Madonna Velencében – Exkluzív!
Bejegyzés: 2 szeptember 2011 | Nincs hozzászólás
A Casinó Palace varázslatos épületében üldögélek néhány sztahanovista újságíróval. A reggeli napfény álmosan pislog be a hatalmas ablakokon a tenger felől, aranyszínbe borítva a Kate Middleton esküvői ruhájának uszályával vetekedő függönyöket. Tegnap éjjel érkeztem meg Velencébe, hogy három napot a Biennálén töltsek, és hogy – nem titok, hogy ez volt az elsődleges cél – elcsípjem Madonnát, aki itt mutatja be első nagyjátékfilm rendezését, a W.E.-t. A szállodát természetesen a Külföldi Szállodák .hu portálon foglaltam le, hiszen itt az összes hotel legalacsonyabb-ár garanciával foglalható.
Késő éjszaka futott be a hajóm a Szent Márk térre, de a kis sikátorokban még mindig javában zajlott az utcabál. Hegedűszó, maszkokkal és drámai leplekkel borírott táncosok és pantomim művészek, és persze a fesztiválozók. Szándékosan nem használom a „turisták“ szót, ez ugyanis már a negyedik látogatásom a gondolák földjére, és bizton mondhatom: a filmfesztivál ideje alatt egészen másfajta közönséget vonz Velence. Mire eljutottam a szállodámhoz – a csinos kis freskókkal, aranyszínű kárpitokkal és a Tintorettókat idéző, lélegzetelállító dekorációkkal ékes Violino D’Orohoz -, belefutottam az orrát magasan hordó kurátor asszonyba, aki tetőtől talpig Diort viselt, bohém fotósokba, akik „poénból regisztráltak“, és persze hozzám hasonló szabadúszó riporterekbe és írókba is. Ami pedig mindannyiunkat összeköt: ki sem kell mondanunk a „nevet“, akkor is tudjuk, miért, azaz kiért van itt a másik.
Egy gyors reggeli után – amit szó szerint remegve fogyasztottam el, annyira vártam már, hogy ismét a vaporettón kotyogjak a kanálisokon – a Lidó felé vettem az irányt, és körbesétálva ezt a mesebeli szigetet megérkeztem a Mozi Faluhoz. A regisztráció előtt azonban még volt egy kis dolgom: valahogy jegyet kellett szereznem a W.E. díszbemutatójára. Bár az angol királyi család drámáját – amikor is Edward feladta a trónját egy kétszeresen elvált amerikai asszonyért – feldolgozó, kosztümös dráma sajtóvetítésére hivatalos vagyok, nem hagyhatom ki a díszelőadást sem. Elvégre ott derül ki, hogy Madge Marc Jacobst, Stella McCartney-t, esetleg kilencvenesévek-béli jó szokásához híven Éva-kosztümöt visel majd. Rendkívüli határozottsággal előadtam, hogy én foglaltam jegyet, de nem kaptam meg a visszaigazoló mailt, és hogy ez miféle bánásmód, mire a kassza mögött ülő lányka heves „szkúzi, szkúzi“-zás közepedte gyorsan kinyomtatott nekem két, a harmadik sorba szóló jegyet. Azt hiszem erre mondják, hogy „Közel a menyországhoz“.
Bár eltökélt szándékom volt mindenki előtt, a kora reggeli sajtóvetítésen megnézni a Nagyasszony filmjét, a sajtótájékoztató napján bizarr lépésre szántam el magam. Miután a „havi lapos“ belépővel rendelkezőkkel szemben elsőbséget élveztek a „napilapos“ újságírók, egyetlen lehetőségem maradt: a nap első sajtóeseménye előtt – amelyet hála a jó olasz bornak és a reggelbe nyúló velencei éjszakáknak köszönhetően szinte minden zsurnaliszta végigaludt – besurrantam a terembe, és fészket raktam közvetlenül a piedesztál előtt. Elhatároztam: ha étlen-szomjan kell végigszobroznom három sajtótájékoztatót, akkor sem mozdulok innen. A kitartásomat pedig „röpke“ három órával később nem várt siker koronázta: a zeneipar királynője nem élt a társasági élet krémjének kiváltságával, a 15 perc kötelező késéssel, és ahogy belépett a terembe visszafogott, fekete-fehér ruhácskájában, azonnal összeakadt a szemünk. Ekkor már tudtam, hogy nem kell majd elkötnöm egy gondolát, és az O Sole Mio és a Like a Virgin remix változatát üvöltve kergetnem őt a lagunákon…
Madonna nem csak, hogy készségesen, kedvesen, és kissé elpirulva válaszolt a kérdéseimre, de a film többi sztárját is megszólaltatta az általam felvetett témákban. Az interjú az Elle magazin decemberi lapszámában lesz majd olvasható, ám annyit elárulok: ez a nő fényévekkel intelligensebb, izgalmasabb, és kifinomultabb, mint amilyennek a szenvedélyes Madonna-gyűlölők elkönyvelték az elmúlt harminc évben. Ami pedig a filmet, a W.E.-t illeti: a legvadabb kritikusok is perceken át tapsoltak a dívának az esti díszbemutatón. Az egykori anyagias lány bebizonyította, hogy nem csak külsőségeiben képes megújulni időről időre, de spirituálisan és intellektuálisan is egészen új szintre emelkedett. A film habcsóknak öltözött sztárja, Abbie Cornish mellett állva, meseszép, ám egyszerű ruhájával azt üzente: „ma éjjel nem tündökölni akarok. Arra figyeljetek, amit adok, és ne arra, hogy kinek ismertetek meg.“ Mi pedig – akik tanui lehettünk a filmtörténeti pillanatnak, mikor egy női rendező elegánsan tökön ragadja Hollywoodot – fejet hajtva tisztelegtünk őfelsége előtt, aki immáron nem csak a pop, hanem a mozi királynője is.
Exkluzív fotók hamarosan érkeznek!
Steiner Kristóf
Last minute akció: Prága
Bejegyzés: 1 szeptember 2011 | Nincs hozzászólás
Amennyiben a jövő hétvégét Prágában szeretnéd tölteni, azaz szeptember 9-11. hétvégére akciós, last minute áron szeretnél foglalni, a legjobb helyen jársz: Prága belvárosához közel, a Moldva folyó jobb partján, egy gyönyörű szecessziós épületben vár Téged a 4 csillagos Hotel U Divadla**** ! 2 fő részére, kétágyas szobában 2 éjszaka reggelivel, ingyenes WiFi internettel mindössze 26 Euro/fő áron foglalható! Még 4 db szabad szoba van, így nem árt sietni. Részletek ITT..
