Lépfene
A lépfene (más néven anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés, melyet a Bacillus anthracis nevű baktérium okoz. A lépfene leggyakrabban vadon élő és háziasított kérődzőknél fordul elő, de ha beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival érintkezésbe kerül, az embert is megfertőzi. Fertőzött személlyel való közvetlen érintkezés során történt továbbfertőződésre nincs ma ismert példa.
| Lépfene | |
 | |
| Főbb tünetek | |
| OMIM | 606410 |
| DiseasesDB | 1203 |
| MedlinePlus | 001325 |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lépfene témájú médiaállományokat. | |
A lépfene az elhullott állatok megnagyobbodott, fekete-barnás elszíneződésű lépéről kapta a nevét.[1] Az anthrax szó a görög anthrakis szóból ered, mely szenet jelent, a bőr bevérző és kifakadó hólyagjai helyén megjelenő pörk (var) fekete színére utalva.
Áttekintés
szerkesztés
A lépfene ritkán fertőz meg embert, noha a kérődzők között – mint például a szarvasmarha, juh, kecske, teve, antilop – időnként megjelenik. A kórokozó Bacillus anthracis talajlakó baktérium világszerte előfordul. A megbetegedések jóval gyakoribbak a fejlődő országokban. Az állategészségügyi programokat kidolgozó államok (mint Észak-Amerika, Nyugat- és Észak-Európa országai és Ausztrália) kevesebb állati lépfene-megbetegedésről számolnak be. Mintegy száz ismert törzse van a lépfenének. A legismertebb ezek közül a virulens Ames-törzs, amelyet az öt halálos áldozatot követelő 2001-es amerikai lépfenetámadásoknál használtak.
A Vollum-törzs is alkalmas biológiai fegyvernek. 1935-ben izolálták egy fertőzött marhából Oxfordshire-ben, Angliában. Az 1960-as években a Vollum–1B változatot használták az angol és amerikai biológia fegyverkezési programokban. Ezt a változatot William A. Boylesból, az amerikai hadsereg járványügyi kutatóintézetének (USAMRIID) kutatójából izolálták, aki 1951-ben halt meg Vollum-törzs okozta lépfene-fertőzésben. Vakcina-alapanyag a gyengített Sterne-törzs, amelyet Max Sterne dél-afrikai kutatóról neveztek el.
A baktérium leírása
szerkesztés
A Bacillus anthracis egy Gram-pozitív, aerob baktérium a Bacillus nemzetségben.
Teste mintegy 1–6 mikrométer, pálcikaalakú. Az első baktériumfaj, amiről kimutatták, hogy kórokozó (Robert Koch, 1877), a lépfene nevű halálos betegséget okozza. A baktérium rendszerint spóraalakban nyugszik a talajban, akár évtizedekig fertőzőképes marad ebben a formában. Amint egy kérődző lenyeli, szaporodni kezd az állat testében és hamarosan megöli. A bomló tetemben tovább szaporodik, végül ismét spóraalakba kerül, és szétszóródik a környező talajban.
A kérődzők (és az ember) fertőzése során a spórát az immunrendszer falósejtjei (fagociták) bekebelezik. A fertőzött sejtek rendszerint a nyirokcsomókba vándorolnak, miközben belsejükben a spórából gyorsan kialakul és osztódni kezd a vegetatív alak. Végül a fertőzött sejtek szétesnek, és a baktériumok a véráramba kerülnek. Ott egy hármas toxint (letális és ödémafaktor, valamint védő antigén) bocsátanak ki, ami különböző sejt- és szövettípusokra fejti ki hatását.
