Ugrás a tartalomhoz

Céline Dion

Hivatkozások szerkesztése
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Celine Dion szócikkből átirányítva)
Céline Dion
Céline 2012 novemberében
Céline 2012 novemberében
Életrajzi adatok
Születési névCéline Marie Claudette Dion
Született1968. március 30. (56 éves)
Charlemagne, Québec, Kanada
HázastársaRené Angélil (1994–2016)
SzüleiThérèse Dion
Adhémar Dion
Pályafutás
Műfajokpop
pop-rock
Aktív évek1980–
Hangszervokál
Hangszoprán
Díjak
Tevékenység
Kiadók550 / Epic / Sony (1986–2004)
Epic / Sony BMG (2004–2007)
Sony BMG / Columbia (2007–)
IPI-névazonosító
  • 00049577340
  • 00049577340
Céline Dion aláírása
Céline Dion aláírása
Céline Dion weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Céline Dion témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Céline Marie Claudette Dion (Charlemagne, Québec, 1968. március 30. –) többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő.

A québeci nagy családban született Céline[1] akkor vált a francia nyelvű világ tinisztárjává, amikor ügynöke és későbbi férje, René Angélil saját házát terhelte jelzáloggal, hogy Celine első lemezét finanszírozza.[2] 1990-ben Unison című angol nyelvű albuma Észak-Amerika és a világ angol nyelvterületeinek hírességévé tette.[3] Céline Dion első nemzetközi sikereit az 1980-as években érte el, amikor megnyerte 1982-ben a Yamaha World Popular Song Fesztivált[4] és 1988-ban az Eurovíziós Dalfesztivált.[5][6] Francia lemezek sorozata után 1986-ban szerződést írt alá a kanadai CBS Recordsszal. A 90-es években Angélil segítségével világhírnevet szerzett. Miután leszerződött az Epic Recordsszal és a francia mellett számos angol nyelvű lemezt is elkészített, a popzene történetének egyik legsikeresebb művészévé vált.[7][8] Számos zenei díj mellett 1998-ban megkapta szülőhazája, Kanada két legjelentősebb kitüntetését. 1999-ben, sikerének csúcsán bejelentette, hogy karrierjét megszakítja, egyrészt, hogy családot alapítson, másrészt, hogy több időt tölthessen férjével, akinél időközben rák kialakulását diagnosztizálták.[8][9] 2002-ben visszatért a színpadra, és hároméves szerződést írt alá a Las Vegas-i Caesars Palace esti színpadi showjára a Colosseumba, amelyet később öt évre terjesztettek ki.[10][11][12] Ikreinek megszületése után, 2011-től az énekesnő újabb hároméves műsorsorozatba kezdett a Colosseum színpadán.

Az énekesnő zenéjét számos műfaj alakította, a rocktól az R'n'B-n keresztül a gospel és az európai klasszikus zenei stílus egyaránt. Miközben albumait gyakran vegyes visszajelzések követik, képzett és erőteljes énekhangját mindig elismerés fogadja.[13][14][15] Dion minden idők legsikeresebb kanadai művésze,[16][17] a második legsikeresebb művésznő az Egyesült Államokban, a Nielsen SoundScan forgalmi adatai szerint,[18][19] és az egyetlen olyan női előadó, akinek két olyan kislemeze is született, amelyek több mint egy millió példányban keltek el az Egyesült Királyságban.[20] Azonkívül 1995-ös D’eux című albuma minden idők legnagyobb példányszámában elkelt francia nyelvű albuma.[21] 2004-ben, miután a lemezeladások átlépték a 175 millió példányszámos határt, az énekesnő Chopard Diamond-díjat kapott a World Music Awards díjátadó rendezvényen, mint minden idők legsikeresebb művésznője.[22] A Sony Music Entertainment szerint Céline Dion már több mint 200 millió albumot adott el világszerte.[23][24]

Élete

[szerkesztés]

Gyermek- és ifjúkora

[szerkesztés]

Celine egy zeneszerető 14 gyermekes család legkisebb gyermekeként látta meg a napvilágot a kanadai Charlemagne városában, 1968. március 30-án. A család a kanadai francia kisebbséghez tartozott.[8][25] A zene mindig is a család része volt, maga az énekesnő is Hugues Aufray francia énekes Céline című daláról kapta nevét.[26] Szülei, Therese Tanguay és Adhemar Dion kis klubjukban, a Le Vieux Baril-ben dolgoztak, ahol a család gyermekei rendszeresen felléptek. Céline már ötéves korától arról álmodozott, hogy világszerte ismert és elismert énekesnő lesz.[13][27] 1973. augusztus 13-án lépett először közönség elé a kis Céline egyik bátyja, Michael esküvőjén, ahol Christine Charbonneau Du fil des aiguilles et du coton című dalát adta elő.[28][29]

„ Hiányzott a családom és az otthonom, de nem sajnálom, hogy kihagytam a kamaszkorom. Egyetlen álmom volt: énekes akartam lenni. ”
– Céline Dion (People magazin, 1994)[30]

12 éves korában egyik bátyjával és édesanyjával megírta első saját Ce n’était qu’un rêve (Nem volt más, mint egy álom) című dalát.[25] Bátyja, Michel Dondalinger Dion elküldte a felvételt René Angélil ügynöknek és zeneproducernek, akinek a nevét egy Ginette Reno-album hátulján találta.[2] Angélil egyből beleszeretett Céline hangjába, és elhatározta, sztárt farag belőle.[25] 1981-ben jelzálogot vett fel saját házára, hogy kifizethesse Céline első stúdióalbumának, a La voix du bon Dieu című lemeznek a költségeit. A lemez a helyi listák élére került, és Québec sztárjává tette Céline-t. Népszerűsége akkor kezdett világszerte is terjedni, amikor 1982-ben részt vett a Yamaha Music Fesztiválon Tokióban, és megnyerte a legjobb előadó díjat, valamint a Tellement j’ai d'amour pour toi című dala a legjobb dal aranyérmét.[2][31]

1983-ra az énekesnő lett az első kanadai művész, aki Franciaországban aranylemezt tudott készíteni, melyet a D'amour ou d'amitié című kislemeze ért el, emellett megnyert több Félix-díjat is, köztük a legjobb női előadónak és az év felfedezettjének járó díjakat is.[2][32] Európába, Ázsiába és Ausztráliába akkor ért el hírneve, amikor Svájcot képviselve részt vett az 1988-as Eurovíziós Dalfesztiválon, és Ne partez pas sans moi című dalával szoros versenyben megnyerte a dublini versenyt.[33] Az amerikai kontinens zeneiparába még ekkor sem sikerült betörnie, aminek részben az volt az oka, hogy akkor még csak francia nyelven jelentek meg dalai.[34] Tizennyolc éves korában, amikor látta Michael Jackson egyik előadását, azt mondta ügynökének, ő is olyan sztár akar lenni, mint Jackson.[35] Bár Angélil bízott Céline tehetségében, tudta, hogy az egész világ meghódításához imázsváltásra van szükség.[25] Az énekesnő kissé háttérbe vonult, ezalatt fogorvosi kezelésnek vetette alá magát, hogy külsején javítson, tökéletesítette angol tudását, majd másfél év múlva rövid hajjal és szűk ruhákat viselve tért vissza.[3]

1989-ben az Incognito Tour egyik koncertjén Céline hangja elment. Először Québec legjobb fül-orr-gégészét, Marcel Belzile doktort kereste föl,[36] aki továbbirányította őt a világ legjobbjához, William Gouldhoz.[37][38] Az orvos ultimátumot adott neki, mely szerint vagy hangszálműtétnek veti alá magát, vagy három hétig egyetlen szót sem szólhat.[37] Ő az utóbbit választotta, majd az orvos társával, dr. William Riley-val elkezdtek gyakorolni, a hangszálait edzeni,[37][38] mert orvosai szerint „nem tudott énekelni, és túl régóta, túl rosszul használta őket”.[37][38]

A siker kezdete (1990–1992)

[szerkesztés]

Két évvel azután, hogy angol tudását felfejlesztette, 1990-ben az énekesnő elkészítette első angol nyelvű lemezét Unison címmel, melynek címadó dalát ugyanezen évben Laura Branigan énekelte, Laura Branigan című albumán.[2] Új lemezének létrejöttét számos ismert zenész segítette, köztük Vito Luprano és David Foster kanadai producer is.[13] Zeneileg az 1980-as évek soft rock irányzata járta át a dalokat, a kritikusok is jó véleménnyel voltak róla. Jim Faber, az Entertainment Weekly cikkében azt írta, hogy Dion hangja ízléses, nem mesterkélt, és az énekesnő sosem próbált olyan stílust magára erőltetni, ami meghaladná erejét.[39] Stephen Erlewine, az AllMusic kritikusa szerint az új lemez egy jó, kifinomult amerikai bemutatkozás.[40] Az angol nyelvű lemezről a (If There Was) Any Other Way, a The Last to Know, a Unison és a Where Does My Heart Beat Now is kislemezre került. Az utóbbi, egy közepes tempójú soft rock ballada, melyben az elektromos gitár játszotta a fő szerepet, és ami az első olyan kislemez volt, amely bekerült az amerikai Billboard Hot 100-as lista legjobb tíz dala közé; legjobb helyezése a negyedik volt. A Unison album sikerei Európa és Ázsia mellett az Egyesült Államokban is meghozta az egyre fokozódó sikert Céline Dionnak.

1991-ben Dion tagja volt a Voices That Care című dalt előadó népszerű énekescsoportnak. Az előadók között volt többek között Randy Travis, Peter Cetera, Bobby Brown, Luther Vandross, Michael Bolton, Little Richard és Will Smith is, dalukat az öbölháború „Sivatagi vihar” elnevezésű hadműveletben harcoló amerikai csapatoknak ajánlották. Az énekesnő igazi nemzetközi áttörése akkor jött el, amikor Peabo Brysonnal duettben elénekelte a A azépség és a szörnyeteg című film betétdalát (Beauty and the Beast).[41] Mind a kritikusok véleménye, mind a bevételek terén sikert hozott a dal, ez volt a második olyan amerikai kislemeze, amely bejutott a legjobb tíz közé, és ami elnyert egy Oscar- és egy Grammy-díjat is.[13] A dal rákerült az 1992-es Celine Dion című stúdióalbumra is, amelyben fokozódott a rock stílus hatása, keveredve a soul és a klasszikus zene elemeivel. A dalokban a korábbi lemezekhez hasonlóan itt is a szerelem kapta a legnagyobb hangsúlyt. A David Foster és Diane Warren közreműködésével készült lemez ugyanolyan pozitív fogadtatásra talált, mint a Unison. Hasonló, bár némileg kisebb sikert könyvelhettek el még az If You Asked Me To, a Love Can Move Mountains és a Nothing Broken But My Heart című kislemezek is.

Ez idő tájt jelent meg a következő francia nyelvű stúdióalbum, a Dion chante Plamondon. Ez nagyrészt feldolgozásokat tartalmazott, illetve négy új dal is rákerült. Kanadában és Franciaországban 1991–1992 során, majd 1994-ben a nemzetközi zenei piacokon is kiadták, ez volt az énekesnő első albuma, ami elérte ezt a teljesítményt. Dalai közül a Un garçon pas comme les autres (Ziggy) volt igazán sikeres Franciaországban, amely elérte a listák második helyét, és aranylemez lett. Québecben már a megjelenés napján elérte az aranylemez minősítést, Dion pedig a következő évben egy Félix- és egy Juno-díjat kapott a sikereknek köszönhetően.

1992-re a Unison sikerei Észak-Amerikában is a sztárok közé emelte az énekesnőt, aki ezzel elérte egyik fő célkitűzését: betört az angol nyelvű zeneiparba, és hírnevet szerzett ott.[34] Ezzel párhuzamosan Kanadában élő francia rajongótábora neheztelt rá, mert elhanyagolva érezték magukat.[13][42] E negatív érzéseket azért sikerült feloldania: az 1990-es Félix-díj átadásakor visszautasította az év angol nyelvű művésze kategóriában neki ítélt díjat, mondván, hogy nem tartja magát angol nyelvű művésznek. Azt nyilatkozta, ő mindig is francia művész volt, és az is marad.[43][44]

A zenei sikerek mellett Céline magánéletében is változások következtek be. Menedzsere, a huszonhat évvel idősebb Angélil a szerelme is lett, bár ezt a nyilvánosság elől hosszú időn át titokban tartották. Úgy gondolták, ártana az énekesnő karrierjének, ha rajongói helytelenítenék kapcsolatukat.[45]

Népszerűség (1993–1995)

[szerkesztés]

1993-ban Dion elárulta érzelmeit a nyilvánosságnak. The Colour of My Love című albumának ajánló részében a „szerelme színének” (the colour of her love) nevezte Renét. Félelmeik ellenére rajongóik örültek a hírnek, és a pár 1994 decemberében fényűző esküvő keretében házasodott össze, amit élőben közvetített a kanadai televízió.[13]

A szerelmének dedikált album dalainak témája a szerelem és romantika köré épült.[46] Ez volt Céline karrierjének addigi legsikeresebb lemeze, amiből több mint hat millió darab kelt el az Egyesült Államokban, két millió darab Kanadában, és több ország sikerlistáin is elérte az első helyezést. A lemezről készült az első, Amerikában, Kanadában és Ausztráliában is megjelent kislemez Jennifer Rush 1985-ös slágerének feldolgozásával, a The Power of Love című dallal. Ez a dal volt az énekesnő védjegye (signature hit) egészen az 1990-es évek végéig.[34] A Clive Griffinnel énekelt When I Fall in Love az amerikai és a kanadai listákon már csak közepes sikert ért el, de két Grammy-jelölést is kapott, amelyből egyet el is nyert. A The Colour of My Love lett Dion első jelentős sikere Európában is, de főleg az Egyesült Királyság területén. Mind az album, mind a Think Twice című kislemez öt egymást követő héten át birtokolta a brit listák tetejét. A Think Twice hét hétig maradt az első helyen, az énekesnő negyedik olyan kislemeze volt, amely több mint egy millió példányban fogyott el a brit zenei piacon,[47] a The Colour of My Love album pedig ötszörös platinaminősítést ért el, miután kétmillió példányban kelt el.[48]

Dion tartotta magát francia gyökereihez, és újabb francia lemezeket is készített az angol nyelvűek között.[49] Az 1994-es, a párizsi Olympia színházban tartott koncertről készült egy élő lemez À l’Olympia címmel. Promóciós dala, a Calling You élő verziója hetvenötödik helyet ért el a francia kislemez listán. Készült egy közös dal az Alvin and the Chipmunks együttessel, a Petit Papa Noël című dalt két nyelven vették föl az A Very Merry Chipmunk című karácsonyi albumra. 1995-ben adták ki a D’eux – az Egyesült Államokban a The French Album – című lemezt, amely minden idők legsikeresebb francia nyelvű lemeze lett.[49] Dalai jelentős részének írója és producere Jean-Jacques Goldman volt, közülük a Pour que tu m'aimes encore és a Je sais pas is óriási sikert aratott. Az előbbi tizenkét héten át tartotta első helyét Franciaországban, majd elérte a platinaminősítést.[50] Az Egyesült Királyságban és Írországban is a legjobb tíz között szerepelt, ami ritka esemény volt francia nyelvű dal esetében. A második kislemez dal, a Je sais pas is elérte a legjobb helyezést a francia kislemezek között, és ezüst minősítést ért el az országban.[51] A két dal angol nyelvű változata rákerült az énekesnő 1996-ban megjelent Falling into You című albumára, If That's What It Takes és I Don't Know címmel.