Prágai hétvége: sorsolás
Bejegyzés: 31 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Ma 14:00-kor tartott sorsolásunk a Kulcsár Anett által beküldött élménybeszámolónak kedvezett, így ő nyerte a fantasztikus prágai hétvégét 2 főre, 2 éjszakára, 4* szállodában! A hétvége karácsony és szilveszter, illetve kiemelt cseh ünnepek kivételével a nyertes által meghatározott időpontban történhet, teljesen rugalmasak vagyunk. Az utazás részleteivel kapcsolatban, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen. Gratulálunk!
Mivel a Külföldi Szállodák .hu csapatát (és ahogy látjuk: a blog olvasóit is) rendkívül megindította Tóth Éva élménybeszámolója Kos szigetén történt nyaralásukról, különdíjat adományozunk neki: felajánlunk egy kellemes vacsorát egy igen kedvelt, budapesti 4* szálloda éttermében, melyhez az utalványt személyesen adjuk át. A részletekkel kapcsolatban kérjük a nyertest, legyen kedves, egyeztessen velünk. Az étterem kerekesszékkel is megközelíthető. Gratulálunk!
Nyaralás Rómában
Bejegyzés: 31 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Úgy adódott, hogy lett egy szabad hetünk, amit nyaralásra szántunk. A keresőbe beírtam olcsó szállás és önökre találtam majd kaptam olcsó szállást Romában és Olaszországba utaztunk, Róma varosába, az örök városba. Minden apró részletet megszerveztünk, repülővel történt az utazás és a Grand Hotel Fleming-ben szálltunk meg, ami szinten előre le volt foglalva, interneten keresztül. Fiumicino repülőtérre érkeztünk, onnan busszal mentünk a Terminire, az út kb. fél óra volt. Első látásra kissé bonyolult volt a tájékozódás,de aztán a kis útikalauzunknak köszönhetően nagyszerűen boldogultunk. A terminitol metróval, majd onnan busszal 16 megállót kellett menjünk a hotelig. Már kíváncsian vártuk, hogy mikor látjuk már azt a bizonyos hotelt, amely gyönyörűen festett a fényképeken. Na de sikerült megtalálni és pontosan úgy nézett ki, megnyugvás volt számunkra:) Bejelentkeztünk, már vártak minket, elfoglaltuk a szobánkat és csak ámultunk meg bámultunk!
Másnap reggeli után útnak indultunk, első utunk metróval az Ottaviano megállóig volt, hogy megnézzük a Szent Péter bazilikát és a Vatikáni múzeumot. Utána Colosseumhoz indultunk. Utána végigjártuk a Forum Romanumo, a Capitoliumot, Victor Emmanuel emlékművet. Utána átmetróztunk a Berberini (piros vonal) megállóhoz és megnéztük a Trevi kutat. Trevi kútnál iszonyú tömeg, ha pénzt akartam volna dobni (jobb kézzel a bal vállam fölött hogy mindenképp visszatérjek, ha valaki esetleg nem ismerné a babonát) nem biztos, hogy el tudtam volna hajítani a vízig, számomra olyan volt, mint egy mesevilág. Csodálatos volt a látvány, de ez igy egész napra elég is volt, irány vissza a hotelbe, ami mesésen nézett ki. Mindenki nagyon kedves volt hozzánk, 4 csillagos volt, igy elkepzelhetően minden megtalalható volt benne és a reggelit is föltétlen meg kell emlitenem, fincsi volt. Na meg a terasz és a kilátás.. ennél jobbat nem is szeretett volna az ember.
Nade elérkezett a második nap, megterveztünk úticélunkat, aztan irány.. az Angyalvár. Csodálatos épület, na meg az a sok történelmi dolog, nagyon érdekelt bennünket, minden apró részletet elolvastunk a könyvecskénkből. Utunkat tovább folytatjuk a spanyollőpcsőhöz. Térkép segítségével a kis utcákon át eljutunk a spanyollépcsőig. Tele színpompás virágokkal, gyönyörű. Muszáj leülni a többi turista és római közé, és élvezni a pillanatot. Sajnos a templomba belépni nem tudtunk, de a mellette lévő lépcsőkről, gyönyörű kilátás van Rómára. Van itt egy híres hajó alakú kút is a Barcaccia, aminek a vize tán iható mi nem próbáltuk ki. A Via Condotti úton megyünk tovább a Pantheon felé. Az az utca tan a divat utcaja volt, eszmeletlen. Majd kovetkezett a Piazza Navona, ami sok apró szűk utcácskát von maga köré. Itt igazi olasz hangulatú tavernák találhatók, családias romantikus hangulattal. Mi is megálltunk egy kora délutáni ebédre. Nagyon finom volt, a férjem pizzát rendelt, én pedig carbonarat. Így megtudtuk kóstolni kétféle olasz ételt. Nagyszerű kimért bort is lehetett rendelni.
A harmadik napra is beterveztünk meg egy kis városnézést. Amit a térképen találtunk, mindent megnéztünk, még a negyedik napra is maradt. Oldalakat tudnék még mesélni, de inkább képekkel szeretném láttatni. Nagyszerű nyaralás volt! Érdemes elmenni Rómába, meg szeretnek sokszor visszatérni oda!
Beküldő: Laczko Sándor
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
4 nap Münchenben
Bejegyzés: 31 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
2009-ben Münchenben, a Hotel Präsident ***-ben töltöttünk el 4 napot a barátnőmmel. Kétágyas szobánk volt, az emeleten voltunk elszállásolva egy nemdohányzó szobában. A szobánkban volt tv, internetkapcsolat, minibár…. minden amire szükség lehet. Érkezéskor kaptunk egy üveg pezsgőt ajándékba, ami a szobánkba volt bekészítve. Udvarra néző szobát kaptunk, ahol olyan nagy volt az ablak, hogy szinte az egész falat elfoglalta. A szálloda folyosóin, a recepción és a szobákban is híres emberek képei díszítik a falakat, nem mindennapi dekoráció. Első nap már el is indultunk, hogy kicsit szétnézzünk Münchenben. S-Bahn-nal bementünk a Marien-Platzra, ahol sokat sétáltunk és nézelődtünk (szerencsére nem volt hideg), megnéztük az Óvárosházát (igaz épp felújítás alatt állt), láttunk mozdulatlan embereket, akik szinte teljesen olyanok, mintha szobrok lennének, és csak akkor mozdulnak meg, ha pénzt dobnak nekik. Mindenféle árusok, drágábbnál drágább boltok, nagyon-nagy nyüzsgés volt jellemző. 2-3 órát sétáltunk, aztán visszamentünk a hotelbe, mert már elég fáradtak voltunk.
