Havasi cirbolyafenyő

Havasi cirbolyafenyő
	Cirbolyafenyő az osztrák Dachstein-hegységben
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Toboztermők (Pinophyta);
Osztály:	Tűlevelűek (Pinopsida);
Rend:	Fenyőalakúak (Pinales);
Család:	Fenyőfélék (Pinaceae);
Nemzetség:	Tűnyalábos fenyő (Pinus);
Alnemzetség:	Strobus;
Fajcsoport:	Quinquefoliae;
Fajsor:	Cembrae;
Faj:	P. cembra;
Tudományos név
	Pinus cembra; L.
Elterjedés
	Elterjedési területe
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Havasi cirbolyafenyő témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Havasi cirbolyafenyő témájú médiaállományokat és Havasi cirbolyafenyő témájú kategóriát.

A havasi cirbolyafenyő (Pinus cembra) a holarktikus övezetben nagy területen megtalálható fenyőfaj, a tűnyalábos fenyő nemzetségének selyemfenyő-fajcsoportjában a cirbolya alcsoport névadó faja.

Előfordulása

Olyan helyeken él, ahol az évi középhőmérséklet a fagypont alatt van és évente csak 60–70 fagymentes nap van. Nagyon jól bírja a hideget, és a lucfenyőnél lényegesen jobban ellenáll a viharoknak és a hószakadásnak. Európában főleg a magasabb hegységekben nő. A Felvidéken (a mai Szlovákiában), a Magas-Tátrában a cirbolyafenyő nagy tengerszint feletti magasságokban nő (1820 m-ig). Állományban lucfenyővel és vörösfenyővel elegyedik. Nagyobb magasságban jellegzetes látványt nyújtanak a bércek törpefenyő-bokrai közül kiemelkedő magányos, viharokkal dacoló egyedei. Közeli rokona, a szibériai cirbolyafenyő, amit egyes rendszertanokban alfajának tekintenek, Ázsia északi részén a tajga egyik fő fafajaként hatalmas erdőket alkot az Uráltól egészen a Bajkál-tavon túl.

Jellemzése

Magassága 35–40 méter, törzsének átmérője akár 1,6 méter is lehet. A fiatal kéreg sima és szürke, az öreg szürkésbarna, barázdált. Ha védett helyen szabadon áll, koronája szabályos kúp alakú; természetes élőhelyein különböző hatásokra aszimmetrikus.^[1]

Fényes tűlevelei kb. 9 centiméteresek, tömött csomókban ötösével állnak. Külső oldaluk zöld, a belső kékesszürke.

8–13 centiméteres tobozai egyenesen felfelé állnak. Fiatalon ibolyaszínűek, később vörösesbarnák.

Az erdősítéseknek köszönhetően állománya gyarapszik (IUCN).

Életmódja

Örökzöld. Átlagosan 500–700 évig él. Levelei 3–5 évig maradnak a fán. A párás levegőt kedveli; ilyenkor az sem zavarja, ha az szennyezett.

Későn fordul termőre. Tobozai a harmadik évben érnek be, majd úgy hullnak le, hogy nem nyílnak fel.^[2] Magvai nehezek ezért a szél nem terjeszti őket, csak a madarak. A fenyőszajkó például a sziklák repedéseibe rakja a cirbolyafenyő magvait.

Felhasználása

Magja ehető; a mandulafenyő (Pinus pinea) magjához hasonló ízű.^[3]

Fája nagyon jól faragható, a hársnál is többre tartják pl.: Tirolban.^[forrás?]

Alfajok, változatok

szibériai cirbolya (Pinus cembra ssp. sibirica)

Képek

Aletschgleccser cirbolyafenyőkkel
Toboza és tűlevelei
Vörösfenyővel kevert cirbolyafenyves Svájcban
Pinus cembra
Pinus cembra

Jegyzetek

↑ Józsa Miklós 156–157. old.
↑ Józsa Miklós 156–157. old.
↑ http://terebess.hu/tiszaorveny/gyumolcs/pinus.html

Források

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN
↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 156–157. old.

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Józsa Miklós 156–157. old.

[2] Józsa Miklós 156–157. old.

[3] ttp://terebess.hu/tiszaorveny/gyumolcs/pinus.html

[1]

[2]

[3]