Az 1990-es évek közepén Dion lemezeit még mindig a melodramatikus balladák uralták, de helyet kaptak a tempósabb kortárs popdalok is.[52] A tehetséges Jim Steinman és David Foster igyekezett a divatnak megfelelő számokat írni az énekesnőnek.[53][54] Bár a kritikusok véleménye változó volt, Céline lemezei jól teljesítettek a nemzetközi lemezlistákon, és 1996-ban harmadik alkalommal is az övé lett a World Music Awards díja az év legtöbb lemezt eladott kanadai énekesnője kategóriában. Az 1990-es években megerősítette helyét a világ legsikeresebb előadói között.[55]

Siker a világ zenei piacain (1996–1999)

[szerkesztés]
A Falling into You című album zenéjének változatossága –Hangminta

1996-ban jelent meg Dion negyedik angol nyelvű lemeze Falling into You címmel, amelyben zenéjének további fejlődése mutatkozott meg.[45] Hogy szélesebb közönséghez is elérjen, a dalokban több elemet vegyítettek, a zenét nagyzenekari hangzással, afrikai kántálással és más, gondosan kidolgozott zenei hatásokkal dúsították. Ezek mellett a hegedű, a klasszikus gitár, a harsona, egy brazil pengetős hangszer, a cavaquinho és a szaxofon is segített az új hangzásban.[56] A kislemezek zenei stílusok széles skáláját fogják át. A Falling into You című címadó dalt és a River Deep, Mountain High című Tina Turner-feldolgozást főként az ütőhangszerek jellemzik, az It's All Coming Back to Me Now (Jim Steinman-feldolgozás) és az All by Myself lágyabb rock hangzású, de a klasszikus zongorai hangokkal elegyítve, a slágerlista vezető Because You Loved Me pedig egy ballada, amely az 1996-os A hírek szerelmesei című film betétdala lett.[55]

A Falling into You az énekesnő addigi karrierjének legjobb visszhangjára talált a kritikusok részéről. Míg Dan Leroy szerint a lemez nem sokban különbözik az előzőtől,[57] és Stephen Holden (The New York Times) és Natalie Nichols (Los Angeles Times) azt írta, hogy előírásos,[58][59] olyan kritikusok szerint, mint Chuck Eddy az Entertainment Weekly, Stephen Thomas Erlewine az AMG cikkírója és Daniel Durchholz olyan jelzőkkel halmozta el a lemezt, mint „lenyűgöző”, „szenvedélyes”, „stílusos”, „elegáns” és „hihetetlenül jól összeállított”.[53][56] Ez lett Dion legsikeresebb albuma mind kritikusi, mind bevételi szempontból. Számos országban került a listák élére, és minden idők egyik legnagyobb eladást produkáló lemeze lett.[60] Az Egyesült Államokban listavezető lett,[61] majd 11-szeres platinaminősítést ért el a több mint 11 millió eladott példány után.[62] Kanadában több mint egy millió kelt el belőle, így gyémántlemez lett.[63] Az IFPI kilencszeres platinaminősítést igazolt, mely elismerést mindössze két másik album szerzett meg a történelem során, azok közül az egyik szintén Céline lemeze, a Let's Talk About Love.[64] Következő évben az album Grammy-díjat nyert mind az év popalbuma, mind pedig az év albuma kategóriákban.[65] Céline Dion világszerte tovább erősítette hírnevét, amikor felkérték, hogy az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékok nyitóünnepségén elénekelje a The Power of the Dream című dalát.[66] 1996 márciusában az album további népszerűsítésére koncertturnéra indult az énekesnő, a Falling into You Tour keretében több mint egy éven át adott koncerteket világszerte.

A lemezt a folytatásként emlegetett Let's Talk About Love követte 1997-ben.[67] Felvételei Londonban, New Yorkban és Los Angelesben zajlottak, és olyan különleges vendégénekesek vettek részt a produkcióban, mint Barbra Streisand (Tell Him), a Bee Gees (Immortality) és Luciano Pavarotti (I Hate You Then I Love You).[45][68] További közreműködő volt még Carole King, George Martin, Bryan Adams, valamint a jamaicai származású Diana King, akivel a Treat Her Like a Lady című reggae dalban énekelt együtt.[69] A lemez a Falling into You-hoz hasonlóan sikeresnek bizonyult, világszerte listavezető lett, huszonnégy eladási területen ért el platinalemez minősítést, és az énekesnő karrierjének leggyorsabban fogyó albuma lett.[70] Az Egyesült Államokban, megjelenésének hetedik hetében már elérte a csúcspozíciót,[71] később pedig tíz millió eladott példány után tízszeres platinalemez lett.[72] Kanadában, megjelenésének hetében 230 212 példány kelt el belőle, amivel azóta is rekordtartó.[73] Az országban végül is gyémántlemez lett, miután átlépte az egymilliós eladási határt.[74][75] Legsikeresebb dala a My Heart Will Go On című klasszikus ballada, amelynek írója és zeneszerzője James Horner és Will Jennings, producere Horner és Walter Afanasieff volt.[65] A Titanic című film betétdalaként világszerte a listák élére került és Dion következő védjegyévé vált,[76] majd Oscar- és Golden Globe-díjat nyert, mint legjobb eredeti filmbetétdal.[77] 1999-ben az énekesnő elnyert további két Grammy-díjat is – a legjobb női popénekes teljesítményért és az év felvételéért –, a dalnak köszönhetően.[78] A My Heart Will Go On és a Think Twice című dalok sikere után Céline Dion volt az egyetlen olyan énekesnő az Egyesült Királyságban, akinek két kislemeze is több mint egymillió példányban kelt el.[79] Az album népszerűsítésére Dion 1998 augusztusában Let's Talk About Love Tour címmel koncertkörútra indult. Kevesebb, mint másfél év alatt 88 koncertet adott Észak-Amerikában, Ázsiában és Európában.[80]

Az 1990-es évtizedet Dion három különösen sikeres albummal zárta. 1998-ban végén jelent meg a These Are Special Times című karácsonyi lemez, 1999-ben újabb francia nyelvű albumot készített S'il suffisait d'aimer címmel, majd ugyanezen évben egy válogatáslemez is készült, az All the Way… A Decade of Song[81] A karácsonyi albumon az énekesnő dalszövegíróként is közreműködött, Ric Wake és Peter Zizzo mellett társírója volt a Don't Save it all for Christmas Day című dalnak.[82] Az album dalai az addigi legklasszikusabb hangzásban készültek.[83] Az R. Kellyvel közösen énekelt duett (I'm Your Angel) Dion negyedik „number one” amerikai kislemeze lett, de a világ többi részén is vezető helyeket ért el. Az All the Way… A Decade of Song a legsikeresebb Dion-dalokat és hét újat is bemutatott, köztük az első kislemezdalt, a That's the Way It Is-t, a The First Time Ever I Saw Your Face című Roberta Flack-feldolgozást és a Frank Sinatrával duettben előadott All the Way-t.[81] Ez a lemez is óriási sikert aratott világszerte. Az Egyesült Államokban három hétig tartotta első helyét,[61] majd hétmilliónyi eladott darab után hétszeres platinalemez lett.[84] Az Egyesült Királyságban,[85] Kanadában[86] és Ausztráliában[87] is hasonló sikert ért el. Az évtized végére újabb francia dalok készültek. A S'il suffisait d'aimer minden nagyobb francia nyelvterületen befutott, Franciaországban,[88] Svájcban[89] a belgiumi Vallóniában[90] és Kanadában is.[86] Franciaországban több mint másfél millió példányban fogyott, így gyémántlemez lett.[91] Az 1990-es évek végére Céline Dion több mint 100 millió albumot adott el világszerte, és díjak tömkelegét nyerte el.[92] Tovább erősítette helyét a zeneipar legnagyobb popdívái között, amikor 1998-ban felkérték, hogy a VH1 Divas Live című műsorában szerepeljen Aretha Franklin, Gloria Estefan, Shania Twain és Mariah Carey mellett.[93] Még ugyanezen évben Céline megkapta szülőhazájának két legnagyobb kitüntetését, a Kanada Rend legmagasabb fokozatát[94] és a Québec Nemzeti Rend tiszti fokozatát.[95] Egy évvel később felkerült a Canadian Broadcast Hall of Fame-re, és csillagot kapott a kanadai hírességek sétányán.[96]

A '90-es évek végén azt a pop-rock stílust, ami korábbi lemezeire volt jellemző, felváltotta egy jóval felnőttesebb kortárs zenei hangulat.[67] Ettől függetlenül továbbra is a szerelem maradt legtöbb dalának központi témája, ami egyes kritikusokat arra vezetett, hogy Dion zenéjét elcsépeltnek, közhelyesnek tartsák és elutasítsák.[97] Mások ezután is dicsérték, egyfajta technikai csodaként jellemezve előadásait,[98][99] a These Are Special Times című albumról pedig olyan kritika is született, mely szerint az énekesnő egy zenei olimpikon, aki számára nem létezik sem elérhetetlen cél, sem elérhetetlen hang.[100]

Visszavonulás (2000–2002)

[szerkesztés]

Tizenhárom album és számos koncert után Dion úgy érezte, nyugalomra van szüksége. Utolsó albumán, az All the Way… A Decade of Song című lemezen bejelentette, hogy háttérbe vonul egy időre a színpadtól, hogy a saját életét élhesse.[8][101] Férjénél ekkortájt diagnosztizáltak torokrákot, ami szintén a visszavonulásra sarkallta őt.[102] Az énekesnő a szünet idején sem tudott teljesen kikerülni a rivaldafényből. 2000-ben a National Enquirer valótlan tartalmú cikket közölt a párról. A lap tévesen idézte az énekesnő szavait, és főcímként jelentette: „Ikreket várok!”[103] Dion ezért több mint húszmillió dollárra perelte a lapkiadó társaságot.[104] Az Enquirer szerkesztői a következő számban elnézést kértek és visszavonták állításaikat, majd Dion és férje tiszteletére anyagi támogatást nyújtottak az American Cancer Society szervezetnek. Egy évvel az eset után, mesterséges megtermékenyítést követően, 2001. január 25-én megszületett fiuk, René-Charles Dion Angélil.[105][106] A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után az énekesnő visszatért a színpadra, és az America: A Tribute to Heroes elnevezésű jótékonysági koncerten előadta a God Bless America című dalt. Chuck Taylor, a Billboard cikkírója szerint „Dion előadása eszébe juttatta, miért is ő a kor egyik ünnepelt énekesnője: képes olyan érzelmek tolmácsolására, amelyek felrázzák a lelkünket. Megindító, érzékeny és elegáns – csak ajánlani tudom azoknak, akik a történtek feldolgozásával küszködnek.”[107] Dion 2003-ban a 37. Super Bowl rendezvényen is elénekelte a dalt a San Diegó-i Qualcomm stadionban.[108]

2001 decemberében jelent meg Georges-Hébert Germain közreműködésével az énekesnő életrajza My Story, My Dream címmel, amely gyermekkorától 2000-ig tárja föl Dion életének mozzanatait, a szülői háztól a világhírnévig.[109] A könyv Magyarországon 2001-ben Életem, az álmom címen jelent meg az Etoile Kiadó gondozásában.[110]

Visszatérés (2002–2003)

[szerkesztés]

2002 márciusában, három háttérben töltött év után jelent meg a találóan A New Day Has Come (magyarul Új nap jött el) címet viselő album. Az album az énekesnő addigi legszemélyesebb tartalmú lemeze, dalaiban Dion érettebb oldala mutatkozik meg. E változás az anyaság miatt érzett felelősségtudat következménye, mert Dion saját szavaival szólva, „az anyaság felnőtté tesz.”[101] „Az új nap Renének, nekem a kisbaba… az A New Day Has Come című dal nagyon jól ábrázolja, hogyan érzem magam most. Az egész albumot jellemzi.[111] A lemez több mint tizenhét országban – köztük az Egyesült Királyságban és Kanadában is – a listák első helyén debütált.[112][113][114] Az Egyesült Államokban a Billboard 200-as lista első helyén mutatkozott be, már a megjelenés első hetében 527 ezer példányban kelt el. Ez volt Dion első, listavezetőként debütáló albuma ezen a listán.[115] Az Államokban végül is háromszoros,[116] Kanadában pedig hatszoros platinaminősítést ért el.[117]

Bár a lemez kereskedelmi szempontból sikeresnek bizonyult, a kritikusi visszhang inkább felejthetőnek, dalszövegeit pedig élettelennek ítélte.[118] A Rolling Stone magazin és az Entertainment Weekly munkatársainak véleménye szerint Dion zenéje nem lett kiforrottabb a karrierjében tartott szünet alatt, és dalait közhelyesnek, középszerűnek értékelték.[119][120] Sal Cinquemani, a Slant magazin cikkírója szerint az album „csöpögős, érzelgős popdalok terjengős gyűjteménye.”[121] Az erről az albumról született első kislemez (A New Day Has Come) a Billboard Hot 100 listán elért legjobb helyezése a 22. hely volt. A Hot Adult Contemporary Tracks listán huszonegy egymást követő héten át volt listavezető, megdöntve ezzel a korábbi leghosszabban vezető dal rekordját.[122] A túlszárnyalt rekordtartó dalok Phil Collins You'll Be in My Heart és Dion Because You Loved Me című dalai voltak, melyek egyaránt tizenkilenc héten át tudták megtartani listavezető helyüket. 2002-ben az énekesnő részt vett több jótékony célú koncerten is, köztük a híres VH1 Divas Live koncerten, melyet a VH1 Save The Music Foundation támogatására szerveztek olyan előadók közreműködésével, mint Cher, Anastacia, Dixie Chicks, Mary J. Blige, Whitney Houston, Cyndi Lauper, Shakira és Stevie Nicks.