Másnap az Olimpia-stadionhoz és az Olimpia-toronyhoz mentünk el, ha már a párizsi Eiffel-tornyot még nem láttuk, nézzük meg ezt, gondoltuk… Maga az Olimpiastadion, és az azt körülvevő Olimpiapark valami gyönyörű látványt nyújt, főleg messziről, vagy épp a toronyból nézve. Zöld dombok, egy szép tó, na és persze a stadion. Mellékletként erről csatolnék egy képet… A toronyba lifttel tudtunk felmenni, ami nagyon gyorsan, szinte pár másodperc alatt ért fel a magasba. 3 szinten lehetett szétnézni, hogy milyen a lenti táj. Az első szint üvegezett volt, ezen a szinten valamilyen kiállítás is volt, de már nem emlékszem milyen. A második és a harmadik szinten pedig már csak rácsok választottak el a kilátástól. A fotó, amit csatoltam úgy készült, hogy a barátnőm a legfelső szintről fényképezett le engem, ahogy az alatta lévő szinten álltam. Gondolom mondanom sem kell, hogy elég hűvös volt odafenn, és fújt nagyon a szél. Nem volt időkorlát, hogy meddig lehetünk fenn, így több mint egy órát is fenn voltunk és nézelődtünk. Ezután sétáltunk az Olimpiaparkban, illetve itt is ebédeltünk meg a késő délutáni órákban.
Este felé még el akartunk menni a Nymphenburgi kastélyhoz, ami a stadiontól csak kb. 15 percre található, de már túl fáradtak voltunk, így végül csak másnap mentünk el. Ez a kastély is gyönyörű volt, megpróbáltuk lefényképezni, de egyszerűen nem sikerült, akármilyen távolról is próbáltuk, nem fért rá egy képre, annyira hosszú épület. (Megjegyzem, a toronyból már megnéztük magunknak, hogy hová is megyünk, és mivel onnan igen könnyen megtaláltuk, hogy hol is van ez, tényleg hihetetlen, hogy élőben is milyen nagy épület ez) A kastély előtt van egy tó, ahol rengeteg hattyú van és vadkacsa. Illetve még a kastély körül további kis épületek, amikről sajnos nem tudtuk meg mik is lehettek, de nagyon szépek voltak, olyanok, mintha szinte azok is valamilyen mini-kastélyok lennének.
A harmadik napra volt még egy programunk, ez pedig a nagy müncheni Mercedes és a BMW-Welt autószalon. Én ezt vártam a legjobban… meg lehetett nézni a kocsikat belülről, be lehetett ülni, vagy felülni a motorokra, és óriási szerencsénkre épp egy motoros bemutató volt aznap a vendégek számára a BMW-szalonban. Két hosszú lépcsőn lehet felmenni a felső szintekre és a motoros az egyik lépcsőn felment a másikon pedig le. Volt olyan is természetesen, hogy egy keréken jött le, vagy épp fel. Egy ilyen hatalmas autószalonban különleges élmény volt ez. Az utolsó napon megreggeliztünk a szállodában, aztán még egy utolsót sétáltunk a közelben, aztán pedig sajnos indulnunk kellett hazafelé.
Beküldő: Horváth Zoltán
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Velencétől Párizsig
Bejegyzés: 30 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Szerelmemmel tavaly elutaztunk Olaszországba, Velence városába, ilyen Valentin napot kívánok mindenkinek. Nagyon romantikus volt, ahogy egész nap sétáltunk ölelkezve és eltöltöttünk egy éjszakát egy velencei 17. századi kastély hotelben, melynek ablakából láttuk a gondolázó szerelmes párokat, miközben pezsgőt iszogattunk és hallgattuk az éneklő gondolásokat. Másnap átautóztunk a bérelt lakóautónkkal a francia tengerpartra Cannesba és a tengerparton töltöttük az éjszakát a lakóautóban, innen mentünk tovább Párizsba, ahol az Eiffel torony lábánál parkolóban töltöttük az éjszakát és egész éjszaka az ágyból csodálhattuk az Eiffel torony villódzó fényeit.
Az utazás nem éppen úgy kezdődött, ahogy elképzeltem! Amikor gurultunk a repülőhöz, csak ámultam milyen szuper gépek vannak, és csak 2 kisebb volt, abból az egyik egy “matuzsálem”. Azt hittem, csak kiállítási darab. Hát tévedtem! Az volt a mi gépünk! Nem szoktam félni a repüléstől, de most eléggé rám jött a félsz! Szerencsésen megérkeztünk! Csak remélni tudtam, hogy haza már nem ilyennel megyünk! DE! Ennek ellenére, csodás élményekkel gazdagodva értünk haza!
Azóta is visszavágyom! Ha tehetném, megmutatnám unokámnak is!
Beküldő: Ago mama
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Szeptemberi last minute: Prága és Párizs
Bejegyzés: 29 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Szeptemberben az alábbi szálloda akciókat ajánljuk figyelmedbe:
– Prága
– Botel Vodnik Szállodahajó** : 21 Euro/fő/éj ártól reggelivel
– Top Hotel Prague Leisure Center*** : 22 Euro/fő/éj ártól reggelivel
– Hotel Hejtman*** : 24 Euro/fő/éj ártól reggelivel
– Barceló Praha**** : 31 Euro/fő/éj ártól reggelivel
– Galerie Royal**** : 34 Euro/fő/éj ártól reggelivel
– Alchymist Residence Nosticova***** : 92 Euro/fő/éj ártól
– Buddha-Bar Hotel Prague***** : 184 Euro/fő/éj ártól
– Párizs
– Moulin Vert** : 42 Euro/fő/éj ártól
– Hotel Corail*** : 44 Euro/fő/éj ártól
– Hotel de l’Orchidée*** : 55 Euro/fő/éj ártól
– Novotel Paris Porte d’Orléans**** : 57 Euro/fő/éj ártól
– Park & Suites Prestige Paris Grande Bibliotheque**** : 84 Euro/fő/éj ártól
– InterContinental Paris Le Grand***** : 239 Euro/fő/éj ártól
Belföldi szálloda ajánlatainkkal állunk rendelkezésedre a továbbiakban is.
