Saturn V rakéta az indítóállványnál (Apollo–4)
A Saturn V (népszerű nevén holdrakéta) az amerikai Apollo-programban használt háromfokozatú, folyékony hajtóanyagú óriásrakéta, amellyel az Apollo űrhajókat juttatták a Hold térségébe. A Skylab űrállomást is Saturn V rakétával állították Föld körüli pályára. A rakétával összesen 13 felbocsátást végeztek 1967 és 1973 között, ezek mindegyikét sikeresnek ítélte a NASA (annak ellenére, hogy a második tesztindításkor és a Skylab űrállomás feljuttatásakor messze nem teljesített tökéletesen, utóbbi alkalommal kis híján elveszett az űrállomás). A mai napig ez a hordozóeszköz számít a legnagyobb és legerősebb sorozatban gyártott és szolgálatba állított rakétának, mert bár a szovjet Enyergija tolóerő tekintetében nagyobb volt nála, tömeg, hasznos tömeg és méret szempontjából a Saturn maradt a legnagyobb, valamint a szovjet rakéta sosem vált sorozatgyártott, tényleges szolgálatba állított típussá.
A rakéta többféle technológia ötvözeteként jött létre; a számos technológiai áttörést jelentő konstrukció vezető tervezője Wernher von Braun volt. A Saturn V a Saturn rakétacsalád legnagyobb és legfejlettebb tagja lett. Első fokozatában a kerozin-oxigén meghajtást alkalmazták, amely technológia egészen a második világháborús pusztítóeszközig, a V–2-ig nyúlik vissza. A felső két fokozathoz az éppen születőben lévő, vadonatúj technológiát, a hidrogén-oxigén meghajtást választották, amelyet Abe Silverstein és az általa vezetett mérnökcsoport vitt sikerre. A hidrogén-oxigén meghajtás mellett a harmadik fő technológiai újdonság az újraindítható hajtómű volt a holdrakétán. A kétféle meghajtás egy eszközön való alkalmazását, a hajtóművek „clusterekbe” (hajtóműcsokrokba) egyesítését, a rakéta megfelelő pályán tartását végző navigációs rendszer fejlesztését és az egész koncepció rendszerbe foglalását von Braun és az 1945-ben vele az Egyesült Államokba emigrált mérnökcsoport végezte.
A rakéta tervezését az alabamai Huntsville-ben, a Marshall Space Flight Centerben végezték, a gyártása pedig különböző repülőgépgyárak űripari részlegében történt. A fő beszállítók a Boeing, a North American Repülőgépgyár, a Douglas Repülőgépgyár, valamint az IBM számítástechnikai óriás voltak. A részegységek készre szerelése a felbocsátás helyszínén, Floridában, a Cape Canaveral űrrepülőtéren történt. A készre szerelés során is új technológiát vezetett be a NASA, a függőleges szerelés módszerét.
Összesen 13 példányt használtak fel 1967 és 1973 között, amelyből két példány indult automatikus módon tesztrepülésre Föld körüli pályára, további egy példány ugyanígy Föld körüli pályára, de űrhajósokkal az
Apollo űrhajó fedélzetén, majd kilenc példány indította a Holdhoz űrhajósokkal az Apollo űrhajórendszert – amelyből aztán hat esetben le is szálltak a holdfelszínre az űrhajósok –, végül egyetlen példányt a
Skylab űrállomás pályára állítására használtak. Több felbocsátás alkalmával is problémák léptek fel ugyan, ám minden repülést sikeresnek minősített a NASA.
,_parque_nacional_Ras_Muhammad,_Egipto,_2022-03-28,_DD_56.jpg)