Személyes élményeiből merítve készítette el Dion 2003-ban One Heart című albumát, amelyben élete iránti nagyrabecsülését mutatja be.[123] A dalok jellemzően dance stílusban szólnak, ami eltér a korábbi szárnyaló, melodramatikus balladáktól. Emiatt az új lemez meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült. A közepes siker ellenére még a legenyhébb kritikákban is jelen voltak a „kiszámítható” és a „banális” értékelések.[124][125] A dalok közé került Cyndi Lauper egy 1989-es dalának, az I Drove All Night-nak feldolgozása, ami egy Chrysler-reklámkampány részeként készült,[126] stílusában a dance-pop és a rock and roll jegyeit hordozza. A reklámot változó kritikákkal illették, köztük olyan is volt, ami szerint Dion csak a szponzorai elégedettségét akarta kielégíteni.[127] Azonban többen is, köztük Bonita Stewart, a Chrysler Group Marketing Communications igazgatója azt állította, „a Chryslert lenyűgözte, hogy etnikai hovatartozástól függetlenül kedveli mindenki az énekesnőt.” Hozzátette azt is, hogy az énekesnő „kifinomultságot, romantikát, szenvedélyt hozott a márkának.”[128]

2003 októberében jelent meg egy újabb francia nyelvű lemez, az 1 fille & 4 types, amely az előző kiadványnál jobb fogadtatásban részesült, és azt mutatta, hogy Dion megpróbál kitörni a dívaimázsból. Az album létrejöttét Jean-Jacques Goldman, Gildas Arzel, Eric Benzi és Jacques Veneruso segítette, akikkel korábban is együttműködött már két sikeres francia lemezénél, a S'il suffisait d'aimer és a D’eux megalkotásánál. Az énekesnő maga is az „öröm albumának” titulálta a lemezt, amelynek borítóján a korábbi beállított képekkel ellentétben Dion egyszerű, nyugodt pillanatban látható. Franciaországban, Kanadában és Belgiumban is széles körű sikert ért el és listavezető lett. Franciaországban 700 000 eladott példány után kétszeres platinalemez lett. Erlewine az Allmusic.com-on azt írta, hogy Dion dalai újra a csúcson vannak és hogy az énekesnő „visszatért a popzene alapjaihoz, és olyan színvonalon énekel, ami régen volt hallható tőle.”[129]

Miracle (2004)

A One Heart után 2004-ben következett ismét egy angol nyelvű album, a Miracle. Ez Dion és Anne Geddes fényképész közös projektje volt, aminek központi témája a kisbabák és az anyaság. A lemezt jellemzően altatók és más anyai szeretettel és inspirációval kapcsolatos dalok alkotják, köztük a legnépszerűbbek Louis Armstrong What a Wonderful World és John Lennon Beautiful Boy című feldolgozásai lettek. A fogadtatás ismét vegyes volt.[130] Az Allmusic.com-on ötből három csillagot kapott, Stephen Thomas Erlewine szerint „a legrosszabb, ami a lemezről elmondható, hogy nincs benne semmi meglepetés, de a közönség egy ilyen lemezzel kapcsolatban nem is akar meglepetést; nyugalmat várnak, nem számít, hogy ezt felújított dalok vagy újszülöttek fotói formájában kapják meg. A Miracle megadja mindkettőt, ami vonzóvá teszi mind a várandós, mind az új anyák számára, Dion közönségének körében.”[130] Chuck Taylor, a Billboard magazinban azt írta, hogy a Beautiful Boy egy „nem várt drágakő”, és Diont „kortalan és sokoldalú művész”-nek nevezte,[131] ezzel szemben Chuck Arnold a People magazinban azt állította, hogy a lemez túl szentimentális,[132] miközben Nancy Miller az Entertainment Weeklyben úgy vélte, a könyvet, CD-t és DVD-t is tartalmazó csomag csak egy okos ötlet volt az új anyák könnycsatornáinak beindítására.[133] A Miracle a Billboard 200 listán a negyedik, Kanadában pedig első helyen debütált, majd 2005 januárjára platinalemez lett.[134]

Bár Céline lemezei kereskedelmi szempontból sikeresnek bizonyultak, nem érték el korábbi munkáinak sem az eladási számait, sem pozitív fogadtatását. A 2000-ben megjelent The Collector's Series, Volume One és a 2003-as One Heart sem felelt meg a kritikusok várakozásának.[124] Dalai kevesebb teret kaptak a rádiókban, mivel a Dion-, Carey- és Houston-féle lírai dalok általánosságban is kevesebb teret kaptak a tempósabb kortárs és hiphopdalok mellett.[135] Ennek ellenére 2004-re Dion világszerte eladott összes lemezének száma átlépte a 175 millió darabot, amiért Chopard Diamond-díjat kapott a 2004-es World Music Awards díjkiosztáson.[22] A World Music Awards hivatalos weboldala szerint ennek a díjnak a kiérdemlése nagyon ritka, nem egy minden évben átadott elismerés, a művészek csak 100 millió eladott album után részesülhetnek ebben.[136]

A New Day… Live In Las Vegas (2003–2007)

[szerkesztés]
Lásd még: A New Day… és A New Day… Live in Las Vegas

2002 elején Dion bejelentette, hogy három éven át egy hatszáz előadásból álló show-műsor-sorozatba kezd a Las Vegas-i Caesars Palace hotel Colosseum nevű, három páhollyal és 4100 ülőhellyel rendelkező színházában, melyet kifejezetten az énekesnő számára építettek.[10][137] „Évek óta ez volt a legjobb üzleti döntés a nagyobb előadóművészek között” – írta cikkében a Chicago Sun-Times.[138] Az ötlet akkor fogant meg Céline fejében, amikor még a karrierjében tartott szünet elején látta Franco Dragone O című műsorát. 2003. március 25-én elkezdődött az A New Day… című Céline-show.[10] A nyitóelőadáson számos híresség volt jelen, köztük Dick Clark, Alan Thicke, Kathy Griffin és Justin Timberlake, aki az a televíziós felvétel házigazdája volt.[139] Műsorának elkészítéséhez Dragone-t kérte fel, a produkció a tánc, a zene és a látvány kombinációjára épült. Dion táncosok és különleges effektek körében adta elő legnagyobb sikerű dalait, koreográfusa Mia Michaels volt. Mike Weatherford kritikus szerint az első alkalommal Dion nem volt olyan nyugodt, mint kellett volna, és néha nehéz volt megtalálni az énekesnőt a rengeteg díszlet és táncos között. Ennek ellenére a show Dion tökéletes színpadi jelenléte és egyszerű fellépő ruháinak köszönhetően élvezhető volt.[76]

2004. január 6-án az énekesnő csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán.[140]

Dion estéről estére, heti öt alkalommal lépett fel műsorával a Colosseumban. A műsor a drága jegyárak miatti panaszok ellenére is népszerű volt a közönség körében, és az énekesnő az utolsó előadásig telt ház előtt énekelt.[141] A jegyek átlagos ára 135,33 dollár volt.[142] A Pollstar adatai szerint 2005 első felében összesen 322 000 jegy kelt el, ami 43,9 millió dolláros bevételt jelentett, és 2005 júliusáig 384 műsorból 315 telt házas volt.[143] 2005 végére több mint 76 millió dollárra nőtt a bevétel, ami a 2005-ös Billboard's Money Makers list hatodik helyére juttatta a show-műsort.[144] Az A New Day… a hatodik legsikeresebb turné volt 2006-ban Amerikában.

A sikernek köszönhetően Dion szerződését 2007-ig meghosszabbították, először még határozatlan időre. 2007. január 5-én jelentették be, hogy 2007. december 15-ig tart a show-műsor-sorozat, az utolsó két hónap jegyeinek árusítása március 1-jétől kezdődött.[145] A négy és fél éves koncertsorozat összesen 400 millió dolláros bevételt hozott, és közel 3 millióan láthatták.[146][147] A hatalmas sikerre tekintettel 2007. december 10-én Európában, majd a következő napon Észak-Amerikában egy koncertfelvétel is megjelent belőle, amely az A New Day… Live in Las Vegas címet viseli.[148]

Újabb lemezfelvételek, koncertturnék (2007–2009)

[szerkesztés]
A Taking Chances Tour egy koncertjén 2008 szeptemberében, Long Islanden

Dion újabb francia nyelvű lemeze, a D’elles 2007. május 21-én jelent meg, és azonnal a kanadai listák élére került. Már megjelenésének első hetében 72 200 példányban fogyott. Amióta a Nielsen SoundScan méri a zeneipar forgalmát (1991), az énekesnőnek ebben az időszakban megjelent albumai közül ez volt a tizedik, amely vezető helyen debütált. Kanadában kétszeres platinaminősítést ért el, az első hónapban több mint fél millió darabot szállítottak külföldre.[149] Franciaországban és Belgiumban szintén első helyezést ért el. Az album első kislemeze, az Et s'il n'en restait qu'une (je serais celle-là) már egy hónappal korábban a francia kislemezlista élére került.

2007. november 12-én Európában,[150] 13-án Észak-Amerikában[151] ismét angol nyelvű lemez jelent meg, a Taking Chances. A 2003-as One Heart óta első újabb angol albumon pop-, r&b- és rockzenét ötvöző dalok hallhatók.[152] A dalok elkészítésében közreműködött John Shanks és az Evanescence egykori gitárosa, Ben Moody, Kristian Lundin, Peer Astrom, Linda Perry, Yuna Ito japán énekesnő és az r&b-énekes és dalszövegíró, Ne-Yo.[153][154] Az énekesnő szerint az album karrierjének pozitív irányú fejlődését mutatja meg, erősebbnek, merészebbnek érezte magát, mint korábban, de ugyanolyan szenvedélyesnek a zenében és az életében is, mint amilyen mindig is volt.[155] Dion 2008. február 14-én a két legutóbbi album népszerűsítésére majd egy éven át tartó, 132 koncertből álló turnéra indult, amelynek során öt kontinens országaiban lépett föl. Becslések szerint a turné több mint 200 millió dolláros bevételt hozott, amivel az év egyik legnagyobb bevételt elérő koncertkörútja lett.[156] 2009-ben az összeg tovább nőtt, összesen 270 millió dollárra. Ez a turné ezzel minden idők második legsikeresebb szólóénekesi turnéja, és összkategóriában minden idők tizedik legsikeresebbje.[157] Az Egyesült Államokban a turné a Billboard Boxscore listáján első helyre kerül, minden egyes koncert telt házzal zajlott mind az Államokban, mind Kanadában.

Dion második alkalommal vehetett részt az Idol Gives Back elnevezésű jótékony célú koncerten. 2008-ban hat Juno-díjra jelölték, köztük az év művésze,[158] az év pop albuma (Taking Chances),[159] az év francia nyelvű albuma (D’elles)[160] és az év albuma (Taking Chances és D’elles) kategóriákban.[161] A következő évben újabb három Juno-kategóriában jelölték az énekesnőt; az év dala (Taking Chances),[162] az év zenei DVD-je (Live in Las Vegas: A New Day…)[163] és a Fan Choice Award kategóriákban.[164][165]

2008. augusztus 22-én a Taking Chances-turnét megszakítva Céline ingyenes, kifejezetten francia nyelvű koncertet adott Québecben, a Plains of Abraham parkban, a város 400. évfordulójának alkalmából.[166] A koncertfelvétel 2008 novemberében Céline sur les Plaines címmel jelent meg DVD-n Québecben, majd 2009. május 20-án Franciaországban.[167] 2008. október végén jelent meg az első, a világon mindenhol egyszerre kiadott angol nyelvű válogatásalbuma az énekesnő legsikeresebb dalaival,[168] amely két verzióban is elérhető; az egylemezes My Love: Essential Collection, illetve a kétlemezes My Love: Ultimate Essential Collection.