Utazás a gyros hazájába
Bejegyzés: 29 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Párommal először volt alkalmunk Görögországba utazni, de abszolút pozitív élményben volt részünk. Vannak jó és rossz élményeink is persze, de a rosszakon már csak nevetünk. Az utazás előtt kb. 1 héttel derült ki, hogy akkor és oda megyünk (ultra last minute, baromi kedvezményes ár, gyors döntés stb.), úgyhogy nem volt sok időnk felkészülni és utánajárni, hogy hogyan is fog ez kinézni, mit is kéne vinni. Amit már az első napokban megbántunk, hogy búvárszemüveget nem vittünk. Mivel nagyon minimális költőpénzt vittünk magunkkal (a kajára elég volt, de másra nem igazán), ezért a búvárszemüveggel (és persze a fakultatív programokkal együtt is) kialakult egy mondásunk: „majd jövőre”.. Amit még nem említettem, hogy Nei Poriba mentünk egy apartmanba, ami nagyon közel volt a tengerparthoz (kb. 50 méterre), úgyhogy szerencsénk volt. Amivel azonban nagyon nem volt szerencsénk, az az utazóközösség. A buszon ugyanis kifogtunk egy társaságot, kb 6-8 főből állt, akik természetesen mellettünk ültek és nem igazán törődtek másokkal. Biztos úgy voltak vele, hogy ők most nyaralnak, ergo elengedik magukat, úgyhogy szemrebbenés nélkül ordította az egyik a másiknak, éjszaka a buszon, hogy „van még abbó a kóbászbó meg uborkábó?”. Amikor aztán már tömény pálinkaszag terjengett a buszon, exponenciálisan nőtt a jókedvük és a hangjuk is. Sebaj, hajnali 4-5 fele sikerült aludnunk egy keveset, majd barátnőm felébresztett az egyórás hiperalvásomból, hogy nééézd, ott az Olympos. Megnéztem, örültem, visszaaludtam. Persze nem sok időre, ugyanis kicsit később már meg is érkeztünk az apartmanhoz.
Az apartman abszolút rendben volt, bár sajnos pont a másik apartmanra láttunk rá az erkélyről, de tiszta volt, nagyjából volt minden, amire számítottunk, és még wifi is volt, ami persze nálunk nem működött. (Laptopról és 2 telefonról is próbáltuk, majd mikor szóltam, hogy valószínűleg nem jó jelszót adtak meg, jöjjenek már, nézzék meg, mi lehet a probléma, akkor le lettem teremtve, hogy az ott lévő hölgynek erre nincsen ideje.) Semmi gond, végülis pihenni jöttünk, de azért jó lett volna az otthoniaknak egy „minden rendben” e-mailt írni. Végül is sms lett a dologból. A tenger isteni volt, a part homokos, a víz nagyon kellemes, meleg, pedig június elején voltunk, a parton nem voltak sokan – afroamerikai és keleti emberkék annál inkább (ők azok, akik mindenáron rád akarnak sózni egy napszemüveget, egy esernyőt, vagy egy karkötőt, még akkor is ha épp alszol, vagy akkor is, ha épp átöleled a barátnődet – nem zavartatják magukat, ők várnak és állnak a takaró végében). Egy-két napon volt vihar és eső is, de mégis általánosságban jó időnk volt. Ja igen, az a durva jégeső nem kellett volna azért, de még így is szépen lebarnultunk.
Mivel minden fakultatív programot kihagytunk – egy fakultatív program árából egész héten tudtunk kajálni kb. – ezért egyik nap kitaláltuk, hogy elsétálunk a Platamóni várhoz. Hisz olyan közel van, mennyi lehet, 3 km??… 30-35 °C-ban másztuk meg a várat, oda-vissza cca. 14 km volt az út. Persze több helyen megálltunk megnézni egy kikötőt vagy a parthoz lemászni, fotókat készíteni, úgyhogy egy jó 5-6 órás program volt legalább az egész. A lényeg a várról, hogy nekünk abszolút nem érte meg, mert maga a vár semennyi látnivalót nem tartalmaz, esetleg annyit, hogy ahol ki van írva, hogy tilos a falra felmászni, ott egy picit sunyiba ki lehet látni és onnan csináltunk 1-2 szép fotót a kilátásról, de ezen kívül egy merő gazhalmaz volt a hely. Természetesen, ha nem mentünk volna, akkor teljesen csalódottak lettünk volna, tehát legalább megpróbáltuk. 🙂 Nei Poriban egyébként minden boltra ki van írva, hogy szupermarket, azonban a fő kínálati cikkeket leginkább a hűtőmágnesek, a szalmakalapok és a vízi játékok teszik ki. Emellett van egy kis élelmiszer is.
Ami egy hatalmas jó pont volt, hogy a gyros tényleg isteni ott, egészen más, mint nálunk Budapesten, és a maga 2 eurós árával olcsóbb az itthoniaknál. Nem beszélve arról, hogy az egyik helyen, ahol még magyar étlap is volt (és a pincér is mondta, hogy „Koszonom”), kaptunk aperitifként valami ouzós kevert italt (nem akarták elárulni mi van még benne), ami nagyon kellemes volt, és a gyros után még desszertet is kaptunk, valami piskótára hajazó sütemény formájában. Úgyhogy minden alkalommal ott ettünk, csak nem mindig ugyanazt. A tzatzikit is istenien készítették. Hogy megbizonyosodjak arról, hogy Murphey sosem alszik és még külföldön is ott van, a vízben ellenállhatatlan vágyat érzett arra egy tengeri sün, hogy az én lábszáramba törje bele a tüskéit. Szerencsére volt nálunk bicska, amivel ki tudtuk szedni a tüskedarabokat, így nem lett belőle semmi komoly probléma. Összességében tehát nagyon jól éreztük magunkat, sok élménnyel gazdagodtunk és biztosak vagyunk benne, hogy 1-2 éven belül ismét megyünk oda, csak akkor már több költőpénzzel, hogy el tudjunk menni pl. egy hajóútra vagy meg tudjuk tekinteni a Meteorákat.
