemben Nyikolaj Asztrov vezetésével. 1939 decemberében rendszeresítették a Munkás-paraszt Vörös Hadseregben. Sorozatgyártása a 37. sz. üzemben folyt 1941 decemberéig, utána a modernebb és nagyobb teljesítményű T–60 könnyű harckocsi váltotta fel a gyártósoron. Összesen 722 db készült belőle. 1941–1942-ben részt vett a második világháború harcaiban. Ezt követően a megmaradt példányokat kiképzési célokra használták a háború végéig, majd végleg kivonták a hadrendből. A T–40 szolgált alapul az első szovjet önjáró tüzérségi rendszer, a harckocsi-alvázra épített BM–8–24 önjáró rakéta-sorozatvető kialakításához. Két példánya maradt fenn, amelyeket a Kubinkai Harckocsi Múzeumban állítottak ki.