2009 májusában Céline Dion az évtized huszadik legsikeresebb, illetve a második legsikeresebb női előadója volt az Egyesült Államokban, a több mint 17,5 millió eladott lemezzel.[169] 2009. júniusban a Forbes magazin egy cikkében azt írta, hogy az énekesnő 100 millió dollárt keresett 2008-ban. 2009 decemberében a Pollstar jelentette be, hogy Dion volt az évtized legsikeresebb szóló koncertet adó énekese, és második legsikeresebb koncertező énekese a Dave Matthews Band mögött.[170] Az évtized során Dion 522,2 millió dollárt keresett, amelynek jelentős része a Caesars Palace-ban töltött ötéves A New Day… show-műsor-sorozat eredménye.[170]

Koncert- és videómegjelenések (2009–2010)

[szerkesztés]

2010. február 17-én Céline Dion dokumentumfilmet jelentetett meg a Taking Chances Tour koncertkörútról Celine: Through the Eyes of the World címmel.[171] A filmen az énekesnő színpadi, színpad mögötti és családi jelenetei is megjelennek, mivel a turnéra családja is elkísérte. 2010. május 4-én a film DVD-n és Blu-rayen is megjelent Taking Chances World Tour: The Concert címen.[172][173] A 2010-es Grammy-díj átadó rendezvényen Dion együtt énekelte Carrie Underwooddal, Usherrel, Jennifer Hudsonnal és Smokey Robinsonnal Michael Jackson Earth Song című dalát.[174]

Szülőhazájában, Québecben Céline lett az évtized művésze, melyet 2009 decemberében a montreali Le Journal de Quebec magazin jelentett be.[175] 2010. januárban a The Los Angeles Times közzétette éves listáját az évben legtöbbet kereső tíz személyről, melynek Dion az élére került, 2000-től 2009-ig minden évben 747,9 millió dolláros összbevételével.[176] Bevételének legnagyobb része a jegyeladásokból származik (522,5 millió dollár).[176]

Egy 2010. májusi Harris Poll-felmérés alapján Dion lett a legnépszerűbb zenész az Egyesült Államokban, megelőzve a U2-t, Elvist és a Beatlest is, mind nemi, mind politikai beállítottsági, lakhelyi és bevételi szempontok szerinti szavazók véleménye alapján.[177] A legnépszerűbb zenész lett különösen a női népesség körében, valamint azon demokraták között, akik az Államok keleti vagy déli részén laknak, illetve azok között is, akik jövedelme 35 ezer és 74,9 ezer dollár között van.[178][179]

2010 szeptemberében Céline duettet énekelt Michael Sardou francia énekessel (Voler). A dal Sardou későbbi albumán jelent meg.[180] Októberben Dion írt és hangszerelt egy új dalt (Entre deux mondes) a kanadai Marc Dupré számára.[181]

Új show-műsor Las Vegasban, új albumok a piacon (2011–2014)

[szerkesztés]
Újra a Colosseumban…

A People magazin egy 2010. februári interjújában Dion bejelentette, hogy visszatér a Caesars Palace falai közé új show-műsorával, a Celine-nel, amely három év alatt hetven előadásból áll, az első 2011. március 15-én volt a Colosseumban.[182] Dion azt nyilatkozta, hogy a műsorban elhangzik „minden olyan dal a repertoáromból, amelyeket az emberek hallani akarnak”, és klasszikus hollywoodi filmek zenéi is köztük lesznek.[182] Az előkészületek idején Dion már huszonhetedik alkalommal lépett fel a The Oprah Winfrey Show-ban, ezúttal annak utolsó évadában, 2010. február 21-én,[183] ahol beszélt a közeledő show-ról és családjáról.[184] 2013-ban a hároméves szerződést meghosszabbították, Céline 2019-ig lép fel a Caesars Palace-ban.[185]

Céline hatodik alkalommal énekelt az Oscar-díj átadáson, a 83. Oscar-gálán a Smile című dalt adta elő.[186] Szeptember 4-én Dion részt vett a 2011 MDA Labor Telethon Event-en, ahol az Open Arms című Journey-dal korábban felvett feldolgozását énekelte új showjából.[187] 2011. október 1-jén az OWN Network mutatta be az énekesnő életéről készült Celine: 3 Boys and a New Show című dokumentumfilmet, amelyben családja, néhány hónapos ikrei és a műsor előkészületei kerültek felvételre.[188] A film a TV OWN Canada csatornáján a második legnézettebb műsor volt. Októberben a FlightNetwork.com készített egy felmérést 780 fő részvételével azzal a kérdéssel, hogy mely híresség mellett ülnének legszívesebben egy repülőgépen. Dion volt a legnépszerűbb válasz, a szavazók 23,7%-a választotta őt.[189] 2010 szeptemberében Dion 15. parfümje jelent meg a Celine Dion Parfums kollekcióból, a Signature.[190]

2011. szeptember 15-én Dion részt vett Andrea Bocelli Concerto: One Night in Central Park ingyenes koncertjén a New York-i Central Parkban.[191]

2012 januárjában jelentette be az énekesnő, hogy 2007 után először, ismét stúdióalbummal jelentkezik. 2012-re harangoztak be egy új angol nyelvű válogatásalbumot,[192] a Le journal Montréal cikkében tették közzé, hogy az új lemez 2012 októberében jelenik meg Water and a Flame címmel. Dion azt nyilatkozta, hogy az új albumon új dalok mellett több feldolgozás is lesz a Las Vegas-i show-műsorból. A dalok ismertebb producerei Babyface, Ne-Yo és Eg White. Egy Stevie Wonder-duett szintén a lemezre kerül, az énekes Overjoyed című dalát énekli fel Dionnal.[193] Az album megjelenése először 2012. novemberre, majd 2013 elejére csúszott,[194] megelőzte 2012. november 2-án egy új francia nyelvű stúdióalbum, a Sans attendre.[195] Az album már 2012 decemberére gyémánt minősítést ért el Franciaországban több mint 500 000 eladott példánnyal.[196] Az angol nyelvű válogatáslemez megjelenési dátuma végül 2013. november 4-re csúszott Loved Me Back to Life címen.

Szintén 2012. januárban az énekesnő fellépett Jamaikában a 16th Jazz and Blues fesztiválon.[197] Az ott készült interjúban azt nyilatkozta, hogy régi vágya volt eljutni erre a fesztiválra, így a Las Vegas-i show szünetében, új albumának felvételének idején szakított időt, hogy ott lehessen.[198] 2012. októberben a Sony Music Entertainment kiadta a The Best of Celine Dion & David Foster című válogatásalbumot Ázsiában.[199] A címadó dal kislemezét 2013. szeptember 3-án adták ki.[200]

Öt év kihagyás után Céline ismét európai koncerteket adott. 2013 júliusában visszatért Québecbe a Plains of Abraham parkba egy koncert erejéig,[201] majd 2013. november végén – december elején újabb európai koncerteket adott (Sans attendre Tour), közülük kettőt Antwerpenben, hetet pedig Párizsban.[202][203] Breakaway, Incredible és Water and a Flame című dalai lettek a következő kislemezek.[204][205] Az Incredible videóját 2014 júniusában töltötték fel az énekesnő hivatalos VEVO csatornájára.[206]

2014. május 16-án Céline egy három lemezes (2CD/DVD és 2CD/Blu-ray) szettet készített Céline une seule fois / Live 2013 címmel, amely Franciaországban, Kanadában és Belgium vallón részén is a legjobb tíz közé került.[207]

Palais Omnisports de Paris-Bercy, 2013. november 25.

René halála, Encore un soir (2014–2019)

[szerkesztés]

2014. augusztus 13-án az énekesnő bejelentette, hogy határozatlan időre visszavonul a nyilvánosságtól, törli ázsiai koncertkörútját és Las Vegas-i fellépéseit, mivel férje egészségi állapota a 2013. decemberi tumorműtétet követően romlott.[208][209] 2015. március 20-án a Caesars Palace-be való augusztusi visszatéréséről adott hírt.[210] 2016. január 14-én lemondta összes januári fellépését férje és testvére halála miatt.[211] Február végén tért vissza a színpadra.

2015. októberben közösségi oldalán adta hírül, hogy új francia albumon dolgozik, a posztban az algériai-kanadai énekesnővel, Zahoval látható közös fotón.[212] 2016. május 24-én jelent meg az Encore un soir kislemez. Május 20-án a Queen The Show Must Go On című dalának feldolgozásával állt elő az énekesnő Lindsey Stirling hegedűkíséretével.[213] A dalt élőben is előadta a 2016 Billboard Music Awards átadáson.[214]

Az Encore un soir album 2016. augusztus 26-án jelent meg tizenöt francia nyelvű dallal.[215] Franciaországban, Kanadában, Belgiumban és Svájcban is a listák élére került, Franciaországban gyémántlemez, Kanadában kétszeres platina, Belgiumban és Svájcban platinalemez lett.[216][217] Több mint másfél millió példányban kelt el világszerte.[218] 2016-os nyári és 2017-es nyári európai és kanadai turnéi teltházas koncertekkel zajlottak.[219][220][221][222][223] 2016. szeptember 9-én jelent meg a Pink által szerzett Recovering című kislemez.[224] A 2017-es A szépség és a szörnyeteg How does a moment last forever című betétdalát is Céline énekelte, a kislemez 2017 márciusában jelent meg.[225] Un peu de nous című válogatáslemeze 2017. július-augusztusban vezette a francia eladási listákat.[226]

2018. május 3-án adták ki a Deadpool 2. film Ashes című betétdalát Céline előadásában.[227] A dal remix változata 2018 júliusában az amerikai Dance Club Songs lista élére tört.[228] 2018 nyarán Céline "bepótolta" az elmaradt ázsiai turnét, a Celine Dion Live 2018 koncertkörút helyszínei között volt Japán, Tajvan, Szingapúr, Indonézia, Thaiföld, Kína, Fülöp-szigetek, kiegészítve Ausztráliával és Új-Zélanddal. A huszonkét showból álló koncertsorozat 56,5 millió dolláros bevételt hozott.[229] 2018. szeptember 24-én az énekesnő bejelentette a Las Vegas-i műsorának végét, melynek utolsó előadása 2019. június 8-án zajlott.[230] Azt követően új angol nyelvű lemezen kezdett dolgozni.[231]

2019. januárban fellépett az Aretha! A Grammy Celebration for the Queen of Soul elnevezésű, Aretha Franklin-emlékkoncerten.[232][233] Márciusban részt vett Ginette Reno, Diane Dufresne, Isabelle Boulay, Luce Dufault, Louise Forestier, Laurence Jalbert, Catherine Major, Ariane Moffatt, Marie Denise Pelletier és Marie-Élaine Thibert mellett Renée Claude 1971-es Tu trouveras la paix című dalának közös felvételén, miután bejelentették, hogy a francia énekesnőnél Alzheimer-kórt diagnosztizáltak.[234]

Courage (2019 – )

[szerkesztés]

Április 3-án egy élő Facebook adásban beszélt Céline a 2019-2020-ra tervezett Courage World Tour turnéról, amely 2019. szeptember 18-án indult Québecben.[235] Ezzel együtt az angol nyelvű Courage albumot is bejelentette 2019. novemberi megjelenéssel.[236] Szeptember 18-án három kislemezt adtak ki a leendő albumról (Lying Down, Courage, Imperfections).[237] 2020. februárban a Spotifyon jelent meg két exkluzív dal; az egyik az Imperfections akusztikus változata, a másik Chris Isaak Wicked Game című dalának feldolgozása, melyben az eredeti énekes is közreműködött.

A folyamatban lévő turné a Covid19-pandémia következtében 2020. márciusban megszakadt. Az amerikai és kanadai koncerteket követő európai időpontokat, illetve néhány elmaradt észak-amerikai koncertet 2021-re halasztották.[238]

Művészete

[szerkesztés]

Céline Dion olyan sztárok zenéjén nőtt fel, mint Aretha Franklin, Charles Aznavour, Michael Jackson, Carole King, Anne Murray, Barbra Streisand és a Bee Gees, akikkel későbbi karrierje során együtt is dolgozhatott.[239][240] Állítása szerint hallgatta Janis Joplin, a Doobie Brothers és a Creedence Clearwater Revival dalait, de azok zenei stílusukában énekelni nem volt lehetősége. Hatással volt rá Whitney Houston is, akihez gyakran hasonlítják Diont.[241] Dalait több zenei stílus alakította, köztük a pop, rock, gospel, r&b és a soul, dalszövegeinek főbb témái a szegénység, éhezés, spiritualitás, illetve a szerelem és romantika.[46][242] Gyermekei születése után az anyai kötelék és a testvéri szeretet is a visszatérő témák közé került.[130][243][244][245]

Zenei stílusa

[szerkesztés]

Dionnak elég jelentős kritikákkal kellett mindig is szembenéznie, amik szerint zenéje gyakran megmarad a pop és soul zene kliséinél, és túlságosan szentimentális.[3][97] A Rolling Stone magazin cikkírója, Keith Harris szerint „Dion szentimentalizmusa inkább bombasztikus és kihívó, mintsem negédes és unalmas lenne… ő áll az Aretha–Whitney–Mariah stílusú lejtő másik végén. Távol áll attól, hogy rendellenes legyen, tulajdonképpen ő egyfajta popzenei érzékenység szimbóluma – minél több, annál jobb, a túl sok sosem elég és minél érettebb az érzelem, annál valódibb.”[246] Az énekesnő francia nyelvű kiadványai az előbbiek ellentéteként érzelmileg mélyebbek és változatosabbak az angol lemezeknél, ennek megfelelően jóval hitelesebbek.[42][247]

Egyes kritikusok azt állítják, hogy dalainak létrejöttéből teljességgel hiányzik az énekesnő részvétele, ettől munkái túlrendezettek[247] és személytelenek.[42] Azonban mivel olyan családból származik, ahol minden testvére és szülei is zenészek, Dion is megtanult hangszereken játszani, zongorázni és gitározni. A Falling into You album felvételei során egy Fender Stratocaster gitárral gyakorolt.[248] Ezen kívül segédkezett számos korai francia dalának hangszerelésében, és mindig próbálta belevonni magát lemezeinek készítési, felvételi munkálataiba. Első angol nyelvű lemezével kapcsolatban (Unison) – amely még angol nyelvi tanulmányai előtt készült – ellenérzései voltak, ami elkerülhető lett volna, ha aktívabban részt vett volna annak létrejöttében.[42] Mire a második angol lemez, a Celine Dion elkészült, az énekesnő sokkal nagyobb részt vállalt a munkálatokból, remélvén, hogy a korábbi kritikák megismétlődését így elkerülheti. Azt nyilatkozta: „A második lemeznél azt mondtam, 'választanom kell, hogy még egyszer beijedek és nem leszek 100%-osan boldog, vagy nem ijedek meg, és az album része leszek'. Ez az én lemezem.”[42] A további kiadványok létrejöttében is egyre inkább részt vett, segített pár dal megírásában is a Let's Talk About Love (1997) és a These Are Special Times (1998) című albumokra is.[249]

Az énekesnő gyakran volt a média nevetségének, paródiáinak tárgya,[250] erős akcentusa és színpadi mozdulatai, mimikája miatt gyakran figurázták ki őt olyan show-műsorokban, mint a MADtv, a Saturday Night Live, a South Park, a Royal Canadian Air Farce és a This Hour Has 22 Minutes. Mindezekkel kapcsolatban Dionnak nem voltak ellenérzései, és hízelgett neki, ha az emberek időt szántak rá, hogy megszemélyesítsék őt.[101] Egyik kifigurázóját, Ana Gasteyert színpadra is hívta egyik előadásán.