Beküldő: Schlosser Róbert Imre
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Isztambul – Kelet kapuja
Bejegyzés: 29 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Mesés kelet! Varázslatos kelet! Ilyen szavak csengnek az ember fülébe, mikor azt a szót hallja: Isztambul, Bizánc, vagy Konstantinápoly! Bizony régi álom válhatott valóra 2007 tavaszának egyik csodálatos reggelén: mikor felébredtem már tudtam, hogy aznap este Isztambulban csodálatos városában hajthatom álomra fejem… Apukámmal és öcsémmel utaztam oda Minket is elsősorban az Aya Sophia, a Galata-híd, a Galata torony, a Hippodrom, a Kék mecset, a Yerabatan-ciszternák és a híres Sirkeci pályaudvar hozott lázba, és nem pedig, a fűszerbazár. És akkor még meg sem említettem azokat az Isztambulban játszódó filmeket, amelyek még gyermekkoromban repítettek oda engem, a tv képernyőjén keresztül! Ilyen volt a James Bond/007 sorozat, mára már klasszikussá vált epizódja: az Oroszországból Szeretettel, vagy a másik nagy „Isztambul klasszikus”: Agatha Christie „Gyilkosság az Orient Expresszen”című műve. 2007 tavaszán úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább és elkezdtem a szervezést. Egyik kolléganőmtől kaptam egy szálloda címet (a szálloda neve: Hotel Legend, és bent található Isztambul központjában, öt percre minden fontos dologtól) és interneten azonnal le is foglaltuk a szállást! Kolléganőm megnyugtatott, hogy tetszeni fog a város, és ne aggódjunk, ezek törökök és senki nem akar majd ránk tukmálni semmit megvételre. Ez egy más világ, mint mondjuk Egyiptom… Ekkor még nem sejtettem mennyire igazat mond! Pár nap múlva megvettük a repülőjegyeket és bevásároltunk útikönyvekből. Néhány nap múlva megérkeztünk Isztambulba. Jó egy órába telt mire beértünk a szállodába. A foglalásunk rendben, de csak kétágyas szobájuk volt! Sebaj, kaptunk egy „suit”-et, egy „lakosztályt”, ami egy picit tágasabb szobát jelentett, és azt, hogy betettek nekem egy pótágyat az ablak alá… Volt viszont egy teraszunk, ami a kertre nézett és nagyon hangulatos volt. Kipakoltunk, és megérkezésünk örömére kinyitottunk egy üveg vörösbort. Kényelmesen helyet foglaltunk a székeken és koccintottunk a teraszon: megérkeztünk! Átöltözés után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni és megpróbáljuk magunkba szívni Bizánc atmoszféráját! Ezért felszerelkeztünk a fotógépekkel, a kamerákkal és gyerünk, irány az óváros! Ekkor már kellemes délutáni napsütés volt. Mivel közel laktunk a volt lóversenypályához (a hippodromhoz), úgy határoztuk, hogy itt kezdjük az ismerkedést Isztambullal. Kilépve a szállodánkból jobbra fordultunk, majd lesétáltunk úgy 150 métert. Ekkor hirtelen kitárult a tér és ott találtuk magunkat a hippodromon.
Velünk szemben magasodott a Kék-mecset és hat darab csodálatos minaretje. Az első dolog, amibe belebotlottunk az Konstantin oszlopa volt! Rengeteg ködarabból volt összerakva, helyenként már ki is estek belőle darabok, de a teteje egészen épen megmaradt. A következő „látnivaló” a csodálatos, 5 méter magas, bronz, csavart vagy tekert oszlop, amit kígyós oszlopként is ismerünk. Ezt még Nagy Konstantin hozatta a görögországi Delphi, Apolló-szentélyből és három, egymásba csavarodó kígyót ábrázol… Állítólag a kígyók feje régen egy állandóan füstölő vázát tartott, azonban mára ennek hűlt helye, s az eltűnt kígyófejekből is csupán egyet leltek meg a régészek! Ezután bementünk a 6 minarettel rendelkező, híres Kék-mecsetbe. Illetve bementünk volna, ha nem lett volna zárva! Így, csupán az udvarára jutottunk. De már az is fantasztikus volt! Az ajtók és ablakok kidolgozása, a padló mind-mind az itteni mesterek munkáját dicséri. Nem időztünk itt túl sokat, várt még ránk Isztambul… Már csak azért is sietnünk kellett, mert a nap már vészesen igyekezett elbújni, a Hippodromot körülölelő házak és szállodák tetői mögött. Egyébként a Hippodrom maga egy végtelenül kellemes hely. Szinte egymást érik a hangulatos, szolid kis kávézók, teázók. Kellemmel invitálják az embert arra, hogy beüljön, és elfogyasszon egy igazi török kávét egy vízipipával… Kicsit olyan, mint Rómában a Piazza Navona, csak ez Isztambulban található.
