Polinszky Károly

Polinszky Károly (Budapest, 1922. március 19. – Budapest, 1998. augusztus 15.) Kossuth-díjas vegyészmérnök, oktatáspolitikus, a kémiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Oktatás- és tudományszervezési munkája eredményeként jöttek létre, majd évekig irányítása alatt működtek a Veszprém városát a hazai vegyipar egyik felsőoktatási és kutatási bázisává tevő intézmények: a Nehézvegyipari Kutatóintézet (1949–1952), a Veszprémi Vegyipari Egyetem (1951–1963), valamint a Műszaki Kémiai Kutatóintézet (1960–1963, 1966–1974). 1974-ben egy hónapig Magyarország művelődésügyi, 1974-től 1980-ig oktatásügyi minisztere volt.

Polinszky Károly
Született	1922. március 19. Budapest
Elhunyt	1998. augusztus 15. (76 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Gyermekei	András, Gábor
Foglalkozása	vegyészmérnök
Tisztsége	Magyarország művelődésügyi minisztere (1974. május 14. – 1974. június 21.) Magyarország oktatási minisztere (1974. június 21. – 1980. június 27.) rektor (1981–1987, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
Iskolái	Eötvös József Gimnázium (–1940) Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (1940–1944)
Kitüntetései	Kossuth-díj (1961) a Szentpétervári Állami Egyetem díszdoktora (1968) Szocialista Magyarországért érdemrend (1982) Apáczai Csere János-díj (1987) a Pannon Egyetem díszdoktora (1997)
A Magyar Népköztársaság oktatási minisztere
Hivatali idő 1974. június 21. – 1980. június 27.
Előd	nincs oktatásügyi tárca
Utód	nincs oktatásügyi tárca
A Magyar Népköztársaság művelődésügyi minisztere
Hivatali idő 1974. május 14. – 1974. június 21.
Előd	Nagy Miklós
Utód	Orbán László (kulturális miniszterként)
Politikai pályafutása
Párt	Magyar Dolgozók Pártja (1948–1956) Magyar Szocialista Munkáspárt (1956–)
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

A budapest-belvárosi Eötvös József Főreálgimnázium befejezése után felsőfokú tanulmányait 1940-től a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte, 1944-ben szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét. 1944–1945-ben a műegyetem szervetlen kémiai tanszékén oktatott tanársegédként, 1945-től 1948-ig pedig a kémiai technológiai tanszéken adjunktusként. 1948-ban megszerezte a műszaki doktori oklevelet, s ugyanebben az évben a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet osztályvezetőjévé nevezték ki.

1948-ban csatlakozott a Magyar Dolgozók Pártjához, s feladata az ipari kémiai kutatóintézeti háttér, valamint a vegyészképzés szervezése volt. 1949-től három évig az általa alapított, 1991-ben megszűnt veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet (NEVIKI) igazgatója volt, s ugyancsak 1949-től a Budapesti Műszaki Egyetem Veszprémre kihelyezett nehézvegyipari karán tanított. 1951-től 1953-ig az immár önállósult Veszprémi Vegyipari Egyetem szervetlen kémiai tanszékének docense, 1953-tól 1963-ig tanszékvezető egyetemi tanára volt. 1951–1952-ben és 1954–1961-ben az egyetem dékáni, 1961–1963-ban rektori feladatait látta el. 1953-ban a kémiai tudomány kandidátusa lett, 1961-ben pedig a doktori fokozatot is megszerezte. Veszprémi oktatói munkájával párhuzamosan 1953–1954-ben a Nehézipari Minisztérium nehézvegyipari igazgatóságának (főosztályának) vezetője volt, 1955–1956-ban a Magyar Tudományos Akadémia elnökségi titkárságát vezette, 1960-tól 1963-ig pedig a Korach Mór vezette, majd a Pannon Egyetem szervezeti keretébe tartozó MTA Műszaki Kémiai Kutatólaboratóriumának igazgatóhelyettese volt.

1963 decembere és 1974 májusa között művelődésügyi miniszterhelyettesi posztot töltött be, ezzel párhuzamosan – szakmai munkáját sem hanyagolva – 1968 és 1974 között Korach Mór utódjaként az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézetének igazgatója volt. Az 1970-es évek második felében kizárólag oktatáspolitikai tevékenysége kötötte le. 1974. május 14-étől június 21-éig a Fock-kormány művelődésügyi minisztere volt, majd a minisztérium kettéválasztásával, 1974. június 21-étől 1980. június 27-éig a Fock-, illetve a Lázár-kormány oktatásügyi tárcáját vezette.

1980-ban visszatért a katedrához, 1991-ig a Budapesti Műszaki Egyetem kémiai tanszékén oktatott tanszékvezető egyetemi tanárként, egyúttal 1981 és 1987 között a műegyetem rektori tisztét is betöltötte. Ezzel párhuzamosan 1981-től 1989-ig a Hazafias Népfront országos tanácsának alelnöke volt. 1987 után az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézetének kutatóprofesszoraként tevékenykedett.

Munkássága

Életművének legjelentősebb vonulata oktatás- és tudományszervező tevékenysége volt. Munkájának köszönhetően indulhatott be 1945-ben a kémiai technológiai oktatás a budapesti műegyetemen, majd az 1940-es–1950-es évek fordulóján kifejtett szervezőmunkájának köszönhetően Veszprém városa a felsőfokú vegyészmérnöki képzés és a vegyipari alapkutatások egyik magyarországi fellegvára lett. Elképzeléseinek megfelelően 1949-ben kezdte meg működését a városban a Budapesti Műszaki Egyetem nehézvegyipari kara, amelyet 1951-re egyetemi rangot kapó, önálló felsőoktatási intézménnyé szervezett. Ugyancsak javaslatára és irányítása mellett jöttek létre a vegyészképzést is támogató, alapkutatásokkal foglalkozó további intézmények Veszprémben: 1949-ben a Nehézvegyipari Kutatóintézet, 1960-ban pedig a Műszaki Kémiai Kutatóintézet.