Politikai nézeteivel kapcsolatban ritkán nyilatkozott. 2005-ben a Katrina hurrikán katasztrófája után szerepelt a Larry King Live showban, és könnyek között bírálta az amerikai kormánynak a hurrikán áldozatainak megmentésére irányuló lassú reagálását. „Még mindig emberek vannak ott, akik arra várnak, hogy kimentsék őket. Ez számomra elfogadhatatlan… Hogy lehet ilyen egyszerű más országokba repülőket küldeni, és mindenki megölni egy pillanat alatt? A saját országunkat kéne szolgálni.”[251] Az interjú után azt nyilatkozta: „Amikor Larry Kingnek vagy hasonló nagy TV-showban adok interjút, kapásból kell válaszolnom a kérdésekre, ami nagyon nehéz. Van véleményem, de énekes vagyok. Nem politikus.”[252]

Hangja, hangszíne

[szerkesztés]
„ Ha Ella Fitzgerald a jazz királynője, Billie Holiday a blues „first ladyje” és Aretha Franklin a soul királynője, vajon ki a pop királynője? Az 1990-es években úgy tűnik, háromszoros döntetlenben áll Whitney Houston, Mariah Carey és Celine Dion.[253] ”

Dionra gyakran utalnak úgy, mint a popzene egyik legbefolyásolóbb hangjára.[3][42][254] Az 1990-es évek zeneiparára gyakorolt hatásának köszönhetően a pop királynőjeként is említik. A Blender magazin és az MTV 22 Greatest Voices of Music listáján Dion a kilencedik, női versenytársai között a hatodik helyen áll, míg a Cove magazin The 100 Outstanding Pop Vocalist elnevezésű listáján az énekesnő a negyedik legjobb.[15][255][256] Gyakran hasonlítják őt Mariah Carey-hez éneklési stílusáért és bálványához, Barbra Streisandhoz hangjáért.[257]

Céline-ről több forrás is írja, hogy öt oktávnyi hangot képes kiénekelni.[258][259][260][261] Az énekesnő saját állítása szerint mezzoszoprán.[262] Miután Dion előadott két szólót a Carmen című operából, és tudni szerette volna, énekelhetne-e operát, Kent Nagano, a müncheni szimfonikus zenekar neves tagja azt válaszolta, csak szopránt énekelt.[262] Hangszínét vékonynak, enyhén orrhangúnak és majdnem vibratomentesnek írják le,[263] „reszelős” mély hangokkal és „bell glass-like” magas hangokkal.[264]

Diont gyakran dicsérik technikai virtuozitásáért.[265] Stephen Holden a The New York Times egy cikkében így írt róla: „Ms. Dion […] éneklési technikája a belting,[266] magas, vékony, enyhén orrhangú, majdnem vibratomentes szopránnal és jó adag technikai készséggel. Nagyszerűen boldogul a trükkös melizmákkal, a kánonokkal, és hosszan képes kitartani a hangokat a legapróbb ingadozás nélkül. És duettjeiben […] hangja megbízhatóan harmonikus.”[263] Jean-Jacques Goldman egy, a párizsi Libération című napilapnak adott interjújában azt mondta, Dionnak nincs gondja sem a pontossággal, sem a tempóval.[267] Kent Nagano szerint Dion „olyan zenész, akinek jó a füle, kifinomult, és olyan fokú tökéletességgel bír, ami irigylésre méltó.”[262] Charles Alexander a Time-ban azt állította, hogy az énekesnő hangja megerőltetés nélkül suhan a mély suttogó hangoktól a legmagasabb hangjegyekig, egy olyan édes szirén, aki az erőt bájjal ötvözi.[34]

Francia nyelvű repertoárjában Dion több árnyalattal és modulációval díszíti hangját, érzelmi intenzitásuk lágyabb és bensőségesebb.[268] Luc Plamondon, francia énekes és dalszövegíró – aki több dalt is írt az énekesnőnek – szerint Dion három énekesnő egyben: a québeci, a francia és az amerikai.[268]

Egyéb tevékenységei

[szerkesztés]

Kereskedelmi tevékenységek

[szerkesztés]

Céline már karrierje kezdetén is több alkalommal a Chrysler reklámarca volt.[269] 1990-ben Dion Nickels névvel étteremláncot indított Kanadában, amiből 1997-ben szállt ki. 2003-ban a Coty Inc.-vel kötött szerződést a Celine Dion parfümök forgalmazására.[270] Legutóbbi – a tizenötödik – illata, a Signature 2011 szeptemberében került piacra,[190] a New York-i Kraftworks NYC ügynökség reklámkampányával támogatva.[271] Céline parfümjei a kezdetektől több mint 850 millió dolláros bevételt hoztak.[272][273] 2004 októberében az Air Canada kérte fel Diont reklámkampányában való részvételre, hogy új szolgáltatásaikat és korszerűsített egyenruháikat népszerűsítsék vele. Céline You and I című dala az Air Canada reklámhadjáratához készült.[274]

Jótékonysági munkája

[szerkesztés]

Dion aktív támogatója számos jótékonysági szervezetnek világszerte. 1982 óta támogatja a Kanadai Cisztás Fibrózis Alapítványt (CCFF), és 1993-ban a szervezet nemzeti pártfogója lett.[275] Az alapítványhoz érzelmi szálak is kötik, mivel unokahúga, Karine 16 évesen hunyt el cisztás fibrózisban. 2003-ban Céline számos más híresség, sportoló és politikus mellett csatlakozott a McDonald’s által szponzorált World Children's Day pénzgyűjtési akcióhoz. Az akció több mint száz nemzettől gyűjtött támogatást, melyet árvaházak és gyermek-egészségügyi intézmények részére osztottak szét. Ezen kívül Dion fő támogatója a T.J. Martell alapítványnak, a Diana Princess of Wales alapítványnak és számos egészségügyi és nevelési kampánynak. A Katrina hurrikán pusztítása után Dion 1 millió dollárt ajánlott fel a katasztrófa áldozatainak, majd a 2004-es indiai-óceáni szökőár áldozatai számára rendezett pénzgyűjtő akciót, amellyel szintén több mint 1 millió dollárt segített gyűjteni.[276] A 2008-as szecsuani földrengés után az énekesnő 100 ezer dollárral támogatta a China Children & Teenagers' alapítványt, és levélben is vigasztalásáról és támogatásáról biztosította a bajba jutottakat.[277]

Elismerései

[szerkesztés]
Bővebben: Céline Dion díjai és elismerései
Céline csillaga a kanadai és a hollywoodi hírességek sétányán

Céline Dion karrierje során számos díjat és elismerést kapott a zeneiparban világszerte elért sikereiért; többek között öt Grammy-, tizenkét World Music Awards, hét American Music Award, hét Billboard Music Award, huszonegy Juno- és harminckilenc Félix-díjat.[278] 2004-ben, miután lemezeladásai átlépték a 175 millió példányszámos határt, az énekesnő Chopard Diamond-díjat kapott a World Music Awards díjátadó rendezvényen, mint minden idők legsikeresebb művésznője.[22]

Ezeken kívül az általa előadott dalok közül további öt kapott Grammy-díjat, valamint több is részesült Oscar-díjban és Golden Globe-díjban, amelyeket a dalszerzők kaptak. Első dala, amely a két utóbbi díjat egyszerre nyerte el, a A szépség és a szörnyeteg című 1991-ben bemutatott animációs film The Beauty and the Beast című betétdala volt, majd később a My Heart Will Go On is kiérdemelte mindkettőt. 1999-ben Andrea Bocellivel énekelt duettje, a The Prayer megnyerte a Golden Globe-ot a legjobb eredeti film betétdal kategóriában, Oscar-jelölését a legjobb eredeti dalok között nem tudta díjra váltani, illetve az 1996-ban megjelent Because You Loved Me kislemezt szintén jelölték mindkét jelentős díjra. A 2008-as World Music Awards díjátadó rendezvényen az énekesnő elnyerte a minden idők legtöbb lemezt eladott énekesnője elismerést.[278]

1999-ben Céline csillagot kapott a kanadai hírességek sétányán,[279] majd 2004 januárjában a hollywoodi hírességek sétányán is.[280] Csillagát édesapjának ajánlotta, aki az ezt megelőző hónapban hunyt el. 2007-ben a Forbes magazin Diont a szórakoztatóipar ötödik leggazdagabb nőjének rangsorolta 250 millió dolláros becsült vagyonával, bár ez a lista nem tartalmazta a már nem aktív, visszavonult hírességeket.[281][282][283]

Szülőhelye elismeréseként a kortárs zenéhez való hozzájárulásáért 1998-ban megkapta a Kanada Rend legmagasabb fokozatát,[94][284] valamint a Québec Nemzeti Rend tiszti fokozatát,[95] amelyek Kanada legmagasabb kitüntetései. 2008 májusában Nicolas Sarkozy adta át Céline-nek a Francia Köztársaság Becsületrendjét.[285][286] 2008. augusztusban a québeci Université Laval tiszteletbeli doktorátusában részesült.[287] 2010 októberében az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) jóléti nagykövetének nevezték ki, mely címben az Oscar-díjas Susan Sarandonnal osztozott.[288]

Magánélete

[szerkesztés]

Céline 1980-ban, tizenkét éves korában találkozott először menedzserével és későbbi férjével, René Angélillel. Kapcsolatuk 1987-ben kezdődött, majd 1991-ben jegyezték el egymást. Esküvőjük 1994. december 17-én volt a montreali Notre-Dame bazilikában. Házassági fogadalmukat 2000. január 5-én Las Vegasban megismételték.

2000 májusában Dion két kisebb műtéten esett át egy New York-i termékenységi klinikán, hogy fogantatási esélyein javítson, miután évek óta húzódó sikertelen kísérleteik után a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. Első gyermekük, René-Charles Angelil 2001. január 25-én született. Kilenc évvel később, 2010 májusában férje bejelentette, hogy Céline hat megtermékenyítési eljárást követően, ikreivel 14 hetes terhes. Az ikrek 2010. október 23-án jöttek világra egy floridai egészségügyi központban.[289] Az újabb fiúk egyike az Eddy nevet kapta Dion kedvenc dalszövegírója, Eddy Marnay után, másikuk pedig Nelson lett, az énekesnő Nelson Mandela iránti tiszteletéből.[290] Újszülött gyermekeivel Céline 2010. december 9-én jelent meg a Hello! magazin címoldalán.[291]

2016. január 14-én az énekesnő hivatalos honlapján osztották meg a nyilvánossággal a hírt, miszerint Dion férje, René Angélil helyi idő szerint a reggeli órákban, Las Vegasban elhunyt, miután a rák legyőzte szervezetét.[292] Két nappal később, január 16-án az énekesnő bátyja, Daniel Dion is alulmaradt a rákkal való küzdelemben.[293] 2020. január 17-én az énekesnő édesanyja 92 éves korában elhunyt.[294]

2022 decemberében bejelentette, hogy gyógyíthatatlan betegségben, kontrollálhatatlan izommerevséggel, mozgás- és beszédképtelenséggel járó merevember-szindrómában(wd) szenved, és emiatt a soron következő turnéját is halasztania kell.[295]

Diszkográfiája

[szerkesztés]
Bővebben: Céline Dion-albumdiszkográfia és Céline Dion-kislemezdiszkográfia

Céline Dion album-diszkográfiája 23 stúdióalbumot, hat élő lemezt, 20 válogatásalbumot, öt jótékony célú lemezt és 138 kislemezt tartalmaz. 1981 és 1987 között Dion csak francia nyelvű lemezeket adott ki Kanadában. Első angol nyelvű lemeze, a Unison 1990-ben jelent meg, és több mint három millió példányban kelt el világszerte.[296]

Angol nyelvű stúdióalbumok

[szerkesztés]

Francia nyelvű stúdióalbumok

[szerkesztés]