A következő „dolog” ami megragadta figyelmünket egy hieroglifákkal (amik, szinte teljes épségükben vészelték át az elmúlt három és fél évezredet!) teleírt egyiptomi obeliszk volt. Ez volt Theodosius obeliszkje, aki Egyiptomból szállítatta Isztambulba. Mint megtudtuk, ezt a nagy kődarabot, Egyiptomban emelte III Tuthmoses fáraó, i.e. 16. században! Miközben ide szállították 3 darabba kellet vágni, mert csak így tudták megoldani a szállítást. Újra felállítani pedig sohasem tudták! A mostani, 19 méter magas „darabka”, az eredeti (60 méter magas), három részből álló obeliszknek csupán a teteje… A Hippodrom utolsó érdekessége, mielőtt elhagytuk, a híres díszkút volt, amelyet csak Vilmos Császár kútjaként ismerünk. A nyolcszögletű, kupolás, kedves kis épületet a német uralkodó adományozta Isztanbulnak, hálája jeléül, a törökök vendégszeretetéért. Biztos jól érezhette magát, 1898-as itt tartózkodásakor, ha egy komplett kutat adott ajándékba… Mi azonban folytattuk utunkat a nagy kedvenc, az Aya Sophia felé. Mivel jócskán benne jártunk már késő délutánban, és mivel az Aya Sophia (jelenleg már múzeumként funkcionál), már bezárt, ezért úgy határoztunk, hogy csak kívülről nézzük meg, s majd másnap váltunk jegyet s sétáljuk végig az épületet. Hihetetlen, terrakotta-vörös színe volt és olyan hatalmas, lenyűgöző ormai, minaretjei, és – ami a lényeg – történelme. Mindhárman földbe gyökerezett lábbal álltunk és csodáltuk az időtlenség eme mementóját. A villamos vonalán haladva a Topkapi Seray felé vettük utunkat. Kedves kis házak mentén haladtunk és ajándékbolt, ajándékboltot ért. Majd egy hihetetlen megoldást láttunk: a villamossín, ugye, párhuzamosan fut egymás mellett (akárcsak nálunk, otthon a körúton) azonban pont a nyomvonal vezetésében, nőtt, egy több száz éves platánfa! Nálunk minden további nélkül kivágták volna, de itt nem! Itt a villamossín kikerüli, a platánfát (egyik jobbról, másik balról) és aztán, mintha mi sem történt volna, folytatja útját az eredeti nyomvonalon! Elhaladtunk a Hotel Orient Express és a Hotel Seres mellett, majd egyszerre kinyílt a tér, és ott álltunk az Aranyszarv-Öböl előtt, tőlünk jobbra pedig a Sirkeci-pályaudvar impozáns épülete emelkedett…Ide fut be minden évben egyszer, hatalmas ünneplés és ünnepélyes fogadtatás keretében, a híres Orient-Express! A pályaudvar két vágányból és hozzá tartozó régi – építészetileg is csodás – épületből áll. Bementünk és szinte azonnal megtaláltuk a két vágányt és, a híres vonatról elnevezett és pazar, Orient Expressz éttermet. A falakon a Sidney Lumet által rendezett film-klasszikus, a „Gyilkosság Orient-expresszen” jelenetei, képekben bekeretezve. Szinte megelevenedett a film! Mintha magam is benne lettem volna a történetben s szereplőjévé váltam volna a filmeposznak Még pár fotót készítettünk az étterem peron felőli oldaláról is, majd folytattuk utunkat a Galata-híd felé…
Ekkor már erőteljesen sötétedett, és csupán annyi időnk maradt, mielőtt a nap végleg alábukott, hogy a hajóállomás gyalogos felüljárójáról, néhány képet készíthessünk a városról alkonyi fényben. A szó szoros értelmében mindent aranyszínűre festett a lenyugvó nap, tehát, nem véletlenül hívják ezt, az előttünk elterülő részt, Aranyszarv-Öbölnek! Csodálatos látványt nyújtott amint hajók jöttek-mentek utasaikat szállítva! Az emberek színes forgatagát 10-15 perc múlva magunk mögött hagytuk, s utunkat a szállodánk irányába folytattuk. Másnap reggel lifttel mentünk fel reggelizni. Mikor kinyílott az ajtó, verőfényes étterembe jutottunk. Svédasztalos megoldás volt, úgyhogy mindenki megtalálta, a saját íz és ízlésvilágának megfelelő ételeket. Leültünk egy ablak melletti asztalhoz és bámultuk az elénk táruló panorámát! Fantasztikus érzés így reggelizni, melynek minden pillanatát ki akartam élvezni, úgyhogy jó 40 percet eszegettünk. Körben a Márvány-tenger kékje csillogott, itt-ott hajók húztak hosszú csíkokat maguk mögött és ezzel mintegy felszabdalták a végtelen víztükröt. Felmentünk a parányi, keskeny lépcsőn a szállodánk tetejére, a tetőteraszra, innen élveztük, amint a nap, egyre magasabbra hág a végtelen égbolton. Ezután „felmálháztuk” magunkat az aznapi városnézésre. Irány Konstantinápoly óvárosa!
Mindjárt az utcánk végén, a (Divan Yolu caddesi irányába) található Nagy Konstantin császár oszlopa, amit itt csak „abroncsos oszlop”-nak neveznek. I.sz. 330-ban hozatta ide a császár az Apolló templomból s tetejére a saját maga szobrát állítatta. Aztán ahogy jöttek-mentek az uralkodók, ki-ki a saját szobrára cserélgette az oszlop tetején álló (immáron elavult, régi) szobrot. Itt nem is időztünk sokat, inkább irány a Galata-híd! A nap ekkor már nem spórolt energiáival, hanem ontotta a melegét kérés nélkül a glóbuszra. A Galata-hídról idősebbek is, fiatalabbak is markolták a horgászbotjukat erősen, és igyekeztek vizet facsarni a nyeléből. De halat, annál kevesebbet láttunk a gumicsizmás lábaiknál elhelyezett műanyag vödrökben… A hídon, sétálók, horgászok, és turisták hadai keltek át egyik partról a másikra! Bizáncban, bizony van élet! A Boszporuszon jól végig lehetett látni és messze, tisztán kivehető volt a híd, ami Európát összeköti Ázsiával. A Galata-hídon átérve ráfordultunk a Tersane caddesi-re és megkerestük a Tünel alsó állomásának bejáratát. Ez egy gyakorlatilag ugyanolyan szerkezet, mint a sikló Budapesten. Jó öt percet tartott ameddig felértünk a felső állomásra, az Istikal caddesi egyik végére! Elegáns házai a 19. század végén és a 20. század elején épültek. Sétánk közben meg-megálltunk és csak kapkodtuk a fejünket a szebbnél szebb épületeken, kapualjakon. 