A lépfenetoxin két komponense az ödémafaktor és a letális faktor. A sejtekbe való bekerüléshez egy másik fehérjét is előállít a B. anthracis, a védő antigént. Az ödémafaktor inaktiválja a neutrofil granulocytákat (a falósejtek egyik típusát), így azok már nem képesek bekebelezni a baktériumokat. Korábban úgy gondolták, hogy a letális faktor készteti a makrofágokat tumornekrózis-faktor és interleukin-1-béta, az immunrendszer két összetevőjének előállítására, amelyek normális esetben a gyulladásos folyamatok kialakulásában játszanak szerepet, itt viszont halálos szeptikus sokkot okoznak. A legújabb eredmények viszont azt bizonyítják, hogy a lépfenebacilusok olyan mértékben károsítják az érfalat (az endothélium sejtjeit), hogy az súlyos belső vérzéshez, és végső soron hipovolémiás, nem pedig szeptikus sokkhoz vezet.
A lépfenetörzsek virulenciáját számos tényező határozza meg. Elsődlegesen a poli-D-glutaminsav tok, ami megvédi a baktériumot attól, hogy a neutrofil granulocyták bekebelezzék, illetve a saját toxinjaitól.
Kitettség
szerkesztésA betegség rendszerint fertőzött állat húsával vagy egyéb részeivel való érintkezés útján alakul ki. Azok, akik ilyen munkakörben dolgoznak, fokozott kockázatnak vannak kitéve, különösen olyan országokban, ahol a lépfene nem ritka. A szabadban tartott állatok között rendszeresen előfordul a lépfene még a fejlett országokban is. Sokan vannak kitéve munkájuk során mérhető mennyiségű lépfenespórának, de ez a legtöbbször még nem éri el azt a szintet, ami a betegség kialakulásához szükséges.
2006 júliusában egy kezeletlen nyersbőrökkel dolgozó művész volt 30 év óta az első ember Angliában, akinek halálát lépfene okozta.[2] Magyarországon az 1990-es évektől kezdve évente csak egy-két elszigetelt, jól diagnosztizált és sikeresen gyógyított emberi lépfene-megbetegedést jegyeztek fel, a hivatkozott esetekben bőranthraxot elhullott állatok szállítását is végző állatgondozóknál.[1][3]
2016 augusztusában a szibériai Szalehard városban 75 év után újra feltűnt a kórokozó, ahol egy 12 éves fiú halálát okozta. Ezen kívül öt felnőtt és két gyerek fertőződött meg a betegségben. Szakértők szerint az ok a globális felmelegedésben keresendő: a régióban az átlagnál jóval magasabb volt a átlaghőmérséklet, ennek következtében temetők és állattetemek olvadtak fel, lehetőséget adva ezzel a baktérium terjedésére.[4]
Fertőzéstípusai
szerkesztés
A lépfene az emberi testbe háromféle módon kerülhet be: a bélrendszeren át, belélegezve a tüdőn keresztül és a bőrrel érintkezve, mindháromféle fertőzés más tünettel jelentkezik. Azon személyek akik lépfenével fertőződnek meg azonnal karanténba helyezendők. Ugyan a lépfene általában nem terjed fertőzöttről egészséges emberre, de ha a kór végzetes kimenetelű, akkor a beteg teste a lépfene bacilus forrása és a tovább fertőződés elkerülése végett elkülönítést alkalmaznak. A tüdőn át a szervezetbe jutva, ha kezelés nélkül marad az egyértelmű jelek megjelenéséig, az végzetes lehet.
Lépfenével laboratóriumi balesetek során vagy fertőzött állatok gyapjának vagy bőrének kezelése során lehet megfertőződni. A lépfenét továbbá használják biológiai hadviselésre is.
Pulmonáris (tüdőgyulladásos, légzőszervi) lépfene
szerkesztésA légzőrendszeri megbetegedés embereknél általában megfázás vagy influenzaszerű tünetekkel jelentkezik, melyet néhány napon belül erős (és általában halálos) légzésleállás követ. Halálozási rátája 92%, de ha korán felismerik (mint a 2001-es lépfenetámadásnál), ez a szám lecsökken 45%-ra. Az előrehaladott betegség halálozási aránya 97% kezeléstől függetlenül.