Koncertturnék

[szerkesztés]
Év Koncert címe Média megjelenés
1983–1984 Les chemins de ma maison tournée –
1985 C’est pour toi tournée Céline Dion en concert hanglemez
1988 Incognito tournée –
1990–1991 Unison Tour Unison videókazetta
1992–1993 Celine Dion in Concert –
1994–1995 The Colour of My Love Tour The Colour of My Love Concert videókazetta, DVD; À l’Olympia CD
1995 D’eux Tour Live à Paris videókazetta, DVD; Live à Paris CD
1996–1997 Falling into You Tour Live in Memphis videókazetta
1998–1999 Let's Talk About Love World Tour Au cœur du stade videókazetta, DVD; Au cœur du stade CD
2003–2007 A New Day… Live in Las Vegas – A New Day... DVD, Blu-Ray; A New Day… Live in Las Vegas CD
2008–2010 Taking Chances Tour 2008: Céline sur les Plaines DVD; Celine: A világ szemén keresztül DVD, Blu-Ray;
2010: Taking Chances World Tour: The Concert DVD, CD
2013-2014 Sans attendre Tour 2014: Une Seule Fois,live 2013 DVD, Blu-Ray
2014 Asia Tour (törölt)
2016 Summer Tour 2016
2017 Celine Dion Live 2017
2018 Celine Dion Live 2018
2019–2020 (2021) Courage World Tour

Filmográfia

[szerkesztés]

Viszonylag kevés színészi megjelenése mellett Céline Dion több mint kétszáz filmben adta énekhangját szereplőknek, vagy szerepelt televíziós műsorokban, vendégszereplője volt televíziós sorozatoknak (A dadus, Angyali érintés). Több koncertfilmje is készült, amelyeken az előadások mellett az előkészületek, a színpad mögötti jelenetek és az énekesnő családi élete is felvételre került.[297] Színészként az alábbi filmekben, dokumentumfilmben szerepelt:

Magyar nyelvű kötetei

[szerkesztés]
  • Életem, az álmom; közrem. Georges-Hébert Germain, ford. Németh Márta; Etoile, Bp., 2001
  • Anne Geddes–Celine Dionː Miracle. A születés csodája, az új élet ünneplése; ford. Csonka Ágnes, Hatvani Emese; Alexandra, Pécs, 2004 + CD, DVD