Az 1960-as években kezdeményezésére vezették be a magyarországi felsőoktatásba a központi felvételi rendszert, amelyet már oktatásügyi miniszterként kiterjesztett valamennyi felsőoktatási intézményre. Minisztersége idején vezették be a tizenegy napos tanítási ciklust, azaz a kéthetenkénti szabad szombat rendszerét, 1979-ben pedig a középfokú iskolák két felső évfolyamának tantervét fakultatív oktatással egészítették ki.

Tudósként fő kutatási területe az ipari szervetlen kémia, azon belül elsősorban a szervetlen pigmentek, a műtrágyagyártás kémiája és technológiája volt. Tudománytörténeti kutatásokkal is foglalkozott, elsősorban Korach Mór és Varga József életművének bemutatása fűződik a nevéhez. Akadémiai székfoglalói A kémiai technológiák intenzifikálásának néhány kérdése (1965) és A hazai vegyészképzés és a kémiai kutatás történeti áttekintésben (1978) címen hangoztak el. Könyvei és felsőoktatási jegyzetei mellett főszerkesztőként irányította a Műszaki lexikon (1970–1978), valamint a Technika című kisenciklopédia (1975) munkálatait.

Társasági tagságai és elismerései

1964-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává választották, 1980-tól 1985-ig a testület alelnöki feladatait látta el, de ezt követően még 1990-ig tagja volt az elnökségnek. Ugyancsak alelnöki tisztséget látott el a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségében. Az 1960-as évektől tiszteleti tagja volt a Német Kémiai Társaságnak, a Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Kémiai Uniónak (IUPAC) és a velencei Európai Kultúra Társaságnak (ESC), 1982-től pedig a nagy múltú messinai tudományos társaságnak, az Accademia Peloritana dei Pericolantinak, valamint a Bolognai Tudományos Akadémiának.

Az ipari technológiai szemléletű vegyészmérnökképzés alapelveinek kidolgozásáért és gyakorlati alkalmazásáért 1961-ben a Kossuth-díj harmadik fokozatát vehette át, 1987-ben Apáczai Csere János-díjat kapott.

Díszdoktorává fogadta a Leningrádi Kalinyin Műszaki Intézet (1968, ma Szentpétervári Állami Műszaki Egyetem), a Veszprémi Egyetem (1997), valamint tiszteletbeli tagja volt a Karlsruhei Műszaki Egyetem szenátusának. Veszprém városa 1976-ban díszpolgári címet adományozott neki, amit 1991-ben megerősítettek.

Főbb művei

• Gázipar. Budapest: Népszava. 1949.   (Vadas Imrével)
• Általános kémia. Budapest: Állami Műszaki Főiskola. 1950.  
• Műtrágyaipar. Budapest: Közoktatási Jegyzetellátó. 1952.   (Balla Bélával)
• A borsodi magyar vegyianyagbázis. Budapest: Állami ny. 1954.  
• Műtrágyagyártásunk fejlesztésének kérdései. Budapest: Akadémiai. 1954.  
• Kémiai technológia I–III. Budapest: (kiadó nélkül). 1959–1961.   (Varga Józseffel)
• Műszaki kémiai optimálás. Budapest: Tankönyvkiadó. 1973.   (Blickle Tiborral)
• A hazai vegyészképzés és a kémiai kutatás történeti áttekintésben. Várpalota: Magyar Vegyészeti Múzeum. 1978.  
• Higher education in Hungary. Budapest: Hungarian National Commission for UNESCO. 1985.   (Széchy Évával)

Díjak, kitüntetések

• Magyar Népköztársasági Érdemrend ötödik fokozata (1950)
• Szocialista Munkáért Érdemérem (1955, 1956, 1958)
• Munka Érdemrend (1959)
• Kossuth-díj harmadik fokozat (1961)
• Munka Érdemrend arany fokozata (1972)
• Szocialista Magyarországért Érdemrend (1982)
• Apáczai Csere János-díj (1987)
• Pannon Egyetem díszdoktora (1997)

Források

• Ki kicsoda: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1975. 466. o.  
• Ki kicsoda: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1981. 553. o. ISBN 963-09-1832-3  
• Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 346., 348. o. ISBN 963-05-4420-2  
• Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 911. o. ISBN 963-9257-11-7  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1013. o.
• Új magyar életrajzi lexikon V. (P–S). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2004. 409–410. o. ISBN 963-547-414-8  
• Polinszky Károly emlékezete via Veszprémi Vegyészekért alapítvány honlapja
• Országgyűlési dokumentumok, naplók és irományok 1861–1990

További irodalom

• Benedek Pál: Polinszky Károly (1922–1998). Magyar Tudomány, XLIII. évf. 11. sz. (1998) 1384–1385. o.
• Benedek Pál: Polinszky Károly, 1922–1998. Elhangzott: 2000. március 21.; MTA, Bp., 2001 (Emlékbeszédek az MTA elhunyt tagjai felett)

Elődje:
Nagy Miklós

Magyarország művelődésügyi minisztere
1974. május 14. – 1974. június 21.

Utódja:
Orbán László
(kulturális miniszterként)

Elődje:
Nincs oktatásügyi tárca

Magyarország oktatásügyi minisztere
1974. június 21. – 1980. június 27.

Utódja:
Nincs oktatásügyi tárca