A halálos kimenetelű fertőzéshez mintegy 10-20 ezer spórára van szükség, de ez a mennyiség változik a pácienstől függően. Kevés dokumentált bizonyíték van a halálos kimenetelhez szükséges spórák számáról. A betegség más néven a gyapjúválogatók betegségeként ismert, mivel ők kaphatták el legkönnyebben ezt a betegséget. A fertőzés forrása lehet továbbá az állati szarvakból készült gombok, a kezeletlen állati szőrből készült kefék és az állatbőrök. Nem tudni, hogy ezek az állatok a fertőzésbe haltak bele, vagy csak a fertőzött földről kerültek rá a spórák. A fertőzés ezen módját is használják biofegyverként.
Gasztrointesztiális (gasztroenterikus) lépfene
szerkesztésA gasztroenterikus lépfene legfőbb forrása a fertőzött hús. A fertőzés tünetei a véres hányás, súlyos hasmenés, a béltraktusok akut gyulladása és az étvágytalanság. Léziókat találtak továbbá a torokban és a szájban. Miután a baktérium megtámadja a bélrendszert, a véráramon keresztül eljut az egész testbe, ahol toxinokat szabadít fel. A fertőzés gyógyítható, de a halálozási rátája 25%-60% annak függvényében, hogy milyen korán kezdik el a kezelést.
Kután (bőr) lépfene
szerkesztés A bőrön jelentkező lépfene először leforrázott bőrfelületnek tűnik, majd később fekete közepű fekéllyé alakul (égési var). A fekete égési var gyakran mint egy nagy fájdalommentes nekrotikus fekély (kezdetben viszkető bőrelváltozás, sötét és általában koncentrált fekete pont, ami hasonlít a kenyéren megjelenő penészre) jelenik meg a fertőzés helyén. A bőrfertőzések legtöbbször a spóra bőrre kerülése után 2-5 nappal jelennek meg. A horzsolásoktól eltérően a lépfene bőrön jelentkezve teljesen fájdalommentes. A halálozási arány igen kicsi, ha kezelve van, viszont kezelés nélkül a fertőzések 20%-a toxémiához, majd halálhoz vezet.
Megelőzése, kezelése
szerkesztésAz elsődleges megelőzést az állategészségügyi intézkedések, az állatok és terhelésnek kitett személyek rendszeres lépfene elleni oltása jelenti. Fertőzött anyagok esetén a spórák elpusztításához 5-10 perc forralás vagy két órás 160 fokos száraz hőkezelés szükséges.
Az anthraxban szenvedő beteg súlyos szövődményeinek veszélye miatt kórházban kezelendő. Elsődlegesen antibiotikumos kezeléssel gyógyítják, a ciprofloxacin, penicillin, tetraciklin, eritromicin vagy kloramfenikol is hatásosak. Bőr-anthrax esetén egy-két hétig tartó intravénás penicillin-kezelést szoktak alkalmazni. Tüdő- és bélanthrax esetén az antibiotikum kezelés hatvan napig tart.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b A lépfene – Országos Epidemológiai Központ
- ↑ Artist dies from anthrax caught from animal skins Archiválva 2009. január 7-i dátummal a Wayback Machine-ben Independent News and Media Limited, 17 August 2006. Hozzáférés ideje: 6 October 2006.
- ↑ Mi is az a lépfene? Archiválva 2007. november 13-i dátummal a Wayback Machine-ben – Sulinet
- ↑ http://www.wired.com/2016/08/child-dead-climate-change-thawed-anthrax-infected-reindeer/
Források
szerkesztés| Az itt található információk kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek orvosi szakvéleménynek, nem pótolják az orvosi kivizsgálást és kezelést. A cikk tartalmát a Wikipédia önkéntes szerkesztői alakítják ki, és bármikor módosulhat. |