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Celine Dion című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Jenna Glatzer: Céline Dion: For Keeps. (hely nélkül): Andrews McMeel Pub. 2005. 13. o. ISBN 0-7407-5559-5 Hozzáférés: 20120207  
  2. ↑ a b c d e Céline Dion Biography. Canoe Jam!. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  3. ↑ a b c d The Canadian Encyclopedia. Céline Dion Biography. [2011. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  4. ↑ World Popular Song Festival 1982. .telenet.be. [2012. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
  5. ↑ Karen Bliss: 25 Years of Canadian Artists. Canadian Musician, (2004. március 1.) 34. o. ISSN 07089635
  6. ↑ Eurovision Winners. Baltics Worldwide, 2007. [2011. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  7. ↑ Chuck Taylor: (cím nélkül) . Epic/550's Dion offers Hits, (1999. november 6.) 1. o.
  8. ↑ a b c d The Ultimate Diva. CNN, 2002. október 22. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  9. ↑ Celine Dion. "Interview with Celine Dion." Peter Nansbridge. The National. With Alison Smith. CBC Television. March 28, 2002. Transcript.
  10. ↑ a b c Jeremy Helligar: Céline Dion livin' la vida Vegas! Us, (2003. március 31.) 56. o.
  11. ↑ Celine Dion Releases 1st CD Since 1997. Digital Journal, 2002. április 15. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  12. ↑ Hilburn, Robert: Pop Albums; Ashanti Displaces Dion at Top. Los Angeles Times, 2002. április 11. [2012. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  13. ↑ a b c d e f Alexander, Charles P.: The Power of Celine Dion. Time, 1994. március 7. [2008. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 6.)
  14. ↑ Elysa Gardner: Review: Falling Into You. Los Angeles Times, (19971116) 68. o.
  15. ↑ a b Cove Magazine. The 100 Outstanding Pop Vocalists. [2006. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 6.)
  16. ↑ Dion Named All-time Best-selling Canadian Act. Allbusiness, 2000. január 6. [2010. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  17. ↑ Josh, Learn: High Fidelity: Top Selling Canadian Artists. The Brock Press. [2009. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  18. ↑ Up for Discussion Jump to Forums: The Emancipation of Mimi – Mariah Carey. Billboard. [2012. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  19. ↑ Trust, Gary: Ask Billboard: Battle of the Divas, Round 3. Billboard.com, 2009. augusztus 28. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
  20. ↑ Featured Artists Celine Dion. [2012. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  21. ↑ The real Céline: Céline Dion’s new French album shows her personal side. CBC, 2007. május 29. [2009. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 22.)
  22. ↑ a b c Celine Dion honoured by World Music Awards. Canada.com. [2014. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  23. ↑ 2008-as adat
  24. ↑ Q&A: 27 years into her career, Dion preps for next tour, 2008. február 9. [2012. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 7.)
  25. ↑ a b c d "Profiles of Celine Dion, Enrique Iglesias, Moby." Paula Zahn, Charles Molineaux, Gail O'Neill. People in the News. May 18, 2002. Transcript.
  26. ↑ Germain, Georges-Herbert. Céline: The Authorized Biography, translated by David Homel and Fred Reed, Dundurn Press, 16. o. (1998). ISBN 1-55002-318-7 
  27. ↑ Céline Dion: Az életem, az álmom. (hely nélkül): Étoile. 2001. 9. o. ISBN 9789637710087  
  28. ↑ http://www.portrait-star.fr/st-celine-dion.html Archiválva 2012. április 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, "Portrait of a Star French Site, Céline Dion Biography, (Céline Dion, Du fil des aiguilles et du coton, a song by Christine Charbonneau)",
  29. ↑ http://disneyparis21.wordpress.com/2011/11/24/celine-ma-vie/," Céline Dion. Ma vie, French Biography. Du fil des aiguilles et du coton, by Christine Charbonneau".
  30. ↑ Sanz, Cynthia: North Star. People magazin, 1994. június 13. [2012. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 10.)
  31. ↑ WPSF1982. WPSF. [2012. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 18.)
  32. ↑ Celine Dion Biography. The Biography Channel. [2009. augusztus 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 10.)
  33. ↑ John Kennedy O'Connor: The Eurovision Song Contest – The Official History. Egyesült Királyság: Carlton Books. 2007. ISBN 978-1844429943  
  34. ↑ a b c d Charles P. Alexander: The Arts & Media/Music: At Age Five She Belted Out French pop tunes standing atop tables. Time International, (1994. február 28.) 44. o.
  35. ↑ Céline Dion. VH1.com. [2012. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 10.)
  36. ↑ Celine Dion: Az életem, az álmom. 183–187. o.  
  37. ↑ a b c d Denise Bombardier: L’énigmatique Céline Dion. (hely nélkül): Albin Michel, XO éditions. 2009. 172–173. o. ISBN 978-2-84563-413-8  
  38. ↑ a b c Georges-Hébert Germain: René Angélil: Derrière le conte de fées. (hely nélkül): Michel Lafon. 2010. 279–280. o.  
  39. ↑ Review–Céline Dion Unison. Entertainment Weekly. [2009. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 10.)
  40. ↑ Erlewine, Stephen Thomas: Allmusic. Review–Céline Dion Unison. (Hozzáférés: 2012. február 11.)
  41. ↑ Karen Bliss: 25 Years of Canadian Artists. Canadian Musician, (2004. március 1.) 34. o. ISSN 0708-9635
  42. ↑ a b c d e f Celine Dion. Newsmakers 1995, 4. sz. (1995)
  43. ↑ Céline Dion, the ADISQ Controversy, and the Anglophone Press in Canada. Canadian Journal of Communication, 1999. [2012. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
  44. ↑ Céline Dion refuse un trophée à l’ADISQ (1990). youtube.com. (Hozzáférés: 2012. február 9.)
  45. ↑ a b c Celine Dion. Contemporary Musicians, 25. sz. (1999)
  46. ↑ a b Celine Dion, The Colour of My Love. Plugged in. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  47. ↑ The Journey so Far. Celinedion.com. [2012. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  48. ↑ Certified Awards Search. BPI. [2011. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  49. ↑ a b Celine Dion. In Encyclopædia Britannica. (hely nélkül): Compton's by Britannica. 2005.  
  50. ↑ Certifications Singles Platine - année 1995. disqueenfrance.com. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  51. ↑ Certifications Singles Argent - année 1995. disqueenfrance.com. [2009. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  52. ↑ Thomas Erlewine, Stephen: Let's Talk About Love: Album review. allmusic.com. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  53. ↑ a b Thomas Erlewine, Stephen: Falling into You: Album Review. allmusic.com. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  54. ↑ Charles, Alexander: MUSIC: The Power of Celine Dion. Time magazin, 1994. március 7. [2009. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  55. ↑ a b Jim Jerome: The Dream That Drives Her. (Singer Celine Dion) (Interview). Ladies Home Journal, 146(4). sz. (1997. november 1.)
  56. ↑ a b Entertainment Weekly. Review --Falling into You. [2009. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  57. ↑ Leroy, Dan: Album Review: Falling into You. Yahoo Music, 1996. március 12. [2012. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  58. ↑ Stephen Holden: Review: Falling into you. The New York Times, (1996. április 14.) 230. o.
  59. ↑ Natalie Nichols: Pop music review: The Grammy Winner is Charming At the Universal Amphitheatre But Her Singing Still Lacks Emotional Connection. Los Angeles Times, (1997. március 27.) 47. o.
  60. ↑ Angelfire.com. Céline Dion Discography. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  61. ↑ a b Basham, David: Got Charts? Wrestling With WWF LPs; Breaking Records With Celine A weekly tale of the tape for the statistically obsessed. MTV News, 2002. április 5. [2009. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  62. ↑ Gold Platinum Database - Falling Into You. Riaa.com. (Hozzáférés: 2010. március 19.)
  63. ↑ Gold Platinum Database - Falling Into You. CRIA. [2014. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 4.)
  64. ↑ IFPI Platinum Europe Awards (PDF). IFPI, 2009. [2013. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  65. ↑ a b Celine Dion Biography. Artistdirect.com. [2011. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  66. ↑ Nikea Carwell: Over the Years. Variety, CCCLXXX. évf. 13. sz. (2000. november 13.) 66. o. ISSN 00422738
  67. ↑ a b Erlewine, Stephen Thomas: Review- Let's Talk About Love. AllMuisc Guide, 2007. (Hozzáférés: 2012. február 29.)
  68. ↑ Celine Dion, Let's Talk About Love. plugged in.com. Focus on the Family, 2009. (Hozzáférés: 2012. február 29.)
  69. ↑ Dion, Celine. In Junior Canadian Encyclopedia (2002). (hely nélkül): Historica Foundation of Canada. 2002.  
  70. ↑ Titanic: anatomy of a blockbuster (Digitized online by Google Books), Rutgers University Press (2009). ISBN 978-0-8135-2669-0. Hozzáférés ideje: 2012. február 29. 
  71. ↑ Let's Talk About Love – Celine Dion. Billboard music charts, 2009. [2012. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 29.)
  72. ↑ GOLD & PLATINUM certification. Recording Industry Association of America (RIAA), 2009. [2012. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 29.)
  73. ↑ Billboard 26 Dic 1998 – 2 Ene 1999 (Digitized online by Google Books), Billboard music charts (2009). Hozzáférés ideje: 2012. február 29. 
  74. ↑ Gold Platinum Database - Let's Talk About Love. CRIA. (Hozzáférés: 2012. március 4.)[halott link]
  75. ↑ Billboard Magazine nincs elsődleges cím,
  76. ↑ a b Weatherford, Mike (2004). „Show review: As Dion feels more comfortable, her show improves”. Reviewjournal.com. [2004. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 17.) 
  77. ↑ My Heart Will Go On. Goldenglobes.org. [2011. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 6.)
  78. ↑ That thing: Lauryn Hill sets Grammy record. CNN, 1999. február 24. (Hozzáférés: 2012. március 4.)
  79. ↑ People are jealous. The Guardian, 2007. december 10. (Hozzáférés: 2012. március 4.)
  80. ↑ Babs, Pavarotti, Others May Sing With Celine. Rolling Stone, 1998. augusztus 6. [2009. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 4.)
  81. ↑ a b Taylor, Chuck. "Epic/550's Dion offers Hits." Billboard. November 6, 1999. p. 1.
  82. ↑ These Are Special Times Review. AllMusic. (Hozzáférés: 2012. június 1.)
  83. ↑ Lewis, Randy. "Album Review / Pop; Celine Dion Aims to Be the Christmas Star; These Are Special Times. Los Angeles Times. October 1998. F-28.
  84. ↑ GOLD & PLATINUM. Riaa.org. [2012. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  85. ↑ UK Top 40 Hit Database Every Hit'. everyhit.co.uk. (Hozzáférés: 2012. június 1.)
  86. ↑ a b Jam! Showbiz. Jam.canoe.ca. (Hozzáférés: 2012. június 1.)
  87. ↑ Steffen Hung: CÉLINE DION – ALL THE WAY... A DECADE OF SONG (ALBUM). Australian-charts.com. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  88. ↑ French Albums Chart. Les Charts. (Hozzáférés: 2012. június 1.)
  89. ↑ Swiss Albums Chart. Hit Parade. (Hozzáférés: 2012. június 1.)
  90. ↑ CÉLINE DION – S'IL SUFFISAIT D'AIMER (ALBUM). Ultratop. (Hozzáférés: 2012. június 1.)
  91. ↑ LES CERTIFICATIONS. disqueenfrance.com. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 1.)
  92. ↑ Taylor, Chuck. "Epic/550's Dion offers Hits." Billboard. November 6, 1999. p. 1
  93. ↑ Patrick, Macdonald: The Unsinkable Celine Dion – Pop Diva Is On Top Of The World, And Not Even An Iceberg Could Stop Her Now. Seattle Times, 1998. október 8. [2011. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  94. ↑ a b Céline Dion, C.C., O.Q.. The Governor General of Canada. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  95. ↑ a b Celine Dion - Officiére (1998). Ordre National du Québec. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  96. ↑ canadaswalkoffame.com. Canada's Walk of Fame. (Hozzáférés: 2006. október 30.)
  97. ↑ a b findarticles.com. The unsinkable Céline Dion – French-Canadian singer – Interview. [2008. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 9.)
  98. ↑ Elysa Gardner: Review: Falling Into You. Los Angeles Times, (1997. november 16.) 68. o.
  99. ↑ A l’Olympia Celine Dion. All Music. (Hozzáférés: 2012. március 9.)
  100. ↑ Steve Dollar: Review: These Are Special Times. The Atlanta Constitution, (1998. november 3.) C01. o.
  101. ↑ a b c VH1. Céline Dion: Let's Talk About Success: The Singer Explains Her Career High-Points, 2002. február 22. [2009. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 21.)
  102. ↑ King, Larry. Larry King Live - Interjú Celine Dionnal. CNN (2002. március 26.) 
  103. ↑ Celine sues US tabloid for $20m. BBC News, 2000. február 29. (Hozzáférés: 2012. március 21.)
  104. ↑ Celine Dion Sues National Enquirer Over Twin Pregnancy Story. Court TV Online, 2000. február 29. [2008. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 21.)
  105. ↑ Celine Dion Gives Birth to Baby Boy. CNN, 2001. január 25. [2007. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 21.)
  106. ↑ Ben Pappas: Celine fights for her marriage. Us, (2002. április 22.) 30. o.
  107. ↑ Chuck Taylor: Céline Dion: God Bless America. Billboard magazin, CXIII. évf. 40. sz. (2001. október 6.) 22. o.
  108. ↑ Kelly Clarkson To Sing The National Anthem; Blake Shelton And Miranda Lambert To Sing “America The Beautiful” At Super Bowl XLVI On NBC. nflcommunications.com, 2012. január 31. [2012. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 22.)
  109. ↑ Celine Dion: My Story, My Dream. Amazon.com. (Hozzáférés: 2012. március 21.)
  110. ↑ Georges-Hébert Germain: Életem, az álmom. Németh Márta (ford.). (hely nélkül): Etoile. ISBN 963-7710-08-6  
  111. ↑ Nansbridge, Peter. Interview with Celine Dion. The National - CBC Television (2002. március 28.) 
  112. ↑ Celine Dion. Columbia Records. [2009. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  113. ↑ Williams, John: Celine's 'One Heart' debuts at No. 1. [2014. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  114. ↑ Dion's CD can crash PCs. BBC, 2002. április 5. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  115. ↑ David, Basham: Got Charts? Wrestling With WWF LPs; Breaking Records With Celine: A weekly tale of the tape for the statistically obsessed, 2002. április 5. [2009. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  116. ↑ Ashanti Album, Single Dominate Charts. Billboard Magazine. [2012. július 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  117. ↑ Gold Platinum Database. musiccanada.com. [2014. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  118. ↑ John Tyrangiel: Heart, No Soul. Time Magazine, (2002. április 8.) 61. o.
  119. ↑ Rolling Stone. Review–A New Day has come. [2009. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  120. ↑ Album Review: A New Day Has Come.. Entertainment Weekly, 2002. március 22. [2011. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  121. ↑ Slant Magazine. Review–A New Day Has Come. [2002. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  122. ↑ Adult Programming Boosts Pop Vets. Yahoo.com. [2011. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  123. ↑ Larry Flick: One Heart. Billboard Magazine, CXV. évf. 13. sz. (2003. március 29.) 30., 1. o.
  124. ↑ a b Allmusic. Review–One Heart. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  125. ↑ Daniel Durchholz: One Heart:Céline's a Diva Who Still Goes On and On. St.Louis Post, (2003. április 24.) F3. o.
  126. ↑ Jason Stein: Celine Dion sings flat for Chrysler. Automotive News, 78. sz. (2003. november 24.)
  127. ↑ Sonia Murray: Céline Dion's latest takes easy, well-worn route. The Atlanta Journal–Constitution, (2003. március 25.) C1. o.
  128. ↑ David Kiley: Chrysler bets big on Dion's auto endorsement deal. USA Today, (2003. június 8.)
  129. ↑ 1 Fille & 4 Types - Review. Allmusic.com. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  130. ↑ a b c Erlewine, Stephen Thomas: Miracle - Review. Allmusic.com. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  131. ↑ Chuck Taylor: Céline Dion: "Beautiful Boy". Billboard, CXVI. évf. 42. sz. (2004. október 16.) 33. o.
  132. ↑ Chuck Arnold: Review: Celine Dion, Miracle. People, (2004. november 22.) 48. o.
  133. ↑ Miracle (2004). Entertainment Weekly. [2009. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  134. ↑ Miracle. RIAA. [2012. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  135. ↑ Elysa: Mariah Carey, 'standing again'. USA Today, 2002. november 28. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  136. ↑ Diamond Award. World Music Awards. [2012. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
  137. ↑ Gardner, Elysa: Celine Dion's 'New Day' dawns with a TV preview. USA Today. Gannett Company, 2003. március 24. (Hozzáférés: 2012. április 23.)
  138. ↑ Miriam, Di Nunzio: 'A New Day': Vegas gamble pays off for Celine Dion. Chicago Sun-Times, 2009. március 20. [2012. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  139. ↑ Elysa, Gardner: Celine Dion's 'New Day' dawns with a TV preview. USA Today, 2003. március 26. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  140. ↑ Céline Dion. walkoffame.com. [2012. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  141. ↑ Melena, Ryzik: Celine Dion, she went on and on. The New York Times, 2007. december 17. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  142. ↑ Louis, Hau: The Top-Earning Musicians. Forbes, 2007. szeptember 19. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  143. ↑ „Dion extends long Las Vegas stint”, BBC, 2004. szeptember 19. (Hozzáférés: 2010. január 2.) 
  144. ↑ Billboard.com. U2 Tops Billboard's Money Makers Chart. [2006. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. január 25.)
  145. ↑ „Céline Dion is leaving Las Vegas”, BBC News, 2007. január 5. (Hozzáférés: 2007. január 5.) 
  146. ↑ Gina, Serpe: Celine Dion Leaves Las Vegas. E! Online, 2007. december 7. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  147. ↑ Celine Dion and A New Day... Cast to Make Final Curtain Call Tonight. Reuters, 2007. december 15. [2010. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  148. ↑ Celine Dion debuts new single, "Taking Chances"... new Album and Worldwide tour, to come!. Key Dates: December 11, 2007. [2007. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 7.)
  149. ↑ What's goin' on. celinedion.com, 2007. május 30. [2007. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 18.)
  150. ↑ What's goin' on. celinedion.com, 2007. november 12. [2007. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 18.)
  151. ↑ What's goin' on. celinedion.com, 2007. november 13. [2007. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 18.)
  152. ↑ Eva Simpson; Caroline Hedley: 3AM: Celine Dion. Daily Mirror, (2007. július 30.) 17. o.
  153. ↑ Kevin C. Johnson: Ne-Yo Rides His R&B Vision to the Top. Saint Louis Post-Dispatch, (2007. június 21.) 5. o.
  154. ↑ Chuck, Taylor: Celine Ready To Take 'Chances' On New Album. Billboard, 2007. november 11. [2008. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 18.)
  155. ↑ Coming attractions: Dion channels cool, fiesty (sic) 'Woman'. usatoday.com, 2007. november 13. (Hozzáférés: 2012. május 18.)
  156. ↑ Goodman, Dean: Madonna, Celine Dion top worldwide tours in 2008. Reuters. Thomson Reuters, 2008. december 31. (Hozzáférés: 2012. február 22.)
  157. ↑ Top 25 Worldwide Tours. pollstarpro.com. [2013. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 18.)
  158. ↑ Yearly Summary - The JUNO Awards. junoawards.ca. [2014. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 29.)