Pár átvágás még a kis sikátorok között, és egyszerre előttünk emelkedett Agatha Christie által olyannyira preferált Pera Palas Oteli, azaz: a Pera Palace nagyszálló! Régi vágyam teljesedett be ekkor, mikor ott állhattam előtte, s tekintetem lassan felkúszhatott az épület homlokzatán… Itt voltam hát… Isztambul legpatinásabb szállodája az Istikal caddesi-től alig 200 méterre található! Falai közt megszállt Mata-Hari, VIII. Edward, Kemal Atatürk… hogy csak néhányat említsek a szálloda klientúrájából. És itt szállt meg Agatha Christie is! A krimi királynője, a mondén szálloda 411-es lakosztályban írta meg világhírű regényét: a „Gyilkosság az Orient Expresszen”-t.. Sajnos azonban zárva találtuk a főbejáratot! Jobban szemügyre vettük, s akkor esett le a tantusz: renoválni fogják! Abbéli csalódottságunkban, hogy nem sikerült bejutnunk a Pera Palace-be, úgy határoztunk: leülünk egyet kávézni! Választásunk a Tünel felső állomásánál található, kedves kis kávézóra esett. Leültünk a délutáni napsütésbe, a parányi (a szabadban csupán 3 asztalka állt) kávézó teraszán, és szemléltük az utca, az Istikal caddesi forgatagát, miközben a frissen pörkölt kávé illata terjengett körülöttünk, a levegőben Közben ide-oda kapkodtuk a fejünket, mert mint kiderült, egy filmforgatás kellős közepébe csöppentünk! Tőlünk csupán 2-3 méterre már a rendező osztogatta kéretlenül utasításait, és tudott mindent jobban a többieknél. Elfogyasztottuk hát finom kávénkat és folytattuk utunkat. Egyszer csak, a meredek utcácskáról hirtelen jobbra fordulva ott volt a torony! Hatalmas, 10 emelet magas épület. Közvetlen előtte az utca kis térré szélesedett, és úgy 50-60 méterre lehetett attól a ponttól ahol álltunk. Persze azonnal előkaptuk a fényképező gépeinket és én pedig, néhány snitt kedvéért, a kamerát… Úgy öt-hat lépést tehettünk éppen, a torony felé, mikor megszólalt a müezzin, imádkozásra hívó hangja. (Ma már nem egy erős torkú, erős hangú pasas ordibál a minaret tetejéről, hanem egy beprogramozott számítógép másodpercre pontosan elkezdi bömböltetni a minaretek tetején elhelyezett megafont!) Eközben odaértünk a toronyhoz, mely a város egyik legjellegzetesebb épülete. Az idők folyamán rengeteg funkciója volt a jelenleg is álló 1348-ban emelt toronynak. Volt börtön, obszervatórium és tűzvédelmi kilátó. Felmentünk a toronyba a benne működő lifttel. Volt odafent egy étterem, ami ízléstelen, lelakott, drága ám nem túl színvonalas. Kimentünk a torony teraszára és elállt a szavunk. Alattuk terült el egész Isztambul! Szinte teljesen végig lehetett látni az Aranyszarv-öblön, jól látszott a Boszporusz, a Galata-híd, a Topkapi, az Aya-Sophia, a Kék-mecset… és még sorolhatnám! Hihetetlen érzés volt ott állni, Isztambul „fölött” és szemlélni az alant elterpeszkedő és mindig nyüzsgő várost. Lejöttünk a toronyból és visszatértünk a mai nap csúcspontjához, az Aya Sophia megtekintéséhez! Leszálltunk a villamosról a Hippodrom végén és célba vettük az Aya Sophia épülettömbjét. Megváltottuk belépőjegyeinket, és jóleső izgalommal lelkünkben beléptünk mecset kertjébe. Szinte azonnal mellettünk termett egy pasas és roppant mód igyekezett ránk tukmálni magát! Elhárítottunk néhány próbálkozást, olyan, az imént aposztrofált önjelölt „idegenvezetők” részéről, akik „baksis” fejében végigvezettek volna bennünket az épületen Jó 80 méter kerti-séta után elértük az épület bejáratát. Balra tőlünk egy picinyke kávézó foglalt helyet, (kellemes kerthelységével a szabadban) jobbra tőlünk a csodálatos Aya Sophia! Lassan, beléptünk az ajtón, és ott álltunk a kereszténység, máig fennmaradt legöregebb templomában. Már a templomba lépésünkkor észrevettük a falakon található pazar arany mozaikokat, melyek keresztény képeket vonultatnak fel, szoros egymásutánban. Az épület közepére érve azonban valóban elállt a lélegzetünk. A „plafon” 55 méter magasságban leledzett a fejünk felett (a kupola szélessége 34 méter!) és szinte hihetetlen volt az az építészeti szaktudás és ismeret, amelynek már akkor birtokában voltak, mikor építették. Ott álltunk a világ egyik leglenyűgözőbb egyházi épületének belsejében. A neve: Aya Sophia, ami magyarul annyit tesz: Szent Bölcsesség. Egyetértettünk abban, hogy ez a templom a keleti kereszténység és a bizánci építészet abszolút csúcsa! Az épületet Nagy Konstantin császár építette az i.sz. 4. században, azonban (és ezt leírni is hihetetlen) i.sz. 404-ben (!!!) leégett. Azt írtam: 404-ben! Őrület! Még 1088 évet kellett várni és Kolombusz „felfedezte” Amerikát… Micsoda bődületes időbeli távlatok. A remekmű 537-re készült el, és mint tapasztaljuk, ma is áll! Az épület falai eredetileg olyan vékonyak és kecsesek voltak, hogy este, mikor egyszerre meggyújtották a belső tér összes gyertyáját, a távolból úgy tűnt, mintha a templom egy izzó, parázsló ékszerdoboz volna. Bár mi nem láttuk, de állítólag a mai napig itt őriznek számos keresztény ereklyét, mint például: Jézus keresztjének néhány darabját, Szűz Mária fátylát és a Krisztus oldalát megsebző dárdát is! Először a „földszintet” néztük meg s jártuk be, majd következett a galéria szint! Megtaláltuk azokat a félig előkerült és megtisztított arany mozaikokat, amelyeket jótékonyan levakolt az utókor, hogy így próbálja meg feledtetni a muszlim lakossággal, azt a tényt, hogy az Aya Sophia eredetileg keresztény templom volt! Jelenleg múzeum, de a helyiek nem vádolhatóak azzal, hogy nagyon kapkodnának eltávolítani a csodás keresztény arany mozaikokról (és itt a hangsúly a keresztényen van) a rajtuk lévő (és ez által a tekintetek elől elfedő) festék és vakolat rétegeket. Én nem tudom mennyit időztünk itt, de azt igen, hogy még maradtam volna…
Természetesen hosszan lehetne még ecsetelni azt sok-sok csodát, mely Isztambulban várja az embert, de erre itt és most sajnos nincs elegendő idő. Még csak annyit, hogy rövid, de tartalmas látogatásunkból nem maradhatott ki: a Yearbatan ciszternák, a Topkapi-Seray, az Archeológiai múzeum, ahol láthattuk Nagy Sándor szarkofágját! A Hotel Legend*** szívünkhöz nőtt: három napon keresztül ez volt az otthonunk, itt hajtottuk párnára a fejünket. Mikor utolsó sétánkról visszaértünk a hotelba megnéztem az órámat: volt még időnk egy italra. Jól esett a lobbyban leülni és inni egy pohár hideg üdítőt. Közben láttuk, hogy a volt szobánkat már takarítják. Szomorú voltam. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy milyen jó lenne most érkezni! Milyen jó lenne most kezdeni ezt a három napot. Megérkezett értünk a taxi. Kimentünk a szálloda elé, csomagjainkat bepakolták a csomagtartóba és irány a reptér. Az út a reptérig jó egy óra volt, megtapasztalhattuk, milyen is az igazi török dugó. A tengerparton (Kennedy caddesi) csak lépésben tudtunk haladni, aztán hirtelen, szinte varázsütésre megindult a kocsisor. A repülőn ülve szomorúan vettem búcsút a várostól. Otthon nem bírtuk megállni, hogy ne éljük át újra meg újra ezt a fantasztikus keleti utazást. Kameránknak hála jó volt a képernyőn ismét viszontlátni azt a sok szép helyet, amit felkerestünk rövid, de tartalmas utazásunk során. Ameddig élek nem felejtem el ezt az utazást, mint ahogyan egyik legkellemesebb kávézásunkat sem, az Archeológiai múzeum kertjében…
Beküldő: Bende Krisztián
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Görögország – kétszer
Bejegyzés: 26 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Úgy adódott, hogy életem során kétszer is Görögországban nyaraltam. E két alkalommal két más térségét látogattam meg az országnak, így több részlete tetszett meg: a csodálatos helyszínei, történelme, kultúrája, mentalitása, a vendégszeretetük, ételei.