  159. ↑ Yearly Summary - The JUNO Awards. junoawards.ca. [2014. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 29.)
  160. ↑ Yearly Summary - The JUNO Awards. junoawards.ca. [2014. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 29.)
  161. ↑ Yearly Summary - The JUNO Awards. junoawards.ca. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 29.)
  162. ↑ Yearly Summary - The JUNO Awards. junoawards.ca. (Hozzáférés: 2012. május 29.)[halott link]
  163. ↑ Yearly Summary - The JUNO Awards. junoawards.ca. [2014. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 29.)
  164. ↑ Yearly Summary - The JUNO Awards. junoawards.ca. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 29.)
  165. ↑ Leah, Collins: Nickelback leads Juno nominations. Canada.com, 2009. február 3. [2011. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  166. ↑ Céline Dion à Québec vendredi le 400e promet un spectacle mémorable. lapresse.ca, 2008. (Hozzáférés: 2012. május 29.)
  167. ↑ Céline sur les Plaines : Un moment rempli d'émotions Archiválva 2012. december 6-i dátummal az Archive.is-en, LCN. Consulted on August 23, 2008.
  168. ↑ New Greatest Hits Album : TeamCeline Exclusive Sneak Peek!. Celinedion.com, 2008. augusztus 26. [2012. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 27.)
  169. ↑ Chart Watch Extra: The Top 20 Album Sellers Of The 2000s. music.yahoo.com, 2009. május 28. (Hozzáférés: 2012. május 29.)
  170. ↑ a b Dave Matthews Band rocks to the top in concert revenue. Chicago Tribune, 2009. december 21. (Hozzáférés: 2012. május 29.)
  171. ↑ Eyes of the World: Part Dion concert film, part family album. USA Today, 2009. december 3. (Hozzáférés: 2012. május 30.)
  172. ↑ Celine: Through the Eyes of the World, an Expanded DVD Edition of the Acclaimed Documentary & Taking Chances World Tour: The Concert, a New Live DVD/CD, Available Tuesday, May 4. prnewswire.com, 2010. március 22. (Hozzáférés: 2012. május 30.)
  173. ↑ Celine: Through the Eyes of the World DVD. myplaydirect.com. [2012. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 30.)
  174. ↑ Reid, Shaheem: Michael Jackson 'Earth Song' Grammy Tribute Focuses On His Love Of The Planet. MTV, 2010. január 31. [2012. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 30.)
  175. ↑ Les artistes québécois de la décennie. Le Journal de Quebec. [2011. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  176. ↑ a b Celine Dion reaches peak of the decade's Ultimate Top 10. Los Angeles Times. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  177. ↑ Celine Dion Is Americans' Musical Fave. AdWeek, 2010. május 6. [2010. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  178. ↑ Celine Dion is America's Favorite Singer/Musician Followed by U2. NewsBlaze, 2010. május 6. [2012. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  179. ↑ Harris Poll: Celine Dion is America's Favorite Singer/Musician Followed by U2. The Financial, 2010. május 7. [2010. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  180. ↑ VOLER Michel Sardou en duo avec Céline Dion. Canoe.ca, 2010. szeptember 22. [2012. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  181. ↑ Marc Dupre: un nouvel extrait compose par Celine Dion. Branchez-vous!. [2012. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  182. ↑ a b Celine Dion Confirms Her Return to Vegas Stage. People. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  183. ↑ Celine Dion Retrospective - 1996. Oprah.com, 2011. február 21. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  184. ↑ Celine Dion discusses Las Vegas show, gives away tickets on ‘Oprah’. Las Vegas Sun. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  185. ↑ Celine Dion’s 2019 contract extension at Caesars Palace surprised the suits. Lasvegassun.com, 2013. március 26. [2014. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 13.)
  186. ↑ We Know Céline Dion's Post-Baby Plans (Hint: Think Oscar!)]. E! Online. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  187. ↑ Celine on MDA Labor Day Telethon Tonight | The Official Celine Dion Site. Celinedion.com. [2012. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  188. ↑ ‘Celine: 3 Boys and a New Show’ On OWN This Weekend! | The Official Celine Dion Site. Celinedion.com. [2012. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  189. ↑ Who Is Your Dream Celebrity Seat-Mate? | The Official Celine Dion Site. Celinedion.com. [2011. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  190. ↑ a b Signature – Celine’s New Fragrance, Coming Soon To The Boutique | The Official Celine Dion Site. Celinedion.com. [2012. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  191. ↑ Celine To Appear At Andrea Bocelli’s Concert in Central Park | The Official Celine Dion Site. Celinedion.com, 2011. szeptember 6. [2012. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  192. ↑ New Album 2012 | The Official Celine Dion Site. Celinedion.com, 2012. január 26. [2012. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  193. ↑ Son album en anglais. journaldemontreal.com. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  194. ↑ Message to Fans. Celinedion.com, 2012. szeptember 26. [2012. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 2.)
  195. ↑ Sans attendre, Celine Dion’s New French-Language Album, In Stores on November 5. Celinedion.com, 2012. október 1. [2012. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 2.)
  196. ↑ Sans attendre Certified Diamond In France. Celinedion.com, 2012. december 7. [2012. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 7.)
  197. ↑ VIDEOS: Celine Dion performing LIVE at 2012 Jamaica Jazz and Blues! | Jay Blessed Media. Jayblessed.com. [2012. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 9.)
  198. ↑ ONSTAGE JANUARY 28, 2012 at the Air Jamaica JAZZ AND BLUES 2012. ONSTAGE (YouTube), 2012. január 28. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  199. ↑ The Best of Celine Dion & David Foster (chinese nyelven). Five Music. [2018. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 19.)
  200. ↑ Celine Dion Talks 'Loved Me Back to Life' Single, Album (Exclusive). Billboard, 2013. augusztus 29. (Hozzáférés: 2013. augusztus 29.)
  201. ↑ Celine in Concert in Quebec. Celinedion.com, 2013. április 2. [2013. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 25.)
  202. ↑ Celine Returns To Belgium and France. Celinedion.com, 2013. április 24. [2014. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 25.)
  203. ↑ Celine Dion Returns to Europe for 7 Exceptional shows. celinedion.com. [2013. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 23.)
  204. ↑ 'Loved Me Back To Life' Certified Gold and a New Single in the UK!. celinedion.com, 2013. december 2. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 2.)
  205. ↑ "Incredible" the next single from @celinedion. Twitter. (Hozzáférés: 2013. november 7.)
  206. ↑ Céline Dion duet with Ne-Yo – Incredible. Vevo, 2014. június 5. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  207. ↑ Celine Dion releases 'Céline une seule fois / Live 2013' May 19th. celinedion.com, 2014. április 22. [2014. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 22.)
  208. ↑ Lesley Messer: Celine Dion Cancels Tour Because of Husband Rene Angelil's Illness. ABC News, 2014. augusztus 13. (Hozzáférés: 2014. augusztus 13.)
  209. ↑ Joe Lynch: Celine Dion Puts Career on Hold 'Indefinitely' to Deal With Husband's Health. Billboard, 2014. augusztus 13. (Hozzáférés: 2014. augusztus 14.)
  210. ↑ Jennifer Garcia: Céline Dion Will Return to Las Vegas Stage. People.com, 2015. március 20. (Hozzáférés: 2015. március 25.)
  211. ↑ axs.com: Celine Dion. axs.com, 2016. január 14. (Hozzáférés: 2016. január 14.)
  212. ↑ Celine Dion Begins Work On New French Language Album. idolator.com, 2015. október 22. (Hozzáférés: 2015. október 31.)
  213. ↑ Celine releases "The Show Must Go On" featuring Lindsey Stirling. celinedion.com, 2016. május 20. (Hozzáférés: 2016. május 21.)
  214. ↑ Billboard Staff: Celine Dion to Receive ICON Award. Billboard, 2016. május 4. (Hozzáférés: 2016. június 1.)
  215. ↑ Montreal Gazette: Céline Dion's new album out Aug. 26. Montreal Gazette, 2016. július 17. (Hozzáférés: 2016. július 19.)
  216. ↑ Lescharts.com – Céline Dion – Encore un soir. Hung Medien. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  217. ↑ Albums – SNEP. Syndicat National de l’Édition Phonographique. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  218. ↑ Céline Dion présente un nouvel extrait de son album "Encore un soir" (french nyelven). frequence-plaisir.com, 2017. február 13. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  219. ↑ Billboard Boxscore :: Current Scores. Billboard, 2016. július 19. [2016. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  220. ↑ Billboard Boxscore :: Current Scores. Billboard, 2016. szeptember 6. [2016. szeptember 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  221. ↑ Billboard Boxscore :: Current Scores. Billboard, 2017. július 5. [2017. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  222. ↑ Billboard Boxscore :: Current Scores. Billboard, 2017. július 26. [2017. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  223. ↑ Billboard Boxscore :: Current Scores. Billboard, 2017. augusztus 8. [2017. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  224. ↑ Graeme O'Neil: The 25 best Songs of 2016. Entertainment Tonight Canada, 2016. december 19. [2016. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  225. ↑ „Celine Dion almost turned down 'Beauty and the Beast' song”, Zee News, 2017. március 4. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.) (angol nyelvű) 
  226. ↑ Le Top de la semaine : Top Albums – SNEP. Syndicat National de l’Édition Phonographique. (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  227. ↑ Mackenzie Cummings-Grady: Celine Dion Debuts Epic New Single & Video 'Ashes' For 'Deadpool 2': Watch. Billboard, 2018. május 3. (Hozzáférés: 2018. május 3.)
  228. ↑ Gordon Murray: Celine Dion Smolders at No. 1 on Dance Club Songs Chart With 'Ashes'. Billboard, 2018. július 19. (Hozzáférés: 2018. szeptember 26.)
  229. ↑ Eric Frankenberg: Celine Dion Wraps Summer Tour With $56 Million in the Bank. Billboard, 2018. szeptember 7. (Hozzáférés: 2018. szeptember 25.)
  230. ↑ Starr Bowenbank: Céline Dion Announces End Of Her Las Vegas Residency After Eight Years. Billboard, 2018. szeptember 24. (Hozzáférés: 2018. szeptember 26.)
  231. ↑ Josh Glicksman: Celine Dion Is Back in the Studio Recording Something 'Great'. Billboard, 2018. szeptember 20. (Hozzáférés: 2018. szeptember 26.)
  232. ↑ Philip Merrill: "Aretha! A Grammy Celebration..." Announced. grammy.com , 2018. december 27. (Hozzáférés: 2019. január 2.)
  233. ↑ Mikael Wood: Review: Was Aretha Franklin properly honored at her all-star Grammy tribute?. Los Angeles Times, 2019. január 14. (Hozzáférés: 2019. január 14.)
  234. ↑ "La chanson pour Renée Claude en tête du palmarès iTunes Canada". Ici Radio-Canada, 11 March 2019.
  235. ↑ Celine Dion Announces 'Courage World Tour' and New Album. Billboard, 2019. április 3. (Hozzáférés: 2019. április 4.)
  236. ↑ Althea Legaspi: Celine Dion Plots First U.S. Tour in 10 Years. Rolling Stone, 2019. április 4. (Hozzáférés: 2019. április 4.)
  237. ↑ McDermott, Maeve: Celine Dion reveals three songs from new album 'Courage' (amerikai angol nyelven). USA TODAY . (Hozzáférés: 2020. február 13.)
  238. ↑ Celine Dion's World Tour to Resume in 2021. Billboard , 2020. június 10. (Hozzáférés: 2020. június 10.)
  239. ↑ [Céline Dion az AllMusicon Celine Dion Bio]. All Music Guide, 2009. (Hozzáférés: 2010. január 7.)[halott link]
  240. ↑ „Celine Dion Remembers Her Idol, Michael Jackson”, Fox News, 2009. június 30.. [2012. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. január 7.) 
  241. ↑ From Beyonce to Gaga: 8 Singers Influenced by Whitney Houston – Celine Dion. ABC News. ABC News Internet Ventures, 2012. február 16. (Hozzáférés: 2012. február 20.)
  242. ↑ Celine Dion - Let's Talk About Love. pluggedin.com. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  243. ↑ Celine Dion. plugged in.com. Focus on the Family, 2009. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  244. ↑ Celine Dion-- One Heart. plugged in.com. Focus on the Family, 2009. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  245. ↑ A new Day Has Come. plugged in.com. Focus on the Family, 2009. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  246. ↑ The New Rolling Stone Album Guide. 2004.  
  247. ↑ a b „The real Céline: Céline Dion’s new French album shows her personal side”, CBC, 2007. május 29.. [2009. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. június 18.) 
  248. ↑ Depalma, Anthony. „Quebec's Little Girl, Conquering the Globe”, The New York Times, 1997. február 23. (Hozzáférés: 2010. január 7.) 
  249. ↑ Céline Dion signe le single de Marc Dupré : Ecoutez ’Entre deux mondes'. Evous.fr. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
  250. ↑ Celine Dion in full force at HP Pavilion. sfgate.com, 2009. február 23. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
  251. ↑ Canadian Broadcasting Corporation. Céline Dion takes swipe at Iraq war; donates $1 m to Katrina victims. [2007. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
  252. ↑ Glatzer, Jenna. Céline Dion: For Keeps. Andrews McMeel Publishing (2005). ISBN 0-7407-5559-5 
  253. ↑ Linda Lister: Divafication: The Deification of Modern Female Pop Stars. Popular Music and Society, XXV. évf. 3/4. sz. (2001) 1. o. ISSN 03007766
  254. ↑ Andersson, Eric. "Who Inspired the Idols?" Us. March 12, 2007. p. 104
  255. ↑ MTV's 22 Greatest Voices in Music. mtv's 22. [2013. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 25.)
  256. ↑ 22 Greatest Voices in Music. amiannoying.com. (Hozzáférés: 2012. június 25.)
  257. ↑ Depalma, Anthony. „POP/JAZZ – Quebec's Little Girl, Conquering the Globe”, The New York Times, 1997. február 23. (Hozzáférés: 2012. június 25.) 
  258. ↑ The Unsinkable Celine Dion – Pop Diva Is On Top Of The World, And Not Even An Iceberg Could Stop Her Now. Seattle Times. [2011. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  259. ↑ Celine Dion is 'Taking Chances' with her latest show stopper. USA Today. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  260. ↑ Quebec's Little Girl, Conquering the Globe. New York Times. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  261. ↑ People to Watch. The Paim Beach Post News. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  262. ↑ a b c Alain de Repentigny : Céline Dion chante de l’opéra pour Kent Nagano | Musique. Cyberpresse.ca. (Hozzáférés: 2012. június 25.)
  263. ↑ a b Holden, Stephen. „Review/Pop – The International Sound of Celine Dion – Review”, The New York Times, 1994. március 2. (Hozzáférés: 2012. június 25.) 
  264. ↑ Hazera, Hélène. „Dion dans les grandes largeurs : Samedi et dimanche, l’idole canadienne a rempli le Stade de France”, Libération, 1999. június 21.. [2012. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. június 25.) 
  265. ↑ Celine Dion Takes Chances in Latest Album. Philippine Daily Inquirer. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  266. ↑ A "belting" egy énektechnikai iskola. Amerikában terjedt el leginkább, a sajátossága, hogy nagyon erős és szinte folyamatos erőlködést kér az énekestől, és ezáltal nagyon erős érzelmeket tud közölni vele. Erősen dolgozik a tüdő felső része, és a gége alsó-középső pozíciókban van.
  267. ↑ Hazera, Hélène. „Céline Dion en VF”, Libération, 1995. március 20.. [2013. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. február 17.) 
  268. ↑ a b Denise Bombardier: L’énigmatique Céline Dion. (hely nélkül): XO éditions. 2009. 179. o. ISBN 9782845634138  
  269. ↑ Celine Dion : 1987 Chrysler Lebaron Convertible commercial. youtube.com. (Hozzáférés: 2012. június 25.)
  270. ↑ Mari, Davis: Celine Dion Promotes Her Eponymous Perfume. Fashion Windows, 2003. április 16. [2003. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  271. ↑ KraftWorks. Kraftworks NYC. [2013. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 1.)
  272. ↑ Celine Dion to Launch New Perfume – Pure Brilliance. AOL Style List. [2011. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  273. ↑ Celine Dion to Launch Pure Brilliance Fragrance. Women's Wear Daily. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  274. ↑ Sheldon Alberts: A Canadian liftoff; Dion 'flattered' her Air Canada ad chosen as Clinton's campaign song. National Post, (20070620) A3. o.
  275. ↑ Stephanie Simpson McLellan: Celebrating the Mother-Child Bond. Today's Parent, (20040501) 32. o.
  276. ↑ Wray, James: Celine Dion to Raise One Million for Tsunami Victims. Monsters & Critics, 2005. január 12. [2008. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 1.)
  277. ↑ Her letter to China Children & Teenagers' Fund. sina.com.cn. (Hozzáférés: 2012. augusztus 8.)
  278. ↑ a b The Journey So Far. celinedion.com. [2012. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 10.)
  279. ↑ Céline Dion. Canadaswalkffame.com. [2012. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 1.)
  280. ↑ Céline Dion -Inducted to the Walk of Fame on January 6, 2004.. Walkoffame.com. [2012. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 1.)
  281. ↑ Lea Goldman and Kiri Blakeley. „The 20 Richest Women In Entertainment”, Forbes, 2007. január 18. 
  282. ↑ Forbes Top 20 Richest Women In Entertainment. All Women Stalk. (Hozzáférés: 2011. december 27.)
  283. ↑ „Oprah tops celebrity women list”, BBC News, 2007. január 19. (Hozzáférés: 2008. november 1.) 
  284. ↑ Canada Gazette Part 1.. Canada Gazette. [2011. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  285. ↑ Céline Dion décorée de la Légion d'honneur par Nicolas Sarkozy. liberation.fr, 2008. május 22. [2011. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 6.)
  286. ↑ Legion of Honor Medal Scene from Celine Dion's New Movie. YouTube, 2008. május. (Hozzáférés: 2012. március 6.)
  287. ↑ She's Dr. Dion now, courtesy of Laval U. Canada.com. [2012. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 1.)
  288. ↑ Susan Sarandon, Celine Dion named hunger goodwill ambassadors. USA Today. (Hozzáférés: 2012. szeptember 1.)
  289. ↑ Celine Gives Birth to Twins!!. Celinedion.com, 2010. október 25. [2011. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 25.)
  290. ↑ Celine Dion's Twins Named Nelson and Eddy. CBS News. [2012. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 25.)
  291. ↑ Home: HELLO! – The place for daily celebrity news. hellomagazine.ca. [2010. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 25.)
  292. ↑ René Angélil (angol nyelven). celinedion.com. [2016. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 15.)
  293. ↑ Daniel Dion, Céline's older brother has passed away (angol nyelven). celinedion.com. [2016. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 17.)
  294. ↑ Therese 'Maman' Dion, mother of pop star Celine Dion, dead at 92. Msn.com. 2020. jan. 18.
  295. ↑ Céline Dion gyógyíthatatlan betegségben szenved (Telex.hu. Hozzáférés: 2022. december 8.)
  296. ↑ Did You Know?. celinedion.com. [2012. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 1.)
  297. ↑ Céline Dion. IMDb. (Hozzáférés: 2012. február 10.)

Források

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]

Magyar nyelven

[szerkesztés]
  • Céline Dion: Életem, az álmom. Georges-Hébert Germain, ford. Németh Márta. (hely nélkül): Etoile Kiadó. 2001. ISBN 963-7710-08-6  

További információk

[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Céline_Dion&oldid=27389446”