Először 17 évesen voltam Görögországban, Paralián a Manos apartmanban. Emlékszem, a középiskola negyedik osztályát végeztem, és osztálytársaimmal együtt látogattunk el ide egy utazási irodán keresztül. Az iskola miatt szeptember közepére időzítettük a nyaralást. Az apartman rendkívül nagy meglepetés volt számunka, ugyanis azért az árért nem hittük volna, hogy olyan igényes apartmant kapunk. Paraliára mozgalmas, nyüzsgő tengerparti üdülőhelyként emlékszem, rengeteg külföldivel, főként fiatallal. Rengeteg diszkó és bár van, sok lehetőség van szórakozni. A kint töltött hét alatt, ahhoz képest, hogy otthon már csökkent a hőmérséklet és közeledett az ősz, rendkívül meleg volt, igazi nyaralóidő. A rövid záporok sokszor meglepetést, ugyanakkor enyhülést hoztak. A tengerrel kapcsolatosban voltak kellemetlen tapasztalataink, ugyanis már néhány méterre a vízparttól tele volt a víz kisebb-nagyobb medúzákkal, szinte mindenki találkozott legalább eggyel…. Mindenesetre a tenger egyöntetűen meleg, és a kővel kirakott tengeri nyúlványokon sokat sétáltunk. Természetesen kirándulásokat is beiktattunk az egy hétbe. Az utazási iroda megszervezte az utat az Olymposzra, a Meteroákhoz és ellátogattunk Thesszalonikibe is. Paraliából Katerinibe busszal utaztunk, majd onnan vonattal tovább Thesszalonikibe. Megéri a nem túl hosszú út, város csodaszép. Átmentünk a szomszédos Olympic Beach-re is, ami jóval nyugodtabb településnek tűnt Paraliához képest.A központban az utcákon szinte csak gyrososok és szuvenirárusok vannak. Főképpen gyrost ettünk, mert ez a legolcsóbb étel, mégis rendkívül ízletes. Sok kis élelmiszer bolt van, ott is lehet vásárolni. Összegezve, jó áron kaptunk egy emlékezetes utazást, amit talán még olcsóbban megúszunk, ha magunk szervezzük az utat.
10 év múlva Korfu csodálatos szigetét vettem célba. Nem felejtem el a tengeri levegő balzsamosságát, melynek fuvallatában ott a tenger. A legtöbb helyen sűrű növényzet borítja kezdve a olajfáktól a leandereken át. Ez adja Korfu és szinte az összes görög sziget varázsát. Most a repülést választhattuk barátnőm és én, mely persze sokkal kényelmesebb volt, mint az akár 20 órás buszozás. Az iroda telepített idegenvezetője ültetett fel bennünket a transzferbuszra, amely kb. fél óra múlva ért velünk a szállásra Messonghyba. Izelítőt kaptunk a görög kultúráról és történelméről, és Korfu jellegzetességeiről. Szállásunkat a Zoi szolid apartmanjában volt. Másnap, kipihenve meghallgattuk idegenvezetőnk tájékoztatóját a fakultatív programokról és autó, illetve motorbérlési lehetőségekről.Miközben a welcome drinket fogyasztottuk, megrendeltük az ebédet is a magyarul is beszélő felszolgálótól.A tájékoztatón felkínáltak rengeteg programot, azonban mi úgy gondoltuk, hogy elvegyülünk a helyiek közt, és magunk fedezzük fel a szigetet. Ez sikerült, mert az útikönyvvel és térképpel felszerelkezve többször eltévedtünk olyan helyekre, amelyet még a könyv sem említett. Ezt nyilván a fakultatív programokon részt vevők bánhatják leginkább. A néhol fellelhető táblák nem mindig mértékben segítik a tájékozódást, arról nem is beszélve, hogy nagy segítséget jelent, ha emlékszünk a gimnáziumban matekórán tanult görög abc-re. Egyébként a kihelyezett táblák szerint a sziget bármelyik pontjából el lehet jutni Kerkyra-ba, a fővárosba. A nehézségeken túljutva minden pillanatban élvezhetjük az azúrkék tengert, a tiszta levegőt és a véget nem érő napsütést. Messonghy-ból észak felé indulva kb. 15 km-t megtéve a hegyoldalra felkaptatva találhatjuk Sissy nyári rezidenciáját az Achilleon palotát. Érdemes megtekinteni és bejárni a körülötte lévő kertet, hiszen könnyen megérthetjük, miért választotta ezt a helyet magának a császárné ebben a gyönyörű környezetben. Csodálatos a növényzet és pazar a kilátás a tenger és a főváros irányába. Utunkat folytatva elérkezünk a fővárosba. Hangulatos sétálgatni a szűkös sikátorokban, az utcákban és tereken.A fővárost elhagyva érünk az Ypsos-öbölhöz. Innen továbbnyergelve eljutunk a sziget északi részére a felkapott üdülőhelyre Sidariba. A barátnőm unszolására átúsztuk a Canal d’Amour. A sziget déli része felé haladva gyönyörű olajfaligetek között vezet az út. Elérünk Lefkimi kikötőjéhez, ahonnan hajó indul Paxos és Antipaxos szigetek felé. Kora délelőttől késő délutánig tart a program, amelyet szinte bármelyik utazási irodában lefoglalhatunk. Megnyugtató a hullámzás a nyílt tengeren és gyönyörű a két sziget flórája. Lefkimit elhagyva visszafelé vezető utunk során eljutunk a zajos Kavosba, ahol nappal is az éjszakai bulik hangulatát tapasztalhatjuk meg. Végezetül annyit, hogy nagyon hamar át lehet venni a görögök
mentalitását: itt másként mérik az időt, ideges ember nem létezik.
Beküldő: Asztalos Alfréd
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.